BALASSAGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2023. évi határozata
BALASSAGYARMAT DÍSZPOLGÁRA cím
adományozásáról
dr. szakács zoltán
a Civitas Fortissima Kör Elnöke,
szülész- nőgyógyász főorvos részére
a Civitas Fortissima eszmeiségét
és az 1919-es bátor balassagyarmati honvédők emlékét ápoló, a hazafias
identitás erősítése érdekében hűséggel, küldetéstudattal végzett tevékenységének, és lokálpatriotizmusának, valamint több
évtizedes odaadó orvosi szolgálatának elismeréseként
„BALASSAGYARMAT
DÍSZPOLGÁRA”
kitüntető címet adományozza
Dr. Szakács Zoltán 1941. február 16-án született
Balassagyarmaton, kereskedő, iparos családban. Általános iskoláit
szülővárosában végezte, majd ugyancsak itt, a Balassi Bálint Gimnáziumban
érettségizett 1959-ben. 1960-ban felvételt nyert a Budapesti Orvosi Egyetem
Általános Orvosi Karára, ahol 1966-ban szerzett orvosdoktori diplomát.
1966 októberétől mindössze egy
év kihagyással folyamatosan a Dr. Kenessey Albert
Kórház-Rendelőintézet orvosa. Pályakezdőként több osztályon is helyettesített.
Hosszú pályafutása alatt számos szakmai továbbképzésen vett részt. Szülészet-nőgyógyászatból
1972-ben tett szakvizsgát. 1980-tól a kórház nőgyógyászati osztályán
főorvosként folytatta hivatását 2021-ig. Nyugdíjasként is aktívan dolgozott.
Tiszteletreméltó
emberi és orvosi magatartásával hozzájárult ahhoz, hogy az orvosi hivatás megbecsülése
a táradalom minden rétegében erősödjön.
Szakmai munkáját, hivatástudatát
1986-ban Egészségügyi Miniszteri dicsérettel, 1988-ban SZOT szakszervezeti
munkáért kitüntető jelvénnyel, 2002-ben „Az év Orvosa” oklevéllel, 2016-ban
Arany Díszoklevéllel ismerték el.
Dr. Szakács Zoltán az 1989-ben
magalakult „Civitas Fortissima
Kör” alapító tagja, jelenleg is a Kör elnökeként tevékenykedik, igazi
lokálpatriótaként.
A Civitas Fortissima Kör történelmi tudatot ébren
tartó tevékenységéért hálás az utókor. A gyarmatiak híven őrzik az
1919-es januári harcokban hősiesen fegyvert fogó polgárok, vasutasok
önfeláldozásának emlékét. Évről-évre megemlékeznek róluk, büszkén viselik a
Legbátrabb Város címet.
A Kör tagjainak köszönhető
többek között a városháza falán lévő egykor megcsúfolt emléktábla
visszafordítása, a hivatalos megemlékezések újjáélesztése, január 29-e városi
ünnepnappá nyílváníttatása, a városi címerben a Civitas Fortissima –
Balassagyarmat jelmondat aranyszalagon történő megjelentetése, az Ipolymenti Országzászló
eredeti helyére történt visszaállítása, széleskörű kiterjedt kapcsolatok
ápolása más, a nemzet ügyét szolgáló szervezetekkel.
Az elmúlt
évtizedek társadalmi folyamatainak egyik legjelentősebb eredménye a civil
szerveződések megjelenése az élet minden területén. A Civitas
Fortissima Kör ékes példája annak, hogy egy polgári
kezdeményezés miként képes társadalmi hatást gyakorolni, szemléletet formálni.
Ennek az erőnek egyik eredője Dr. Szakács Zoltán is, aki immár 35 éve
szerényen, hivalkodás nélkül végzi a város múltjának megőrzését vállaló
feladatait. A városért, a magyarságért végzett áldozatos tevékenysége nem más,
mint a balassagyarmati identitás és a hazaszeretet kifejeződésének
magas szintű támogatása.