Horváth Endre-díj

2017

Németh Árpád

Táblakép-tükör - Gondolatok az alkotás rámájára

Nem csillog talmi módon, nem fúj homokot a szemedbe, nem térít el, sőt, a távolból is mágnesként hat.

Még mielőtt a hatókörébe kerülnél, megelőz, körbefut, majd kedve szerint határozottan megragad, vagy csak finoman megérint, hogy végül magadra hagyva próbáld megtalálni vagy megfejteni önmagad. Egy színes táblakép-tükörrel van dolgod!

Egy Németh Árpád alkotással!

Árpád Kapuváron született, Diósjenőn nevelkedett, a Balassagyarmati Tanítóképzőben érettségizett.

Egerben lett tanárrá, Nógrád és Pest megyében dolgozott, most Vácon él és alkot. A balassagyarmati szálai erősek. A tanítóképzőben Farkas András festőművésztől leste el a rajzolás fundamentumait, másik mestere id. Blaskó János volt. Árpádnak volt csoportos és egyéni kiállítása is városunkban. Szóval majdhogynem elmondható, hazajár közénk. Eddig a száraz tények. Innentől impressziók, folytatva a bevezetőt.

Árpád írott gondolatait és munkáit ízlelgetve/megismerve az ember egyik legősibb, gazdag tartalmú szimbóluma formálódott meg az elmémben: a háromszög. Amely az ókori kultúrákban a teremtő erő, Platón számára a bölcsesség jele. A hegyével fölfelé a női, lefelé fordítva a férfi princípium. Életút. Szentháromság. Nimbusz. Dicsfény. Harmónia. Megannyi jelentés.

Szóval, némethárpádi háromszög. Érosz - ráció - autonómia. Az egyik csúcsában a figuralitás és az alaktalanság kettősének aktusa zihál. A másikban az élet tapasztalásai és az álmok feszegetik egymás határait. A harmadik csúcsban a tudatos építkezés és a pillanat szülte rögtönzés vagy véletlen verseng. Mi ez, ha nem csúcsteljesítmény?!

Ez a háromszög forog körös-körül a vásznak felett és permetezi azokat termékennyé.

A csúcsokban rejlő kettősség talán nem véletlen. Árpádot mozgatja és foglalkoztatja az emberben meglévő „kettős identitás”, kutatja azt, eszközei a vászon, az ecset, a pigment és a festőmozdulatok.

Németh Árpádot megismerni - a személyes kapcsolaton túl - a képein keresztül lehetséges. Ráadásul olyan módon - és ettől kiemelkedő az, amit csinál - hogy a kézlendület formálta festék-textúrákban, az anyagmélységekben és gesztusokban, a színharmóniákban, az alaktalan masszák mögül kikacsintó alakokban nem meglepő módon - jutalomként - még önnönmagunkat is képesek lehetünk fölfedezni. Legalábbis megvan rá az esélyünk. Hisz - most már tudjuk! - táblakép-tükörrel van dolgunk!

Ha Árpád alkotásait nézve, azok megszületésének feltételezett motivációira és folyamatára gondolva engedünk az alkotó szándékai szerinti, vagy a véletlen szülte szabad képzettársítások csábításának, azt érezhetjük, hogy az ultramarinok, umbrák, kobaltok, kadmiumok, titánok és az ónixok izgalmas elegyébe jelképesen az alkotó is beleoldotta önmagát, mint valami új színt vagy hangulatot, amitől aztán egyedivé, bármikor és bármitől megkülönböztethetővé válik az elénk tálalt mű. A hosszas szemlélődéskor eleinte talán észre sem vesszük, de végül bizton szembesülünk a magunkban rejlő konfliktusokkal vagy épp harmóniákkal, vágyakkal, szövevényes kapcsolatainkkal, változásainkkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel.

A szinesztéziának mint mentális jelenségnek, vagy ha úgy tetszik a déja vu érzésnek ezt az allegorikus módját akkor vagyunk képesek megtapasztalni, ha valóban nagyszerű alkotóval van dolgunk és persze mi magunk is rendelkezünk a megfelelő befogadói attitűddel! De! Bármilyen képességekkel vagyunk is megáldva - bátran mondom és ajánlom, nem csak a galériás beszél belőlem - foglalkozzunk minél többet a képzőművészettel, mint entitással/létezővel, ha másért nem, mert a mindannyiunk által olyan jól ismert médiumokkal ellentétben az enged gondolkodni, enged rácsodálkozni, enged megismerni, akár saját magunkat is. Kiváltképp, ha olyan közvetítővel – vátesszel – van dolgunk, mint Németh Árpád.