2003

"Díszpolgári cím" posztumusz

Dr. Szabó József evangélikus püspök

Szabó József 1902-ben született a dunántúli kisfaluban, Alsómesteriben, paraszti családban. Bátyja és édesapja is falusi bíró volt, Józsefet pedig értelmiségi pályára szánták, ezért taníttatták. Előbb a soproni líceumot, majd a teológiai fakultást végezte el 1926-ban. Lelkészi működését Győrben kezdte meg segédlelkészként, majd vallástanítóként. A teológia tudománya mindennél jobban foglalkoztatta az ifjú pásztort. Érdeklődése tiszteletet parancsolt a győri gyülekezet vezetőiben, így rövid időn belül püspöki segédlelkészi kinevezést kapott. Közben külföldi tanulmányok alkalmával önfejlesztő módon bővítette egyházi és idegennyelv-ismeretét. Korai életszakaszából is jól kirajzolódik szellemet és lelket nemesítő igyekezete, s az a különös képessége, amely élete során mindvégig megmaradt: az egyszerű parasztemberek és szegények iránti figyelmesség, párosulva nagyfokú szociális érzékenységgel. Dr. Szabó József kiváló hitszónok volt, kimagaslóan művelt kommunikációs képességekkel bírt, melynek nyomán az egyházi sajtó kiemelkedő egyéniségévé vált. Talán éppen ezért fordult figyelme a népi írók és Ady Endre művészete irányába, valamint ezért vállalt szerkesztői feladatokat a Harangszó című evangélikus naptárban, amelyben 1944-ig jelentős szerepet kaptak a népi írók és költők.

Balassagyarmatra 1948-ban került, abban az évben, amikor a Dunán-inneni Evangélikus Egyházkerület püspökévé is választották.

Egyházkormányzói feladatai mellett lelkes Madách-kutató volt. Komoly irodalomtörténeti, tudományos munkát végzett, létrehozta az ország legnagyobb Madách-gyűjteményét, amely nyolcezer darabból állt. Csodálatra méltó kapcsolatteremtő képességével szinte az egész világra kiterjesztette Madách művének kutatását, munkásságának népszerűsítését. Erről a tevékenységéről Versényi György gimnáziumigazgató egy alkalommal méltatásában így vallott: "egyaránt segítséget kapott tőle dolgozata elkészítéséhez a kisdiák, a legnagyobb tudós". A nevezetes Madách-évfordulók alkalmával Balassagyarmat a kulturális élet középpontjába került Szabó püspök úr ismeretközlő újságcikkein, rádióriportjain keresztül. Dr. Szabó József Balassagyarmatra kerülésének időpontja egybeesett az akkori, hazai és közép-kelet-európai politikai elit által képviselt egyházüldözési időszakkal, ezért személye sok mellőzésnek volt kitéve. 1952-ben püspökként már nem tevékenykedhetett, azonban a balassagyarmati gyülekezet vezetőjeként a szószék továbbra is megmaradt számára, ahonnan nap-nap után, lutherien veretes, szépen megformált prédikációiban találtak el szavai a szívekhez.

1973 nyarán, huszonöt év lelki szolgálatot és hosszas tudományos munkát követően kellett elhagynia szeretett városát a Madách-gyűjteménnyel együtt, amely a Balassagyarmat vezetőire nehezedő kultúrpolitikai nyomás okán nem kaphatott méltó helyet nálunk. Ekkor Szabó József visszatért arra a helyre, ahol pályája elindult: újra Győr adott számára és világhírű Madách-gyűjteményének otthont. Élete hátralévő részében, minden gondolatában megjelent a palóc főváros, a beszédeihez sokszor ihletet adó Ipoly part természeti szépsége. Irodalomtörténeti kutatásaiért a legilletékesebbként, idősen, betegen, 1983-ban kapta meg végre a megyei Madách-díjat.

A püspök valódi polihisztor, tudós egyéniség volt, aki szíve utolsó dobbanásáig megmaradt nógrádinak, balassagyarmatinak. A 90-es évek elején a város vezetői munkássága elismeréseként az elsők között neveztek el róla utcát, és Réti Zoltán dombormű alkotásával hirdeti e nemes életút városi kötődését.