Daróczi Gusztáv 1899.
június 3-án látta meg a napvilágot Hajdúböszörményben, a családban született
hat gyermek közül a legidősebbként. Édesapja akkor anyagi szűkösségben, de nagy
tisztességben járási albíróként dolgozott. Tanulmányait szülővárosában kezdte,
majd Debrecenben folytatta, ahol édesapja kinevezett törvényszéki bíró lett.
1917-ben, amikor szakérettségit tett, még javában dúlt az első világháború. A
fiatal közkatona, majd a tizedessé előléptetett tanult katonaember előbb a
nagyváradi ágyúezrednél, azután a román, az olasz hadszíntéren teljesített
szolgálatot. A piavei csatában tanúsított érdemeiért zászlóssá léptették elő,
majd az albán hadszíntérre került, melynek következménye az egész életét
végigkísérő maláriabetegség lett. A háború végeztével megkezdődött a
demoralizált, a háborús borzalmaktól felzaklatott, vereséget szenvedett
katonatömegek hazaáramlása. Daróczi Gusztáv 1918.
november 19-én érkezett Debrecenbe. Újra a tanulás évei következtek: 1922-ben
előbb államtudományi, majd jogtudományi doktorátust szerzett. Hazai
ügyvédbojtári évek után a berlini, párizsi egyetemeken gyarapította jogelméleti
ismereteit, végül négy szemesztert hallgatott a strasbourg-i
egyetemen. Külhoni ismeretbővítését követően, huszonnyolc évesen egységes
ügyvédi és bírói vizsgát tett Budapesten. 1931-ig ügyvédként, majd közjegyző
helyettesként dolgozott előbb Sátoraljaújhelyen, majd Gyöngyösön, végül
Balassagyarmatra került ugyanebben a minőségben.
1940-ben ismét ügyvédi tevékenységbe
kezdett. A város leghíresebb ügyvédjével, dr. Paczolay
Zoltánnal dolgoztak együtt. Bizonyára fényes karrier és anyagi gyarapodás várt
volna az agilis, fiatal ügyvédre, ha nem következik be az újabb történelmi
borzalom, a második világháború, melynek kezdetén ismét katonaruhát kellett
öltenie dr. Daróczi Gusztávnak. Losonc után az
erdélyi bevonulás következett, majd 1940-ben leszerelték és a háború éveit
budapesti ügyvédként élte végig.
1945 nemcsak az ország történetében,
gyakran az egyéni sorsokban is cezúrát jelentett. Dr. Daróczi
Gusztáv 1945. március l-jén belépett a Független Kisgazdapártba, ahol előbb a
párt megyei ügyésze, majd balassagyarmati szervezetének ügyvezető elnöke lett.
Ettől kezdve részese az általa választott párt fényes felfelé ívelésének, majd
mélyrepülésének, a frakcióharcoknak, a kizárásoknak, végül a kisgazdapárt
felszámolásának. 1948 decemberében párttagságát megszüntette. Ebben az
időszakban három cikluson át tagja volt a balassagyarmati népbíróságnak, néhány
évig jogásza Nógrád vármegyének. 1956-ig vezetője volt az ügyvédi kamara
balassagyarmati helyi bizottságának, szervezőtitkára a Magyar
Jogászszövetségnek. 1948 után pártszerepet nem vállalt, nem vált tagjává az
akkor egyetlen, üdvözítőnek és mindenhatónak tartott pártnak. Ugyanakkor nem
maradt távol a közélettől, személyisége, ismertsége és elismertsége, továbbá
tekintélye miatt az 1950-es tanácsválasztáson a városi tanács tagjai sorába,
majd a Hazafias Népfront Városi Bizottsága elnökévé választották.
