Sinágel József

(1961)

Budapesten született, de gyermekéveit a Nagylóc melletti Zsunypuszta kies erdészházában töltötte, mivel a budapesti származású édesanya és a dejtári édesapa ide költöztek.

1980-ban a szécsényi gimnáziumban érettségizett. A német nyelvvel már ekkor is erős barátságban állt, talán előre tudta, hogy későbbi szakmájában ezt milyen jól fogja majd kamatoztatni.

Bár felvételt nyert a vendéglátó-ipari főiskolára, tanulmányait egy év után megszakította.

Nagyobb kedvet érzett a színművészeti főiskolához - rendszeresen szavalt, színkörben játszott - de felvételije meghiúsult.

Hazatért szülőföldjére, ahol a gyakorlatban is megindult vendéglátós pályafutása. Hollókőn, majd a rétsági katonai szolgálatot követően, 10 éven át a szécsényi ÁFÉSZ vendéglátó-ipari egységénél dolgozott. Időközben vendéglátó szakmenedzseri és üzletvezetői képesítéseket szerzett, az eltelt évek alatt végigjárta a szakma számos lépcsőfokát.

A rendszerváltozás adta új lehetőségeket rögtön kihasználta, közel 4 éven át Németországban és Ausztriában jól menő éttermekben, szállodákban dolgozott, mint felszolgáló, fizetőpincér.

A munkavállalási engedély lejártával azonban hazatért és 1996-ban feleségével kibérelték Balassagyarmaton a Szügyi út melletti Doki éttermet, amelyet két évig sikerrel üzemeltettek.

1998. decemberében sikerült megvalósítani régi tervét, megnyitotta a Svejk vendéglőt, az általa megvásárolt családi házban, a Szabó Lőrinc utcában.

A vendéglő, a házias konyha, a megbízható minőség, a családias hangulat miatt nemcsak a városban, megyeszerte is hamar népszerűvé vált, sőt városi események, fogadások beszállítója is lett a Svejk, mivel az elmúlt években kibővítette szolgáltatásait, külsős helyszíneken, családi, céges rendezvényeken, ünnepségeken catering szolgáltatást is vállalnak. 2012. őszén a szomszédos ingatlant megvásárolva, Retró bisztrót nyit.

Sinágel József, bár a vendéglátás mellett kötelezte el magát, de sokszor lépett fel a helyi színjátszókkal különböző színdarabokban.

Balassagyarmat Város Önkormányzata képviselő testületének, gazdasági, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági külsős tagja, 2010 óta.

2008-ban Presser Gábor koncerten, Sinágel József verssel köszöntette a művészt.

(Pénzes Géza felvétele)

A hollókői származású felesége Erzsébet szakmabeli, sőt a Svejk vendéglőben a családi vállalkozás tagjaként dolgozik. 15 éves fiuk, Dávid a Szabó Lőrinc iskolából, 2012. őszére váltott a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumba, kedvence a német és a spanyol nyelv, a jövő dönti el, hogy a vendéglátásnál kötelezi-e el magát.

A Sinágel család immár 20 éve lakik Balassagyarmaton. Sinágel József szabad idejében zenét, jazzt hallgat legszívesebben, sportok közül pedig a labdarúgás a kedvence. Az FC Barcelona mérkőzéseit nem szívesen hagyja ki a tv-ben, sőt maga is rendszeresen focizik barátaival.

**********

Itt Balassagyarmaton, a sok területet átható gondok, gazdasági visszaesés ellenére, immár hosszú távon életképesnek tűnő vállalkozás az éttermed, a Svejk vendéglő. Ráadásul oldalirányban a bővítés is megindult.

Csak nem egy optimista vállalkozóval beszélek?

Most igen, annak ellenére, hogy országos szinten is láthatjuk, milyen nehézségek vannak. Igaz, azt is tanultam természetgyógyász barátaimtól, sohase mondd, hogy gondjaid vannak, bízzál benne, minden jól fog menni.

