Balassagyarmat Város 2004. évi kitüntetettjei

Díszpolgári cím posztumusz

Dr. Sántha Kálmán akadémikus, Kossuth-díjas orvosprofesszor

Sántha Kálmán 1903. július 12-én született a vajdasági Nagybecskereken. Budapesten szerzett orvosi diplomát 1929-ben. Már medikus korában felfigyeltek kiemelkedő tehetségére: 1927-től az Elme- és Idegkórtani Klinika Agyszövettani Osztályán dolgozhatott mint gyakornok, s a szigorlóévet követően ugyanott tanársegédi állást kapott. Érdeklődése és figyelme már az egyetemi évek alatt az idegrendszer megbetegedéseire irányult. Tanulmányozta az agy szerkezetét, kórszövettanát. 1931-ben Korányi Frigyes-díjban részesült, ami egyben egy évre szóló bécsi ösztöndíjat jelentett számára. 1936-ban, németországi tanulmányútja során Berlinben és Hamburgban idegklinikákat látogatott meg szakmai tapasztalatszerzés céljából. 1936–37-ben a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával az ideggyógyászok Mekkáját jelentő montreali neurológiai intézetben dolgozott. Ott, a modern agyfiziológia és agysebészet világhírű központjában bontakozott ki tehetsége a maga teljességében. Egyetlen év alatt nyolc nagyobb lélegzetvételű tudományos dolgozatot jelentetett meg.

Dr. Sántha Kálmán nem tartozott azok közé a fiatal tudósok közé, akik szakmai előmenetelük egyetlen üdvözítő módjának a nyugat-európai fejlett orvos-technológiai felszereltséggel bíró kutatóintézeteket tekintették. Jól tudta, hogy a XX. század derekán Magyarország boldogulásának egyik záloga a tekintélyes szürkeállománnyal rendelkező hazai kutatók itthon maradása, vagy a fejlett országokban megszerzett ismeretek beépítése nemzeti értékeink közé. Így a már nemzetközi hírű fiatal tudós páratlanul gyors és sikerekben gazdag, felfelé ívelő pályáját 1937-ben a debreceni Ideg- Elmeklinikán tanársegédként folytatta. Ugyanitt 1939-ben az egyetem nyilvános rendkívüli, 1941-ben nyilvános rendes tanárává nevezték ki. A debreceni klinikán néhány év alatt megteremtette az új magyar neurológiai kutatómunka alapját, az idegsebészetet. Soha nem tudta és nem is akarta elválasztani egymástól a gyógyítást, az oktatást és a mindezek fejlesztését szolgáló kutatást: mindhármat a legmagasabb szinten művelte. A gyógyításban humánus, sokszor éjszakákat töltött el a betegek ágya mellett, az oktatásban szemléletesen, világosan, logikusan magyarázott hallgatóinak, s közben életeleme volt a tudományos elmélyedés. Kiváló rajzkészségét előadásaiban, tucatszámra megjelenő közleményeiben, publikációiban a szemléltetés érdekében eszközként alkalmazta. Teremtője, mint megannyi kortársa esetében, reá is számtalan embert próbáló élethelyzetet mért. Ezekben mindenkor elvhű, humanista magatartást tanúsított. A német megszállás idején az ő klinikáján leltek legbiztosabb menedéket az üldözöttek. A szovjet hadsereg bevonulása előtt az orvoskar dékánjaként erélyesen fellépett az egyetem kiürítésével szemben. Másfél éven keresztül embertelen körülmények között, de hősies helytállással vezette az egyetemet. Szilárd elveinek elismeréseképpen az Ideiglenes Magyar Nemzetgyűlés képviselőjévé és alelnökévé választották. 1945 után a debreceni klinikai gyakorlatot már Sántha-iskolaként emlegették a szakma kiválóságai. 1949-ben munkáját Kossuth-díjjal ismerték el, melynek pénzdíját az idegsebészeti műtő felszerelésére fordította.

1951-ben koncepciós rágalmak alapján megfosztották tanszékétől, s a Magyar Tudományos Akadémia vezetése is arra kényszerült, hogy kizárja soraiból a sztahanovista mozgalomról és a békeharcról kifejtett nézeti okán. Ratkó Anna, az akkori népjóléti- és egészségügyi miniszter kezdeményezte a professzor áthelyezését alacsonyabb munkakörbe. Ekkor került Balassagyarmatra.

1951. augusztus 9-én foglalta el új munkakörét az Ideg- Elmeosztály vezetőjeként. Áthelyezésének mikéntjét leginkább Dr. Samu István főorvos hasonlatával jellemezhetjük: olyan, mintha egy építészmérnököt építőipari segédmunkássá minősítenek. Sántha Kálmán szellemiségének, tartásának mindent túlélő erejét mutatja, hogy ebben a helyzetben sem zúgolódással, kiútkereséssel töltötte idejét, hanem a korábbiakhoz képest szerényebb körülmények között ugyan, de száműzetésében is gyakorolta hivatását. Mindennapos, szeretettől sugárzó munkája mellett a tudományos tevékenységre és tanítványai képzésére is jutott ideje. Közvetlen munkatársai részt vállaltak száműzetésében, követték őt Balassagyarmatra. 1956-ban bekövetkezett rehabilitációjáig, rövid itt tartózkodása alatt a kis vidéki város kórháza a modern tudományos neurológia országos hírű centrumává vált, a Sántha-iskola itt lelte meg új otthonát. A magyar forradalom évében állították vissza akadémiai tagságát, majd visszakerült a debreceni klinika állományába. Az igazságtétel örömkönnyei sem tudták az erőnlétében beállt hanyatlást visszafordítani, a túlfeszített munka, személyes megaláztatásai menthetetlenül aláásták egészségét. 1956. december 12-én elhalálozott. Az általa teremtett iskola azóta is működik Debrecenben, Budapesten és szűkebb pátriánkban. Halála óta Sántha Kálmán nevét, s rajta keresztül tehetségét a róla elnevezett emlékérem, alapítvány, az alakját megformáló szobor, emléktábla, valamint a munkásságát méltató megemlékezések sorozata teszi élővé, elevenné a késői utódok számára. Kérem professzor úr egykori tanítványát, későbbi feleségét, dr. Majerszky Klára professzor asszonyt és leányát, dr. Sántha Andreát, akik jelenlétükkel megtisztelték Civitas Fortissima képviselő-testületének ünnepi ülését, szíveskedjenek átvenni a Balassagyarmat Díszpolgára posztumusz kitüntető cím adományozásáról szóló díszoklevelet és emlékplakettet!