Petró
György
1979. november 22-én, Balassagyarmaton született. 1994–98-ig
a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolában végezte tanulmányait, ezzel
párhuzamosan a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola rajz szakára járt. 1998–99-ben
az Iparművészeti Főiskola felvételi előkészítő évfolyamán tanult Budapesten, s eközben
a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban dolgozott dekoratőrként.
2000–2004-ig Szegeden rajz–művelődésszervezői szakon tanult,
ahol kulturális menedzser szakirányú diplomát szerzett. Mesterei
Balassagyarmaton Pénzes Géza festő- és grafikusművész és Csemniczky Zoltán
szobrászművész, Szegeden Popovics Lőrinc szobrászművész voltak.
Tanulmányait
elvégezve dolgozott a Patvarci úti Általános Iskolában, 2007-től a Dózsa György
és a Kiss Árpád Általános Iskolában, valamint felnevelő iskolájában, a
Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban tanít, illetve vezeti a Mikszáth Kálmán
Művelődési Központ Képzőművészeti Szabadiskoláját.
1997
óta rendszeres résztvevője a balassagyarmati Nyári Tárlatnak. 2000-ben volt
első önálló kiállítása a Szerbtemplomban, A
bárka címmel. Szegedi tanulmányai alatt részt vett a szegedi Terasz Tárlatokon
és a Tudományos Diákköri Konferencia képzőművészeti kiállításain. Főiskolai tanulmányai
idején is kiállított a balassagyarmati Nyári- és a szécsényi Őszi Tárlatokon. 2004-ben
önálló kiállítása nyílt az érsekvadkerti Szent Erzsébet Katolikus Általános
Iskolában. Szerepelt a salgótarjáni Tavaszi Tárlaton és a szegedi Olasz Intézet
Nyári Tárlatain.
2006-ban
a Szerbtemplomban ZSA.KS. címmel
sikerrel mutatta be installációs kiállítását. Ugyanebben az évben tagja lett a
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), mely a legnagyobb és
legbefolyásosabb képzőművészeti szakmai civil szervezet Magyarországon. Ma
Balassagyarmaton élő MAOE tagok még: Réti Zoltán, Csemniczky Zoltán és Nagy
Márta.
2007-ben
Budapesten, a Duna Galériában bemutatkozott az előző évben felvételt nyert MAOE
tagok Premier c. kiállításán.
2009-ben
részt vett a Ceredi Nemzetközi Művésztelep és vendégei kiállításán Salgótarjánban.
Ez év szeptemberében az ipolysági Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galériában
mutatkozott be „Életöröm” c. önálló tárlatával.
A
Palóc Rákászok Baráti Kör ifjú művészcsapatával 2006 óta sikeres összművészeti bemutatókat
készítenek (Land- és Street-Art projektek, kísérletek).
Szobrai,
kisplasztikái mellett a grafika területén is kiváló alkotásokat hoz létre.
2007-ben illusztrálta a Tűzoltókrém - a
Kinopuskin élcsapat tánczenekar első húsz éve c. kötetet. 2009. január
29-én Matúz Gábor: A legbátrabb város
c. filmjének premierjére installációt készített a Madách Imre Filmszínházban.
Eddigi
fontosabb elismerései:
2003-ban
a Szécsényi Megyei Őszi Tárlaton Balassagyarmat város díját kapta grafika
kategóriában, ugyanebben az évben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula
Tanárképző Főiskola Tudományos Diákköri Konferenciájának Művészeti
Kisplasztikai és Grafikai Szekciójában I. helyezést ért el. Ugyanitt 2005-ben a
Művészeti és Művészetelméleti szekcióban III. helyezést ért el kisplasztikája.
2007-ben
a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton Balassagyarmat Város Önkormányzatának Díját
kapta.