75 éve avatták fel a balassagyarmati Madách Imre szobrot

 

avagy, egész alakos köztéri Madách szobrok

 

 

 

Említettem több ösmerősöm előtt, hogy írtam egy költeményt, melyben az isten, az ördög, Ádám, Luther, Danton, Aphrodité, boszorkányok, s tudj’ isten, mi minden játszik: hogy kezdődik a teremtéssel, játszik az égben, az egész földön, az űrben - mosolyogtak rá, de olvasni nem akarta senki.

 

1860 tavaszán Madách Imre írt így Nagy Ivánnak, azután jó szokásához híven elfektette a kéziratot, egy évre...

1861 tavaszán jó barátja Szontágh Pál, mint külső szemlélő vállalkozott az ítéletmondásra, amire Madách így emlékezett:

 

...Szontágh Pál barátunknak felolvasám, s ő sürgetett, adnám Aranynak bírálat végett.

 

Arany, Az ember tragédiája első négy sorát elolvasva, elsődleges olvasói benyomását rögzítve, ezt vetette papírra:

 

...az egész négy sor mesteremberes önelégültsége is komikus színben tűnik fel. Rám olyan hatást tett először, hogy félretettem a művet.

Pár hétre rá az egész művet végigolvasva, már Tompa Mihálynak arról számol be az első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat.

 

A teljes mű megismerése után, Arany javításokat érzett szükségesnek, Madách pedig ebben teljes körű felhatalmazást adott számára. Máig vitatott, hogy a sok száz javítás, amit Arany a Tragédiában megtett, rontotta vagy javította-e a művet, azonban az irodalomtörténészek szerint Madách műve kezdetben a nagyközönségnél jóval zajosabb sikert aratott, mint az irodalmároknál.

 

Az 1862. januári első kiadás 1500 példányban jelent meg, Madách személye egyre inkább előtérbe került, a hivatalos elismerések sem maradtak el, előbb a Kisfaludy Társaságnak, majd a Magyar Tudományos Akadémiának is tagja lett.

 

Mára a Tragédia, a magyar Faust, számtalan kiadást élt meg, nyelvek tucatjaira fordították le, az 1883-as budapesti ősbemutató óta, a Nemzetin kívül a magyar, külhoni és külföldi színházakban a darab sok száz előadását láthatták a nézők tízezrei.

 

Bár a Tragédia értelmezése, a különböző színekben megjelenített gondolatiság mélysége, korszakokon átívelő alapigazságok megértése, értelmezése éppúgy a múlt, mint a ma emberének nehézségeket okoz, folyamatos továbbgondolkozásra késztet, de kétségtelen, Madách Tragédiája egyetemes értékeket hordoz, a magyarságnak pedig alap irodalmi művévé vált.

 

Képzőművészetben, szobrászatban a Tragédia és a költő összekapcsolása, e kettős, vagy éppen az egyszemélyes ábrázolás, mindig is nehéz feladat elé állította alkotóművészeinket.

Madách Imréről számos mellszobor, dombormű, relief készült az elmúlt évtizedekben, azonban egész alakos szobor mindössze három. Mivel előbbiek keletkezéstörténetének áttekintésére nincs mód, a lista eleve hosszú lenne, így a Sidló Ferenc alkotta, 1937. szeptember 19-én felavatott - 2012-ben 75. évfordulós - balassagyarmati Madách Imre szoborral, illetve ezen kívül, a Salgótarjánban és a Margitszigeten felállított köztéri, egész alakos Madách szobrokkal kívánok részletesebben foglalkozni, de kitekintve megvalósulatlan szobortervekre, az alsósztregovai Madách síremlék ügyére, és egy Madách-Fráter Erzsébet ábrázolás reménybeli megvalósulására is.

 

Madách kultusz felerősödése a költő évfordulói kapcsán

1923-ban ünnepelte a magyarság Madách születésének 100. évfordulóját, így az 1920-30-as évekre felerősödött a Madách kultusz, amelynek számos jele volt országhatáron innen és túl.

Az 1877-ben alakult Madách-emlékügyi bizottság már szobrot kívánt állítani a költőnek, erről írt a Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1893-ban, majd a Madách síremlék áldatlan állapotáról jelent meg cikk Pajor István tollából, a lap 1897. július 16-i számában.

1919-ben megalakult a Nógrád Vármegyei Madách Társaság.

