Elhunyt

Pozsonyi Anna

1942-2022

Balassi Bálint Gimnázium honlapján, tanártársai által közzétett megemlékezések:

Pozsonyi Anna 1942-ben született Balassagyarmaton. Általános iskolai tanulmányait a mai Kiss Árpád Általános Iskolában végezte.

1956-tól 60-ig a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója volt.

Magyar-történelem szakos tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte 1967-ben, majd visszatért alma materébe.

Pályaválasztásáról és tanári tevékenységéről ő maga így vallott 1990-ben: „Pályaválasztásom részben érzelmi tényezők (a gimnázium nagy tanáregyéniségeinek példája), részben történelmi-társadalmi-politikai érdeklődésem befolyásolta. Egyetemi éveim alatt azonban már a magyar nyelvészettel foglalkoztam elmélyültebben: vonzott a tárgy viszonylagos egzaktsága, a nyelv izgalmas sokszínűsége, s nem utolsósorban tanárom, Bárczy István professzor úr kivételes személyisége. Tanári pályafutásom alatt is megőriztem a magyar nyelvészet iránti érdeklődésem.”

Rendszeresen vállalta szakkörök, felvételi előkészítők vezetését a tárgyból. Az 1980-as években tanítványai többször bekerültek az OKTV második fordulójába illetve döntőjébe is (1986-ban és 87-ben). Diákjaira nagy hatással volt tanáregyéniségként is. Széles látókörű, a világra nyitott, erős tanáregyéniséget tisztelhettek személyében diákjai és tanártársai.

1987-től már pedagógiai igazgatóhelyettesként vett részt az iskolavezetés munkájában. 1990 és 1995 között pedig iskolaigazgatóként irányította az intézményt.

Pozsonyi Anna – ahogy egyik szeretett tanítványa, későbbi kolléganője fogalmazott – „innovatív típusú igazgató volt, aki – a korszellemnek megfelelően – vezette az iskolát; felismerte, hogy a versenyképes tudás megszerzéséhez elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete. Vallotta, hogy a tehetséges diák hiteles tanárok és támogató szülői környezet által bontakozhat ki”.

Ennek szellemében igazgatósága alatt gimnáziumunk nagy fejlődésen ment át, belépve a szerkezetváltó iskolák sorába, megalapozva a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium rendszerváltás utáni sikerességét, eredményességét.

Az 1991-92. tanévtől áttértünk a tehetséggondozó hatosztályos gimnáziumi képzésre, ami igazi sikerágazattá vált a kilencvenes években. Az 1995-96-os tanévtől pedig – tevékenységének köszönhetően – elindulhatott a nyolcosztályos gimnáziumi modell, amely a mai napig meghatározó képzési profilja az intézménynek.

Igazgatóságához kapcsolódik az idegennyelv-tanulás elmélyítését szolgáló magyar-német diákcsere program, amelynek fő szervezője a magyar származású, Wolfsburgban élő (jelenleg 100 éves), s lélekben velünk emlékező Vass László úr volt. De jártak Balassis diákok Angliában, Franciaországban, sőt Olaszországban is.

Az iskola arculatát meghatározó nyelvoktatás támogatására és a tehetséggondozás tanórán kívüli formáinak megteremtésére, valamint az iskolai sport és művészeti tevékenység felkarolására hívta életre 1991-ben a gimnázium ma is működő alapítványát „Pro Studio BBG” néven.

„Az öt év eredményei jelzik, hogy megfontolt, bölcs, előrelátó döntés volt az iskola oktatási struktúrájának megújítása, sikeres jövőt biztosítva a gimnáziumnak” – ahogy az igazgatóságot átvevő volt kolléganője hangsúlyozta 2000-ben, a jubileumi ünnepség kapcsán.

Én magam mély tisztelettel, s szívemben nagy-nagy szeretettel és hálával gondolok Pozsonyi Annára és igazgatósága éveire, melyeknek aktív, közvetlen résztvevője lehettem.

Köszönöm, hogy bízott bennem, és – személyes felkérésére – átvehettem tőle a pedagógiai igazgatóhelyettesi munkakört.

Külön köszönöm mindazt, amit szakmailag és emberileg kaptam, amire 25 éven át alapozhattam, építhettem: a tudás, a tehetség, az erőfeszítések tiszteletét, támogatását; a megkérdőjelezhetetlen szakmaiságot; a szellemi igényességet; az inspiráló partnerséget; a kritika, az önkritika képességét; a konfliktusok felvállalását; a bátor kiállást, a mély, építő beszélgetéseket, vitákat – vagy Annásan polémiákat –; a maximális diszkréciót, a sok közös élményt…

Mindent – mindent nagyon köszönök, ahogy azt az őszinte érdeklődést, figyelmet, amivel nyugdíjas éveiben is követte szeretett alma matere oktató-nevelő tevékenységét.

