A Palócföld 2024/3-4., jubileumi száma

2023 tavaszán kérte fel dr. Praznovszky Mihály, a Palócföld egykori legendás főszerkesztője a Szombathelyen élő dr. Fűzfa Balázs Toldy-díjas irodalomtörténészt, egyetemi docenst a Palócföld szerkesztésére.

Az új főszerkesztő egy olyan lapot vett át, melynek jövője bizonytalan volt, anyagi támogatása úgyszintén. Azonban Fűzfa Balázs Süth Gabriella szerkesztővel már 2023 őszén előállt egy dupla számmal Petőfi emlékére, majd 2024 tavaszán ismét egy dupla szám következett. 2024 őszén pedig a legnagyobb kihívás érte az ország távoli vidékein élő szerkesztőpárost: a hetven évre emlékező, jubileumi lapszám elkészítését vállalták magukra.

Ráadásul több évforduló találkozott a 2024-es évben: a lap salgótarjáni születésű, Párizsban élő főmunkatársa, Nagy Pál éppen 90 éves, a holokauszt 80. évfordulójára szintén idén emlékezünk, de a 2024-es évre esik a palóc földön kultikus Balassi születésének és halálának évfordulója is, a Balassa-kódexet pedig 150 éve találták meg. Mindez meghatározta az ünnepi szám szerkesztését.

234 oldalon 47 szerző jelentkezik írásaival a rendkívül színvonalas kiadványban.

Az ünnepi szám Köszöntés rovata a legbensőségesebb műnemmel, lírával indít. Az egyik legnagyobb palóc, a 88 éves, gömörpéterfalvai Tőzsér Árpád, Kossuth-díjas költő, író Ősrobbanás című verse azt sugallja, hogy a gyermekkor tájaiból születik minden: az egész univerzum, a világmindenség. Gyönyörű fotójával kíséri a verset Kovács Bodor Sándor, salgótarjáni dokumentumfilmes, fotográfus, kinek megrendítő erejű fekete-fehér képei illusztrálják az egész lapot. Mohai V. Lajos páros rímű dala elmondja, mi mindent jelent számára a palócok földje: „völgykatlanban tetősorok,/ Tarján hosszú toronyoszlop,/ Gyarmaton a tüzes ima/ a Civitas Fortissima.” Szauer Ágoston és Szauer Dániel apa-fiú páros az alkotás végtelenségét szedi versbe „a végtelen kísért,/ a kéz, a toll ha ír”- írja az apa, s ezt a gondolatot modernizálva folytatja a fiú: „A szó alá betűk/ és tarka weblapok”… Jenei Gyula prózaversben idézi meg a palócok földjét: Mikszáth alakjai, Madách, Fráter Erzsi, a palócleves, a tócsni, a fenyvesek népesítik be ezt a csodás vidéket.

A Köszöntés rész prózával folytatódik. Praznovszky Mihály Személyes ügyem a Palócföld című visszaemlékezésében sorjáznak azok a helyi szerzők, akik „túlmutattak a megye szellemi keretén”. A tudós tanárok: Nyéki Lajos, Herold László, Csík Pál, Szabó Károly, Vertich József, az acélgyári színjátszók rendezője, Bobál Gyula, a lapot kiötlő újságíró, a képzőművészek: Radics István, Czinke Ferenc, Iványi Ödön, Mustó János, ifj. Szabó István, Lóránt János, Réti Zoltán, Farkas András, aztán az irodalmárok: Pál József, Baranyi Ferenc, Jobbágy Károly, Dukai Nagy Ádám, Marschalkó Zsolt, Csongrády Béla, Csikász István, Solymár József, T.Pataki László, Erdős István, Bódi Tóth Elemér, Handó Péter, Ádám Tamás…- felsorolni is lehetetlen a sok tehetséges alkotót… „Nagyon nagy volt ez a Palócföld!… a mindenkori jövendőnek készült”- sóhajt fel nosztalgikusan Praznovszky Mihály.