1923-ban a centenárium alkalmából Losoncon jött létre a Madách síremlékbizottság, amely már korábban konstatálta, hogy a költő és a Madách család síremléke Alsósztregován áldatlan állapotban van.

A dolgok menetét éppen Masaryk csehszlovák köztársasági elnök akciója siettette, aki 1930-ban Alsósztregován egy kör alakú mauzóleumot tervezett a sír fölé, bizonyára azzal a hátsó szándékkal is, hogy a magyarságot megalázza.

Horánszky Lajos és Giller János vezetésével ekkor konspiratív módon, de megkezdődött a magyarok akciója, hogy a kialakítást mégse Trianon egyik aktivistája végeztesse el, szerencsére ennek végső eredménye a Rigele Lajos által készített, 1936-ban átadott, ma is látható síremlék és szobor lett.

 

A Madách-centenárium utórendezvényeként 1925. szeptember 6-án Nógrád vármegye ünnepi ülést rendezett Madách és Mikszáth emlékére Balassagyarmaton. A tudományos ülés előadója Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki az ülésen így beszélt:

 

Madách Imre életműve iránti érdeklődés nem valami felülről irányított és gerjesztett közhangulatot fejezett ki az első világháború utáni nemzedék társadalmi magatartásában, hanem szenvedő átélését mindazon kísérőjelenségnek, melyek a költő életét is meghatározták és művét motiválták.

A hármas ünnepen (a Tragédia színrevitelének 50. évfordulója, az 500. színpadi előadás, a bécsi Burgtheater 1934-es bemutatója) ismét kiemelt téma lesz Madách életműve. Megalakul a Madách Imre-emlékbizottság, amelynek elnöke Ravasz László püspök lesz, aki élharcosa lett egy budapesti Madách szobor állításának.

A megvalósulatlan budapesti Madách szobor története

 

A fővárosban is erősödő Madách kultuszt mutatja, hogy a Magyar Hírlap 1934. február 2-i számában Ravasz László cikket írt, Szobrot Madách Imrének címmel, sőt a képviselőház pár hónapra rá 10.000 pengőt szavazott meg a költségekre. Közadakozásból ez az összeg 70.000 pengőre növekedett, egyes feltételezések szerint ebből csoportosítottak át forrásokat a kormány tudtával az alsósztregovai emlékműre.

1934-ben Hóman Bálint, Horánszkynak írott levelében azt emeli ki, hogy Madách halhatatlan műve, hazai és külföldi előadásának hatalmas sikere ráeszméltettek bennünket arra a szomorú mulasztásra, hogy Madách Imrének nincs méltó emlékműve Budapest székesfővárosában.

 

Ravasz László elnöksége alatt 1936-ban megalakult a szoborbizottság, amely Hóman Bálintnál folytatott megbeszélés alapján úgy döntött:

 

...szobor helye a Margitsziget, a szoborcsoport legyen jelképes Az ember tragédiája szellemében. (tehát valójában nem Madách Imre alakját kellett megformálni)

 

1938. március 9-én az Iparművészeti Múzeumban hirdettek eredményt, azonban a pályabíróság azzal a határozattal oszlott fel, hogy a csaknem 140 pályázó munka között egyetlenegy olyant sem talált, amely változtatás nélkül megvalósítható lenne.

 

Annak ellenére lett az első körben sikertelen a pályázat, hogy a magyar szobrászat színe-java részt vett azon, így Pátzay Pál, Telcs Ede, Medgyesi Ferenc, Kisfaludy Stróbl Zsigmond (Sidló Ferenc nem indult).

A megbízást nem adták ki, hanem 5 pályaművet 1500-1500 pengős jutalomban részesítettek és még további öt pályázót egy szűkített második kiírásra meghívtak.

 

   

 

Részletek a tervekből

 

Azonban a kezdeti rossz indulás meghatározta a végkifejletet, gondok jelentkeztek a szobor helyével, a Margitsziget helyett a Döbrentei tér, majd a Tabán és a Madách körút lett volna az elképzelt hely, Ravasz László is lemondott elnöki posztjáról.

Végül 1938-ban Kisfaludy Stróbl pályázata lett a nyertes, de a mű sohasem került felállításra. A művész erről így írt:

 

A mű elkészült. A négyméteres Ádám, aki a Fény, a Világosság, az Isten felé fohászkodik, mellette az örök ellenfél, Mefisztó, ki mellét tépi, mert nem ő győzött. 11 hónapig dolgoztam rajta, a gipszet már bronzöntödébe szállították, de jött a háború és egy bomba szétrombolta.