Megvan az alapja, az alapvető oka, hogy miért vágtunk bele abba az építkezésbe, amely bizakodóvá kell, hogy tegyen Az év 52 hétvégéjéből 25-28 olyan van, amikor nem bírjuk teljes körűen ellátni a vendégeket, olyan erős a forgalom. Bár néha igaztalanul szidjuk a különböző kártyákat, üdülési kedvezményeket, de megjelent egy olyan vendégkör, akik nemcsak helyben fogyasztanak, megnőtt az el- és kiszállítási igényük is. Ráadásul, mi lehet annál rosszabb, ha a betérő vendégeknek azt kell mondanom, sajnos nincs több helyem, asztalom, mivel az egyik teremben éppen osztálytalálkozó, a másikban baráti összejövetel van.

Ez a fejlesztés remélhetőleg megoldja gondjainkat, természetesen extra helyigényeket nem tudunk biztosítani. A Retró bisztróban 1960-70-80-as éveket idézzük meg, mint miliőjében, mint zeneileg, ez 30-35 fő befogadóképességű lesz, viszont a hátsó nagytermünkben - amely teljes egészében rusztikus, borovifenyő bútorzattal, bajor stílusban berendezett lesz - akár 120 fő is elhelyezhető és ott már lehet esküvőket, rendezvényeket, nagyobb zenés- vacsora esteket megrendezni.

Tehát optimista vagyok, mert mire kimászunk ebből - a reményeim szerint 1-2 évig - tartó válságból, akkor mi már logisztikailag erősek leszünk.

De van egy rossz magyar tulajdonság is, az irigység, nem tapasztalsz ilyet, hiszen Sinágel József a rendszerváltozás után szinte a nulláról indult, közel másfél évtizede vezeti a tulajdonában álló, egyre népszerűbb éttermét, lenne a példájából mit követni. Vagy inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak?

A mondás rám is passzol, de az eredményeket megalapozta az, hogy 14 éve működünk itt, előtte két évig vittük a Doki éttermet bérleményként, szegény Balga József főorvos úrtól béreltük, aki nemrég hunyt el és családunk jó barátja volt.

Négy asztalos kis vendéglő volt a Doki, számomra arra alkalmas, hogy bemutatkozzak itt Balassagyarmaton, hiszen ezt megelőzően külföldön dolgoztam.

Irigység. Azt hiszem 90 %-ban elismernek minket a városban és ez nem rossz arány. Kevés embernél látok a szemekben - hiszen az mindig árulkodó - olyat, hú aztán neked jól megy.

Én mindig azt mondom erre, próbálja ki valaki, hónapokat szabadnap nélkül dolgozni, állandóan topon lenni, leveleket, megrendeléseket kezelni, kora reggelenként árút beszerezni.

Utána déltől pincér vagyok, ha kell, takarítok, ez min. 10-12 órát igényel. Ezen sokat nincs irigyelni.

Nagyon erősen dolgoztam a saját családommal és a kollégákkal együtt azért, hogy ez az egész, amit itt látsz, létrejöjjön. Nem esett rám 5 vagy 10 millió Ft, hanem hitelekkel kezdtem, azután újabbakkal, most megint fejlesztési hitelt veszek fel, ami óriási kockázat. Ezért bizony bele-bele ébredek az éjszakába, mi lesz ebből, meg tudjuk-e ezt valósítani.

Gyermekként nyilván ilyen gondok nem gyötörhettek, ráadásul idillinek tűnő környezetben nőttél fel, egy erdészházában. Innen erdésznek gondolná az ember a további életutat, se nem színésznek, se nem vendéglátósnak.

Szüleid irányítgattak valamerre vagy önmagad döntöttél és döntesz ma is a hogyan továbbról?

Elég makacs vagyok, ezt édesapámtól örököltem, de ennek ellenére véleményeket elfogadok, kollégáktól is, hiszen nemcsak a napi dolgokban, de a beruházás kialakításában is véleménnyel bírnak. Mivel sem nekem, sem a szüleimnek testvérei nem voltak, így a családon belüli egyeztetés a feleségemre korlátozódik, a bővítés kérdésében is teljes egyetértés volt a részéről.

