Katona Ágota: Anyafák gyökerei

Beszámoló a 2022. február 26-án, a balassagyarmati

Artériában tartott költői estről

A vonatból már látom a Balassagyarmat-táblát, ismerősek a házak a sínek mellett, ismeretlen emberek várakoznak a sorompó mögött. Idejét sem tudom, mikor várt valaki engem ezen az állomáson, de ezen a szép napon a gimnáziumi magyartanárnőm, Pásztorné Éva tanárnő integet mosolyogva a peronról.

Az első utunk a Nyírjesbe vezet, napsütésben sétálunk a tavak körül. Szóba kerülnek a balassis emlékek, a régi osztálytársak: van, aki Amerikában él, néhányan a gimnázium után családot alapítottak, de megegyezünk abban, hogy senki nem öregedett semmit.

Akármerre nézek, tele van irodalommal ez a város, a Balassák gyarmatja. Szabó Lőrinc háza előtt sétálunk el, majd felbukkan a vármegyeháza impozáns épülete, ahol Mikszáth is annyiszor megfordult. Madách Imre, Komjáthy Jenő, Jobbágy Károly városa ez, a legalkalmasabb közeg, hogy egy gyerek írni kezdjen. Az egykori kertünk fáit kivágták, az anyám és a nagyanyám, akik itt neveltek fel, meghaltak már, de az olvasás és az írás mindig velem marad.

Az Artériában Fricska Éva fogad bennünket. Az Artériát galériának nevezhetnénk, noha jóval több annál, előadóterem és koncerthelyszín, a tér minden kis részén érződik az otthonosság és a nyitottság, a művészet szeretete, ami Évából is sugárzik. Izgatottan várom az est kezdetét, régi ismerősök bukkannak fel a közönség soraiban.

Nem maradhat el a nosztalgia sem, Pásztorné tanárnő idézi az első kamaszkori verseimet, melyeket legalább tíz éve nem olvastam. Próbálom eltitkolni, milyen rossznak találom őket felnőtt fejjel, de hát mégiscsak az enyéim, az alkotás pedig nehéz és időigényes tanulási folyamat, inkább munka, mint tehetség kérdése. Áttérünk az új versekre, a tanárnő nagy hozzáértéssel olvassa őket, minden trükkre rájön, amit csak a kötetbe rejtettem. A költészet végtelen hely, elférnek benne a formai játékok és a traumák, ugyanúgy le lehet írni azt, hogy szennyes, mint azt, hogy álom.

Az est után még sokáig beszélgetünk Fricska Évával, művészetről és életről, és arról, hogy sokszor szétszálazhatatlan ez a kettő. Kiderül, hogy közös tanáraink is voltak. Nehéz elindulni ezek után Budapestre, de tudom, hogy az otthon az otthon, ide bármikor visszajöhetek, akkor is, ha nem itt élek.

Egyszer egy interjúban feltett kérdésre azt válaszoltam, hogy a versekben a szülőföldem tájai összemosódnak az

újonnan látottakkal, az emlékek megvannak bennem, bármiről írok. Balassagyarmat pedig, Szabó Lőrinc szavát idézve, mindig is Tündérváros marad.

2022. február

Írta: Katona Ágota