Szentimrések
gólyatábora
Iskolánkban hagyománynak számít, hogy a "kisgimnazisták", azaz a 7.a. osztályosok év elején gólyatáborban vesznek részt. Ennek célja, hogy megismerjék egymást és osztályfőnöküket, kialakuljon az osztályközösség.
Idén
osztályfőnökünk, Orosz Gábor bácsi
szervezésében Terényben volt a gólyatábor. Az új iskolabusszal és szülői
segítséggel indultunk el a helyszínre. Megérkezésünk után birtokba vettük a
házat, ami egy falusi parasztházból kialakított művészlakban volt. Kipakolás
után azonnal elkezdtük végrehajtani a Gábor bácsi által kitalált feladatokat.
Első feladatként játékos formában be kellett mutatkoznunk egymásnak, hogy minél
könnyebb legyen a megismerkedés. Utána az osztály egyik fele mozaik-szerű
plakátot készített az osztályról - mely az osztálytermünket fogja díszíteni -,
a többiek pedig színes papírból hajókat hajtogattak, melyet egy nagy műanyag
flakonba gyűjtöttek. Mire ezzel végeztünk, elkészült az ebéd, melyet a falu
óvodájában főztek nekünk.
Ebéd után csendespihenő következett, így gyűjtöttünk erőt a délutáni feladatokhoz. Megadott feltételek szerint családokat alakítottunk, majd így kellett újabb feladatokat teljesítenünk. Nem volt hiábavaló az ebéd utáni pihenő, mert ezek után egy nehéz feladat következett: köveket kellett hordanunk, amelyből egy 10 x 10-es pályát alakítottunk ki, ahol családtagoknak egy stratégiai feladatot kellett megoldania. Otthonról kellett hoznunk egy 50 cm-es kalapgumit, amiről addig fogalmunk sem volt, hogy mire fog kelleni. Kiderült, hogy erre a gumira két kis műanyag poharat kell felfűznünk, melyet a szemünkre kellett felrakni. Úgy néztünk ki, mint a dülledt szemű legyek. Gábor bácsi kézen fogott mindenkit, és vakon, szemünket letakarva körbevezetett bennünket az udvaron. Vacsoráig ismét szabadidő következett, majd vacsora után nekifogtunk előkészíteni az esti tábortüzet. Sötétedéskor meggyújtottuk a tüzet, a parázsba alufóliába tekert krumplit raktunk, ha esetleg valaki később megéhezne... A szomszéd faluban lakó egyik osztálytársunk anyukája finom süteményeket sütött nekünk, melyet szintén a tábortűznél fogyasztottunk el. A tűz mellett beszélgettünk, majd később előkerült Gábor bácsi gitárja is, melynek kíséretében jókat énekeltünk. 11 óra körül aztán nyugovóra tértünk, hogy legyen erőnk a másnapi feladatokra is.
Reggel fél 7 körül ébredtünk. Akinek nem sikerült magától, azt énekszóval ébresztették a többiek. Reggeli után máris készültünk az újabb feladatokra. Álmos fejjel, de annál nagyobb lelkesedéssel fogtunk neki egy kőút kiépítésének. A délelőtt folyamán labdák, hullahoppkarikák, ugrókötelek segítségével további feladatok következtek. Ezektől annyira elfáradtunk, hogy nagyon jól esett az ebéd. Ebéd után rendet raktunk, összepakoltuk a holminkat, mert sajnos elérkezett a búcsú ideje, megérkeztek a szülők és hazaindultunk.
A két nap alatt annyi közös élményünk volt, hogy egy jó ideig lesz mire emlékeznünk. Szerintem ez a tábor jó alkalom volt arra, hogy megismerjük egymást, és egy jó osztályközösség alakuljon ki. Már csak annyit kell tennünk, hogy a közös élményeket és az összetartást hat éven át megőrizzük.
Hrubiák Laura
7. a. osztály