 

 

Balassagyarmati Madách szobor létrehozása

 

A köztéri Madách szobor állítási tervek Nógrád-Hont vármegyében 1935-ben ténylegesen megindultak - Budapesttel ellentétben gyorsan és sikeresen lezárultak - és egyértelmű volt, hogy a szobornak csak egyetlen település, a vármegye székhelye, Balassagyarmat adhat helyet.

A Madách szobor elhelyezési és avatási története előtt érdemes felidézni, mi állt ott korábban, hiszen az ma már kevésbé ismert.

Madách szobor elhelyezésének előtörténete:

A Madách szobor felállításának helye a Törvényszék és a Vármegyeháza közötti terület lett, amely azonban nem üresen állt rendelkezésre, hiszen 1929-ben ott nyert elhelyezést, az ún. oroszlános szobor, az  I. világháborús hősi emlékmű, Keviczky Hugó alkotása.

(az oroszlános szobor helyén ezen a területen a hajdani, ún. kis vármegyeház állt, amelyet azonban az I. világháború idején elbontottak, így alakult ki ez a közterület)

1923. december 16-i közgyűlésen merült fel először az elképzelés, hogy a világháborúban elesett mintegy 400 polgár emlékére emlékművet állítsanak. Az előterjesztést Dr. Sztranyavszky Sándor, Nógrád és Hont vármegye főispánja tette, a megvalósítás közadakozásból, ill. adománygyűjtő koncertek révén történt.

Az ünnepélyes átadást 1929. október 20-án, Horthy Miklós kormányzó jelenlétben tartották, a szobor talapzata akkor még tartalmazta ezt a feliratot:

Az 1914-18 évi világháborúban elesett hősei emlékének Balassagyarmat város közönsége. A ti hősi halálotok jövendőnk élete.

Érdekes, hogy a szobor felállítása előtt a város már tudta, hogy idővel a területet a megyének át kell adni, erről tanúskodik a város képviselő testületének 1937. évi 12. számú határozata:

A hősi emlékművet a jelenlegi helyéről el kell szállítani, mivel az a hely a vármegye tulajdonát képezi és az csak annak idején ideiglenesen lett a hősi emlékmű elhelyezésére rendelkezésre bocsájtva, mert a kis vármegyeház lebontásakor már azzal a céllal létesíttetett a tér, hogy vármegyénk hallhatatlan emlékű fia, Madách Imre szobra legyen azon felállítva. A vármegye alispánja 16.346/1936 sz. leiratával az ideiglenesen rendelkezésre bocsájtott terület visszaengedését kívánja, a város közönsége így tehát a rendelkező rész értelmében volt kénytelen határozni.

A mából visszatekintve úgy tűnik, a városatyák kevésbé bíztak a vármegye szoborállítási szándékában és a megye anyagi lehetőségeiben, így ezáltal az oroszlános szobor megtartásában reménykedtek, hiszen ellenkező esetben szerencsésebb lett volna eleve egy másik frekventált területet kiválasztani, elkerülve így a kényszerű áthelyezést.

Az áthelyezésre nyolc évvel később 1937-ben került sor, a szobor azóta is a Palóc-ligetben áll, némiképp háttérbe szorulva.

Szoborpályázat

A Madách szobor felállítására a vármegye 1935-ben írt ki zártkörű pályázatot, a vármegyei rövid indoklás szerint: Nógrád és Hont Vármegye megörökíteni kívánta a hazai irodalom kimagasló egyéniségének, Madách Imrének emlékét.

A pályázaton Sidló Ferenc, Pátzay Pál és Bóna Kovács Károly indult. (Bóna salgótarjáni születési volt, 1897-1970 között élt, számos alkotása áll a megyében)

A felkérést kapott szobrászművészek pályamunkáit a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába összehívott, a vármegyei Madách szoborbizottság és az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács tagjaiból álló zsűri bírálta el. A díjazott emlékszobor összköltségét 27.000 pengőben szabták meg, illetve egy 1000 és egy 600 pengős díj kiosztását tervezték.

A megbízást végül Sidló Ferenc kapta meg.

 

Sidló Ferenc művészete

 

Apai ágon morvaországi, német származású (eredeti neve Schidlo volt), anyai ágon cipszer felmenőkkel rendelkező Sidló 1882-ben született.

