Mozgalmas életút a muzsika szeretetében

fotó: Pénzes Géza

Bősze Ádám, a Virtuózok című tehetségkutató televíziós műsor vezetője ország-világ elé tárta a minap, hogy milyen jó hírű Balassagyarmaton a zeneiskola. Ennek, a teljes nevén Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolának (RMAMI) igazgatója immár harmincegy esztendeje Ember Csaba, akit nemrégiben, több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Nógrád Megye Díszpolgára címmel jutalmaztak.

Hogy is volt az a kezdet, az ismerkedés a muzsikával?

Zeneszerető, de nem szakértő szüleimnek köszönhetem mindezt. Talán hároméves lehettem, amikor kiderült, abszolút hallásom van. Négyévesen édesanyám elkezdett zongorázni tanítani. Mivel otthon nem volt hangszerünk, hát egy papírlapra felrajzolta a billentyűzetet, és így gyakoroltam, miközben elképzeltem, miként is hangzana ez élőben. Ez még Ecsegen történt. Később, 1955-ben Balassagyarmatra költözött a család. Itt először Bertalan Ákosnál, majd a Réti Zoltán és Hemerka Gyula nevével fémjelzett, az akkori művelődési házban (ahol ma is dolgozom - jegyzi meg) működő zenei munkaközösségben kezdtem komolyabb tanulmányaimat, több hangszeren tanultam, és kórusban is szerepeltem.

A reményteli indulást követően azonban kis híján pályát módosított.

Nővéremet és bátyámat korábban már felvették a konzervatóriumba, és ahogy a legkisebb gyermeknél szokás, nekem más pálya után kellett néznem. Így kerültem a Szántó Kovács János Gimnáziumba, ahol Skotnyár Ottó, Balázs Pál és Kurinczi Béla tanár urak jóvoltából rendkívüli módon megszerettem a fizikát és a kémiát, olyannyira, hogy országos tanulmányi versenyeken is részt vettem. Mi több, eldöntöttem, hogy a továbbtanulásomat ebbe az irányba "fordítom". Csakhogy elbuktam a felvételin.

És megint előtérbe került a zenei pálya.

Azért a középiskolás évek alatt sem hanyagoltam a muzsikálást, többször kísértem például a Csikász-féle irodalmi színpados csoportot, kamaraegyüttesben játszottam. (Hej, azok voltak a szép idők - sóhajt fel.) Ha már nem lehetek természettudományos oktató, hát megint a zene felé kacsintottam. Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatára, e mellett Balassagyarmat város egyéni ösztöndíjjal is támogatott.

Miért éppen a pedagógusi szak vonzotta, miért nem a hangszeres karrier?

Már gyermekkoromban szerettem a fiatalabbakkal törődni, a kicsikre vigyázni. Emlékszem, egyszer a Bajcsy Iskola balatoni táborában harminc alsós diákot bíztak rám. Ugyanez vonatkozik a zenére is, a tanítás, a tudás átadása óriási öröm számomra.

A budapesti évek alatt sok mindenbe "belekóstolt".

A főiskola igen sokrétű élményt biztosított. Számos, ma nemzetközileg ismert művész volt a hallgató-társam, elég, ha csak a Virtuózok egyik zsűritagjára, Szenthelyi Miklósra gondolok. Menet közben elvégeztem a Magyar Rádió zenei forgatói tanfolyamát, külsős munkatársként tevékenykedtem a tévénél is. Az Állami Bábszínházban Pernye András tanárom javaslatára zenetörténetet és a Pinceszínházban hangképzést tanítottam. Akkoriban ez a sokrétű munka teljesen természetesnek számított a főiskolán.

Diplomaszerzés után ugyan kapott csábító állásajánlatokat, Ön mégis hazatért Balassagyarmatra. Miért?

Tartoztam ennyivel a városnak. Az otthonomnak, amely ösztöndíjjal támogatott, amely felkarolt. Illett viszonozni mindezt. Remélem, az elmúlt negyven esztendőben sikerült valamit törlesztenem.

Hazatérve rögtön belecsöppent egy nagy hagyományokkal rendelkező kórus életébe.

