Kedves Barátaim!

Szabó Lőrinc költői és műfordítói életműve a magyar líra klasszikus nagyságrendű teljesítménye, a létezés egészében való személyes és nemzeti jelenlét átgondolásának poétikai alkalma.

A költő Tao te king című versének szavaival: "igaz egész csak ellentéteiddel együtt lehetsz". Verseinek sokak által dicsért formai erőssége: ennek a sokféleségnek az összefogása a kompozícióban. Sokat emlegetett merész szabálytalanságai: a változtathatatlannak látszó rend szabályain ütött sebek; az üdvözülésért kiáltó szenvedés ziháló jajdulásai. Mintha századunk világirodalmának olyan nagy lírikustársai vitatkoznának ezekben a költői szólamokban, mint Gottfried Benn és T. S. Eliot, akiket ő maga is fordított. Verseinek többféle olvasata érvényes lehet, mégis, azt hiszem, ezeknek az egyszerre való megjelenítése adhatja a Szabó Lőrinc-i költészet világirodalmilag is érvényes jelentőségét.

Életműve a korát leginkább reprezentáló klasszikusok közé emeli. Azt a századot faggatja, ahol a kimondott szó a megfogalmazásba fogás pillanatától máris önmaga ellentéteként is megjelent; amelyben a tettek oly sokszor éltek ellenkezésben az erkölccsel; és az ember végső menedéke, a magány is újabb kiszolgáltatottság színhelyévé lényegült át: "Magányod barlangját kard kutatja át" - amint Politika című versében fogalmazza a költő. Jelenünkre is érvényesen. Költőként és magánemberként keresztúton áll, mint évszázadának emberisége és nemzetének létezése. A keresésben is, szenvedésben is.

"Úgy látszik, hogy 'poésie pure' felfogásomat ma, jobb és bal, legalábbis ami ebből az én személyemet illeti, értené és méltányolná. Hat héten belül három költői díjat is kaptam a legkülönbözőbb oldalakról, egy-, három- és nyolcezer pengőt. Anélkül hogy a kisujjamat is megmozdítottam volna." - írja a háború viharában az ellenállás rejtett módját hozzá hasonlóan kockáztató német barátjának Szabó Lőrinc.

Életében, de a halálát követő időben is az újabb és újabb generációk a maguk különböző horizontjáról olvasva és újraolvasva győződnek meg örökségének értékéről.

Németh László imigyen jellemezte: "Szellemében szép szintézisbe hozta a lelkében szunnyadó Kelet emlékkincsét s a kísérletezés, elemzés, az élmény megragadásának nyugati módszerét". És fűzzem hozzá biztatását, aki a költő halála után két levelében is hangsúlyozta szellemi hagyatékának értékteremtő, nemzetfenntartó erejét: "Látom, hogy Szabó Lőrinccel foglalkozol. Ő is egyike azoknak, akiket szép csendesen ki akarnak iktatni a köz-emlékezetből. Nehéz, de szép feladat e könnyelmű feledés s bűnös feledtetés ellen dolgozni." (1966), majd: "Örülök annak is, hogy Szabó L.-könyved halad ... hiszem, hogy a társadalmilag hálátlan téma ebben az esetben is nagy szellemi s mesterségbeli gazdagodással fog járni: hisz a kritikus pályája a tehetsége mellett elsősorban a szegődésétől függ - hogy mire teszi fel magát" (1967).

Cs. Szabó László pedig az emigrációban, 1983-ban, az amszterdami Mikes Kelemen Kör számára fogalmazva és a Párizsban megjelenő Irodalmi Újságban véleményét nyilvánosan ki is mondva - úgymond: a nyugati világ főhajtásaként a hazai kimagasló teljesítmények előtt - éppen a Szabó Lőrinc-kutatásnak ítélte a kör emlékplakettjét. Akkoriban a plakettet és adománylevelét a határon átcsempészve lehetett csak ebbe a hazába juttatni.

Majd a rendszerváltoztatás idején egy - akkor politikai szerepet is vállalt - filozófus, Tamás Gáspár Miklós szintén a Szabó Lőrinc műveit pontosan publikáló kutatást jellemezve hangsúlyozta, hogyan változtatta meg a Szabó Lőrinc-filológia az irodalomtörténetet.

Az ezt követő negyedszázad azóta bizonyította - legyen tanú rá felemelő ünnepségünk színhelye, a Magyar Tudományos Akadémia! -, hogy az irodalomtudomány megújulása éppen a Szabó Lőrinc-életmű kanonizálásával fonódik egybe. Újabb tudósnemzedékek - tanítványaink - nőnek fel öröksége feldolgozásán, a Szabó Lőrinc által megteremtett csoda példaként való felmutatásával.

Prof. Dr. Kabdebó Lóránt

az ME Szabó Lőrinc Kutatóhelyének vezetője