Igazi példakép számomra, számunkra, akinek emlékét, szellemiségét szívünkben őrizzük tovább, miután – ahogy Gárdonyi Géza fogalmaz a halálról – a Jóisten áttette őt egyik kezéből a másikba.

Nyugodjon békében.

Ruga Ilona

„Dolgozni csak pontosan, szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes.”

József Attila szavai találóan jellemzik Pozsonyi Anna tanári egyéniségét. Vallotta, hogy a jó tanár is holtig tanul; gyűjtötte, munkájában kamatoztatta a hasznosítható, új ismereteket.

Szívesen meghallgatta kollégái véleményét; kért és adott tanácsokat.

Ahogy tanítványaival, kollégáival is igényes, korrekt volt. Bízott az emberekben, bízott önmagában. Értékelte a szakmai felkészültséget, a következetes pedagógiai munkát, az egyéniséget, a humort.

Fontosnak tartotta a napi kapcsolatokat ápoló „hétköznapi” eszmecseréket: a tanári szoba gyakran volt nagy beszélgetések, nevetések helyszíne is. Jól éreztük magunkat az iskolában, ezt többek között neki is köszönhettük.

Sok éven át ültünk egymás mellett a tanáriban. Értettük és megértettük egymást. Jól tudtunk együtt dolgozni: kollégák, munkatársak, bajtársak voltunk.

Életünk sok ponton találkozott, azonos volt a szakunk, együtt jártunk posztgraduális képzésre, azonos időben neveltük gyermekeinket, majd élük nyugdíjas éveinket.

Most eljött a búcsú ideje. Fáj a szó.

Anna, Isten veled!

Rozmán Vilmosné

„Ami az emberek között történik, sohasem véletlen. Az sem véletlen, ami a te életedben történik, ahogyan az sem, hogy milyen kapcsolataid voltak, és ezek hogyan alakultak. Mindenkiben rejlik egy erő, benned is. Ez az erő felel mindazért, ami veled történik, és minden olyan eseményért, ami meghatározza az életedet” – Pozsonyi Anna halálának megrendítő híre juttatta eszembe Ruediger Schache előző gondolatait, hiszen a sok tanítványa közül én biztosan olyan voltam, akinek meghatározó hatással volt az életére. Bár azt hiszem, ezt szinte minden tanítványa elmondhatja magáról, mert olyan egyéniség volt, aki nem tudott nem hatni embertársaira… Biztosan így látták őt kollégaként is – én azonban először tanáromként találkoztam vele.

A mi időnkben, amikor én balassis voltam, még elsővel kezdtük a gimnáziumi éveket, és már másodikban volt egy ún. szabad sáv, ami olyan előfakultáció-szerű heti egy óra volt, talán leginkább a szakkörhöz hasonlított. Úgy emlékszem, harcoltunk érte, hogy magyarból is legyen ilyen foglalkozás, ahol az évfolyam minden magyarvénájú diákja összejött, és Pozsonyi Anna tanárnő volt a sávos szaktanár. Biztosan sok mindennel foglalkoztunk, de bennem úgy maradt meg az élmény, mintha mindig mondatokat elemeztünk volna. Ma is látom, hallom ahogy a jellegzetes dohányos hangján diktálja: „Klára vörösesbarna hajú, álmodozó járású hölgy volt”; és magyarázza, hogy itt az állítmány a „hölgy volt” és a Klára az alany… Nagyon sokat tanultunk tőle már abban az évben is, de arra csak később, tanár koromban jöttem rá, hogy a mondatelemzés tényleg az egyik legalkalmasabb módszer volt arra, hogy felmérje tanítványai képességeit, hogy később mindenkinek a neki megfelelő feladatot tudja adni. Engem már akkor próbált rábeszélni, hogy induljak jövőre nyelvtanból az OKTV-n, de én nem bíztam magamban, és ekkor még nem álltam kötélnek.

