BALASSAGYARMAT KIVÁLÓ PEDAGÓGUSA

DÍJAT KAPJA

2015

 

Lőrik Istvánné

a Központi Óvoda Cseperedő Tagóvoda

óvodapedagógusa

 

Balassagyarmaton született 1955. január 23-án. 1975-ben szerzett óvónői diplomát a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. Balassagyarmaton 1975. augusztusában kezdett el óvónőként dolgozni az akkori IV. sz. óvodában, mely jelenleg is munkahelye. Óvodája évtizedeken keresztül biztosította a város középfokú óvónőképzőjének a gyakorlati helyszínt, így ő is aktív részese volt az óvónők szakmai képzésének. Fontosnak tartotta, hogy lépést tartson az új pedagógiai, módszertani irányzatokkal, szívesen tanult másoktól, próbált ki új szakmai fogásokat. Részt vett a város gyermekvédelmi munkájában, óvodája gyermekvédelmi felelőse volt. Szívén viselte a szegény sorsúak és a cigányság felkarolását, segítését, felzárkóztatását. Önképzésének fő irányvonala a roma gyerekek speciális nevelési-oktatási problémái, a magatartási és tanulási zavarok kezelése mozgásfejlesztéssel valamint az egyéni képességfejlesztés, az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése, mind a szociális érzékenységét, a segíteni akarását tükrözik. Több évtizedes múltra tekint vissza az óvodájában minden év őszén megrendezett, immár hagyománnyá váló terménykiállítás, melyet abból a célból indított el kolléganőjével, hogy a városi gyerekekhez közelebb hozzák a természetet, felfedeztessék természeti környezetük gazdagságát, szépségét, a földművelés, kertészkedés fontosságát, értékét. Aktív szerepet töltött be a gyermekek egészséges életmódjának kialakításában, a környezettudatos magatartás megalapozásában. Állandó segítője még ma is az óvodai és városi sportrendezvények lebonyolításának. Csendes, türelmes, megértő személyisége mindig biztos pont volt a gyermekek életében. Segítőkészsége, elkötelezettsége példamutató minden kollektíva számára. Eddigi kitüntetései, elismerései: Pedagógus Szolgálati Emlékérem 2015. június 12. 40 éves munkaviszony után 2015. szeptemberében vonult nyugdíjba.