Madách ünnepség

2019. 01.18.

Balassagyarmat

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr!

Tisztelt Polgármester Úr!

Kedves Ünneplő Gyülekezet!

Köszöntöm szeretett megyénk, hazánk és nemzetünk szellemi- és kulturális életének megjelent képviselőit, vendégeinket, határon túlról érkezett testvéreinket.

Nagy tisztelettel köszöntöm a nagy múltú, mind egyre szépülő, épülő erőteljes kulturális gyökerekkel bíró tekintetes házigazda város vezetőit, polgárait.

Megkülönböztetett nagyrabecsüléssel üdvözlöm díjazottainkat, és köszöntök mindenkit szerte a nagyvilágban, akik megemlékeznek Madách Imréről, születésének 196-ik évfordulójáról.

Szívből örülök, hogy az év első hónapjában Madách hívó szavára újra együtt lehetünk, és elcsodálkozhatunk azon milyen fontos is számunkra a január.

A maga konok fehérségével, kabátgallért összehúzó őszinte szigorával, mindmegannyi nemzetünk egészét megörvendeztető ajándékával, és tragédiáinak máig élő s talán még teljesen fel nem dolgozott borzalmaival.

Hiszen mindnyájunknak életünket végig kísérő öröm és útravaló az e hónapban született Petőfi és Madách életműve, és az ugyancsak ekkor keletkezett Himnusz. S ha mellé teszem, hogy mindez 1823 januárjában történt, hát el kell gondolkodnunk azon, hogy bizony vannak különleges idők az ember, s a nemzet életében is.

De éppen tagnap, január 16-án ünnepeltük a "Legnagyobb Palóc", Mikszáth Kálmán születésnapját is.

Gyarmati házigazdáinkkal együtt tudunk örülni és ünnepelni az 1919. januári cseh kiverés okán, mint ahogy az egész nemzet szűnni nem tudó fájdalommal gondol vissza az 1943. januári doni összeomlásra.

Valahogy ez a "„januárság" annyira jellemző nemzetünk sorsára, talán nemzetkarakterünkre is. Telve tehetséggel, kis örömökkel, nagy bukásokkal, de folytonos és rendíthetetlen küzdelemmel.

Érdekes, hogy sorsfordító nagy küzdelmeinket szemlélve a külföldnek is az tűnt föl leginkább a magyarság magatartásában, hogy bámulatosan tud küzdeni a nyilvánvalóan reménytelen helyzetekben is. Mint 1849-ben a Nyerges tetőn 150 székely a tízezer orosszal, 1956-ban az ötezer pesti srác a kétszázezer ruszki katonával, vagy 1957-ben a pár tucat „mecseki láthatatlan” a több ezer karhatalmistával küzdöttek, a győzelem legkisebb ígérete nélkül. És mindhalálig.

Ez az, a világot ámulatba ejtő magatartás, amire más népek nagy fiai is felkapták a fejüket. Ez szolgáltatott példát az Arthur Griffith vezette ír függetlenségi mozgalomnak, és ez a magatartás ragadta meg 1956-ban a nyugati világ művészeit és gondolkodóit, vagy éppen John F. Kennedy-t, meg Elvis Presley-t.

De vajon előzmények nélküli ez a döbbenetes küzdő szellem?

Tisztelt Hölgyeim, és Uraim!

Nos, a válaszhoz nekünk, nógrádiaknak elég csak Szondi Györgyre és vitézeire gondolnunk. Reménytelen küzdelemnek tűnt az a drégelyi hősköltemény is. És az is volt, reménytelen, de nem értelmetlen.

Valahogy, ezekkel a gondolatokkal jutottam el Madách korához. Valamikor a ’48-at előkészítő Reformkor vége felé, 1844-ben írta le először ezt az érzést Deák Ferenc. Szó szerint így:

"Tudok én küzdeni, remény nélkül is".

Korábban kifejtette bővebben is. Ilyenformán:

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség,

midőn már sikerhez nincsen remény".

Bizony, így éltek és haltak a Petőfik, a Vasváriak és a Pesti Srácok is. És ezt a gondolatot és érzést emelte Madách életfilozófiává, világképpé, mikor leírta, térben és időben örökérvényű sorait:

" A cél, voltaképpen mi is?

A cél megszünte a dicső csatának,

A cél halál, az élet a küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga"

Hogy, ne illethessen senki minket a nagy gondolatok, a világdráma, az emberiség történet kisajátításával, említsük meg és ismerjük el, hogy Madách mellett foglalkozott műveiben az emberiségdrámával Milton, Shelley, Byron, Goethe, Victor Hugo, és persze Vörösmarty is.

Ám, csak egyetlen műből hangzott fel - mégpedig az épp fent említett idézet - az Űrből, egészen pontosan 2009. március 29-én 15.28 perckor. Az idézetet Charles Simonyi, nekünk Simonyi Károly egy űrhajóból magyar nyelven intézte szerte a nagyvilágba.