Ami a kezdeteket illeti, az hosszabb történet. A gimnáziumi években rendszeresen szavaltam, felléptem, színkörben játszottam.

Az érettségim előtt zajlott a megyei József Attila szavalóverseny, ennek akkor nagy rangja volt, 36-an indultunk. Különösebb felkészülés nélkül második lettem. Rá pár hétre a megyei Kazinczy Szép Magyar Beszéd versenyt pedig megnyertem, kiálltam 300 ember elé, a verset elmondtam, nem volt lámpalázam, szerettem szerepelni. Már akkor kacérkodtam azzal, meg kellene ezt komolyan próbálni, erre a zsűriben ülő Péchy Blanka és Grétsy László támogatása is utalt.

A vendéglátó-ipari főiskolára könnyen kerültem be, a felvételi tárgyakból, matematikából (a közelmúltban elhunyt, kőkeményen szigorú Szerémy Gyula, Prima Primissima díjas volt a matek tanárom) és németből egy híján a maximális pontszámot értem el. Viszont már szeptemberben rögtön elkezdtem játszani a Dagonya Teátrum nevezetű színkörben és onnantól kezdve az lett az életem. A főiskolai vizsgákat - gyakran nehezen - de azért letettem. De a színészkedés egyre erőteljesebben vonzott, emlékszem Őze Lajos is kapacitált erre, vele stílusosan a Bástya étteremben beszélgettem, igen mélyrehatóan, Kállai Ferenccel is összeismerkedtem, éltem-haltam a színházért.

Azonban a vendéglátóipari-színművészeti közötti váltásról a szüleimet is meg kellett volna győznöm, de ez nem sikerült. Azt a karácsonyt nem kívánom senkinek, anyám sírt, apám csak hallgatott, tehát teljes volt az ellenállás. A színészkedést bűnös és élhetetlen dolognak tartották, talán utána belátták, tévesen. Ők egyébként szigorúan neveltek, amikor a gimnáziumban egy időben leromlottak az eredményeim, pár hónapig könyv, újság és foci nélküli lét megrovásában is részesítettek, igaz, ez látványosan hatott. Akkor sem lázadoztam, de ma már hálával gondolok a hajdani szigorúságukra.

Pestre visszatérve, a felvételinek ennek ellenére nekiindultam, a megmérettetéseken már előrelépegettem, amikor a bizottság - ahol Kállai Ferenc is ott ült – arra a kérésére, hogy énekeljek valamit, mindezt a 15. vers után, máig megmagyarázhatatlan okból azt válaszoltam, ha lehet, most nem. Rekedt is voltam, túl sok énekhangom sem volt, de a visszautasítás persze nemcsak részemről lett egyértelmű. Ma is sokat eszembe jut, miért tettem így.

Zsunypuszta és az erdészkedés persze mindezektől igen távol volt. Bár az erdőt szerettem, de édesapám példájából láttam, nem csak az idilli kerek erdőről van itt szó, sok az adminisztratív papírmunka is. Vagyis az erdőt kedveltem, akkor is és ma is, de magát a szakmát kevésbé. Hozzáteszem, máig meghatározó élményem marad a téli reggeleken induló fogat, amikor apámmal együtt indulhattam, ő a fakitermelést ellenőrizni, én pedig az erdei vadakat figyelni, a favágókkal együtt ebédezni, az ő történeteiket hallgatni, nos mindez bennem él.

A vendéglátói szakma buktatóit a mindennapokban ismerhetted meg, sőt a gyakorlat képzett, hiszen a főiskolát nem fejezted be. Sohasem érezted hiányát?