Hivatalosan ugyan csak 1979-től számítok az idén már 151 esztendős Balassagyarmati Dalegylet kórusvezetőjének, de lényegében 1974-től ketten vezényeltük a város és a szövetkezetek által támogatott énekkart Réti Zoltánnal. A rendszerváltás után nyertük el újra patinás nevünk. Rengeteg kedves emlék fűz a dalegylethez. Külföldi fellépések sokasága, versenysikerek. Felejthetetlen pillanatok. Most is készülünk, Prágába kaptunk meghívást, egy nemzetközi adventi kórusfesztiválra.

A "zeneiskola" irányítását 1983-tól vette át, amely azóta nem csupán hírnevében, hanem oktatási "skálájában" is erősödött.

Büszke vagyok azokra az értékekre, amelyeket az elmúlt három évtizedben - őrizve a Réti Zoltán teremtette értékeket - a munkatársaimmal megteremtettünk. Először is, remek, összetartó, kiváló minőségű tanári kar dolgozik nálunk. Nem csupán a saját, egyéni sikereikkel emelkednek ők ki, az Apáczai Csere-díjakkal, a Németh László-, és Csokonai-díjakkal, hanem a tanítványok világraszóló eredményeivel is. Banda Ádám hegedűművész, Tóth Balázs trombitaművész, és még sorolhatnám a neveket, mind-mind innen, az Óváros térről indultak a hírnév felé, és ami roppant fontos, nagy örömmel térnek vissza, akár egy-egy röpke koncert erejére is. Másodsorban a hatalmas népszerűségnek örvendő rendezvényeinket, legfőképpen a nyári muzsikus tábort említeném. Legalább negyven-ötven ország ifjú tehetsége töltötte itt nálunk a július végét, és pallérozódott olyan neves tanárok segítségével, mint Perényi Eszter, Keönch Boldizsár, vagy Klenyán Csaba, a Berlini Filharmonikusok hegedűse, a lengyel származású berlini karmester, Karol Borsuk pedig szinte hazajáró vendégnek számított, amikor a nagy népszerűségű Carmina Burana-t dirigálta. Rengetegen vitték ezzel Balassagyarmatnak jó hírét a világban. Harmadrészt az oktatási profilunk bővüléséről szólnék. Kezdődött mindez a kihelyezett tanszakokkal, Szécsényben, Érsekvadkerten, majd Diósjenőn, Nézsán, vagy éppen Bercelen. Később következett a képzőművészeti oktatás megszervezése Pénzes Géza segítségével, a drámatagozat Csábi István irányításával, de említhetném a modern - és népi táncos tanszakot is.

Nemrégiben töltötte be hatvanötödik életévét. Gondolkozik-e már arról, hogy mivel foglalkozik majd, ha Arannyal szólva "letészi a lantot"?

Ezt én végképp nem tudom elképzelni - mármint, hogy nyugdíjas éveimben felhagyjak minden zenei foglalatossággal. Az igazgatói megbízatásom 2017. július 31-én jár le. Papíron ekkor mindenképpen nyugállományba vonulok, de akad még pár tervem. Így például, szeretnék aktívabban részt venni a város közéletében. Hiszen rengeteg teendőm miatt nem jutok el a különféle kulturális eseményekre, kiállítás-megnyitókra, könyvbemutatókra, egyéb programokra. Illetve szerveznék egy fiúkórust, látni szeretném, akadnak-e "érctorkok" még a városban és környékén. Szeretnék a szenvedélyemre, a fotózásra is mind több időt fordítani. Egy biztos: zene nélkül egy percig sem tudnék élni.

(Sok minden kimaradt ebből a beszélgetésből. Így például az országos zenei életben vállalt szerepek, a Zeneiskolák Országos Szövetségének elnöksége, a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumi tagsága. De nem említettük a politikusi tevékenységet, a tanácstagi, illetve a nyolcévi városi önkormányzati képviselői munkát. De egy ilyen hosszú életút méltatásából nem véletlen, ha imitt-amott kimaradnak részletek.)

Írást készítette: Hegedűs Henrik

Megjelent a Nógrád Megyei Hírlap 2014. november 22-i számában