SÁROS-PATAK
"ERDÉLY VIZIKÁTORA"
A pataki
várat a hagyomány szerint Retel építette. Retel pedig azon urak közé való volt, aki még látta Ázsiát
s volt benne "odahaza".
Együtt jött
Árpáddal s kíséretében volt, midőn az a meghódolt országot öreg korában
beutazta. Egy helyütt egy megáradt patakot gázolt át Árpád a lovával, de
forgatagos helyre jutott s az örvény elkapta lovastul. Retel
volt az első, aki utána ugrott és kimentette.
- Fiam, -
mondta Árpád, - ezt a szolgálatodat nem hagyhatom szó nélkül. Legyen ettől a
pataktól kezdve minden föld a tied!
- De meddig?
- vágott közbe az irigy Ethe.
- A
legközelebbi patakig, amit majd útközben találunk, - szabta ki az agg vezér találomra
a birtokhatárt. (Egy pár ezer hold meg se kottyant akkor.)
Retel
elfoglalta a birtokot és erős várat épített a folyóparton, amelyet ős források Retelpataknak
neveznek, csak később cserélődött ki a Retel
elnevezés "Sáros"-ra.
A pataki vár
sok kézen ment keresztül, míg a Rákócziakéba került.
A Retel utódjaitól elcserélte I. Endre, akinek a
felesége szívesen lakott benne, talán mert közelebb
érezte magát benne hazájához, Kievhez. Azontúl hosszú ideig királyok lakóhelye volt. Itt született
"Jószívű" Erzsébet királykisasszony is: valóságos katolikus szent, a
későbbi kálvinista fészekben. Hosszú ideig bírták a Perényiek.
Itt lakott Lorántffy Zsuzsanna, majd Zrinyi Ilona, történelmünk e két nagy asszonya.
A
sárospataki vár fénykora a Rákócziak idejére esik.
Ezeknek a főfészke. Kivált a II. Rákóczi Ferencé, akinek úgyszólván fejedelmi
székhelye volt; itt tartott országgyűlést is a fényes leventék serege, ragyogó
udvar nyüzsgött a komor falak közt.
Itt
fejeztette le ő felsége 1708-ban Bezerédj Imrét, aki
elárulta a kurucok ügyét. Derék vitéz volt. Mindenki sajnálta. S noha fejét
vették a pataki várban, a babonás nép mégis azt beszélte, hogy a nagy hőst élve
temették sírjába, mert tetemei fölött megmozdult a föld.
Ez a hír
annyira terjedt s kedvetlenítette a népet, hogy a fejedelem megnyittatta a
vártemplom ajtaját, kiemeltette s felnyittatta
hajdúival a Bezerédj oda temetett koporsóját:
- Íme,
lássák kegyelmetek, hogy két darabban vagyon ő kigyelme.
Régebben a
pataki vár volt a Rákóczi-család kincsesháza is. A "vörös torony",
amelyet még V. István király építtetett, tele volt arannyal, ezüsttel. Az
Erdélyben uralkodó Rákócziak ide szállították
megtakarított pénzecskéjüket, mint biztos helyre. Az elmés erdélyi urak emiatt
nevezték el "Erdély vizikátorá"-nak (hólyaghúzójának)
a várat; mert a vizikátor kihúzza a testből a
nedveket, a vörös torony pedig kihúzta Erdélyből a
pénzt.
Ezerhatszázhetvenben
eredeti módon dézsmálta meg a Rákócziak aranyait egy
kollégiumi diák.
Fogott
valahol egy csókát s azt olyan ügyesen kitanította tolvajnak, hogy mindennap
kétszer szállt föl a vörös toronyba, s egy kis nyíláson át beröpülvén, minden
alkalommal egy koronás aranyat hozott ki csőrében a gazdájának.
Mikor már a
fickó aranyai jócskán fölszaporodtak, agyonütötte a csókát s ő maga elköltözött
végkép Patakról.
De a csóka
bizony nem bírt kihordani annyit, amennyit a Rákócziak
behordtak.
S viszont a Rákócziak nem bírtak összegyűjteni annyit, amennyi elég
lett volna II. Rákóczi Ferencnek.
Amit a csóka
meghagyott, elszedte a kétfejű sas. Az a madár, amely a labancok zászlóin
feketéllett.
A háború
költségei annyira fölemésztették a Rákóczi vagyonát, hogy "Erdély vizikátorának" az ura így szólt egy ízben panaszosan
az erdélyi rendeknek:
- Még talán
az a mente sem az enyém, ami rajtam van.