Nyilvánvalóan megbántam a főiskolai tanulmányok megszakítását, hiszen az évek multával már szinte a kisujjamból is ki lehetett volna rázni a vizsgatémákat, a gyakorlat alapvetően már megtanította azokat. Azóta szállodai és üdülővezetői, ill. vendéglátó-ipari szakmenedzseri képesítést is szereztem, így az üzletvezetéshez szükséges végzettséggel rendelkezem.

A joggal lenézett szocialista vendéglátás utolsó 10 évét a szécsényi ÁFÉSZ-nél élted meg. A mából visszatekintve hogyan jellemezhető röviden, mi volt az akkori időszak előnye, hátránya, persze vendéglátói szempontból?

Volt előny is, hátrány is, de amit szívesen elfogadnék, az a látogatottság lenne. Akkor szombat vagy hétfő, az teljesen mindegy volt, a vendéglétszámot kipipálhattuk. Viszont ilyen szintű vendéglátást nem tudtunk volna produkálni mint ma, sem a technológia, sem az alapanyagok tekintetében.

Akkor, ha normálisan csinálta valaki a vendéglátást, kiemelten megtalálta a számítását, sőt ha nem kellően meleg volt az étel, és kevésbé hűtött a sör, akkor sem volt tragédia, a vendég másnap is visszajött. Persze az igyekezet kevés volt, hűtő sem állt elegendő a rendelkezésre a hideg sörhöz, nem úgy, mint manapság, amikor a nagy cégek hűtővel együtt szerződnek velem a forgalmazásra.

Viszont ma ehet valaki százszor is jól nálam, elég egy hiba és hosszabb időre elkerül. Azt hiszem a két időszak közötti legnagyobb különbség ebben rejlik.

A rendszerváltozás után röviddel külföld felé vetted az utat, Ausztriában, Németországban dolgoztál évekig. Az előbb az előnyökről, hátrányokról kérdeztelek, most is ezt teszem.

A külföldre menetel részben kényszer volt.

Ezt hogyan értsem?

Az előzőekhez is tartozik még, hogy 1991-ig a szécsényi Omnia-Rákóczi ÁFÉSZ egységében dolgoztam, ott, ahol 170 fős étterem, különterem, plusz egy 100 fős presszó volt, élőzenével, ahol esténként öt hordó sör elfogyott.

Nem kerestünk rosszul, de azután fél év alatt a felére esett vissza a forgalom. Mi volt az oka nem tudom, de sokan elveszítették munkahelyüket, nőtt a bizonytalanság és persze a társadalom is alapvetően megváltozott. Szeretek a média és a technikai fejlődés hatására sokat ráfogni, már akkor elkezdődött, hogy celebek és mások életét nézik az emberek a TV-ben.

Csehországban járva irigykedve nézem, ez ott nem így van, találnak időt egy kis baráti, kollegiális beszélgetésre is, nem havonta, rendszeresen és jut idejük a társadalmi életre is.

Másrészt óriásit fejlődött a szórakoztatást célzó műszaki technika, TV, videó, PC, digitális eszközök, ezek az emberek idejét elveszik, pénzét lekötik.

Tehát az itteni gyengülő üzletmenet miatt, úgy gondoltuk, nézzük meg, mik a lehetőségek külföldön. Barátommal Stuttgartban kötöttünk ki, volt igény a munkaerőre, ráadásul egy öt csillagos szállodába szerződtettek. Stuttgart akkor is nagyon ment, világcégek székhelyeként a gazdaság virágozott. Négy különtermünk volt, naponta rendezett a hotel konferenciákat, mobil falakat húztunk, reggeliztettünk, svéd asztalos étkezéseket biztosítottunk.

Hibázni nem lehetett. Büszkén mondhatom több száz rendezvény mellett, nagy bakit nem követtünk el. Ahogy mondják, kottából énekeltünk, tehát minden maximálisan szervezett, követhető, átlátható volt. A német szervezettséget és színvonalat szerintem 50 éve múlva sem fogjuk elérni.

Amikor azután a vendéglátásnak kétségtelenül előnyös adójogszabályok a németeknél megváltoztak (már nem lehetett az adó bizonyos százalékából szabadon leírni a reprezentációs költségeket), és a forgalom visszaesett, továbbmentünk egy évre Ausztriába, Tirolba.