Az Iparművészeti iskolában Mátrai Lajosnál, illetve a Képzőművészeti Főiskolán Stróbl Alajos mesteriskolájában tanult, majd Bécsben, Münchenben alkotott, 1906-tól a Műbarátok Köre ösztöndíjával Rómában élt.

Művészi pályájára rendkívüli hatással volt a római három év. Érzéseiről a Magyar Művészet 1927. évi száma így ír:

 

Egy letűnt kor pompázó kultúrájának döbbenetesen komor emlékei, a gigászi romok visszaszárnyaltattak a múltba, s én százszor éltem át az emberiség végtelenből jött, s végtelenbe menő történelmét.

 

Arcképe a Képzőművészet 1931. XII. számában

 

Ezek a benyomások, a reneszánsz olasz hatalmasainak művészete hatott rá alapvetően és Madách szobrának alkotásakor is Michelangelo, Raffaello művészetére utal vissza.

Hazatérése után 1908-ban Gödöllőn telepedett le, s ott élt 1912-ig.

Gödöllőn Kőrösfői Kriesch Aladár és Nagy Sándor az Iparművészeti Társulat segítségével, továbbá állami támogatással művésztelepet hoztak létre, ahol a képző,- és iparművészetek széles tárházának művelésére, bemutatására nyílott lehetőség, szabad teret adva a művészek önkifejezésének. A szakmában gesamtkunstwerk-nek nevezett irányzat a magyar művészet különleges kísérlete volt.

A csoporthoz csatlakozott többek között Toroczkai Wiegand Ede, Remsey Jenő és Sidló Ferenc is, sőt Sidló, Undi Carla személyében itt talált magának művész-feleséget is.(egy gyermekük született, András (1913))

Sidlóék 1912-ben Budapestre, a Százados úti művésztelepre költöznek, 1924-től a Képzőművészeti Főiskola tanára és egyre többet foglalkoztatott alkotója lesz a magyar képzőművészetnek.

Sidló Ferenc a gödöllői műteremben

Sidló, Körösfői-Kriesch Aladárral együtt készítette a marosvásárhelyi kultúrpalota számára 1913-ban Ferenc József koronázását ábrázoló domborművet.

Képmás szobrokkal, aktokkal állandó szereplője volt a budapesti időszakos kiállításoknak. 1929-ben rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást az Ernst Múzeumban 1930-ban Corvin lánccal, 1936-ban állami nagy aranyéremmel tüntették ki, ez is mutatja, hogy a korszak megbecsült és elismert szobrásza volt. Legismertebb művei közt szerepel a székesfehérvári Szent István lovasszobor, a budapesti, Szomory téri Danaidák kútja,

    

Székesfehérvári Szent István szobor                                                   Danaidák kútja

melyek a görög művészet és a szecesszió hatását is mutatják.

A nógrádiak számra jelentős alkotása a rárósmulyadi (Mula) római katolikus templom angyalfigurái, amelyet 1910-ben készített.

 

Közismert alkotása a Nyugat c., amely a Szabadság téren 1921-ben átadott Trianon szoborcsoport részét képezte, a háború után azonban a szoborcsoporttal együtt elbontották.

Sidlót, kora elismert alkotójaként bőven ellátták megbízásokkal, és a két háború közötti időszak társadalmi életében is aktívan részt vett, viszont nem hajlott a szélsőségek felé.

Várostervezéssel, lakáskultúrával is foglalkozott, a természet, építészet és társművészetek egységének megteremtésében látta a követendő célt.

Sidló azonban nemcsak a történelmi monumentalitás terén volt erős, hanem a lágy formák, nőalakok bemutatásában is, többek között ezt igazolja a feleségéről készített Ébredés című, márványba faragott alkotása,

Illusztráció Képzőművészet 1931. 5. számából

de a szobrászat szinte minden műfaját művelte: emlékművet, portrét, síremléket, kisplasztikát, épületszobrászatot, de még érmészetet is.

A korszellemtől nem függetleníthető a műveinek stílusa, nemzet, hősök, vallás foglalkoztatta alapvetően és azok a gondolatok, karaktervonások, amelyek a kor emberét is megérintették, hiszen alapvetően múltjukból, kultúrájukból kellett erőt meríteniük.