Dr. Gréczi- Zsoldos Enikő, aki 2016-tól 2022-ig volt a Palócföld főszerkesztője, a néprajzról, néplélekről és az országos vérkeringésbe való bekapcsolódásról egyaránt beszél. Szerkesztése folyamán bevezette a verspárbajokat, a diákpályázatokat, Palócföld Könyveket jelentettek meg, és 2018-ban a lap bekerült a Nógrád Megyei Értéktárba is.

Az Emlékezet rovatban dr. Baráthi Ottó salgótarjáni közgazdász, közíró taglalja a Palócföld korszakait. Felidézi azt, hogy 1954-ben Bobál Gyula álmodta meg a lapot, melynek célja a nagy szülöttek szellemi örökségének továbbvitele volt. A ’60-as évek az ébredő értelmiség korszakát jelentették, 1967-től 73-ig Kojnok Nándor könyvtárigazgató főszerkesztése alatt nőtt a vita, csökkent a líra szerepe. 1973-tól 84-ig az irodalmi szociográfia vette át a főszerepet Végh Miklós főszerkesztő keze nyomán. 1984-től 89-ig Baranyi Ferenc, Praznovszky Mihály és dr. Horváth István múzeumigazgató szerkesztette a lapot, majd 1989-től 2000-ig Pál József, aki a helyi értékteremtésre, a vitákra, az izgalomra helyezte a hangsúlyt, a Seregszámla című rovatban pedig megjelentek a tájhaza alkotó emberei. 2001-től 2007-ig Praznovszky Mihály a helyi értékeket és az országos kitekintést egyaránt előtérbe helyezte. 2008-tól 2015-ig Mizser Attila vezetésével a lap a posztmodern irányába mozdult el, majd 2016-tól 2022-ig dr. Gréczi- Zsoldos Enikő a tájhazát és az egyetemes magyar kultúrát tartotta szem előtt. 2023-ban Praznovszky Mihály megszerkesztette a Madách emlékszámot, és ekkor került sor dr. Fűzfa Balázs főszerkesztői felkérésére. Baráthi Ottó szerint a féltő tradícióőrzés és a bátor, új értékteremtés jellemzi az eddig megjelent számokat.

Az Emlékezet rovatban egy nekrológ olvasható dr. Fancsik János megyei főorvosról, aki tudós természetvédő is volt, és a Rokkantteleptől a Vásártérig címmel megírta saját családtörténetét és valójában Salgótarján 20. századi várostörténetét is. Sulyok László megdöbbentő erejű írásában „Számomra nincs már szerelem” címmel Ravasz Istvánra, a 18 évesen megölt költőre emlékezik, akit a salgótarjáni december 8-i sortűzben lőttek le 1956-ban, miközben nagyapjával szenet dobált a pincébe. A tragikus sorsú fiatal költő Levél című posztumusz verseskötete 1999-ben jelent meg.

Avar Judit - a Palócföld egykori szerzőjének, Avar Pál pszichiáternek lánya - a testi kiszolgáltatottságot és a szellemi kincsek megkaparintását idézi meg verseiben. G. Toronyi Judit írása Nagy Iván naplójáról szól, mely a Palóc Múzeumban található, és a gyermekkortól a horpácsi évekig örökíti meg a híres heraldikus, címerkutató életét. Praznovszky Mihály Mikszáth Jókai szobrát faragja című írásában azt fejtegeti, hogyan építette, hogyan faragta Jókai szobrát Mikszáth, aki „Jókai előtt és Jókai után” korszakolja a magyar irodalmat. „az ő könyveiből mint gyermeifjú tanultam a hazát véle együtt szeretni”… „Jókait kell tovább folytatnom az ő halála után”- fogalmazza meg mintegy erkölcsi parancsként Mikszáth.

