Réti Zoltán festőművész kiállítása, Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat, 2013. május 17.

__________________________________________________________________________

Tisztelt Jelenlévők!

Réti Zoltán 90 éves - Isten éltessen Zoli Bácsi -

A mai ünnepi köszöntések első állomása ez a kiállítás-megnyitó, itt a Horváth Endre Galériában, amely kis híján fele annyi idős, mint a kiállító művész - júniusban lesz 44 éve, hogy megnyílt Balassagyarmaton ez a kisgaléria, amely ezen a néven éppen Réti Zoltán és Farkas András közös tárlatával indult.

Zoli Bácsi 90 éves.

Szép kor ez, amelyet sokoldalú tevékenység töltött ki.

A város méltán büszke díszpolgárára.

Nekem, mint szobrásznak az a tisztem a méltatók sorában, hogy a képzőművészeti munkásságáról szóljak.

Amikor 1976-ban Balassagyarmatra kerültem, már nem volt ismeretlen előttem Réti Zoltán neve s némely alkotása. Zoli Bácsi sem fogadott teljesen idegenként, hiszen dédapám még 1935-ig tanította a Balassi Gimnáziumban és a családomban is, ismerősként emlegették őt.

Kétévnyi tanárkodásom során is találkoztunk már, aztán amikor én lettem a galéria vezetője, számos kiállítását rendeztem, itt Balassagyarmaton és a környéken.

Talán egy tucatnál is többet az egyéni tárlataiból, amelyek száma meghaladja a 200-at, itthon és a határainkon túl.

Képzőművészek esetében nagy jelentőségűek a csoportos kiállítások is. A helyi, a regionális, az országos seregszemlék. Hát még a külföldiek, ahol hazánk képviselete és az egyéni teljesítmény kettős glóriája további erőfeszítésekre sarkalló hajtóerő.

Zoli Bácsi 80. születésnapjára rendezett kiállításon elhangzott megnyitó beszédemben szóltam is arról a bennem lévő csodálatról, ami a mennyiségi fölhalmozás, minőségi megfelelés és az egyéb leterhelő foglalatosság viszonyredszerében fennáll.

A kép-készítés: öröm, munka és felelősség.

A harmónia giroszkópikus, dinamikus egyensúly, ami örökké változó és újjáteremtendő.

A változékonyság kontinuitásában az állandóság látszatának és hitének képzete, amely túlsegít a napi gondok megjárhatatlan tűnő ingoványa fölött.

Ez utóbbi polemikus mondatok további értelmezése vezetne bennünket a jelen kiállítás világába is.

- Pro primo: Réti Zoltán művészetének csak részleges bemutatására nyílik lehetőségünk, hiszen adott terjedelmű a rendelkezésünkre álló tér.

- Pro secundo: az életmű még korántsem lezárt. Tiziano 92 éves volt, amikor még jelentős műveket alkotott - az idevonatkozó történetek idézése sajnos idő híján nem kacskarigóztatható.

- Pro tertio: Zoli Bácsi műveiből megosztott válogatás látható a városban - itt a Horváth Endre Galériában akvarellek, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában, amelynek alapítója és hosszú ideig igazgatója volt és ahol a mai megemlékezés folytatódik, pedig olajképei láthatók.

Nem folytatom a listázást, mert hosszasan gombolyíthatnám, ám az "auream quisquis mediocritarem... etc... etc..." intése arra figyelmeztet, hogy a megnyitó beszéd nem csaphat át tudományos értekezés vázlatába.

Ezek után, nem lábjegyzetként mondom: Réti Zoltán példát mutat arra, hogy az általános iskolában megutáltatott vízfesték szétfolyó, bemattuló technikája regulázható, szavakban kimondhatatlan tartalmak kifejezésére alkalmazható és az introperszonális kommunikáció hatékony eszköze.

Nagy mester áll itt közöttünk, aki a gondolatközvetítés számos eszközét alkalmazta hosszú élete során. Üzenete szól az egész emberi létezésünkről, a tradíciók sajátosságairól, az egyéni életút tehertételeiről, természeti betagozódásunk felelősségteljes vállalásáról.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Zoli Bácsi, további jó egészséget és alkotóerőt kívánok!

Önök pedig jöjjenek el máskor is, erőt meríteni az itt kiállított képekből.

Csemniczky Zoltán