Hazatérve, amíg Gyarmaton a Doki vendéglőt vezetted feleségeddel, gyanítom, már kerestétek, hol lenne a saját étterem ideális helye. 1998. decemberére azután megnyílt a Svejk.

A névválasztásban érzek egy kis merészséget a csehkiverés városában, de én az atmoszférát és a hangulatos miliőt említem, ez már a vendégnél negyed siker lehet. Kit dicsér a dekorációk ötlete és a tárgyak begyűjtése?

A dekorációról, berendezésről jobbára én gondoskodtam és a feleségem, de volt egy, a születésnapját itt ünneplő idősebb vendégem, aki kerámia faliórát adott ajándékba, mondván ő annyira jól érezte magát, sőt festményeket is kaptam egy hölgytől. Az egyik falat a szüleim emlékének szántam, az ő fotóik díszítik azt, ami jó is meg nem is, hiszen gyakran odanézek, és már csak magamnak mondhatom, látjátok ide jutottam.

A névválasztás már jóval korábban megérlelődött bennem, előbb, mint Balassagyarmat valóban elismerendő történelmi hősiessége a széles nyilvánosság elé került volna. A 80-as években barátaimmal rendszeresen utaztam Prágába, természetesen az U Fleku is a kiemelt objektumok közé tartozott.

Egy hangulatos vacsora után az éjszakai utcára kiérve, a macskaköves prágai utcán járva, mintha magam előtt láttam volna a kutyáját komótosan sétáltató Svejket is. Ekkor mondtam barátaimnak: Fiúk meglátjátok, ha egyszer nekem éttermem lesz, Svejk lesz a neve.

A szavamat betartottam.

Igaz, a Palóc Múzeum néhai igazgatója Zólyomi József, családunk jó barátja, egyszer üzent a szüleimnek, azért ez merész névválasztás, édesanyám is csóválta a fejét.

Én egyébként is a megbékélés híve vagyok és azt hiszem, komoly ellenérzést ez nem váltott ki a városban, igaz, az RTL Klub riportere is a névválasztásról kérdezett egy turisztikai rövidfilm forgatásakor múltkorában.

A vendéglődben megfordulók kiemelik a házias konyhát, a méretes adagokat, a figyelmes felszolgálást.

Ami az ételeket illeti, valljuk be a Svejk a bevált tradíciókat szereti, nekem úgy tűnik, nem lesz a reform konyha híve, azt nyújtja, amit az átlag vendég keres.

Az az igazság, sok mindennel próbálkoztunk, az új étlapunkon már megjelentek olyan, korábban nem szereplő ételek, mint a Piru kedvence, amiben padlizsán, cukkíni és más finomságok is vannak, ez egyébként egyik kedvencem, de addig, amíg havonta 60 kg pacalt és egy zsákravaló babot eladunk, addig nehéz miről beszélni. Van afrikai harcsánk, van fogas filénk, de bizony kevésbé fogynak, viszont a leveseink nagyon népszerűek, a magyar ember valóban leves szerető.

Itt még nem az 5-6 fogásos francia étkezés járja, erre sem kapacitás, sem igény nincs. Sejtem, hogy a pesti gasztró lobbira gondolsz, akik a petit four, a kézműves ínyencségek, a zsírmentes ételek és egyében finomságok bűvöletében élnek, de azokat a menü árakat a vendég, a hozzávaló szerviz készletet meg én nem tudom vállalni.

Hát igen, éppen ők mondják, hogy a magyar vendéglátás most éli a saját rendszerváltozását, bár vannak, akik még a magyar konyha világhíréről beszélnek, de ugye, egyes szakemberek kijózanítóan sorolják a negatívumokat.

Mivel bizonyára az olvasókat is érdeklik helyi tapasztalataid, kérlek pár alapkérdést tekintsünk át.

