Kilencvenegyedik születésnapját
ünnepli Életszilánkok egy pedagógus
pályáról A Hétvezér utca mindig is kedvenc utcáim közé
tartozott Gyarmaton. Nem csupán azért, mert itt kerekeztem ki a Nyírjesbe. Nem is csak azért, mert a sorompó előtt
terpeszkedett a Kecskeliget, ahol szerelmeimmel találkozgattam. Stílusa volt
ennek az utcának; csöndes volt, nyugalmat árasztott. Akárcsak az egész
városrész, amit a Rákóczi fejedelem útja, a Bajcsy utca és a vasút határolt
egészen a strandig. Gyermek - és ifjúkorom jó részét ebben az utcában
töltöttem: itt lakott kebelbéli jó barátom, akivel a Szondi utcai óvodában
találtunk egymásra: Farkas Gábor, Bankó Kornélia - Nelli néni - és Farkas
András kisebbik fia. Sokat jártam hozzájuk. Nelli néni ilyenkor
ki-kipillantott ránk, vagy éppen behívott megenni egy szelet zsíros kenyeret,
ha véletlenül mégis kicsivel hangosabbak voltunk a kelleténél. Nelli néni, a
családi béke őrzője. Nelli néni most kilencvenegy éves. -
Megöregedtem - mondja kis nevetéssel, ahogy némi nehézség árán elhelyezkedik
a fotelban, majd elkezd mesélni. - Meséltem
már neked, hogy gyerekkoromban találkoztam Móra Ferenccel? Az úgy volt, hogy
Csabán (Nelli néni Békéscsabán született) egy nagyon különleges iskolába
íratott be édesapám. Olasz mintára oktattak, most úgy mondanánk, játszva
tanítás folyt ott. Ezt az iskolát többen meglátogatták, akkori nagyságok, és
nagyon dicsérték a módszert. Így történt, hogy egyszer még Móra Ferenc is
eljött megnézni minket. Tudtuk, hogy jön, felkészültünk rá, tudod, szép ruha,
fényes cipő. Ketten voltunk elsősök, nekünk kellett elmondani a Cinege
cipőjét. Én az első felét, kis társam a második részt szavalta el. Móra bácsi
velünk szemben ült egy karosszékben, hallgatta. Mikor befejeztük, magához
húzott, átölelt minket, felültetett a térdére, és megcsókolta a homlokunkat.
Látod, nem sokan mondhatják el, hogy homlokon csókolta őket Móra Ferenc! - Nem
származom pedagógus dinasztiából - folytatja az emlékeibe mélyedve -, csak
édesapám volt tanár. Az őseim a Felvidékről kerültek ide, a Harruckern-birtokra az 1700-as évek elején. Érdekessége a
dolognak, hogy a három jobbágy, köztük ez a déd-ősöm, a Felvidékről Csabára
jövet itt, Balassagyarmaton pihentek meg. Békéscsabai szülői ház bejáratánál S lám,
magam is ide kerültem. Amikor végeztem az egyetemen 1946-ban, Nagykállóra
helyeztek, ahol szükség volt történelem szakos tanárra. Bandi már ott volt
rajztanárként, ott ismerkedtünk össze. Hosszú kérelmezések után kerültünk
együtt Balassagyarmatra, mert itt szükség volt mind történelem szakosra, mind
rajztanárra. Ám, amikor ide érkeztünk, kiderült, hogy a gimnáziumban még
sincs szükség rám. Általános iskolába kerültem, a Bajcsyba, ahol két évig
tanítottam. Majd, ahogy szaporodtak az osztályok a gimnáziumban, átvettek,
így 1950-től a nyugdíjazásomig a Balassiban dolgoztam. Farkas-ház, Balassagyarmat,
Hétvezér út - Nem
voltam sem szigorú, sem kiabálós tanár, de nem is kellett annak lenni.
