Muravidéken
jártak a mikszáthos diákok
Négynapos kirándulás keretében látogattak el a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Muravidékre és a Balatonhoz a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Középiskola diákjai és tanárai.
A Magyar Országgyűlés 2010-ben törvényben hagyta jóvá június 4-ét, mint a Nemzeti Összetartozás Napját, mellyel a trianoni békeszerződésre emlékezünk.
A Rákóczi Szövetség, mely immár 25 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, anyagi támogatást nyújtott az iskolákban működő tagszervezeteknek, hogy legalább egy határ átlépésével anyaországi és határon túli diákok látogassanak el egymáshoz, hogy megismerhessék a Kárpát- medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját.
Iskolánk több éve él a lehetőséggel, így ez évben Muravidékre, Lendvára utaztunk. A nagy távolság miatt kirándulásunkat többnaposra terveztük. Az első napon Balatonlelle felé vettük az irányt. Este jó hangulatú nyársalással csillapítottuk éhségünket.
Másnap kora reggel Lendvára utaztunk. Itt a Kétnyelvű Középiskolába látogattunk, ahol az igazgatónő szívélyes fogadtatása után megismerkedhettünk a középiskolával, a helyi oktatással. Ezt követően a diáktanács vezetője látványos prezentációval szemléltette az iskola színes diákéletét. Ebéd után, helyi diákokkal kibővülve, Dancs Anna tanárnő körbevezetett minket Lendván. Megtekintettük a várat, a galériát, a polgárosodási múzeumot, a zsinagógát, színházat és a katolikus templomot, ahol Szent István szobránál rövid megemlékezést tartottunk.
Matyóka Máté tolmácsolásában meghallgattuk Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele című költeményét, majd koszorúnkat elhelyezve közösen elénekeltük a nemzeti himnuszt. Városnézésünket a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet keretében működő Bánffy Központban zártuk, ahol részletes bepillantást nyerhettünk a helyi magyar közösség életébe.
Tartalmas napunk ezzel még nem ért véget. Buszra szállva elutaztunk Dobornakra, ahol a helyi közösségi központban, a György-házban már vártak ránk. Hűsítő üdítőnket elfogyasztva megtekintettük a falumúzeumot, majd az orchidea- és trópusi parkba mentünk, ahol a színpompás orchideák közt sétálgatva a látvány teljesen elfeledtette velünk a nap fáradalmait. Innét az energiaparkba vezetett utunk. A parkerdőben felkerestük Szent Vitus kápolnáját és kápolna melletti gyógyforrás hűs vizével felüdítettük a tikkasztó melegben megfáradt testünket, míg az erdőben szétszórva elhelyezkedő energiapontoknál feltöltődésre találtunk. Lendvára való visszatérésünket megszakítva még megálltunk Zsitkócon a faluházban, mely Deák Ferencnek és családjának, mely ebből a községből származik, állít emléket.
A harmadik nap a pihenésé volt. Kihasználtuk a strand és a jó idő adta lehetőségeket. Fürdőzés közben a diákok segítségével a tanárok bográcsgulyást főztek, melyet a fürdőzésben megéhezettek jó étvággyal fogyasztottak el. Kora este ellátogattunk Kőröshegyre, ahol a Topos borászatban megismerkedtünk a balatoni szőlővidékkel, a szőlőtermesztéssel és a borászattal.
A vendéglátók saját tenyésztésű mangalicából készült kolbászát is megízlelhettük. Következő úti célunk a balatonboglári Gömbkilátó volt, ahonnét rácsodálkozhattunk a fenséges balatoni naplementére és az elénk terülő tájra. Magyar tengerünk színpompás színekben búcsúzott a lenyugvó naptól, lenyűgözve a rátekintő kirándulók csillogó szemét és szívét egyaránt. Az estét ismét nyársalással zártuk illetve megmártóztuk az éjszakai Balaton csendes és meleg vizében.
Az utolsó nap a közelgő hazautazás árnyékában telt el. Délben még megkóstoltuk a szakácstanulók igazán ízletesre sikerült chilis babját. Szomorúan búcsút intettünk szállásunknak, de a „tengernek” még nem. Hazafelé, Szántódnál komppal Tihanyba hajóztunk. Itt kisvonat segítségével az apátsághoz jutottunk, kipróbáltuk a tihanyi visszhangot, mely lelkes csapatunk zengő kiáltását többször is megismételte. Végül a barátlakokhoz túráztunk, teljessé téve ezzel tihanyi kirándulásunkat.
Hazafelé vidáman idéztük fel friss élményeinket. Azon túl, hogy egy nagyon jó hangulatú kiránduláson vehettünk részt, jelentősen gyarapodhattunk új ismeretekben. Bepillanthattunk egy határon túli közösség életébe, kultúrájába, a kisebbségi lét nehézségeibe. Egy új világ tárult elénk, melyek megtapasztalásával többek lettünk!
2014. június
Írta: Czibulya Márk