BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM
Balassagyarmatért
Emlékérem (110/2021.(XII.16.)
sz. határozat)
Vitalitás
Sportegyesület
Balassagyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM kitüntető címet
adományozott a Vitalitás Sportegyesület részére.
1990-ben a Balassagyarmati Városi Sportegyesületből kiválva,
Révész László sportszakember alapította a Vitalitás Egészségvédő és
Szabadidőszervező Sportegyesületet. A cél az volt, hogy a labdajátékokon kívül
más, főleg egyéni sportágakban fogja össze az amatőr sportolókat. Szinte nincs
olyan népszerű sportág, amely ne ebben az egyesületben talált volna otthonra. A
társaság első, nemzetközileg is jegyzett sportolója Kovács Dusán olimpikon,
akire 1996-ban atlétaként figyelt fel a világ. Mellette számos nemzetközi, és
annál is több országos sikert halmozott fel tagjai által a Vitalitás,
mindannyian népszerűsítve a sportolást, és általuk többeket érve el
Balassagyarmaton is. Az egyesületben vált naggyá Dósa Eszter hegyikerékpáros,
aki olimpiai kvótáért versenyzett. Ifjúsági olimpiára jutott ki a szintén
hegyikerékpáros Fenyvesi Péter is. Európa-bajnoki címet szereztek a látványtánc
szakosztály tagjai, országos csúcsokat döntenek meg az erőemelők.
A Vitalitás Sportegyesületnek is köszönhetők azok a
tömegeket vonzó rendezvények, amelyek a város határain túlmutatva országos és
nemzetközi bajnokságokként váltak ismertté. Triatlon kupák, hegyikerékpáros
futamok, karatebajnokságok, erőemelő megmérettetések, regionális látványtánc
versenyek és más kiemelkedő események, amelyeket fáradhatatlanul szerveznek meg
időről időre. Tetteik jól mutatják a város és közösségük iránt érzett
szenvedélyes szeretetüket, és a sportolás iránti elkötelezettségüket.
Emellett figyelemre méltó az is, hogy az általuk szervezett
rendezvényekre érkezők a helyi szolgáltatókat is segítik, a kiemelkedő
sportolói teljesítmények pedig a média figyelmét is felkeltik és így a város
működésére, ismertségére nézve is fontos munkát lát el az egyesület. Teszik
mindezt civilként, odaadással.
Működésük eddigi 31 éve alatt az egyesület sportolói több
mint 700-szor érték el különböző versenyeken az első nyolc legjobb helyezést.
Mindezért a Vitalitás Sportegyesület méltán kapja meg Balassagyarmat Város
Önkormányzatának 2022. évi Pro Urbe-díját.