Hittel, akaraterővel, művészi érzékkel:

Merczel Mária az operaházi 36 évéről

Operaházi munkájának évtizedeiről vallott Merczel Mária a Helytörténeti Gyűjtemény épületében tartott 2020. január 16-i teltházas előadásán.

fotó: Deák Ottó

Az életpálya-indító – mint oly sokszor – a génekben keresendő, nem volt ez másképp Mária esetében sem.

„Az olasz származású anyai nagyapámtól, Paule Lajostól örökölhettem művészi vénámat, ahogy öcséim is. Miklós neves zománcfestőművész, Péter grafikus, György zeneakadémiai tanár, kántorkarnagy lett, valamennyien a művészi pályát választottuk.

Paule Lajos Merczel család a nagymamával

Anyai nagymamám „őrmesteri” irányítóképességei is hozzájárulhattak, hogy én rendező lehessek, de szüleim adaadó támogatása és az Opera műfajának megszerettetése nélkül természetesen semmi sem valósulhatott volna meg. Hitük és becsületes, tisztes példát mutató életük pedig iránytű volt számomra mindvégig.”

A bölcsészegyetem előtti három pályakezdő év Balassagyarmaton, a Művelődési Házban telt, nagyszerű kollégákkal, Hemerka Gyulával, Kecskeméti Lillával, Oroszlánné Mészáros Ágnessel és munkatársaival.

Mária kacérkodott az énekléssel, a Ki Mit Tud versenyen el is indult Fogarasi Béla gitárzenei kíséretével, de hamar megfogalmazódott benne, neki a színpad másik oldalán kell állni, kihasználva zeneirodalmi, szervezési ismereteit, érdeklődését, képességeit.

A diploma után operaházi pályakezdését azzal alapozta meg, hogy az előadások rendszeres látogatójaként nemcsak az operairodalmat ismerte meg, hanem az előadásokról részletes kritikai jegyzeteket is készített. Megismerkedett az akkor még pályakezdő főiskolásokkal, Tokody Ilonával, Gulyás Dénessel, Kukely Júliával, Kovács Pállal, akik arra biztattak, hogy mutassam meg naplómat Mikó Andrásnak, az Operaház teljhatalmú főrendezőjének, aki sokat segítette azokat a fiatalokat, akikben fantáziát látott. Elolvasva „kritikáimat”, érzékelte képességemet, hogy én szinte mindent észreveszek a színpadon s operai felvételre alkalmasnak talált. Állítom, én voltan az egyetlen, aki se rokona, se ismerőse, se szeretője nem voltam senkinek, így kerülhettem rövid idő múlva, egyfajta isteni kegyként a főigazgató mellé személyi asszisztensnek és az Operaház teljes próbarendjét szerkesztő titkárnak a művészeti titkár mellé.

De mivel a színpadi munka volt szívem minden vágya, Békés András segítsége révén ezt a beosztást hamarosan felváltotta a segédrendezőség, a színpadmesterség, annak minden ágával-bogával. Ő volt az, aki felismerte a rendezőt szolgáló képességeimet.”

Kiváló kollégák sorát ismerhette meg, így a korrepetitor Patkó Józsefet, Kőműves József színpadmestert, Gela Lajos és Krasznai János főügyelőket, az előadások technikai-műszaki-színpadi „karmestereit”, akik háttéremberként nem csak szakmailag nyújtottak kiválót, hanem emberségükkel, együttműködésükkel is segítették a rendezési munkát.

Az előadásban kiemelt figyelmet kapott az igazgatók, rendezők személye.

„Legnagyobb hatással rám Békés András volt, akit mesteremnek, mentoromnak tekintek. Az ő rendezési munkái elmélyültebb, mélyebb, lélekelemző, finomabb előadásokat eredményeztek. Első közös munkánk, segédrendezői pályakezdésem Szegeden valósult meg, ahol a Szabadtéri Játékokon a Háry János darabban grandiózus tömegeket is kellett mozgatni, de későbbi rendezéseiben megismerhettem általa az operák „lelkét.”

Békés nevéhez fűződött Mária második nagy operaházi premierje, a Pillangókisasszony, amelyet egyfajta rekordként négy szereposztásban játszottak. (Mikó távozása után Békés operaházi főrendező lett, azonban nyugdíjazásával a közös munkálkodásuk lezárult.)

A sor Mikó Andrással, a nagyformátumú, látványos operák rendezőjével folytatódik, aki asszisztensként is támogatta és alkalmazta Máriát, továbbá Vámos László tanítványával, Nagy Viktorral, „aki később szakmai alapossággal megtanította nekem a színpadi mozgásdramaturgia törvényszerűségeit.”

