Közös kincs - Szabó András előadóestje Balassagyarmaton

Emlékezetes irodalmi barangolásban volt része a Madách Imre Város Könyvtárba 2024. október 15-én ellátogatóknak, a szomszédos országok magyar irodalmából nyújtott válogatást közel egy órában Szabó András.

A vármegye Madách-díjasa, Balassagyarmat díszpolgára, sok más elismerés birtokosa, nem mellesleg Baráti Körünk jeles tagja, a maga szuggesztív előadásmódjával, irodalomtörténeti, történelmi magyarázataival és természetesen szövegbiztos versmondásával, joggal érdemelte ki a közönség elismerését.

Előadása mottójához – közös kincs – jól kapcsolódott az ötágú sípra való utalás, hiszen az elhangzott prózák és versek a Trianon után határon kívülre került nemzetrészek magyarjainak életérzésén túl, a szülőföld, korokon átívelő szeretetét is bemutatták, bizonyították.

Mint köztudomású, Illyés Gyula nevezte ötágú sípnak a külhoni magyar irodalmat, melynek minden „ága” egy-egy elszakított terület irodalmi kultúrájához kapcsolódik jelezve, hogy a kisebbségben élő erdélyi, felvidéki, vajdasági, nyugati magyarság irodalma szorosan hozzátartozik az egyetemes magyar irodalomhoz.

Talán jelzésként napjaink szomorú történéseire, először egy kárpátaljai tanárember, Vári Fábián László Monda c. versét hallhattuk. A témára a meghívó „fülszövegében” az előadó már utalt, arra, hogy Illyés nem sorolta a kárpátaljai magyar irodalmat a sípok „közé” (a korszakban némiképp érthetően, tehető hozzá), ezért 1989 tájékán a kárpátaljai magyarok Ungváron, önérzetesen a Hatodik Síp címet adták egyik kiadványuknak.

András joggal beszélt arról, hogy a történelemkönyvek nem adhatják vissza sem az országvesztés, sem a kisebbségi lét életérzéseit, a korszakot megélők, átélők pedig már nincsenek közöttünk, sőt jobbára azok gyermekei sem. Így érthetően hiányoznak a személyes élmények, az „átöröklések”, mindezek pótlására az irodalom adhat segítséget.

Az erdélyi magyar irodalom volt és maradt a sípok legerősebbike, így Tamási Áron prózája Kodály Zoltánról, Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor érzelemdús versei dominálták az estet. A szülőföld szeretetét bizonyító költeményeket is hallhattunk, a felvidéki Zsélyi Nagy Lajos, Fábry Zoltán, a délvidéki Dudás Károly, az erdélyi Kányádi Sándor, Magyari Lajos gondolatait, ill. a délvidéki Herceg János prózáját. Sütő András sem maradt ki a sorból, végül – mintegy keretként – a kárpátalajai Kovács Vilmos rövid, de annál nagyobb hatású versét tolmácsolta az előadó.

Igazat adhatunk András barátunknak, a jelképes ötágú síp ugyanazt a dallamot szólaltatja meg, csak némi variánssal. Tehát a határainkon kívülre került vagy éppen az emigrált költőinket, prózaíróinkat közel-távol egyazon szándékok, érzések, érzületek, félelmek, remények mozgatják, ezekből kaphattunk különleges, hol felemelő, hol reményt sugalló, hol letaglózó válogatást az est során.

Köszönet érte Andrásnak!

2024. október

összeállította Nagy László

fotók: Madách Imre Városi Könyvtár facebook oldala