2003
"Díszpolgári cím" posztumusz
Dr. Szabó József evangélikus püspök
Szabó József 1902-ben született a dunántúli
kisfaluban, Alsómesteriben, paraszti családban. Bátyja és édesapja is falusi
bíró volt, Józsefet pedig értelmiségi pályára szánták,
ezért taníttatták. Előbb a soproni líceumot, majd a teológiai fakultást végezte
el 1926-ban. Lelkészi működését Győrben kezdte meg segédlelkészként, majd
vallástanítóként. A teológia tudománya mindennél jobban foglalkoztatta az ifjú
pásztort. Érdeklődése tiszteletet parancsolt a győri gyülekezet vezetőiben, így
rövid időn belül püspöki segédlelkészi kinevezést kapott. Közben külföldi
tanulmányok alkalmával önfejlesztő módon bővítette egyházi és
idegennyelv-ismeretét. Korai életszakaszából is jól kirajzolódik szellemet és
lelket nemesítő igyekezete, s az a különös képessége, amely élete során
mindvégig megmaradt: az egyszerű parasztemberek és szegények iránti
figyelmesség, párosulva nagyfokú szociális érzékenységgel. Dr. Szabó József
kiváló hitszónok volt, kimagaslóan művelt kommunikációs képességekkel bírt,
melynek nyomán az egyházi sajtó kiemelkedő egyéniségévé vált. Talán éppen ezért
fordult figyelme a népi írók és Ady Endre művészete irányába, valamint ezért
vállalt szerkesztői feladatokat a Harangszó
című evangélikus naptárban, amelyben 1944-ig jelentős szerepet kaptak a népi
írók és költők.
Balassagyarmatra
1948-ban került, abban az évben, amikor a Dunán-inneni Evangélikus
Egyházkerület püspökévé is választották.
Egyházkormányzói
feladatai mellett lelkes Madách-kutató volt. Komoly irodalomtörténeti,
tudományos munkát végzett, létrehozta az ország legnagyobb Madách-gyűjteményét,
amely nyolcezer darabból állt. Csodálatra méltó kapcsolatteremtő képességével
szinte az egész világra kiterjesztette Madách művének kutatását, munkásságának
népszerűsítését. Erről a tevékenységéről Versényi
György gimnáziumigazgató egy alkalommal méltatásában így vallott: "egyaránt segítséget kapott tőle
dolgozata elkészítéséhez a kisdiák, a legnagyobb tudós". A nevezetes
Madách-évfordulók alkalmával Balassagyarmat a kulturális élet középpontjába
került Szabó püspök úr ismeretközlő újságcikkein, rádióriportjain keresztül.
Dr. Szabó József Balassagyarmatra kerülésének időpontja egybeesett az akkori,
hazai és közép-kelet-európai politikai elit által képviselt egyházüldözési
időszakkal, ezért személye sok mellőzésnek volt kitéve. 1952-ben püspökként már
nem tevékenykedhetett, azonban a balassagyarmati gyülekezet vezetőjeként a
szószék továbbra is megmaradt számára, ahonnan nap-nap után, lutherien veretes,
szépen megformált prédikációiban találtak el szavai a szívekhez.
1973
nyarán, huszonöt év lelki szolgálatot és hosszas tudományos munkát követően
kellett elhagynia szeretett városát a Madách-gyűjteménnyel együtt, amely a
Balassagyarmat vezetőire nehezedő kultúrpolitikai nyomás okán nem kaphatott
méltó helyet nálunk. Ekkor Szabó József visszatért arra a helyre, ahol pályája
elindult: újra Győr adott számára és világhírű Madách-gyűjteményének otthont.
Élete hátralévő részében, minden gondolatában megjelent a palóc főváros, a
beszédeihez sokszor ihletet adó Ipoly part természeti szépsége.
Irodalomtörténeti kutatásaiért a legilletékesebbként, idősen, betegen, 1983-ban
kapta meg végre a megyei Madách-díjat.
A
püspök valódi polihisztor, tudós egyéniség volt, aki szíve utolsó dobbanásáig
megmaradt nógrádinak, balassagyarmatinak. A 90-es évek elején a város vezetői
munkássága elismeréseként az elsők között neveztek el róla utcát, és Réti
Zoltán dombormű alkotásával hirdeti e nemes életút városi kötődését.