Emberségét 1956-ban játszott vezető
szerepe, személyének széleskörű elfogadottsága igazolja vissza. Köztudott, hogy
Balassagyarmat a kommunista évtizedek alatt is megőrizte polgári jellegét, a
hagyományos értelmiség tagjai jelentős szeletét adták a város közéletének. Nem
véletlen hát, hogy az 56-os budapesti forradalmi események hírei Nógrád
megyében éppen itt váltották ki a legelső spontán reakciókat, és itt alakult meg
a megye legelső valódi forradalmi szerve is. 1956. október 24-én hajnalban
Budapestről egy autóbusznyi fiatal érkezett városunkba a forradalom hírével. A
rendőrség és a pártvezetés akkor még ura volt a helyzetnek, a jelszavakat skandáló ifjakat őrizetbe vették. Két
vezetőjüket azonban a csupán fizikai erővel felvértezett, az események okai
tekintetében tudatlan pártkatonák kötéllel megkötözték és fogdába zárták. A
forradalom lángja helyben sem volt feltartóztatható sokáig. Az elégedetlen
tömeg egyre gyarapodott, a főutcán fegyelmezetten vonuló forradalmárok
eltávolították a zsarnokság jelképeit, a vörös csillagot, a szovjet emlékművet,
a tanácsházán a vörös zászlót nemzeti lobogóra cserélték. Követelték a két
elfogott pesti fiatal szabadon bocsátását, akiknek az érdekében dr. Daróczi Gusztáv és ügyvédtársa, dr. Magyar Pál írásban
fordultak a megyei ügyészhez, bejelentve, hogy a fiatalok jogi védelmét
személyesen kívánják ellátni. Közbenjárásukra és kezességvállalásukra döntöttek
a szabadon bocsátásuk mellett. Ez a pillanat jelentette Nógrádban a hatalom
első meghátrálását. Ezt követően hozták létre azt a forradalmi szervezetet,
amelynek vezetőjévé dr. Daróczi Gusztávot, titkárává pedig dr. Magyar Pált választották. A huszonöt fős
Balassagyarmati Nemzeti Forradalmi Tanács mindvégig kezében tartotta az
eseményeket, vezetői és tagjai fegyelmezetten, de rendkívül határozottan álltak
ki a változások követelésével a legnemesebb ügyért, a nemzet fizikai, erkölcsi
felszabadításáért, megtisztításáért. Október 27-től Daróczi
Gusztáv szinte minden percét a forradalmi állapotok rendezésének szentelte.
Vezetésével a testület szinte folyamatosan ülésezett, minden ügyben
személyesen, többségi szavazással döntöttek. Intézkedéseik között találjuk a
politikai szerepet nem vállaló, de a közrend fenntartását hivatásszerűen ellátó
rendőri egységek megerősítésére hivatott nemzetőrség szervezését, részvételt a
közbiztonság fenntartásában, a munkástanácsok megválasztásának elősegítését.
A forradalom leverése után Daróczi Gusztávot és társait letartóztatták. A szörnyű
börtönévek alatt felesége, akivel 1952-ben kötött házasságot, és akkor már
nyolcéves leánya, Klári levelei segítették a túlélésben. Az elítélteket ért
borzalmakról, megaláztatásokról leginkább a még fellelhető ügyészségi meghallgatási
jegyzőkönyvek tanúskodnak. Első fokon Gáspár Gyula hadbíró 1958. március 14-én
hozott ítéletet, Daróczit életfogytiglani börtönre,
míg Magyar Pált halálra ítélve. Hónapok teltek el a bitófa árnyékában. A
"megváltást" 1958 júniusa hozta meg, amikor az ítéleteket hat és nyolc évi börtönre enyhítette a Legfelsőbb Bíróság.
A börtönből való szabadulás után -
megfosztva ügyvédi praxisától és állásától - a kínzásoktól megromlott egészségi
állapotban Daróczi Gusztáv a Fémipari Vállalatnál
helyezkedett el. Nehéz és beteges évek után 1979. május 30-án
Balassagyarmaton hunyt el, földi maradványait a városi temető hantjai őrzik.
Az igaz ügyért való kiállás ebben a
korban is hősökké vált áldozatokat követelt. Nem külön magyar sorsverés, de
ránk is jellemző, hogy hőseink többnyire mártírok vagy áldozatok, akik
életükben inkább elszenvedték tetteik következményeit, és csak a haláluk után
kaptak, vagy kapnak méltó elégtételt a sorstól. Daróczi
Gusztávnak azok a virágcsokrok adták meg először ezt az elégtételt, amelyek
1989. október 23-án hullottak sírjára sötétben, gyertyafénynél. Balassagyarmat
polgárai, az akkor még ellenzékinek számító, új, rendszerváltó pártok
képviselői tisztelegtek 56 hősei előtt. 1990-ben az első szabadon választott
helyi önkormányzat képviselő-testülete utca elnevezésével emlékezett meg
hősiességéről. Ma már elmondhatjuk, és őszinte szívvel megköszönhetjük neki és
forradalmár társainak a hősies helytállást, az emelt fővel való küzdést a
szabadságért, a függetlenségért, hiszen áldozatukhoz képest félszázaddal
megkésve ugyan, de mégiscsak szabad országban élhet népünk. Köszönjük Daróczi Gusztávnak, hogy életével, személyes példájával
elültette a szabadság csíráját Magyarországon, Balassagyarmaton, s amelynek
szárba szökkenését sajnálatos módon már nem élhette meg!
Wass Albert szavaival azonosulva valljuk,
hogy: Maradnak az igazak és jók. A
tiszták és a békességesek. S ma is jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Kérem a kitüntetett leányát, Kazó Jánosné Daróczi
Klárát, hogy beteg édesanyja, dr. Daróczi Gusztávné helyett szíveskedjen átvenni polgármester úrtól a
Balassagyarmat Díszpolgára posztumusz kitüntető címet, amely az önkormányzat
képviselő-testülete legnagyobb megbecsülését kívánja kifejezni hős édesapja
számára!