2003
Balassagyarmatért Emlékérem
Balassagyarmati Honismereti Kör
Minden
közösség értékét és életképességét a tagok lelkesedése jelenti. A
Balassagyarmati Honismereti Kör a Madách Imre Városi Könyvtár szervezeti
egységeként közel 25 esztendeje működik, értéket felkutató és teremtő közösségként.
Elnöke kezdettől fogva Kovalcsik András tanár úr. A
Honismereti Kör célkitűzései elismerésre méltó módon járulnak hozzá a
Balassagyarmat történetiségét fontosnak tartó városi elképzelések valóra váltásához. A kör zászlajára tűzte, hogy egyre
mélyebben tárja fel a város múltját, hozzájárul irodalmi, történelmi, művészeti
hagyományainak ápolásához, helytörténeti kutatásokat végez, a napvilágra kerülő
eredményeket megfelelő színvonalon közzéteszi. Mindehhez olyan értékőrző,
értékteremtő, hagyománytisztelő polgárok elkötelezett hozzáállása szükséges, akik számára fontos vezérlő elv a
közösségért való cselekvés eszméje.
Az egyesület tagjai - akiknek száma 80-100 fő között változik - élő kapcsolatot tartanak fenn a városból elszármazottakkal és a határ túloldalán élő magyarsággal. A tagság havi rendszerességgel találkozik, hogy ekkor számot adjon a vezetőségnek és egymásnak az eltelt időben végzett munkáról, a gyűjtemény gyarapítását célzó kutatások eredményességéről, vagy egymás szakértelmét, ötletét, kapcsolatrendszerét hívják segítségül egy-egy fontosnak tartott dolog eléréséhez.
Óriási segítséget nyújt a kör működéséhez a könyvtár vezetője és lelkes szakember csapata által alkotott háttérintézmény, amely az elmúlt két és fél évtized alatt több mint kétszáz honismereti rendezvényt szervezett számukra. Ezek jelentős része a városhoz kötődő alkotó - irodalmárok, képzőművészek, a legkülönfélébb foglalkozási ágak és szakterületek figyelemre méltó, jeles személyiségeinek - évfordulója kapcsán méltatásukat szolgálják. A Csillagház nagyon sok könyvpremiernek ad otthont, amikor a kör vendégszeretetét élvezhetik azok a szerzők, akiknek erős kötődésük van Balassagyarmathoz, annak kulturális értékeihez.
A
Honismereti Kör gondozásában megalkotott kiállítások anyagainak felkutatása,
beszerzése nem kis erőfeszítést, komoly utánajárást feltételez szinte minden
esetben. Kovalcsik András lelkes munkájának
köszönhetően került városunk birtokába Esze Tamás történészprofesszor több tízezer tételt számláló feljegyzéssora, amely az 1790
és 1940 között élt balassagyarmati szerzőket veszi számba. E gyűjtemény
gyarapítása napjainkig egyik fontos feladata a kör tagságának. Három hónappal
ezelőtt kapta meg a Madách Imre Városi Könyvtár Esze Tamás hagyatékának további
24 polcfolyómétert kitevő részét, amelyet ez idáig a Magyar Tudományos Akadémia
Könyvtára kezelt. Kiállításon mutatják be a körnek adományozott, 1912-ben
alapított Magyar Korona Gyógyszertár értékes bútorzatát, valamint Horváth Endre
grafikusművész alkotásait, pénz és bélyegterveit és az életterének díszleteit
alkotó iparművészeti értékű bútorait. A nemzetközi tudomány számára is érdekes
az a Horváth Endre Gyűjtemény, amely 744 leltározott tételt tartalmaz. Kiváló
kapcsolatteremtő képességük nyomán jött létre több alapítvány, amely a város
kulturális életében napjainkban szerepet vállaló egyének és közösségek méltó
elismerését teszi lehetővé. Így tett közérdekű felajánlást Balassagyarmat
számára Dr. Mohácsy József New Yorkban élő közgazdász,
amelynek segítségével jelenteti meg a Kör helytörténeti kiadványait.
Hosszú-hosszú
órákig ízlelgethetnénk a Balassagyarmati Honismereti Kör széleskörű
tevékenységének gyümölcseit, azonban engedtessék meg nekem, hogy most
megszakítsam a sort, és már csupán néhány fontos eredményre hívjam fel az önök
figyelmét. Kiváló kapcsolatot épített ki a Kör tagsága a felvidéki
lokálpatriótákkal, akikkel régóta kölcsönösen bemutatkozási alkalmakat
teremtenek kiadványaik népszerűsítésére.
Kiadványaik közül az egyesület tagjai legfontosabbnak tartják az 1977-től megjelenő, mintegy 34 számot megért Balassagyarmati Honismereti Híradót, amely több mint négyezer oldalon teremtett értéket. E civil szervezet fontos szerepet tölt be a kisváros életében, tagjai követendő példát mutatnak Balassagyarmat iránti elkötelezettségből, véleményt nyilvánítanak és formálnak a közélet eseményeiről, befolyásolják a város hosszabb-rövidebb idejű vezetését felvállaló vezetők döntéseit.
Kérjük a Honismereti Kör elkötelezett vezetőit, Kovalcsik Andrást, Oroszlánné Mészáros Ágnest, Vas Ágnest, Kunné Kubicza Erzsébetet, Reiter Lászlót, Merczel Miklóst és a többieket, hogy lelkesedésük soha el ne fogyjon, másokat is ösztönözzenek a város értékeinek megmentésére, így váljanak erős híddá múlt és jövő között.