A Tudomány rovatban Tóth Péter a palóc nyelvjárásról elmélkedik, mely egyes feltételezések szerint egy honfoglaláskori dialektus volt. Szolnoki Tamás és Tóth Krisztián a Dornyay Béla Múzeum régészeti kiállítását elemzik, a Karancs-Medves vidék pattintott kőeszközeiről is szólnak.

Finoman oldja a Tudomány rovatot a Hétköznap című rovat, mely Pásztor Éva írásával indul Szép magyar palócságunk címmel. A szerző bemutatja, kik is a palócok: magyar törzsek ivadékai… Szól az énekükről, vidámságukról, a hiedelemvilágukról, gazdag kultúrájukról, viseletükről, népdalaikról, hímzéseikről, finom ételeikről és nyelvjárásukról is - egyfajta palóc néplelket mutatva be. Nagy Zsófia palóc konyhája következik ezután - autentikus receptekkel. Takács Éva A legdrágább szén című írásában a nógrádi szénbányászatot, „a szeszélyes asszonyt”, a bányát idézi meg. Kocsis Klára Anno című verse szintén egy bátonyi bányászlakásról szól, ahol az énség, a verekedés, a fröccs uralkodik, amit „a nagy palóc a joviális öregúr” részvéttel figyel. Csongrády Béla recenziója Baráthi Ottó Életem, pályám, környezetem című könyvét taglalja, mely egy kicsit várostörténet is, és kiviláglik belőle, hogy az 1971-től Salgótarjánban élő Baráthi Ottó a város megkerülhetetlen jelensége, közéleti alakja. Praznovszky Miklós a mai buszpályaudvar helyén állt Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalatról emlékezik meg, ahol 70 éve a Palócföld első számát nyomtatták.

A Vallomás rész lírai kötődéseket mutat be. Szabó Andrea Mi tesz egy várost várossá? címmel szubjektív emlékképeket ad Balassagyarmatról, két jeles polgár, Kamarás József és Reiter László alakját megidézve. Gy. Szabó András Rómer Flóris tudós paptanár pozsonyi szobrának áthelyezése kapcsán arról elmélkedik, hogyan tűnnek el egy városból régi értékek és legendák. Winkler Márta gyerekkora Pásztóját mutatja be: a Kövicses patakban gömbölyödött köveket és a palóc dialektust. Bodnár Ildikó - aki a pásztói kéttannyelvű gimnázium tanára volt - a palóc földdel való kapcsolatát villantja fel: a folyóirat és annak pásztói vonatkozásai és a palóc táj egyaránt megjelennek írásában. Fricska Éva Nagyapám, a költő című vallomásában kiskunfélegyházai származású, négy elemit végzett nagyapjáról szól, aki Balassagyarmatra kerülve kultúrfelerős volt, s övé lett az ország második legszebb zöldséges kertje. Képezte magát, verseket írt, s a nagyapa alakja a vers, a kert szeretetében megjelent az unokában is.

A Nagy Pál 90 rovatban az 1956-ban Párizsba emigrált Nagy Pált, a Magyar Műhely című folyóirat alapítóját, az egyik legnagyobb avantgárd művészt köszönti képversében Handó Péter „kilencven éve - frankofonizált léte - hazavilágít”… Kovács Bodor Sándor a francia nyelven író és publikáló magyar szerzők antológiáját összeállító, óriási munkát végző, derűs bölcsességgel munkálkodó tudósra emlékezik, aki „két nép felé próbálja rendezni adósságát”. Fábián László a korszakot mutatja be, mikor is cenzúrázták a Magyar Műhelybe küldött írásokat. Sőrés Zsolt azokról az avantgárd performanszokról szól, melyeket Nagy Pállal együtt mutattak be a Kolibri Színházban. Tar Ferenc Kassákra utalva az Egy ember élete címet adta írásának. Megidézi keszthelyi kapcsolatukat, felelevenítve a „Kimerjük a Balatont” elnevezésű performansz akciót is. Maga Nagy Pál megdöbbentő erővel vall az öregségről, a test elgyengüléséről, a szürkehályog operációról és arról: vajon lesz-e, aki imát mond érte Marseille-ben, amikor végakarata szerint hamvait szétszórják a Mediterrán-tengerben…

