Szanda vára

Nógrádi vártúránkat a Cserhátban, Szanda váránál folytattuk, amely a török elleni végvári csaták következtében vált ismertté.

Szanda várának megközelítése több irányból is lehetséges, mi a Becske felöli, nyugati irányt választottuk. Becske vasúti megálló a településtől 2 km-es távolságra esik, laza bemelegítő ez előttünk álló, jó egy órás várhódítás előtt. A faluban egy utolsó vételezés a községi vegyesboltból, majd irány a kék turista útvonal.

Az útszakasz eleje akácosok övezete, kilátás gátolta csapás, mígnem egy széles fennsíkra jutunk, ahonnan már pillantást vethetünk a falura, ill. a fölöttünk magasodó várra, megállapítva, hogy alig haladtunk valamit.

A fennsíkról kiérve hétvégi házakhoz jutunk, ahol sikeresen nyomát veszítjük a turistajelzésnek.

A negyedik-ötödik háznál egy ács munkálkodik, aki útbaigazít, menjünk vissza, az utca elején, az első ház után a bokrok között egy vékony szilvafa törzsére van felfestve a jel, a mögötti szűk csapáson kell tovább haladnunk.

Éppen a török csapatok GPS és egyéb tájékozódási metódusait taglaltuk, amikor a támpontot jelentő ház kertjéből két, méretes öleb ugrott elő. Az első meglepetést rugalmas elszakadással igyekeztük leplezni, de a kutyák felvették az egy lépes balra, egy lépes jobbra ütemét, és tökéletesen lezárták a haladási irányt. Javukra szolgáljon, hogy az úttorlasszal megelégedtek és nem kívánták az ellenséget teljesen megsemmisíteni. Nehezen visszaoldalogva, az ácsmesterben találtuk meg alkalmi szövetségesünket.

- Ó, a Priznic, meg az a másik, ismerem én őket, bár ha nem ismerném, én sem mernék kikezdeni velük.

Megmenekülésünket követő hálasóhajaink feledtették, hogy az út igen kaptatóssá vált.

Rövidesen kereszteztük a régi bánya kötélpályájának vonalát, majd a bazaltköveken haladva egy utolsó rohammal elfoglaltuk a vár megmaradt területét. Sajnos a szandai várból csak egy keskeny oszlopcsonk maradt, ami útbaigazítja a távolról szemlélődőt, valamint falmaradványok, amelyek dacolnak az időjárás viszontagságaival és az erózió munkájával.

A szandai várrom megmászóit az 554 méteres magasságból pazar látvány fogadja, legalább olyan szép, mint Drégely váránál. Körpanoráma a jutalom, a környező falvakon kívül, Mátra, Börzsöny, Cserhát csúcsait csodálhatjuk, sőt tiszta időben a Magas Tátráig is ellátni.

Valaha a Cserhát hegységen belül tűzhányók is működtek, egy ilyen, réges-rég kialudt vulkáni csúcson épült Szanda vára. Nem véletlenül keresték várak építésénél a vulkáni csúcsokat, hiszen itt szerencsésen együtt volt minden: meredek, környezetéből kiemelkedő csúcs, és a vár építéséhez szükséges kemény kő.

Valószínűnek tűnik, hogy jóval a jelenlegi vár építése előtt már volt kisebb erődítés a hegyen és ezt váltotta a kővár, de ma már nem tudni, hogy a várat ki, és pontosan mikor építették.

Először 1301-ban kelt okirat említi Castellanum de Zonda néven, illetve Zondaként a falut, valószínűleg a tulajdonos, Zonda György nemes úr után. Az eredeti Zonda név torzult a jobban kiejthető Szandára az évszázadok során. A következő, 1326 körüli írásos emlék már Széchy Pétert említik várnagyként, ő ebben az időben Nógrád vármegye főispánja volt.

A XIV. században Luxemburgi Zsigmond király "Zonda várat" a Csetneki famíliának ajándékozta. Ezt követően is gyakran cserélt gazdát a vár, Ulászló, Báthoryak is jogot formáltak az adományozásra.

Buda eleste után 1544-ben előbb Nógrád, majd két évvel később Szanda is a budai pasa zsákmánya lett.