Ez az erő, dinamizmus mutatkozik meg Sidló Ferenc Madách szobrában is, amelyet Nógrád és Hont vármegye rendelt meg a művésztől és amelynek átadására 1937. szeptember 19-én került sor Balassagyarmaton.

Sidló Madách szobra

Sidló, Madách és a Tragédia összekapcsolásához  Raffaello Az athéni iskoláról c. alkotásából vette alapgondolatát, de Michelangelo hatása is érvényesül nála. Platón felfelé, az ideák égi birodalma felé, Arisztotelész lefelé, a földi valóság felé mutató kézmozdulatával zseniális egyszerűségben, mégis látványosan kapcsolta össze Sidló a tragédia mondanivalójának égi, földi lényegét, mindezt Madách kettős kézmozdulatával.

(érdekes megfigyelni, hogy Sidló az ábrázolásához a Tragédia egyetlen szereplőjét sem kívánta segítségül hívni, még jelzésszerűen sem)

  

Sidló Madách szobrában - mint más történelmi tárgyú alkotásaiban is - jól érzékelhető a szilárd kompozíció és a monumentalitás iránti érzék. Művében tökéletesen összegzi amit Madáchról gondol és mondani akar: a vármegyei Madáchra utal a zsinóros ruha, az irodalmár Madáchra a Tragédiára utaló kettős kézmozdulat, a gondolkodó Madáchra a lehajtott fej, a költő személyiségében pedig az erős, magabiztos alkat megjelenítése volt a szándéka, bár a köztudatban nem ez maradt meg róla.

Madách szobor avatási ünnepség

A Madách szobor avatási ünnepségéről az avatás napján MTI által kiadott részletes közlemény, valamint ettől egyes részleteiben eltérően, a Nógrádi Hírlap 1937. szeptember 26-i száma számolt be.

 

Országos ünnepség keretében leplezték le  Balassagyarmaton Madách Imre szobrát, amelyet Nógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék közönsége állított Nógrád vármegye halhatatlan emlékű szülöttjének. A vörös márvány-talapzaton álló bronzszobor Sidló Ferenc szobrászművész mesteri alkotása, aki ülő alakban ábrázolta Madáchot, amint jobbkezét égnek emeli, balkezével pedig a földre mutat annak jelképéül, hogy a földön munka, küzdelem és verejték az ember sorsa az út azonban az ég felé vezet. A szoboravató-ünnepségen a kormány nevében Széli József dr. belügyminiszter jelent meg. Az előkelőségek soraiban ott volt még az országgyűlés képviseletében Tahy László képviselőházi alelnök, Balassagyarmat országgyűlési képviselője, a vallásos közoktatásügyi miniszter képviseletében Kemenes Illés dr. tankerületi főigazgató, Soldos Béla dr. Nógrád és Hont vármegyék főispánja, aki Budapest székesfővárost is képviselte, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság képviseletében Áprily Lajos... Berczelly Jenő igazságügyminisztériumi államtitkár... Baross József dr. Nógrád és Hont vármegye alispánja, Neográdi Horváth Sándor Balassagyarmat polgármestere, Förster Kálmán Salgótarján polgármestere... Paczolay Zoltán dr. vármegyei tiszti főügyész, azonkívül a balassagyarmati vasutas egyesület, ipartestület küldöttségei, Farkas István igazgatóval az élén a balassagyarmati állami főgimnázium és a polgári leányiskola növendékei, a frontharcosok, leventék és cserkészek, valamennyi felekezet képviselője és igen nagyszámú közönség.

Az ünnepségen igen nagy számban vettek részt Madách Imre rokonai: a Lázár, Kuchinka, báró Buttler, Sztranyavszky-Madách; gróf Majláth, Simonyi, Hanzély, Grosschmid, Suhay, Balogh, Bogáty, Berczelly, Glatz és Huszár-családok tagja.

 

(A Nógrádi Hírlap cikke elején beszámolt arról is:

...mindenki feszült figyelemmel és meglepetéssel fordult a budapesti felvevő és leadó rádió felé, amely a speaker Budinszky Sándor szellemes közreműködésével az országra szóló helyi közvetítést adott le.)

 

Részletek Baross József dr. alispán ünnepi beszédéből:

 

...a vármegye már a háború előtti időkben elhatározta, hogy szobrot állít Madách Imrének, az összegyűlt jelentékeny összegek azonban később értéküket vesztették. A háború után, amikor újból kezdett felemelkedni a nemzet, ismét jelentkezett az akarat, hogy szobrot állítsanak Madách Imrének. A mostani szobor létesítéséhez a vármegye minden rétege, a vármegye egyszerű népe is hozzájárult...

