Találjuk ki Nógrád megyét! – fiatalok pályázatait díjazták forrás: nograd.hu A Nógrád Megyei Önkormányzat, 14-25 év közötti fiataloknak meghirdetett „Találjuk ki Nógrád megyét” című felhívására készített pályamunkájukat ismertették az érdekeltek Salgótarjánban, 2022. július 1-én. Dr. Bablena
Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke elmondta: a
meghallgatott pályázók mind lenyűgöző prezentációt tartottak arról, hogy
miként képzelik el megyénk fejlesztését. A díjnyertes pályázatokból visszaköszönt,
hogy a fiatalok a megye vasútfejlesztését, a határon átnyúló vasúti
kapcsolatokat, a kerékpárhálózat fejlesztését kiemelt célnak tartják.
Remélhetőleg a megye városainak vezetői is érdeklődést tanúsítanak az
ötletek, javaslatok iránt. (a nevekre kattintva megismerhetők, illetve letölthetők a power
point előadások anyagai) A pályázat győztese Nagy Anna, Salgótarján, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának hallgatója lett, második helyezett a balassagyarmati Balla Gergely Tibor, az ELTE – Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója, de a hat legjobb pályázó közé került és előadást tarthatott a mohorai Zuck Dzsenifer, a Szent Györgyi Albert Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója is. 2022. július 5. Összeállította:
Nagy László Forrás:
nograd.hu |