BALASSAGYARMAT SPORTJÁÉRT

DÍJAT KAPJA

2015

 

Kovácsné Koi Julianna

a Kiss Árpád Általános Iskola tanára

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Tiszabezdéd községben született 1957. február 17-én. 1975-ben érettségizett Kisvárdán, testnevelés tagozatos gimnáziumban, ezután sikeresen felvételizett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolára, ahol 1979-ben végzett matematika-testnevelés általános iskolai tanár szakon. A főiskolán megválasztották verseny- és tömegsportért felelős főiskolai hallgatónak. Ezért a tevékenységéért 1977-ben Országos Dicsérő Oklevelet kapott. 1979. szeptemberében kezdett el tanítani a mostani Kiss Árpád Általános Iskolában, ahol a mai napig is végzi pedagógusi munkáját. Aktívan bekapcsolódott a város sportéletébe. A Balassagyarmati SE női kézilabda csapatának vezéregyéniségeként, közel 10 évig volt meghatározó játékosa az egyesületnek. A megyei bajnokság megnyerését követően ő és csapattársai többször vettek részt osztályozó tornán, ahol kétszer (1980-ban és 1982-ben) feljutottak az NB II-es országos bajnokságba. Az aktív játék befejezését követően tanácsaival segítette a csapat eredményes szereplését. Pedagógiai pályafutásának első éveiben a diákok tömegsportját próbálta fellendíteni. A tanulók aktívan kapcsolódtak be az akkor induló Olimpiai Ötpróba versenysorozatba. E téren végzett eredményes munkáját 1986-ban Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Országos Elismerő Oklevéllel köszönte meg. 1984-től az iskolájában a turisztika fellendülését tűzte ki célul. 25 éven keresztül nyaranta vándortáborokat szervezett és vezetett. 1987-ben az Országos Turisztikai Bizottság Dicsérő Oklevéllel jutalmazta áldozatos munkáját. Szakmai segítségére volt Révész Lászlónak a triatlon sportág balassagyarmati elindításában. Akkor már rendszeresen szervezett úszásoktatást az iskola tanulói számára. Innentől nemcsak az alapok megismertetése volt a cél, hanem a biztos, versenyszerű úszás elsajátítatása is. Egy évben 30-40 tanuló ismerkedett meg az alapokkal, és a triatlon-versenyzők felkészítése is a munkája részévé vált. Neki köszönhető, hogy a "hőskorban" sok aranyjelvényes sportolója lett az egyesületnek. Ebben a sportágban, az ő alapozó munkájára építve lett többszörös, megyei dobogós Kramlik Márta hátúszásban, illetve országos diákolimpiai bajnok Nagy Alexandra mellúszásban. A nemzetközi triatlonverseny egyik fő szervezője, segítője volt évtizedeken keresztül. Néha-néha még a szervezői váltó csapat tagjaként úszott, vagy kerékpározott is. Az országos versenyre rendszeresen elkísérte a versenyzőket és tanácsaival segítette őket a táv teljesítése során. Később diákjait az atlétika és a duatlon sportág felé irányította. Országos diákolimpián vett részt több tanítványa is. Az 1991/92-es szezonban a Balassagyarmati Kábel SE városi ifjúsági fiú kézilabdacsapata az NB I-ben szerepelt. A játékosok egy része nála kezdett el kézilabdázni. Osztályfőnökként és testnevelőként próbálta e sportág alapjait megtanítani részükre. Így kerültek aztán a város csapatába, ahol eredményesen szerepeltek, és többen közülük a felnőtt csapat meghatározó játékosává váltak. 2003-ban az addigi testnevelői munkáját Nógrád Megye Év Testnevelője kitüntetéssel értékelték. Több tanulója kapta meg a Jó Tanuló, Jó Sportoló városi és megyei díjat. Elvégezte a kineziológia szakot, ezt a tudását a sportolók mentális felkészítése során hasznosította. Többek között 3 évig segítette a magyar utánpótlás kézilabda válogatott felkészülését (melynek Gábor fia is tagja volt). Az ő segítsége is kellett, hogy a csapat Svájcban, a junior világbajnokságon a 4. helyen végezzen. Jelenleg a Kiss Árpád VDSE ultrafutó válogatott versenyzőjének, Tresó Gábornak az Európa- és világbajnokságon való felkészülésében segít alkalomszerűen. Sokszor kérik segítségét az egyesület hosszútávfutó versenyzői is, általában a Bécs-Budapest Szupermaratonra történő felkészülés alkalmával. A 36 éves pedagógus munkáját Balassagyarmat körzetének fenntartója (KLIK) 2014-ben a pedagógusnap alkalmából Dicsérő Emléklappal ismerte el. Eddigi kitüntetései, elismerései: 1977. Diáksport munkáért Országos Dicsérő Oklevél, 1986. Juan Antonio Samaranc (NOB elnökének) Elismerő Oklevele (olimpiai ötpróba), 1987. Országos Turisztikai Bizottság Dicsérő Oklevele, 2003. Nógrád megye év testnevelője, 2014. Balassagyarmat Pedagógusa Elismerő Oklevél.