Szakoktatás, alapképzés kritikája: elavult tankönyvek, rossz szakképzés, alulmotivált szakácstanulók. Érkezett-e hozzád a megyéből szakképzett személyzet, van-e kapcsolatod a helyi, megyei szakközépiskolákkal, már ahol folyik vendéglátós szakképzés.

Nem szeretném az oktatás kérdését mélyebben taglalni, egyébként nekem is vannak szakács tanulóim, akiket az iskola, mondjuk így, alkalmilag kihelyez. Amit általában tapasztalok, hogy a gyerekekben is van bizony hiba, vagy nem megfelelően választanak, vagy csak azért kerülnek szakács tanulónak, mert éppen oda vették fel, különösebb elhivatottság nem vezérli őket. Pár éve volt egy osztály, ahol a 30 fő szakácstanulóból, összesen 1 fő lett szakács. Hát akkor miről beszélünk?

Akik főállásban nálam dolgoznak mint szakácsok, helybeliek, egyikük a Karancsban tanult, a másik a Hiltonban. Ők már régebb óta vannak a szakmában, ügyesek, nem lehet panaszom rájuk.

A szakiskolából rendszeresen kapok 5-6 tanulót, van, aki ügyes, csak éppen valamely tantárggyal nehezen birkózik, másoknak állítólag az iskolai fegyelmük is lehetne megfelelőbb, szóval a kép változó.

Nyersanyagok. Bár mezőgazdaságunk adottságai jók, a vendéglátósok legfőbb kritikája a magyar húsipari, mezőgazdasági termékek minőségét illetik, annak ellenére, hogy a helyi termelők, gazdák lehetőségei megnőttek.

Az ő támogatásuk valóban kívánatos, de sajnos sokszor az akarat, szakértelem is hiányzik. Vásárolsz-e nógrádi termelőtől bármit, látsz e kölcsönös előrelépési szándékot e téren?

Röviden válaszolva, keveset. Vannak, akik burgonya, zöldség kínálattal folyamatosan keresnek, idén bizonyára azért is, mert túlkínálat van a piacokon, ami nekünk jó, mert olcsóbb az ár. Tavaly fordítva volt. A szécsényi termelőkkel rendszeres a kapcsolat, a burgonyát onnan veszem.

Másik példának a kecskesajtot tudom felhozni, remek minőséget kaptam egy nógrádi gazdától, de sajnos egyszerűen nem fogyott. Többféle elkészítési mód szerint tettük az étlapra, de alig-alig volt rá igény. Le kellett venni. Tojást helyben veszem és zöldséget, csalamádét is, tehát vannak példák a helyi beszállításra is, de az egészet nézve ez kb. 8-10 %-ot tesz ki.

Tőkehúsnál arra is gondolni kell, hogy a szarvasmarhánál bizony minőségi gondok vannak, más a dúsabb külföldi legelőkről származó állat húsa.

A mangalica és szürkemarha árak pedig elég horrorisztikusak, amiket én, de valójában a vendég nem tudja megfizetni.

Egy vendéglátós akkor tud jobban megélni, ha nemcsak a helyi vendégekre, hanem az idegenforgalomra is számíthat. Ehhez ünnepekre, eseményekre, rendezvényekre van szükség. No és szálláshelyre. Vagy mindez jól megoldott Balassagyarmaton?

Megoldottnak nem nevezném. Egyébként a vendégeim fele helybeli, a másik része a tágabb körzetből érkezik, beleértve a Felvidéket is. Pünkösd környékén nagyon sok csoportos foglalásunk volt, bérmálások, keresztelések, ballagások kapcsán, amelyre a Felvidékről nemcsak a magyarok érkeztek, hanem szlovák asztaltársaságok is.

Ami a gyarmati szálláshelyeket illeti, 2-3 helyre korlátozódik, Blues panzió, Sztár Motel, vendégházak. A Gösser projekt befulladt. Ezért szerettünk volna a Rákóczi fejedelem u. 3. alatti üres telken egy 15 szobás szállodát nyitni, de ez a bővítés beelőzött, és a kettő együtt meghaladná a lehetőségeimet.