 

Madách Imre Az ember tragédiájában felvonultatja az egész világtörténelmet, mégis a szereplők ajkain keresztül elsősorban nemzetéhez szól. "Milliók az egyért és nem egy a milliókért". Figyelmeztető ez számunkra, hogy álljon mindenekfelett a közérdek, a nemzet egyetemes érdeke és némuljanak el az egyéni és partikuláris érdekek. Figyelmeztetés ez számunkra, hogy járja át mindenkinek szívét a szociális érzés, különösen azokét, akik a nép vezetésére vannak hivatva. Legyen hirdetője e szobor a vármegye soha el nem múló hálájának s annak, hogy amely nemzet küzd, bízik, remél és dolgozik, örökké élni fog...

 

Madách, neked nincs szoborra szükséged, a Te lelked a halhatatlanság dicsőségében, az örökkévalóságban él, de szüksége van a te szobrodra a nemzetnek, hogy tanulja megbecsülni nagyjainak emlékét és érezze a múlttal szembeni kötelezettségét.

 

Ezt követően Jeszenszky Kálmán pápai prelátus, esztergomi kanonok, a Madách Társaság örökös díszelnöke, mondott emlékbeszédet.

 

A vármegye közönsége azért állított szobrot Madách Imrének, hogy a szobor legyen állandó intő jele annak a nemzet fennmaradását biztosító két magasztos és nélkülözhetetlen erénynek, amelyek a sok belső harcot átélt költő lelkiségét oly gyönyörűen jellemzik: az Istenben való bizodalmas hitnél: és a kötelességeket áldozatosan teljesítő hazaszeretetnek.

 

...Az ember tragédiája nem pesszimista, sőt éppen Madách lelki felemelkedettségének szüleménye. Ebben a művében nem tagadja, nem is szépíti az ember életének tragikus sorsát, de mindezt annak igazolására teszi, hogy Isten és az ember összetartozik, Isten gyámolítja és segíti az embert, aki csak ezzel a segítséggel tud győzni és sikert aratni. Ha ezt nem teszi s szembeszáll Istennel, akkor elbukik és a legszebb eszmét, a legmagasztosabb igazságot is csak a sárba tapossa.

 

Végül Neográdi Horváth Sándor polgármester emelkedett beszéd kíséretében vette át a város nevében a szobrot.

 

...Madáchnak és kortársainak a hősi küzdelem volt életük a nemzeti szabadságért, a szuverén államiságért, a nemzeti nyelvért és karakterért s a nógrádi vármegyeház közgyűlési terme is tanúja volt e küzdelemnek. Itt van helye Madách Imre szobrának, az ősi székház tövében, ahonnét elindult, itt van helye ebben a városban, ahol ércalakját körülsuhogja a Sztregova felől fújdogáló szellő és elhozza hozzá rab magyarok sóhajtásait. Köszönöm a nemes vármegye áldozatkészségét s fogadom, hogy Madách Imre ércbeöntött alakját kegyelettel őrizzük, szellemi hagyatékát és kultuszát pedig művelni fogjuk.

 

Az ünnepség meghívó kártyája

(az ünnepségről a magyar Világhiradó rövifilmje itt látható)

 

1945 utáni Madách kultusz és a költő két újabb, egész alakos szobra

A II. világháború konszolidációs éveit követő kommunista hatalomberendezkedés igyekezett negligálni Madách Imrét és a Tragédiát. 1949-1955 között nem játszhatták a darabot színházainkban, a költő kapcsán jelentősebb publikáció is csak egy jelent meg, az is Mózesről, 1950-ben. Nyilvánvaló volt, hogy a Tragédia szellemisége nemkívánatos az akkori politikának.

A 60-as évek elejére azonban megváltozott a hivatalos álláspont, 1964-re a költő halálának 100. évfordulójára pedig új lendületet vett a költő kultusza, Madách Imre és Az ember tragédiája emlékezete, gondolatisága, úgy az irodalmi, művészeti kánonban, mint az állami szféra különböző területein megjelent. Ebben Nógrád jeleskedett alapvetően, 1964-ban múzeumi célokra átadták a csesztvei Madách kúriát, 1967-ben kezdődött meg Balassagyarmaton a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok rendezvénysorozata, a költőről nevezték el a város könyvtárát 1972-ben, filmszínházát is, beindultak a kutatások, szimpóziumokat tartottak.