1550-ben Tinódi Lantos Sebestyén említi a várat, amelynek kapitánya, Hubiár aga vívott párviadalt a bujáki vár alatt a hollókői vár magyar kapitányával. Tinódi szerint többször összecsaptak és "nagy vitézül harcolának vala", mindenesetre azért az "iszonyú vérontás után" mindketten saját lábukon tértek haza, és ahogy illik, otthon mind a ketten saját magukat hirdették győztesnek.

A törökök a saját szakállukra időnként "kalandozásra" indultak, azaz végig fosztogatták a környéket, 1551-ben egy ilyen rablóhadjárat után, némiképp lerészegedve pihenték ki az út fáradalmait, amikor Horváth Bertalan balassagyarmati kapitány az embereivel rajtuk ütött, és utolsó szemig levágták őket. A csata után azután megpecsételődött a kis vár sorsa is, a távozó magyar katonák felgyújtották, és jórészt lerombolták a falakat, hogy többé ne lehessen a törökök végvára.

Azóta a régészeti feltárást és állagmegóvást sokszor tervbe vették, de a magas költségek miatt eddig nem valósulhatott meg.

A várból a visszavezető utat nem Becske, hanem Szanda felé tettük meg. A tölgyesekkel övezett út mellett dúsan növő sombokrokat találhatunk, sőt a vár alatti sziklás északi oldalakon színes zuzmóréteg is növeli az élővilág változatosságát. A geológiai tanösvényt viszont nem sikerült felderíteni, igaz, a panoráma miatti türelmetlenségünk okán, nem is igen kerestük.

Szanda faluba érve egy csendes, békés nógrádi falu fogadott, az első látnivalóval már a bevezető országút mentén találkozhattunk, egy káponkával, amely Nógrádban nem ritka. Skanzen jelleggel a gyarmati Palóc Múzeum mögött is található egy, a Szent Anna napi búcsúk során évente megszentelésre kerül.

Nos, a szandai Máriácska káponkának külön története van, érdemes megismerkedni vele:

Varga Jánosné Kis Verona 1883 telén különös álmot látott. Megálmodta, hogy a terényi templom padlásán ministráns ládában egy összeégett Mária-szobor van. A Szűzanya arra kérte őt álmában, hogy vigye el a szobrát, ne dobálják a padláson ide-oda.

Másnap elmondta az álmát férjének és apósának, akik a szobormaradványt valóban megtalálták a terényi templomban. (A szandai templom 1927-ben épült.) Az akkori plébános, Völgyi János odaadta a szobrocskát és a későbbiekben is támogatta a család kápolna építési tervét.

A váci püspök 1891. december 2-án engedélyezte a kápolna felállítását 10 Ft alapítási díj ellenében. Egy asztalos vállalta, hogy kijavítja a sérült Mária-szobrot. A faragó elkészült, de véletlenül a jobb kezére hat ujjat készített, amit nem vettek észre és betették a szobrot a kápolnácskába. Másnap emberek mentek arra, akik kaszálni indultak, közülük valakinek feltűnt, hogy 11 ujja van Máriácskának. Gúnyosan mondta a többieknek, hogy "jól fog tudni vele furulyázni". A csúfolódó ember még aznap pórul járt, levágta kaszával az egyik ujját.

A kis kápolna egy meszelt vályog épület, zsindellyel fedett tetővel, tetején kereszttel. Több mint 100 éve áll a Kacsapartnak nevezett részen, a Rákóczi úton. Üvegablakán át tekinthető meg az öltöztetett Mária-szobor. Mindig a római katolikus ünnepeknek megfelelő színű (pl.: Pünkösdkor piros, Nagyböjtben fekete, Adventkor lila) ruhát ad rá gondozónője Déska Jánosné - Böske néni.

A falu másik érdekessége a pincesor, sajnos aktív munkát a hétvége ellenére nem láttunk körülötte, a pincék többsége használaton kívülinek tűnt.

A fáradt vándor Szanda településen éttermet nem talál, a helyi kocsma nagy előnye viszont, hogy kerthelyiséggel is rendelkezik. Így megkímélhettük magunkat a söntésben a magyar nyelvi folklór legújabb gyöngyszemeitől.

Az árnyas fák alatt pedig elgondolkozhattunk azon, vajon milyen toborzási technikát kellene bevetni manapság egy várvédő csapategység megalakítása érdekében.

2009. tavasza

Történelmi forrás: www.szanda.hu, http://www.virtus.hu/