Rendezvényből sosem elég, bár vannak ún. nagy rendezvények (zenei tábor, triatlon, motoros találkozók stb), amelyek a vendéglátásban is lecsapódnak, de ezek szezonálisak, a télre sajnos nagyon kevés marad. A város gyakran kihalt esténként, télen különösen, erre részben magyarázat az is, amire korábban hivatkoztam, manapság a közösségi lét és érdeklődés sokadlagos. Bevallom, az üzletmenetben a téltől tartok a legjobban, néha olyan kihalt a város mintha légiriadó alatt lennénk, erre az időszakra mindenképpen növelni kellene a rendezvények, események számát.

De van-e összefogás, kapcsolat a helyi szakmai elit között, hiszen lenne miben ügyködni, mit megvitatni.

Kapcsolat van, de szervezett összefogás nincs. Eddig érdemleges nem történt. Ha azt kérdeznéd, nem kellene-e, a válaszom igen, kellene, de ez eddig elmaradt.

De a szakma körön kívül van civil kezdeményezés, mostanság alakult a Polgárok Balassagyarmatért szerveződés, amelybe én is beléptem.

Sinágel József azonban a Gyarmatiaknak nemcsak mint vendéglátós ismert, hanem mint műkedvelő színész is.

Mit jelent ez számodra, kikapcsolódást, kihívást, nosztalgiát egy elszalasztott másfajta életút után?

Két éve van már, hogy befejeztem a fellépéseket a Gyarmati Színkörben, bevallom már a szövegeket is nehezebben tanultam. Viszont idén ősszel éppen a Retró bisztróban tervezem, hogy Örkény estet tartunk, az egyperces novelláit leporolva.

Örkény a kedvenc íróm, már 20 évesen megfogott utánozhatatlan humorával, és az idővel még jobban beérett bennem.

Komolyabb műfajt nem szeretnék bemutatni, mivel arra sem a hely jellege, sem a nézői fogadókészség gyaníthatóan nem alkalmas.

20 éve élsz Balassagyarmaton, itt építkeztél, bizonyára végleges letelepedési szándékkal.

Te nem a gyermekéveid töltötted itt, mint Szabó Lőrinc, aki Tündérvárosként jellemezte. Mit jelent neked ez a város?

A családnak és barátaimnak is gyakran emlegetem, Nógrádban számomra ez a legélhetőbb hely.

Ezt az érzést azonban már az iskolai és fiatalkori évek megalapozták, bizonyára ezért is alakulhatott ez így ki bennem.

Szécsényben jártam gimnáziumba, de nagyon jó kapcsolatokat ápoltunk a Balassisokkal. A sport terén különösen, akkor erősebb volt a sportélet, és a sport utána vágy.

Később is gyakran jöttem át Gyarmatra, barátokkal, egyedül, stoppal vagy vonattal. Nagymamám itt lakott, hetente egyszer, kétszer nála aludtam. A gyarmati fiatalokkal való találkozáshoz azokat a vendéglátóhelyeket kellett felkeresni, ahol ők is megfordultak és amelyek ma már nem, vagy más formában léteznek, Aranykalász, Határ, Balassa, Ipoly, többek között. Hihető vagy nem, a találkozás, a beszélgetés volt a fontos, és ezt jobbára Cola mellett tettük meg.

Azután az évek alatt még több ismerősre, barátra tettem szert, bár sokszor csak egy rövid üdvözlésre, pár mondatra van lehetőség, ha összefutunk az utcán.

Mindnyájan tudjuk, hogy sok fiatal elhagyja, a várost, részben azért is, mert kevés szórakozási lehetőséget lát. Én azt szeretném, hogy az új Retró bisztróval, és az ottani programokkal, ha kicsit is, segítek kulturált, de a fiataloknak is szóló programokat nyújtani és színvonalas vendéglátást biztosítani.

2012. július

Összeállította: Nagy László