Varga Imre salgótarjáni Madách szobra

Nyilvánvaló, hogy Madáchnak semmilyen kapcsolata nem volt Salgótarjánnal, így egy köztéri Madách szobor elhelyezése a megyeszékhelyen részben politikai, részben presztízs szempontokat feltételez. Salgótarján is kívánt magának egy Madách szeletet, a gyarmati névadások, rendezvénysorozatok kulturális ellenlépéseként is lehet értékelni azt a döntést, hogy köztéri Madách szobrot állítanak fel. A megbízást Varga Imre közvetlenül kapta, Varga már akkor neves és elismert szobrász volt, a választás egyfajta biztosítékot jelentett, úgy politikai, mint művészi téren, de amint az alábbiakból kiderül, mégsem jelentett ez teljes automatizmust.

1966. szeptember 6-án a megyei újság tényként közli, új szobrot kap a megyeszékhely, ekkor így nyilatkozott Varga Imre az alkotásáról:

A felfogásom az: ítélhetik zseninek vagy dilettánsnak Madáchot, abban azonban azt hiszem nem tévedek, hogy nagyon egyszerű, rendkívül tiszta és puritán jellem volt. Azt éreztem legfontosabbnak, hogy lefejtsem róla a sallangokat...egyedül a belső valóságát láttassam, minden zavaró és elterelő felesleg nélkül.

Az előkészületek, a hely kiválasztása zajlik, erről 1967. október 7-i a Nógrád Megyei Hírlap idézi újfent a művészt:

...Nagyon szép környezetet szemeltünk ki. ...A bazaltbányában háromméteres bazalttűt robbantanak ki, annak a hegyére állítjuk... nagyszerű látvány lesz a főtérről. Úgy hiszem díszére lesz a városnak.

Azonban a dolgok mégsem mennek simán, hiszen ugyanebben a cikkben így panaszkodik Varga Imre:

Én a feladattal, a megbízatással idestova egy éve elkészültem. Önteni kellene, azonban a munkának nincs szorgalmazója. Amióta a magam dolgát befejeztem szinte felém se néznek. Sajnos a bronzöntőben kicsi a kapacitás, ha nem szorgalmazza valaki, ítéletnapig gipszben marad a mű. A megyének, a városnak kellene sürgetnie. Amennyiben igényli a szobrot.

Végül minden megoldódik és pár éves késéssel, de 1969 végére átadásra kerül a szobor Salgótarján központja mögött, a Bólyai Gimnázium közelében, egy domboldalon állítják fel Varga Imre egész alakos Madách szobrát. Magának a szobornak az elhelyezése is kérdéseket vethet fel a kívülállókban, eleve furcsa, hogy a Bólyai Gimnázium és nem az annak közelében álló Madách Gimnázium előtt helyezték azt el, a látogatók, városlakók látóköréből egyébként is kiesik az alkotás. Különösen groteszknek hatnak Varga előzőekben idézett mondatai, ami a főtérről nyíló közvetlen látványt illeti, ugyanis amikor a tervek készültek a nyitott tér még igaz volt, de az időközben épült panelházak erősen megnehezítik a rálátást, így szegény Madáchnak falanszter érzései lehetnek.

Maga a szobor tömbszerűségével lep meg, a költő arca esendőséget, bizonytalanságot, beletörődést mutat, ami a Tragédia egyes színein is végigvonul. A csalódott, kétségek gyötörte ember azonban ellenáll a szélnek, viharoknak, - ennek ábrázolására szolgál a köpeny redőzete, hátsó nézetből a testtartás - tehát Varga ilyen értelemben megjeleníti a Tragédia zárógondolatát is.

Látványos az eltérés Sidló és Varga Madách ábrázolása között, előzőnél a kéz szolgál a kifejezésre, amíg Varga egyáltalán nem alkotott kezet Madáchnak. A magabiztosság, a dinamika, az erő sidlói kifejezésével szemben Varga Madách ábrázolásánál éppen ennek ellenkezője a fő kifejezési eszköz.

