Most, amikor a
jelenkorban végre elérkezett a kárpótlás ideje az 1919. januári eseményekkel kapcsolatban
Balassagyarmat számára, nos, most már talán módunkban áll történelmi hűségében
felidézni az eseményeket és emléket állítani azoknak, akik egy életre, a nemzet
életidejére érdemeket szereztek hős helytállásukkal.
Az első világháború
nyomán Magyarország a vesztes országok sorába tartozott. A győztes nagyhatalmak
a haza területének és népességének jelentős részét más államokhoz csatolták.
Balassagyarmat akkor vált egyik napról a másikra határvárossá, akkortájt
élhették meg elődeink, hogy egyszerre lépték át a város és az ország hivatalos
határát. Voltak azonban olyan erők, amelyek ezzel sem elégedtek meg és a győztes pozícióját tovább
akarták erősíteni. A készülő nemzetközi békeszerződéseket figyelmen kívül
hagyva, a Vix-jegyzékben meghatározott demarkációs
vonalakat is átlépve, az Ipoly folyó mindkét partját, így városunkat is el kívánták
szakítani Magyarországtól. Ez ellen lépett fel Civitas
Fortissima korabeli polgársága, amikor 1919-ben
közülük számosan megértették, hogy a haza veszélyben van, a nemzet határait a
betolakodók intervenciós szándékkal át kívánják rajzolni a térképen. 1919.
január 15-én, egy alig negyvenfős különítmény bevonult Balassagyarmatra.
Elfoglalták a vasútállomást, a postát és a laktanyát, a város vasúton túli
részét. A laktanyában lévő nemzetőröket lefegyverezték. A bevonuló cseheket
elsősorban a várost átszelő vasútvonal fontossága ösztönözte a jogsértő
magatartásra. Balassagyarmatot Csehszlovákiához tartozónak nyilvánították, a
város lakói a csehszlovák megszállás napjait élték. Bár akadtak az új rendnek
is támogatói, a polgárok döntő többsége számára elfogadhatatlan volt az idegen
megszállás. Elkezdődött hát az ellenállás szervezése. Szép számú sereg gyűlt
össze vasutasokból, katonákból, diákokból, polgárokból. Január 28-án a
vasutasok küldöttsége a Magyarnándorban állomásozó
katonaság vezetőitől, Bajatz Rudolftól és Vizy Zsigmondtól kértek segítséget a megszállók
eltávolításához. Január 29-én hajnali négy órakor Bajatz
és Vizy századosok csapataival megerősítve, a helyi
erők támadást intéztek a betolakodók ellen. Több helyszínen folytak a harcok,
amelyek kimenetelét jól ismerjük. Az idő előrehaladtával
egyre több városi polgár csatlakozott az akkor még kétséges kimenetelű erőpróbához.
Nagy erejű rohammal végül a délutáni órákban az ellenség megadta magát, 78
csehszlovák katona került a helyiek fogságába, Balassagyarmat felszabadult. Kié
az érdem - kérdezhetjük. Több mint egy emberöltő, közel egy évszázad telt el az
egyedülálló páratlan fegyvertény után. Az érdem mindenkié, aki bekapcsolódott
az eseményekbe, elsősorban azoké, akik életüket áldozták a városért és a
nemzetért, azoké, akik fegyveresen ellenálltak, és azoké is, akik a háttérből
bármilyen részt vállaltak a győztes cselekedetben.
Mielőtt az 1919-es hősi halált haltak
emlékére átnyújtjuk a díszoklevelet, kérem, hogy részvéttel hallgassuk meg azok
nevét, akik véráldozatukkal megmentettek egy darabot az ősi magyar földből:
NAGY JÓZSEF szakaszvezető, DANCSOK FERENC
tizedes, VIRÁG LAJOS őrvezető, CZAKÓ BALÁZS katona, RÓZSA ANDRÁS vasutas,
PETROVICS ANDRÁS vasutas, VANCSÓ JÓZSEF polgár, HAVAJ JÓZSEF polgár, HRUBECZ
MÁRTON polgár, WEISZ SÁNDOR polgár.
Kérem Keskeny Balázsnét,
a harcokban elesett Rózsa András vasutas unokáját, hogy vegye át polgármester
úrtól a Balassagyarmatért emlékérmet!