Ön a Balassagyarmatért Baráti Kör hírlevelét olvassa

www.balassagyarmat.eu

 

Fotó: Dani Farkas/facebook

Balassagyarmatot, Nógrádot szerető minden kedves barátunknak, ismerősünknek, olvasónknak szeretettel kívánunk békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres újesztendőt az idei utolsó hírlevelünkkel.

 

Balassagyarmat utcáiról

 

Balassagyarmati utcanevek

1980-ban még Kmetty Kálmán tanácselnök-helyettes foglalta kötetbe a város utcáinak történetét és tett hozzá térképmellékleteket. Érthető módon, azóta számos közterület nevet váltott, a legfrissebb utcalistát a közelmúltban tette közzé Csach Gábor polgármester. E szerint kereken 189 utcanév alkotja ezt a jegyzéket. Honlapunkról elérhető a remek openstreetmap, amely pontosan megmutatja az egyes utcák elhelyezkedését, sőt a házak számozását is. Köszönjük polgármester úr útmutatását e térkép fellelhetőségéről, nélküle az első sarokig nem juthattunk volna.

 

Nógrád tovább erdősödik

Az egyik legkisebb megye, de tele van látnivalókkal

A KSH közzétette az erdőgazdálkodási célú erdők élőfakészletének megoszlását fafajcsoportok és korosztályok szerint. Nógrád erdősültsége kiemelkedően magas, 40%-os, az országos átlag 20%. A megye faállománya tovább növekedett, a 2009. évi 355.000 m3-ről, 2021-re 404.000 m3-re. Magyarországon az erdők 46.8%-át gondozzák állami erdészetek, a második legnagyobb erdőtulajdonosi csoportot magánszemélyek alkotják, 21.8% terület fölött rendelkeznek.

 

Magyarország erdeinek egészségi állapota átlagosnak tekinthető európai viszonylatban. 2020-ban a fák 63.3%-a tartozott az egészséges és gyengén károsodott kategóriába, a közepesen károsodott fák aránya 29.2%, az erősen károsodottaké 5.3% volt.

Nógrád TOP 50 vállalkozása – kis titkosítással

Találkozunk Nógrádban - Nógrád megye imázsfilmje - YouTube

 

 

Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából a NAV megyei igazgatósága elkészítette a megye vállalkozásairól, a megyei TOP 50-ről szóló 2021-es üzleti elemzését.

Az árbevétel és a dolgozói létszám alapján is a balassagyarmati MAHLE Compressors Hungary Kft a nógrádi cégek listavezetője.

Sajnálatos, hogy kiemelkedő helyezésük ellenére a megyei vállalkozások egy jó része nem kívánta számadatait, eredményeit közzétenni. Cikkünk többek között erről az anomáliáról is szól.

 

 

Tiszteletadás a budaörsi katonai temetőben az elhunyt német katonáknak

 

 

Gere József alapos helytörténeti kutatást végzett és több előadást is tartott az 1944 decemberében Nógrádban harcoló német 503. nehézpáncélosok csatáiról, veszteségeiről. 2022. novemberben ő is résztvett a Budaörsi Katonai Temető és Emlékparkban megtartott tiszteletadáson, ezen az év során fellelt sírokból exhumált német katonákat újratemették.

 

Jeles személyiségek évfordulói 2023-ban

 

 

2023-ban több neves személyiség születésének illetve halálának kerek évfordulójára emlékezhetünk, akik Nógrádhoz, Balassagyarmathoz (is) kötődtek.

 

200 éve, 1823. január 1-én született Petőfi Sándor, január 20-án Madách Imre, október 18-án Ipolykeszin született Ipolyi Arnold rk. püspök, régész, művészettörténész.

 

100 éve, 1923. május 14-én született Réti Zoltán tanár, festőművész, karnagy, 1923. augusztus 26-án, Balassagyarmaton született vitéz Málnássy Ferenc repülő főhadnagy.

 

90 éve, 1933. június 13-án született Csikász István költő, előadóművész.

 

175 éve, 1848. január 23-án hunyt el Rózsavölgyi Márk zeneszerző, hegedűművész.

 

25 éve, 1998. január 16-án hunyt el Jobbágy Károly költő, tanár.

 

Újraindult a vasúti személyszállítás Aszód-Vác között

 

2009 óta szünetelt a vasúti személyszállítás Aszód-Vác között, azonban a 2022. december 11-től érvényes új menetrend szerint újraindul a személyszállítás a 77-es vonalon. Az egyre növekvő fővárosi kiköltözések miatt az agglomerációs vasúti közlekedési igény emelkedett, így immár a szakaszon 7-7 vonatpár közlekedik naponta főidőszakban, kétórás ütemezéssel.

 

Sajnálatosan, az új menetrendbe most sem állították be Balassagyarmat és a főváros között, Aszódon át közlekedő egykori közvetlen vonatjáratot.

 

A hét mondása Lázár Jánostól…

„A tömegközlekedést országszerte sokan használják, ez a forma megvalósítható busszal vagy vasúton. Én a kötött pálya híve vagyok.”

 

(mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter egy képviselői kérdésre 2022. december 11-én, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában, ahol a minisztert közlekedéspolitikai céljairól hallgatták meg.)

 

– ami rossz hír egyeseknek (akik a közutat preferálják)

- viszont ők mindig reménykedhetnek, miniszterek jöhetnek-mehetnek, velük együtt az addigi koncepciók is.

 

2023. januártól nem jelenik meg a Gyarmati Hírek c. közéleti havilap

A város közéleti havilapja a friss decemberi lapszámban tette közzé, hogy 2023. januártól előreláthatólag fél évig beszünteti papíralapú megjelenését és átköltözik a világhálóra.

A városvezetéssel közösen hozott döntést a magas nyomdaköltségekkel, inflációval, takarékossággal indokolta a főszerkesztő, Szilágyi Norbert. A lapot 6900 példányban adta ki a Balassagyarmat és Térsége Fejlesztéséért Közalapítvány és az ingyenesen volt hozzáférhető. A lapszámokat 2007-től honlapunkon - a szerkesztőség hozzájárulásával - rendszeresen közzétettük, így azok innen olvashatók.

 

 

Programajánló

 

Az ARTÉRIA Galéria egész évben kiállításokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel várta az érdeklődőket. 2023. január 15-ig ÁTJÁRÓK címmel Moharos Lili kiállítása tekinthető itt meg, szerdán és pénteken 10-16, csütörtökön 13-17, szombaton 09.30-11 között. (ünnepek miatti zárvatartás: XII.23-27 ill. XII.30-I.3 között)  

 

További adventi programok és városi rendezvények az Eseménynaptár 2022 menüpontunkban olvashatók!

 

 

 

Köszönjük figyelmét.

 

Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, erre az üzenetre válaszolva azt lemondhatja.