   

Vilt Tibor Madách szobra a Margitszigeten

A Madách évforduló kapcsán országosan, így Budapesten is kiemelt figyelem fordult a költő életműve, személye felé. A fővárosban ennek egyik jele volt, hogy a Fővárosi Tanács VB 1964. november 24-i ülésén Madách szobor pályázat kiírásáról döntött, erre Kőfalvi Gyula, Marton László, Tar István, Ungvári Gyula, Varga Imre, Vasas Károly és Vilt Tibor kaptak meghívást.

1965-ben hirdettek eredményt, a feladatra Vilt Tibor kapott megbízást, a szobor helyét pedig a Margitszigetre jelölték ki.

A Madách szobor Margitszigetre történő elhelyezését magyarázza, hogy már a 30-as években eredetileg ott kívánták felállítani azt a Madách szobrot, amely végül mégsem valósult meg, továbbá a Szigeten a 60-as évektől folyamatosan helyeztek el köztéri szobrokat írókról, költőkről, művészekről, így logikus döntés volt a Madách szobor helykijelölése.

A fővárosi pályázat nyertesének, Vilt Tibornak Madách szobra azonban Vargáénál is nagyobb késedelmet szenvedett, hiába készült el a mű időben, elhelyezése csak 1973-ban történhetett meg a Rózsakertben.

A bronz szobor, amelynek posztamensét Hofer Miklós készítette, kőtömbön ülő Madáchot ábrázol, arcán konok tartással, keménységgel, amely a tollat fogó (?) költőnek talán a Tragédia eszméjének megfogant pillanatát igyekszik megragadni.

   

 

A művészetek iránt kevésbé fogékony modern kor sajnálatos jelenségeként aposztrofálható, hogy a szobor különböző elemeit, részeit vandálok letörték, ellopták, hiába pótolja azokat rendszeresen a székesfőváros. Így az a tollszár, amit a szobrász Madách kezébe tervezett, ma már nem látható. Még rosszabbul járt a szigeten kiállított több bronz szobor, amelyeket egyszerűen leemeltek talapzatáról - így pl. Stróbl szobrát is -, ezek pótlására már egyre kevesebb az esély.

ifj. Szabó István Madách-Fráter szoborterve Csesztvére

 

Az elmúlt évtizedek alatt tehát három egész alakos Madách szobor valósult meg, ebből kettő Nógrád megyében, egy Budapesten található, de egyiket sem készítette Nógrád megyéhez köthető alkotó.

 

Az alkotó művész szerénysége miatt némileg rejtve, de közelünkben már megszületett egy negyedik Madách szobor is, amely a gipsz minta elkészítése után várja jobb sorsát.

Igaz, ez egy nem egyszemélyes Madách megjelenítés, hanem feleségével, Fráter Erzsébettel egy kettős ábrázolás, a már külön utakat járó házaspár bemutatása.

 

Az alkotó ifj. Szabó István szobrászművész Benczúrfalván, a hajdani Benczúr Gyula műteremben adott bepillantást alkotásába. Művét kifejezetten Csesztvére, a Madách kúria, a várhatóan 2012 őszén újranyíló múzeum kertjébe álmodta, egyfajta vendégfogadóként. A mű gipszváltozata elkészült, a nélkül, hogy állami hivatalosságok, vagy civil mecénások a bronzba álmodott mű költségeire bármilyen kötelezettséget vállaltak volna.

 

A negyedik Madách szobor lenne az első nógrádi alkotóhoz köthető mű, ráadásul a megye díszpolgárai, id. és ifj. Szabó István autodidakta-polihisztor szobrászok életműveinek egyfajta összegzése.

 

 

 

2012. szeptember

 

Írta: Nagy László

Cím és jelzés nélküli fotók: szerző

 

forrás:

 

Helytörténeti Gyűjtemény, Ács Zsuzsanna

Horánszky Nándor: Az alsósztregovai Madách-síremlék, Madách Könyvtár 41, Budapest,2005

Gellér Katalin: A gödöllői művésztelep, Cégér Könyvkiadó, Budapest, 1994

Kerényi Ferenc: Madách Imre, Kalligram, Pozsony, 2006

Magyar Művészet 1925

Képzőművészet 1931

Pesti Városháza 1938

Reiter László: Emlékezetül adjuk mindenkinek, Madách Imre Városi Könyvtár, Balassagyarmat, 2010

Nógrád Megyei Hírlap

H. Szilasi Ágota: Bóna Kovács Károly életrajza, internet

Harsányi Kálmán: Sidló Ferenc, Magyar Művészet 1927. 3. sz.

Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen, Gödöllő, 2003