És akkor most érdemes elgondolkodni azon, hogy ki ez az ember, akit az Űrben is érdemes idézni, akinek legnagyobb művét 50 nyelven olvassák, játsszák, a Föld sok országában. Akinek drámáit idehaza rendezők alig várták, hogy színpadra vihessék Paulai Edétől kezdve, E. Kovács Gyulán, Hevesi Sándoron, Horváth Árpádon, Németh Antalon, Marton Endrén, Vámos Lászlón, Huszti Péteren keresztül Vidnyánszky Attiláig.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A madáchi-mű megszületéséhez minden bizonnyal szükség volt több csillag szerencsés együttállására. Tételesen: kellett egy nagy képességű, több írót, irodalmárt, katonahőst, vezető tisztviselőt és tisztségviselőt kitermelő történelmi nagycsalád. Aztán kellett egy született lángész; ez maga Madách Imre, családi tragédiáktól terhes gyermek-, és ifjú korral. Talán szükség volt az érzelmeket csúcsra járató ambivalens viszonyrendszerű anya-gyermek kapcsolatra. És kellett a reményteli és csalódást hozó szerelem, illetve házasság. Meg kellett egy rendkívül izgalmas, lázas kor, egy szenvedélyes hazafiakban gazdag közeg.

És lássunk csodát, mi nógrádiak.

Mind ehhez elég volt, ami kis - igaz Madách-ék korában azért nem is olyan kis - megyénk. A Madáchi életút térbeli állomásai ugyanis nem Párizs, London, New York, sokkal inkább Alsósztregova, Csécse, Ecseg, Csesztve, Balassagyarmat és újra Sztregova. És így is el lehetett jutni a Parnasszusra. Sőt, annál magasabbra. Egy nép, egy nemzet szívébe, és az egész emberiség ismeretanyagába.

Tehetsége Madáchot szinte születésétől fogva röpítette. Mindig, mindenben kora és kortársai előtt járt. Kisgyermekként már írt, alkotott. Iskoláit elképesztő tempóban abszolválta. Képességeinél talán csak jelleme volt erősebb. Méltán érte őt a magyar irodalom örökös zsinórmértékéül szolgáló Arany János megtisztelő megszólítása:

"Tisztelt Hazafi",

és Arany János dicsérete:

"Hatalmas gondolatokkal teljes. Első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat".

Alkotói pályájának állomásai önmagukban is megállják a helyüket. A Lantvirágok őszinte, szép alkotás. Bátor vállalkozás a Férfi és a nő című drámája. Értékes, szatirikus vígjáték a Civilizátor. Erős mű a Mózes, novellái élvezetesek, országgyűlési beszédei pedig bárhol, bármikor retorikai tananyagok lehetnek. Mégis, a Tragédia az valami más. Az maga a halhatatlanság.

Madách életműve teljes, világszemlélete ma is érvényes. E szerint a minőség, az erkölcsi- és szellemi érték egyértelműen a magasabb rendűek, mint a mennyiség, és a materiális javak, ám a kettőt nem lehet ketté választani, együttesen kell képviselni azokat.

A küzdés, az állhatatosság, a hűség, a vágyakozás szépsége olyan érték Madách szemében, amely újra és újra nagy tettekre, szellemi és anyagi javak alkotására sarkallja az embert. Így az élet a maga árnyoldalaival is értékes és teljes. Soha semmit fel nem adni! Ez Madách világszemlélete, és egyben mondanivalója.

Vajon érvényesek-e ma a nagy ember- és világ átalakítási kísérletek közepette a madáchi szemlélet és mondanivaló?

Erre azt válaszolom, nemhogy érvényesek, de olyannyira eligazító erejűek, hogy egyszerűen szükségük van rá.

Tudnunk, sőt hirdetnünk kell, hogy az erkölcsi többséget nem engedhetjük politikai kisebbségbe szorítani. Nem szabad változtatnunk a független, keresztény Magyarország melletti elkötelezettségünkön. Nem lazíthatunk a nemzetegyesítés, a nemzeti összetartozás kötelékein. Vállalni kell a meggyőződésünk melletti kiállást akkor is, ha ostoroznak érte. És akkor is, ha az ostorcsapások Brüsszelből, vagy a magyarországi brüsszelitáktól érnek.

Hűnek kell maradnunk a küzdő emberhez. Hűnek kell maradnunk legszebb karaktervonásunkhoz. Hisz’ mi akkor is tudunk küzdeni, ha egyedül vagyunk, és akkor is, ha nincs remény.

Hál’ Istennek, most nem ez a helyzet. Vannak barátaink, szövetségeseink, jó reményeink és egyre több erőnk.

Meg kell védenünk a normális világnak azt a részét, amelyre ráhatásunk van. Úgy, mint a Kassai Thália Színház nagyra becsült művészei teszik missziós munkájuk során, vagy ahogyan azt Pozsgai Zsolt műveli hosszú évtizedek óta.

Bizonyára nagy felelősség egy olyan díjat átvenni, amely Madách nevét viseli. De, legyenek nyugodtak friss kitüntetetteink, bizonyára tetszik a döntés az égi mezőkről letekintő névadónak is.

Köszönjük munkájukat, küzdjenek tovább!

Mert, ne feledjük, Madách örök, mint ahogy a küzdés is.

Isten éltesse díjazottainkat, minden ünneplőt, valamennyi magyart szerte a nagyvilágban és minden jóért küzdő embert.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

Skuczi Nándor

Nógrád megyei Önkormányzat

Közgyűlésének elnöke