A következő évben, harmadikban aztán már indultak a faktok. Annyian jelentkeztünk történelem faktra, hogy két csoportot kellett indítani. Én abba a csoportba kerültem, ahol Ponya (így hívtuk magunk közt mi, diákok, szerintem így becézték a tanár kollégák is, és ő maga is nevezte így magát, jelezve, hogy tudja és elfogadja ezt a becézést) lett a töritanár. Mivel már tisztában voltam tudásával, hatalmas műveltségével, nagyon tartottam ettől az évtől. Emlékszem, most a tanulnivaló mennyisége, azaz a tanulás tempója volt az, ami nehézséget jelentett számomra – de látom azt a laza testtartást, amivel a tanári asztal mögött ülve könnyedén adagolta az új ismereteket vagy osztotta a fejében hirtelen ott megszületett kérdéseket, feladatokat, amelyek a rendszerezést, szintetizálást szolgálták. Csodáltuk, hogy hogy lehet az, hogy valaki, aki magyarból ennyire profi, hogy tudhatja ennyire a történelmet is. És hogy nemcsak tudta, hanem tanítani is tudta! Én úgy éreztem, töriből azért nem vagyok olyan jó, mint mondatelemzésből, de éreztem, hogy vigyáz rám, tisztel engem töriből is azért, amit magyarból tudtam nyújtani. Tőle tanultam ezt a tanári attitűdöt: hogy ha valaki az én tárgyamból gyengébben teljesít, de van olyan terület, amiben kiemelkedik, ne nyessem le a szárnyakat… És ezért tiszteltem őt annyira, hogy a harmadik év végén beadtam a derekam, és jeleztem neki, hogy az utolsó évben hajlandó vagyok elindulni azon a nyelvtan OKTV-n.

Így kerülhettem közelebb Pozsonyi Annához, az EMBERhez. Hiszen erre a versenyre már egész nyáron is készülni kellett, és a világon a legtermészetesebb volt számára, hogy az otthonába, életébe is beengedett. Nem tudom elmondani, milyen harmóniában tudott velem dolgozni: bevezetni a verseny jellegzetességeibe, segíteni az ötletelésben, adni a feladatokat, kísérni az ország és a megye nagy könyvtáraiba kutatni, mutatni a pályamunka megfogalmazásának színvonalát, szurkolni a 87-es fagyos, havas télben szénszünetre bezárt iskolában a második forduló megírásakor is… Ő nyilván tudta, hogy ez a munka, ez a felkészülés nem marad eredmény nélkül; én azonban tényleg nem akartam hinni a fülemnek, amikor két nagyhírű gimnázium után Balassagyarmat gimnáziumának diákját és felkészítő tanárát nevezték meg az országos forduló harmadik helyezettjeként…

Azt gondolom, ez az ő pályáján és a Balassi történetében is kiemelkedő eredménynek számított, nekem egyenes utat adott az ország bármelyik egyetemére – de ma azt mondom: ennél sokkal fontosabb, több volt számomra, hogy többé soha nem okozott gondot bármilyen beadandót, diplomamunkát összeállítani; hogy nemcsak a mit? tanultam meg tőle, hanem a hogyan?-t is: hogyan készítsem fel én is tanárként a versenyzőimet, hogy eredményesek tudjanak lenni, és egyáltalán: hogyan éljek tanárként és magánemberként teljes életet, hogyan legyek hasznára azoknak a kisebb közösségeknek, amelyekhez tartozom.

Mire a Balassiba kerülhettem tanárként, Anna már nyugdíjas volt, nem dolgozhattunk együtt, de példát adott számomra még azzal is, ahogyan rendszeresen megjelent a gimnázium rendezvényein, támogató figyelmével is követve az intézmény jelenét, jövőjét.

Solomon Marcus azt mondja, hogy „sokféle módon lehetünk jó tanárok. A legkiválóbbak közös jellemvonása, hogy oly ragaszkodással szeretik tárgyukat, s ezzel a vírussal képesek hallgatóikat is beoltani.” Engem beoltott, az biztos, és csak remélni tudom, hogy értékrendjéből valamit át tudok örökíteni a jelen Balassi diákjaiba…

Isten Veled, Tanárnő, nyugodj békében!

Gyarmatiné Rostás Ida

Nem csak a gimnáziumi magyar és történelemtanárom volt, nem csak az osztályfőnököm. Tanítása, tudása, széles látóköre, bölcsessége, egész személyisége alakított és nagymértékben hozzájárult ahhoz, aki ma vagyok. Nem csak magyart és történelmet tanított. Emberséget, becsületességet, tisztességet, odafigyelést, pontosságot, azt hogy mennyire fontos, hogy legyünk magunkkal szemben igényesek. Sosem felejtem, hogy az ötös történelem dolgozat mellé kaptam nyelvtanból egy kettest, mert az országneveket kisbetűvel írtam. Tudta, hogy tudom, hogy kell helyesen írni, de nem lehet megengedni az ilyen hibát, ha igényesek vagyunk magunkkal szemben. Mert ezt elvárni mástól is csak így lehet. És mert fontosnak tartotta, hogy megtanuljam, bizony egyszerre több mindenre is figyelnünk kell. Ő tanított meg tanulni.

Nem csak a tanárom volt. Családi barát, anyukám barátnője is. Remélem, újra találkoznak!

Anna! Köszönök mindent!

Mátyás Eszter