A NYÍRJESI FÜVÉSZKERT ÉS VADASPARK,

A VÁROS ÚJ LÁTVÁNYOSSÁGA

 

  

 

 

2012. március közepétől új látványossággal gazdagodott Balassagyarmat, az Ipoly Erdő Zrt. szakembereinek munkája ill. az ÉMOP anyagi támogatása révén megnyílt a Füvészkert és Vadaspark, a város üdülőövezete, a nyírjesi tavak mögötti területen, Kincsempuszta közelében.

 

Az erdészeti szakemberek fejében megfogalmazódott gondolatot, hogy ezt a vadregényes területet a nagyközönség számára is hasznosíthatóvá tegyék, 2007-től tettek követték, 22 hektáron füvészkertet, 15 hektáron vadasparkot alakítottak ki, amelyek egymáshoz szervesen kapcsolódnak.

 

 

A terület megközelítését egyértelmű jelzések segítik, már a Csesztve felé vezető főút nyírjesi elágazásánál tábla mutatja az irányt, sőt az újabb táblák a gyalogosoknak a hátralévő percidőt is jelzik, mennyit kell még megtenniük a földúton a bejáratig.

De a terület Kincsempuszta felöl is elérhető, ahol látogatóközpontot alakítottak ki, lehet itt előadásokat, koncerteket, gyerekeknek környezetismereti órákat, kézműves foglalkozásokat tartani, sőt a Sport Katlanban még ennél is aktívabban tevékenykedni.

 

A Nyírjes felöl érkező gyermekek és felnőttek túlnyomó többsége azonban, bizonyára a Vadasparkot veszi célba először, hiszen a jól kiépített sétautak mellett, a karámokban őz, muflon, dámszarvas, gímszarvas, vaddisznó, törpekecske, merinói juh is megtalálható, a szakemberek szerint mintegy harmincas példányszámban.

 

 

Látogatásunkkor egyedül Brutus, a vaddisznó választotta a rekettyés biztonságát, viszont a többi állat szívesen vette az ember közelségét, egy-egy simogatás, zöld levélfalat, úgy tűnt nem volt ellenükre, sőt...

 

 

 

A kameruni törpekecskék a fotózás kedvéért még a faetetőjükbe is beleültek.

 

 

Az erdő énekesmadarai szinte végigkísérik a két kilométernyi sétautat. Kisebb erdei kétéltűekkel, hüllőkkel, ill. mókusokkal, rókákkal való találkozáshoz persze figyelem, türelem és vállalkozó kedv szükséges.

 

Nem tagadható, hogy a füvészkert kialakításának némi erdőterület látta kárát, de nyilván az a 600 fajta faféleség, cserje nem kerülhetett volna telepítésre, ha ez nem így történik.

Európa, Ázsia és Észak-Amerika különböző térségeiből, országaiból érkeztek ide különleges fák, felsorolhatatlan változatosságban, vannak ezek között hazánkban alig ismert ritkaságok is.

 

Remekül sikerült a sétautak kialakítása, a domborzat nyújtotta lehetőségeket három fahíd építésével növelték

 

 

Hangulatos hely a Forráskút pihenő is, bár a forrás enyhítő hűséből nem részesülhetünk, kis faépítmény fedi.

 

 

Gyermeknek, felnőttnek remek kikapcsolódást nyújt a Füvészkert, Vadaspark, de túrázók is útba ejthetik, onnan pedig csak pár kilométer Csesztve, ahol 2012. őszén újra megnyílik a felújított Madách kúria.

 

2012. június

 

Összeállította, fotók: Nagy László

 

***********

 

A Füvészkert és Vadaspark nyitvatartása:

március 15-november 1 között 10.00-18.00

Szombat-vasárnap: nyilvános látogatás

Szerda-péntek között bejelentett csoportos látogatás.

Hétfő-kedd szünnap

 

Belépődíj:

Gyermek 250 Ft

Felnőtt 400 Ft

Családos (2 felnőtt, gyerekek) 1000 Ft

Csoportos: 300 Ft

 

Érdeklődés: + 36 20 4687-097

www.ipolyerdo.hu