Tiltakozás
az EU döntése ellen – egy napra a Felvidéken 2021. január 24. Mint köztudomású, az Európai Bizottság 2021. január
14-én döntött arról, hogy nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek
jogaival kapcsolatos Minority SafePack
(nemzeti kisebbségvédelmi csomag) nevű európai polgári kezdeményezésről. A nemzeti és nyelvi kisebbségek
védelmét célzó aláírásgyűjtés során a szervezők megszerezték a szükséges támogatói
nyilatkozatokat, de végül az EB, az Európai Parlament állásfoglalása ellenére,
nem támogatta az eljárást. A negatív döntés a legnagyobb visszhangot a
Felvidék magyarlakta településein okozta. Aláírásba kezdett a felvidéki
magyar értelmiség néhány tagja, Hrubík Béla, Méry János és Papp Sándor által jegyzett nyílt
levélhez tartozó nyilatkozatot eddig közel ötszázan írták alá. A
kezdeményezők elsősorban a felvidéki magyar települések polgármestereit,
önkormányzatait szólították meg, arra kérve őket, január 22-én, a Magyar
Kultúra Napján vonják be az önkormányzati épületekre kihelyezett uniós
zászlókat. – Száz éve megaláztak bennünket Nyugaton és most újra! Ha erre
nem adunk egy közös választ, megérdemeljük a sorsunkat. Mi, a kezdeményezők,
viszont reméljük, hogy van még bennünk annyi kurázsi, hogy képesek vagyunk
hallatni a hangunkat. – áll a nyílt levélben, amely egy ismert, Kossuth
Lajostól származó idézettel zárul: „Az eltiport nemzet újjászületik, de
öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás”. – Ha mi nem állunk ki magunkért,
úgy egyéni, mint közösségi szinten, más nem fog! Itt kell elkezdeni! – reagált Méry János, a somorjai önkormányzat
képviselője, Hrubík Béla, a kezdeményezés egyik főszervezője
elmondta, a tiltakozás szimbolikus, de mégis kézzelfogható formáját keresték: – Nekünk, magyaroknak, nemzeti jelképeink különösen fontosak, az
elszakított területeken élőkre ez hatványozottan igaz. Jelzést küldünk az
uniónak azzal, hogy egy napra bevonjuk a zászlókat. Már a levél megjelenése előtt mintegy harminc településvezető csatlakozott a szerveződéshez, ráadásul a Magyar Közösség Pártja országos elnökségének összes polgármestere támogatta az akciót. Hrubík elmondta, folyamatosan kapja a zászlóbevonásról készült felvételeket az önkormányzatoktól. A teljesség igénye nélkül Somorján, Bősön, Martoson, Ipolyságon, Ipolybalogon, Muzslán, Kisgéresen, Kaposkelecsényben is levették az uniós zászlót, sőt, anyaországi települések, például a Nógrád megyei Kozárd önkormányzata is hasonlóképpen járt el. * Azonban jelenleg is zajlik a székelyek által indított másik
európai polgári kezdeményezés, amely segítheti az unió kisebbségben élő
nemzeteit. Ennek célja, hogy az EU kohéziós alapja kiemeltebben támogassa
azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi
sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől, hiszen eddig
az EU támogatások elosztásánál ők jobbára hátrányba kerültek. A kezdeményezés megtárgyalásához feltétel 1 millió EU
polgár aláírása, amelyeket min. hét tagállamban kell összegyűjteni. A február
eleji határidőig ez Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában,
Svédországban és Szlovákiában már sikerrel megtörtént, jelenleg
Spanyolországban zajlik a támogatók aláírásainak gyűjtése. Ha a technikai siker ellenére az EU ezt a kezdeményezést
sem támogatná, az bizonyára nagypolitikai következményekkel járna majd. Az esetleges újabb sikertelen eljárás már alaposabb okot
adhatna a magyar településeknek a tiltakozásra, még ha azok jelképes szinten
maradnának is. Ebben az esetben időlegesen Balassagyarmaton is lábhoz kerülne
az EU zászlaja – legalább is ezt érzékeltette érdeklődésünkre Csach Gábor, a város polgármestere. 2021. január forrás: Magyar Nemzet Összeállította: Nagy László |