Ipoly - Táj
Területfejlesztési Társulás
Tárgy: Köszönetnyilvánítás
Példás összefogásnak lehettünk
tanúi Balassagyarmaton 2011. szeptember 3-án, az I. Ipoly-menti Kavalkádon.
Ezúton
szeretnénk megköszönni minden jelenlévőnek, segítőnek az aktív részvételt!
A
rendezvény főtámogatói voltak azok a rendvédelmi szervek és közüzemi
szolgáltatók illetve önkormányzatok, akik engedélyükkel, hozzájárulásukkal elindították
a rendezvényt.
Köszönet
illeti a fellépő csoportokat, akik színvonalas műsoraikkal egész délután és
este gondoskodtak a jó hangulatról.
Remek
lehetőség volt, hogy a kistérség települései bemutassák finom étkeiket. Úgy
gondoljuk, bebizonyosodott, hogy felbecsülhetetlen érték e térség számára az
asszonyok odaadó, lelkes munkája, mosolya és szeretete.
Számos
kiegészítő program tette színessé a rendezvényt. Ezúton is köszönet illeti a
kézműveseket és helyi termékeket bemutató standokat és foglalkoztatókat.
Köszönet
minden segítőnek, akik a rendezvény szellemi és technikai hátterének megvalósításában
közreműködtek.
Reméljük,
hogy egy kellemes nap és szép emlék marad mindenkinek az emlékezetében az
Ipoly-menti Kavalkádról és találkozunk jövőre is!
Köszönjük az
együttműködést és a segítséget!
Üdvözlettel
Medvácz Lajos
ITTT
elnöke
Leszák Andrea Szegner Sarolta
szervező szervező
Balassagyarmat,
2011. szeptember 08.
Köszönet:
Balassagyarmat
Város Önkormányzata
Balassagyarmat Kistérség Többcélú Társulása
Balassagyarmat Kistérség Szociális Szolgáltató Központ
Balassagyarmati Rendőrkapitányság
Balassa
Security Kft.
Duna Menti Regionális
Vízmű Zrt. Nógrádi Üzemigazgatósága
Észak
Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.
Gazda
Kenyér Kft.
Golan Produkció Bt.
Jagyutt Péter
Magyar Közút
Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatósága
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Városgondnokság
- Balassagyarmat
Drégelypalánki fiatalok
Hugyecz Adrián
Pataki Gézengúzok Néptáncegyüttes
Ipolyvecei Hagyományőrzők
Kis Árpád Általános Iskola II. osztályos tanulói
Ilinyi Hagyományőrző Csoport
Napsugár Néptánccsoport
Vaga Banda
Birbic Néptánccsoport
Palóc Néptáncegyüttes
Őrhalmi Hagyományőrzők
Dobroda Zenekar
Lui a mágus
Ferenczi György és a Rackajam
Dj. Sylvester
Krasznai Gyula
Konczíli Éva
Egyházy Gábor
Bodor Evelin
Ilinyi Íjászok Egyesülete
Karvaly Ferenc
Medvegy László
Palóc Ízek udvara résztvevői
Búhajtó Zenekar
Iliny Községért Közalapítvány
Sugárkankalin Turisztikai Egyesület
Patak Jövőjéért Alapítvány
Patvarc Község Önkormányzata
Nógrádgárdonyért Falufejlesztő Egyesület
Csesztvei asszonyok
Pavlokin Pál - Mohora
Nógrádkövesdi
Tűzoltó Egyesület