Gabival voltam állapotos. Érettségi táján kellett volna születnie. Negyedikes
osztályfőnök voltam, de az utolsó időben leadtam az osztályomat Nagy
Rezsőnek. A ballagásukra, persze, elmentem, együtt ballagtam velük a Deák
Ferenc utca macskakövein. Emlékszem rá, hogy az egyik fiútanítványom ezt
mondta: Tanárnő kérem, tessék vigyázni,
nehogy elbotoljon, nehogy itt szülje meg a babát! Tizennyolc éves fiú ezt
mondja a tanárnőjének! De a szeretetet éreztem belőle, a féltést. Nagyon jól
esett. Egy másik osztály jutott most eszembe. Csupa Gyarmat környéki fiú járt
oda. Elég gyenge képességű osztály volt, a kollégák nem szívesen mentek be
hozzájuk. Nekem panaszkodtak a gyerekek emiatt. Vigasztalgattam őket,
bátorítottam, biztattam. Mikor édesapám temetése volt, ez az osztály hozott
egy koszorút a sírjára. Jómagam is a Balassiban végeztem, emlékszem hát a
régi, neves tanári gárdára, ha úgy tetszik, a nagyokra: Nagy Ervin, Nagy
Imre, Nagy Rezső és feleségeik; aztán ahogy emlegettük őket: Kofe és Mofe azaz Kovács Ferenc
és Molnár Ferenc; Cseh Béla bácsi, Kiss Gyuszi bácsi, Kovács Laci bácsi,
Bakóné tanárnő, Pozsonyi Anna; a Versényi házaspár,
de még sorolhatnám tovább. Meg is kérdem Nelli nénitől, milyen volt a tanári
iroda hangulata a nagy időkben? - Jó volt,
tényleg jó. Mindenkinek megvolt a saját egyénisége, amit nem adtunk föl, és
mindnyájan megtettünk mindent a gyerekekért. Édesanyám már idős volt,
betegeskedett, de ettől függetlenül vállaltam a szakköröket is, a
tanulószobát - ma fölzárkóztatásnak mondanánk - a falusi gyerekeknek. Egymást
is segítettük. Tanulószobán, ha valami matematikai vagy mértani feladatban
nem tudtam segíteni, hát szóltam a matekos kollégának, aki jött, és
elmagyarázta a dolgot. Ilyen csekélységek voltak. Mindnyájan ilyenek voltunk,
segítettünk, törődtünk a gyerekekkel. Egymás között, persze, voltak vitáink,
de ezek szakmai viták voltak, amik el is simultak. Ami
megnehezítette az életünket, az a politika. Két alkalommal is behívattak a
pártbizottságra. Volt egy diákom, akit nagyon érdekelt a történelem,
különösen a török hódoltság kora. Hallott arról, hogy van valamiféle alagút
Drégelypalánkon, ami a várral kapcsolódik össze. Bement oda, hogy anyagot
gyűjtsön, milyen állapotban van az az alagút, mi
lehetett a célja. Valamelyik rendőr észrevette, és azt hitték, fegyverek
vannak ott elrejtve, valami titkos csoport készül valamire. Versényi Gyurka útján rendeltek be, hogy kikérdezzenek.
Elmondtam, hogy országos versenyre készül a fiú, amúgy nagyon jó eszű,
érdeklődő. Így aztán elcsitult az ügy. A másik eset a hittanbeíratások miatt
történt, ’56 után, mikor már szabad volt. Jött is egy-két szülő beíratni a
gyermekét. Akkor is engem hívattak be, azzal, hogy hogyan nevelem a
gyerekeket, bátorítom a klerikális reakciót. Akkoriban Szalkay
Zoli volt az igazgató. Nem értem - mondta egyszer - én minden évben
felterjesztelek jutalomra, fizetésemelésre, de a megye soha nem járul hozzá! Nelli néni élete java részét a Balassi Bálint
Gimnáziumban töltötte. Tudása legjavát adta több száz tanítványának, akik
szerették, tisztelték őt. Állami elismerésben sosem részesült. Nem is várta
el, hiszen a pedagógus nem oklevelekért és plecsnikért pedagógus. Sőt, ezek
nélkül biztosan igazabb pedagógus. Mint Nelli néni... 2013. március 26. Írta, szerkesztette: Sztranyovszky
Béla - Hegedűs Henrik (a Nógrád Megyei Hírlapban kivonatosan megjelent
cikk teljes anyaga) |