Elhunyt

 

Kovács Gábor

 

1932-2021

 

 

 

Kovács Gábor 1932. január 19-én Nagyorosziban született, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett.

 

1954-ben az ELTE TTK fizika-matematika szakán diplomázott, a végzés után Balassagyarmatra, volt gimnáziumába helyezték, ahol diákok generációit tanította.

1962-66 között a Szántó Kovács János Gimnáziumba tett tanári kitérőt, majd Szécsényben, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában fejezte be aktív pályafutását, bár ezt követően még évekig érettségi elnök volt.

 

A rendszerváltozáskor azonnal megfogta a politikai nyitás, a balassagyarmati választókerületben a KDNP színeiben indult és parlamenti képviselői helyet szerzett az 1990-94 közötti ciklusra. Különböző parlamenti bizottságok tagja is volt, alapvetően a kultúra, az oktatás és az egészségügy területén, 1992-94 között bizottsági alelnök az oktatási, ifjúsági és sportbizottságban.

1990-1994 között az Interparlamentáris Unió magyar-szlovák tagozatának elnöke.

 

1994-98 között a Nógrád megyei Közgyűlés tagjaként alelnöki pozíciót töltött be, 1998-2010 között a közgyűlés tanácsnoka, 2006-tól az oktatási, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke.

 

Elévülhetetlenek érdemei a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola megalapításában, továbbá abban is, hogy a Szalézi Rend szerzetesei 1988-ban visszatérhettek Balassagyarmatra, másfél évtizedig volt az egyházközség világi elnöke volt.

 

Kovács Gábor 2021. április 18-án hunyt el, a család közlése szerint búcsúztatását a balassagyarmati Bosco Szent János Szalézi Templomban tartják, a gyászjelentés innen elérhető.

 

 

2021. április 18.

 

forrás:

Zonda Tamás: Balassagyarmat jeles polgárai

Nagy László: Portrék Balassagyarmaton innen és túl