Magyar Nemzeti
Online 2020. DECEMBER 8. KEDD 11:00 Tűzpánik
Kis Moszkvában MÉLYSZÁNTÁS Pilhál György Salgótarjáni embernek 1956 legemlékezetesebb napja
december nyolcadika. Azóta a várost – gúnynevén „Kis Moszkvát” – valamiféle
torz beletörődés igazgatja. Gyilkosok és áldozataik hozzátartozói élnek
együtt hatvannégy éve. Az elképesztő állapot azzal a december 8-i sortűzzel
kezdődött. Hogy Tarján mennyire rászolgált gúnynevére, jól
jellemzi, a város „ékessége” ma is az a Fő téren álló Fegyvert fogó munkás
szobor, amelyet a Tanácsköztársaság iránt érzett hervadhatatlan tisztelet
jegyében állítottak még 1959-ben, a kommün kikiáltásának 40. évfordulóján.
(Az alkotás éppoly lerobbant állapotban van, mint maga a környék, ez azonban
nem zavarja a városvezetést, ahogyan az sem, hogy már 2012-ben határozat
született: el kell távolítani a bolsevik mementót.) Az önkormányzat a
közterületek elnevezésein sem hajlandó változtatni. Erről azután döntött a
közgyűlés, hogy a Magyar Patrióták Közössége a Nógrád Megyei
Kormányhivatalhoz fordult, mondván, önkényuralmi utcaelnevezések (Zalka Máté,
Frankel Leó, Szabó Ervin stb.) találhatók a városban. A balos önkormányzat
azonban fütyült a kritikára, mindent változatlanul hagyott. Talán úgy
okoskodtak, ez még jól jöhet. A szénbányászatra szakosodott város a Rákosi-évek
elején rohamosan felszippantotta a környező falvak lakosságát, a földjüket
vesztett emberek rákényszerültek a bányászat adta munkákra. Ezzel egy időben
rohamosan alakultak a pártszervezetek, Kis Moszkva amolyan mintavárossá nőtt,
sűrűn látogatták és ajnározták a pártvezetők. Még élő szemtanúk állítják, azt a bizonyos december
nyolcadikai tüntetést maga a hatalom szervezte. Délelőtt a munkahelyeken
összekürtölték a dolgozókat arra kérve, vonuljanak a megyeháza elé tüntetni,
mert két munkástanácsi vezetőt letartóztattak. Órákon belül több ezren
gyűltek össze a hatalmas placcon, velük szemben 30-35 géppisztolyos ávós
sorakozott fel – ők is tarjániak voltak –, a
szomszédos rendőrkapitányság előtt két szovjet tank állt. Marosán volt a megtorlásszervezők legismertebb
„arca”. Vagy inkább pofája. Buci Gyuri a vérengzés előtti napon bejelentette:
„Mától nem tárgyalunk, lövünk!” És lőttek. Kádár bábkormánya így próbálta
„megoldani” a szűnni nem akaró feszültséget. Az első sorozatot szinte azonnal követte a második.
Aki még állva maradt, rémülten rohant fedezéket keresni. Tarjáni gyilkolta a
tarjánit. Kis Moszkva vérben fürdött – a saját vérében. Hogy mennyien
vesztették életüket a helyszínen vagy menekülés közben, már sosem fogjuk
megtudni. Az első napokban nagyjából százra becsülték a halottak számát. A Biszku-ügy egyik
bírósága még hat évtizeddel később is így „szemléltette” az eseményeket: „Az
igaz, hogy volt sortűz Salgótarjánban, de azt nem a karhatalmisták
kezdeményezték, hanem a szovjetek. A mieink csupán »tűzpánikba« estek, azért
lőttek.” – Agyonhallgatta a város a borzalmakat – magyarázta
egy tavalyi riportomban megszólaló helybeli idős orvos. – Még a feleségemmel
se beszélgettünk róla soha. Még a hetvenes években is, amikor vizsgálatra
jöttek az emberek és én láttam a testükön a lövések nyomait, csak suttogva,
titokban beszéltünk sortűzről. Úgy éreztem, mi szégyelljük magunkat a
gyilkosok helyett. Sokan az áldozatok temetésére sem mertek elmenni.
Tarján megtanult félni a kommunistáktól. Pedig a nógrádi emberek – a jó
palócok – nem ilyenek. Egy kis történelem. Balassagyarmatra, a palóc
fővárosba 1919 január közepén vonult be a cseh légió. Elfoglalták a
hivatalokat, átvették a közigazgatást, a magyar feliratokat leverték, sőt
azonnal elrendelték a szlovák nyelv kötelező használatát. A zömmel magyarok
lakta város népének ez már sok volt. Előkerültek az elrejtett fegyverek.
Vasutasok, postások, tanárok, diákok, frontról hazatért katonák szálltak
szembe az idegenekkel. Három nap alatt elkergették a betolakodókat. Január 29-ének estéjére Balassagyarmat valamennyi
középületén újra magyar zászló lengett. Mi lett a hős város jutalma? Rákosi 1950-ben
elvette Gyarmattól a megyeszékhely címet, és Kis Moszkvának adta. Az igazság még adósa a palóc embernek. |