Dédszüleim és a történelem

Rácz Dalma írása

Családi legenda tartalmazza dédapám háborús megpróbáltatását. Egy második világháborús ütközetben súlyosan megsérült: tüdejét úgy átlőtték, hogy a golyó a karján jött ki. Ezért vitézségi érdemrendet kapott, amivel tíz hold föld járt. Sajnos, ez a föld már nincs meg, kicsúszott az unokák kezéből.

Felmenőim szegény varsányi emberek voltak, sok nélkülözéssel találkoztak, de kenyér azért mindig volt. A megsebesült és vitézségi érdemrendet kapott dédapám halála után bizony megszaporodtak a családi viszályok, amelyektől az özvegyen maradt dédanyám szenvedett a legtöbbet. Jól emlékszem szegényre, csúnyán bántak vele, mikor egyes rokonok italszeretete fölemésztette a tartalék pénzeket, őt félresodorták, kihasználták, veszekedtek vele. Sokasodtak a jó és rossz családi események, volt hát mit megbeszélni a nagy összejövetelek alkalmával. Öt éves korom táján élt még - a mi szavunkkal - neném is (nagyanyám nőtestvére), ő volt a központ, nála jött össze az egész család. Érkeztek Cserhátsurányból, Herencsényből, ki busszal, ki lovaskocsin, de volt, aki gyalog. Jól emlékszem a rokon gyerekekre, akikkel ilyen alkalmakkor sok jó játékot kieszeltünk: színházasdit, "vámpíros" fogócskát, bujócskát.

A mostani, tizenöt éves fejemmel szomorúbbnak látom a jelent: megritkultak ezek a rokonlátogatások, kevés a pénz az utazásra, a személyes látogatásra, de már a telefonálást is nehezen fizetjük ki. Szüleim üzemi munkások, és bizony az annyit emlegetett hiteltörlesztések után már a rezsi kifizetésére alig marad pénzünk.

Lehet, hogy a dédszüleim fiatalsága idején jobb volt az élet?