Gela Lajos főügyelővel

A pályafutás vége felé meghatározó volt Szinetár Miklós igazgatói, rendezői szerepe, „aki bölcsességével, emberségével, a szakmai tudás nyugalmával arra intett, hogy legyek rugalmasan megértő mindig.”

A változó idők és ízlések a rendezőasszisztensek életét is új kihívások elé állították, a képi világ erősödése, a gazdag látványelemek bevetése példázza ezt. Kerényi Miklós Gábor és Kovalik Balázs rendezők igényelte világítási programterv sokkal sűrűbb, mint Békés András esetében, a szereplők állandó mozgása, mozgatása nemkülönben – jelezte a mai kor generálta változásokat Mária.

Vámos Miklós, Mikó András Békés András

A nagy nevek mellett megismerkedhettünk a színpadi, zenekari próbák szervezésének világával is, a nagyszínpad, kisszínpad, próbatermek, hangszerek, maguk a művészek, az énekkar beosztása, irányítása éppúgy igényeltek technikai, szakmai, operairodalmi ismereteket, mint érzelmit, lélektanit. A segédrendezői munka dandárja azonban a rendezői forgatókönyv összeállítása, vezetése volt, de természetesen a rendezői instrukciók betartatása, sőt számonkérése, a színpadi betanítás, ellenőrzés képezték ennek „mellékletét”, ezek együttese alapozhatta meg a sikert.

Az életút élményeit az Opera társulatának külföldi vendégszereplései is fokozták, ezekről is részletesen beszélt Mária.

A Pillangókisasszony és A végzet hatalma 1990-es athéni bemutatói az Akropolisz alatti 6000 férőhelyes ókori görög színházban, már a környezet miatt is maradandó élményt jelentettek. Békés „pillangórendezése”, Kincses Veronika, Kukely Júlia és művésztársaik szereplése méltán váltották ki a görögök tetszését.

A Kerényi Miklós Gábor rendezte Pillangókisasszony bangkoki vendégjátéka, majd a Traviata, a Figaro házassága és a Carmen többhetes japán turnéjának bemutatói, az izraeli Rigoletto-előadás maradandó élményként fémjelezték a későbbi éveket.

Yokohama-ban japán rajongókkal

A nagy kedvencek életének valódi titka az a sokrétű és pokoli nehéz munka, amiről ezen az estén fogalmat alkothattunk.

A művészek másféle titkairól nemigen esett szó. Mária ezt azzal indokolta, hogy szakmaszeretete, az opera iránti lobogása miatti egyfajta tiszteletként megkímélhették őt kollégái attól, hogy a művészi életben óhatatlanul előforduló cselszövések, liezonok részleteivel megismertessék, ő maga pedig neveltetéséből, hitéből következően ennek sem haszonélvezőjévé, sem kárvallottjává nem vált soha.

Az operaházi élet, a folyamatos lekötöttség azonban mégsem múlt el következmény nélkül, hiszen családi élete felbomlott, vallotta meg. Elégtétellel szolgált azonban számára, hogy leánya Mária Anna (Náni) ott folytathatta, ahol ő 5 éve, nyugdíjbavonulásakor abbahagyta, az Operaház kiváló segédrendezője lett.

Balról leánya, mellette öccsének, Merczel Györgynek Lívia nevű kislánya
a Pillangókisasszony gyerekszerepében, Mária mellett Bokor Jutta Suzukiként.

Nagyon bonyolult műfaj, a művészetek csúcsa az opera, mert a díszletek révén benne van a képzőművészet, benne van a muzsika, a színház, az irodalom is, hiszen nagyon sok opera alapműve dráma. Sokan idegenkednek tőle, mert nehéz megismerni és megérteni, de valójában olyan sűrítetten és kifejezően ábrázolja az emberi lét legkiemelkedőbb pillanatait, örömet, fájdalmat, szerelmet, tragédiát, amit más műfaj nem tud ilyen komplexen nyújtani.

Ezek a gondolatok mintegy összefoglalták Mária hitvallását az operáról, és az előadás zárásaként pedig kedvcsinálóként, kiváló énekesek szerepeiből, neves operákból láthattunk, hallhattunk részleteket, igazolva a műfaj gazdagságát, varázsát.

(Az estről további képek tekinthetők meg a Képtárban)

2020. január

Összeállította: Nagy László

Jelöletlen fotók: Merczel Mária