A Holokauszt 80 rész Horváth Dániel Závada Pállal készült interjújával indít. Az író a magyar társadalom elhallgatásairól, a kitelepítésekről, a zsidók deportálásáról beszél. Az utóbbit a Hajó a ködben című regényben meg is örökíti: a Weiss család nácikkal való szerződéséről ír. Szabó Kitti Viktória a holokauszt irodalom középiskolai tanításáról elmélkedik. Kertész Imre Sorstalansága és Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című műve képviseli ezt az irodalmat, mely hiánypótló, hiszen a mai fiatalok keveset tudnak a tényekről.

A Balassi 470 - 430 rovatban Szentmártoni Szabó Géza emlékezik meg a 150 éve előkerült Balassa-kódexről, melyet Radvánszky Antal zólyomradványi kastélyában találtak meg. Lőcsei Péter a magyar irodalomban megjelenő Balassi-versekről elmélkedik, Juhász Gyulától kezdve Tóth Árpádon át Jékely Zoltánig, Tóth Évát, Markó Bélát, Kovács András Ferencet is érintve. Három fiatal növendék, Kazinczki Dóra, Koller Adél Antónia, Málics Viktória Balassi mai oktatásáról, az élményközpontú irodalomtanításról szólva ötleteket ad a szerelmes, istenes és vitézi versek tanításához.

A szépirodalmi rovat Gömöri György londoni irodalomtörténész, cambridge-i egyetemi tanár visszaemlékezésével indít, mely a Soknyelvű életem című önéletrajzi mű része, és az ’50-es évekbeli katonaság, kiképző tábor sötét éveire világít rá. Petrőczi Éva verseiben fényképek kapcsán idézi meg 45 éves kori „gyanútlanságát”, valamint édesapja börtönéveit. Hlavacska Tamás a Szellemjárás Bodokon című novellájában egy palóc falu hiedelemvilágát mutatja be szellemesen, szinte mikszáthi stílusban: falánk kísértet, kéjsóvár kísértet, hazafias kísértet népesíti be a települést. Móra Regina rövid írásaiban már- már a groteszk jelenik meg, hiszen nem híve a rendet tevésnek, s felbukkanó betegsége kapcsán sem akar rendet tenni az életében, megadóan elfogadja azt. Zsibói Gergely versei a fájdalomról, kiszolgáltatottságról szólnak. Handó Péter Lidércszállás című írása kapcsán ismét kihagyhatatlan a „nagy palóc” babonákkal teli világa, groteszk humorral fűszerezve. Karaffa Gyula a „modernkori templomot”, a bevásárlóközpontot idézi meg, arra a megnyugtató álláspontra jutva, hogy senki sem tökéletes a bevásárló kocsit tologatók között, ahogy ő sem. Brunda Gusztáv Levél a Zambézitől című írása egy afrikai törzs időtlen életét állítja szembe az öntörvényű ipari civilizációval, a homo sapiens értelmetlenségével.

Az igazán gazdag és jól szerkesztett számot Fűzfa Balázs szerkesztői jegyzete zárja, mely a szerkesztési elvekről vall, de arról is, hogy „mégiscsak közelünkben téblábol a remény”, és valójában ez a folyóiratszerkesztés értelme.

Az ünnepi szám igyekezett felölelni egész Nógrád vármegyét, de kitekintett a nagyvilágra, Párizsba, Londonba is. Világos, igényes szerkesztésével, rendkívül tartalmas írásaival, Kovács Bodor Sándor művészi fotóival a Balassi Bálint Könyvtár által kiadott kötet méltó megörökítője, folytatása az elmúlt hét évtized számainak, egyben ígéretes jövőt sejtet.

Szabó Andrea