Curriculum vitae ~ rövid önéletrajz

Réti Zoltán - születtem Nagyorosziban, 1923. május 14-én.

Érsekvadkerten 1926-ban, három éves koromban telepedett le a családunk Margit nővéremmel együtt. Az öcsém Lajos, - aki később az iskola igazgatója lett és még ma is ápolja a község kulturális hagyományait feleségével együtt - már itt született. Az anyám ős-vadkerti volt, az apám budapesti származású, az építész szakmában dolgozott. Az akkori főjegyző 1926-ban hívta őt Érsekvadkertre, hogy a meginduló községi építkezésekben segítsen. A falu képe kezdett megváltozni. A számomra meseszerű piciny, kék ablakos házak között egyre több új épület jelent meg: a posta, takarék, malom, községháza, felvégi iskola, csendőrlaktanya, zsidó-templom. Sokszor, ha behunyom a szemem, megjelenik előttem a régi falu, a muskátlis, illatos kiskertekkel, a libákat legeltető gyerekekkel, a vasárnap délutánonként sétáló fiatalokkal, a kispadokon üldögélő idősebbekkel. És a csodálatos, szépséges népviselettel. Én már itt jártam óvodába és elemi iskolába is. Nagyon jó tanítóim voltak, sokat kaptam tőlük. A négy elemi után bizony akkor még nagyon kevesen tanultak tovább. Korosztályomból egyedüliként a balassagyarmati gimnáziumban folytattam tovább a tanulást, tíz éves koromban megszűntem Érsekvadkert állandó lakosa lenni, de az érzelmi kötődések természetesen mindig éltek, és élnek ma is.

További életem eseményeiről röviden, címszavakban: Balassagyarmat - gimnáziumi évek, Miskolc - Tanítóképző, Kiscsalomja - kántor és tanító, majd Patvarc - kántor és tanító. 1943-ban felvettek a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, festő szakra. Tanulmányaimat megszakította a világháború, a katonasági behívó. Losonc, Érsekújvár majd Németország következett - az Északi-tenger, Keleti-tenger, hadifogság, onnan szökés Münchenbe. A front és bombázások után itt maradhattam volna, a festészet és zene elég rendes megélhetést biztosított számomra, de a honvágy hazahozott. 1946 nagyszombatján este, amikor a "harangok megérkeztek Rómából", értem el Érsekvadkert határát gyalog, a nagyoroszi állomástól.

A háború után - zenei tanulmányaim mellett befejeztem a budapesti Képzőművészeti Főiskolát (ma egyetem) - Patvarcon, majd Balassagyarmaton tanítottam, kórusokat vezettem általános iskolában, a Bajcsyban, középiskolákban a Tanítóképzőben, és a Balassi Gimnáziumban. Karnagyként az ország egyik legrégebbi alapítású dalegyletének művészi irányítását kaptam, vállaltam 1949-től. A Balassagyarmati Vegyeskar-t majd Szövetkezeti Vegyeskar-t az 1960-as években már az ország legjobb kórusai között tartják számon. 1979-ben, harminc éves karnagyi munka után leköszöntem a kórus vezetéséről a Dalegylet "tiszteletbeli örökös karnagyának" választott. 1963-ban sikerült megszerveznem az állami zeneiskolát, melynek igazgatójaként 1983-ig, nyugdíjba vonulásomig dolgoztam. A zeneiskola Rózsavölgyi Márk nevét vette fel, a balassagyarmati születésű reformkori muzsikusról. A Rózsavölgyi életéről, munkásságáról - évtizedes kutatómunkám eredményeként 1975-ben a Zeneműkiadónál jelent meg "Rózsavölgyi Márk" című monográfiám, (a Zeneműkiadó nívódíját is elnyerte), majd 2002-ben az új, átdolgozott kötet és kotta (Rózsavölgyi: Magyar Táncok) az Atheneum Kiadónál. A zenetudományi munkámat 2008-ban a rangos Szabolcsi Bence zenetudományi díjjal ismerték el.

A zeneiskolai igazgatói, zenetanári munkám eredményeként kiváló diák, és művésztanári együttesek működtek, fesztiválokon, versenyeken elért sikerek, rádió és tv szereplések és számos tehetséges muzsikus nevelése, pályaindítása esik ezekre az évtizedekre. A zeneiskolából nyugdíjba vonulásomkor új iskola épületet és ambiciózus tanári kart létrehozva adtam át az iskola vezetését. Képzőművészként, festőként is igyekeztem az alkotó tevékenységet folytatni. Sok gyűjteményes tárlaton és több mint kétszáz egyéni kiállításon szerepeltek képeim. Külföldön is többször, - többek között a Magyar Akvarellisták kiállításán Londonban 1981-ben, és önálló bemutatkozásként Tokióban 1982-ben.

Megjelent albumjaim: Földközelben (1981) és a "lelkem felfelé tör" Madách: Az ember tragédiája című művéhez festett akvarelljeim (1983), az Akvarellek Komjáthy Jenő költeményeihez (1993), a Mikszáth-akvarellek (1997), a Balassi Bálint akvarellek (2004), Akvarellek "Madách Imre Mózeséhez" (2008). Életmű albumom, kötetem jelent meg 2005-ben, amely alapvetően a képzőművészeti munkám összefoglalása. A Magyar Posta 2009-ben és 2010-ben bélyegeket bocsátott ki képeim felhasználásával.

Sokrétű munkámban feleségemtől rengeteg segítséget kaptam. Két lányom van, - Tünde festőművész-restaurátor a Szépművészeti Múzeumban, Emőke zeneiskolai gordonkatanár, kamarazenész Balassagyarmaton. Öt unokám, és négy dédunokám a család új generációja. A két vőm zenetanár, hangszeres művészek.

Több elismerést, díjat, kitüntetést kaptam - többek között - Mikszáth plakettet (1972), Madách díjat (1974), Apáczai Csere János díjat (1977), Horváth Endre díjat (1987), Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet (1998), Szabolcsi Bence díjat (2008). Balassagyarmat Díszpolgára (1992), Nógrád Megye Díszpolgára (1993), Nagyoroszi Díszpolgára (2003), Érsekvadkert Díszpolgára (2008), Patvarc Díszpolgára (2010).

Balassagyarmat, 2013. május 14.

Elhangzott 2013. május 17-én, Réti Zoltán 90. születésnapjára a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában rendezett ünnepségen Csábi István előadásában.

A fotógrafika Réti Zoltán önarcképeinek felhasználásával készült.