Farkas András rajzai

Válogatta és az előszót írta: Kovalcsik András

1988

Van Farkas András művei között egy kis rajz, Lúdas Matyit ábrázolja, aki „Elment a földetlen földig…”. 1949-ben rajzolta ezt az elszántságot, világot változtató nekibuzdulást sugárzó emberkét. Most közel negyven év múltán kézbe véve a rajzot, elgondoztatott az akkori nagy nekiindulásokról. Fordult az élet nálunk, s a hajdani Lúdas Matyik százai indultak neki az új világnak, meghódítani a politikai, tudományos és művészeti élet legkülönbözőbb területeit, kiteljesíteni egy nép tehetségét. Kinek hogy sikerült a kitűzött célhoz eljutnia? Hányan voltak, akiknek ez az út tragédiába torkollott; hányan, akik szédítően magas karriert futottak be (hányan le is szédültek!); hányan felejtették el, hogy honnan indultak s milyen célokkal; hányan teljesítették is, kitartó munkával, téglát téglára téve felépíteni egy olyan életművet, hogy majdan bárkinek a szemébe mondhassák… megtettük, amiért küldettünk.

Farkas Andrásnak ez az utóbbi út adatott meg. Az abaújszinai hétgyermekes parasztcsaládból elindulva Kassán érettségizett, és 1944-ben végezte a Képzőművészeti Főiskolát. Ígéretesen indult.

A „Szépművészet” 1944 januári számában a kritikus a Főiskola végzőseinek kiállításán a „legérettebb egyéniségként” értékeli. Ezután jött a katonáskodás, sebesülés, fogság, majd hazatérve a vidéki rajztanári munka.

Nem élvezett ösztöndíjat, műteremlakást, s a művészeti munkát támogató más kedvezményeket; nyugdíjazásáig teljes munkaidőben tanító pedagógus, aki tanítványok ezreit nevelte a művészet, a szép szeretetére, s így a tanári munka mellett építette fel azt a művészi életművet, amely az utóbbi években kilépve a szűk területi keretekből már országosan is megbecsülést szerzett művelőjének.

„… képeinek tárgya szinte kivétel nélkül a földeken, a háza táján munkálkodó paraszt, a környező falvak élete, ahol a hangsúly az emberen van. Erősen homocentrikus művészetének robusztus, monumentálisan ható alakjai, mint valami népi eposz figurái jelennek meg előttünk. Kapálnak, állatot etetnek, hordót mosnak, végzik a vidék hétköznapjainak egyhangú, ősi, mindig volt, mindig lesz munkáját. Formái leegyszerűsítettek, ez a mondanivaló nem tűri a fölösleges cifraságot vagy rafinériát…” – írta Csengeriné Nagy Zsuzsa egyik kiállításának katalógusában.

Farkas András művészetének lényege: azonosulás a palóc tájjal, az emberrel. Szándékosan, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a népművészettől eltanult és a művészettörténet igazi értékeit mindig jellemző tiszta hang és szerkezet legyen munkásságának zsinórmértéke. Nem törekszik esztétikai meghökkentésre, kerüli a formai önkényeskedést. Realizmusa őszinte, nem divatos irányzatokból összeügyeskedett másodlagosság. Illyés Gyulával vallja: „Mi itt ne úgy legyünk modernek, mintha Párisban élnénk. Nem, nekünk itten kell moderneknek lennünk, mintha a magyarság mély rétegeiben, a pusztákban, a falvakban élnénk.”

E kötetben arra van lehetőségünk, hogy Farkas András Balassagyarmaton élő festőművész grafikai munkásságából mutassunk be válogatást.