2017

 

BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM

 

Házy Attila

az Ipoly Televízió és a
Gyarmati TV főszerkesztője

 

Balassagyarmaton született 1980. október 29-én, s azóta is folyamatosan itt él. Szakmája szerint televíziós operatőr, felsőfokú tanulmányait az egri Eszterházy Károly Egyetemen végzi. Jelenleg az önkormányzati tulajdonú Gyarmati Média Nonprofit Kft. ügyvezetője, az Ipoly Média Kft. és a Megafon Rádió Kft. igazgatója.

Igen fiatalon megnyilvánult érdeklődése a média és a televíziózás iránt, már tizennégy évesen az akkor még a művelődési központ működtetésében álló helyi tv stúdió kollégája volt, kamaszként magabiztos technikai tudással a vágás és operatőri munkában tekintélyt szerzett. Lelkesedése, szorgalma és elhivatottsága példaértékű volt. Az ezredfordulón nélküle lehetetlen lett volna a helyi televízió digitális átállása, az új, élő adásokra is képes rendszer kiépítése, az azóta is színes műsorszerkezet megvalósítása, a televíziós kitelepülések, önkormányzati ülések közvetítése. Kreatív ötletei és az ügyek kivitelezésében megnyilvánuló hajthatatlansága segítette talpon maradni és fejlődni a helyi médiát az elmúlt másfél évtizedben.

2007-es megválasztása óta folyamatosan betölti az önkormányzati médiatársaság ügyvezetői feladatait. 2008. augusztusában az Ipoly-völgyi Közösségi Televíziósok Egyesülete tagjaként kezdeményezte az Ipoly TV nevű regionális televízió indulását, amely akkor még csak három településen, 2014 óta már 56 településen látható. 2015-ben elérte, hogy az országos közmédia megyei szerkesztősége Balassagyarmaton legyen, amelyen keresztül aktív jelenlétet biztosít Balassagyarmat és térségének, valamint Nógrád megye számára a hazai tévé- és rádiócsatornákon.

2013-ban kísérleti jelleggel elindította a Megafon nevű rádióadót, amelyet végül 2016-tól állandó sugárzási engedéllyel üzemeltet, egyre bővülő stábjának töretlen lelkesedésével. A rádió a kutatási adatok alapján indulása óta piacvezető és valóban népszerű.

Házy Attila 2014-ban a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei felterjesztésére megkapta az év vállalkozója díjat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Demján Sándor, a VOSZ elnöke adott át neki Budapesten. Szakmai munkásságát a megyei önkormányzat is elismerte a Nógrád megyei Sajtó-díj odaítélésével.

Házy Attila elkötelezettsége, hűsége és mindig bizakodó hozzáállása szülővárosa felé töretlen, médiamunkáin túl karitatív és kulturális tevékenységet is folytat, önzetlen támogatója kulturális eseményeknek, újító akcióknak és a helyi média, valamint a filmkészítés iránt érdeklődő új generációknak. A legnehezebb forráshiányos időkben is sikerült megszerveznie egy olyan fiatalokból álló média alkotó közösséget, ahol a "nagy öregek" jelenléte révén a helyi tévé közel 30 éves történetének folyamatossága biztosított. Országos médiakapcsolatai révén elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy kiemelkedő balassagyarmati események és eredmények Magyarország számára is ismertek legyenek. Házy Attila bátor és újító munkájával méltó módon képviseli a Civitas Fortissimát, ezért Balassagyarmat Város Önkormányzata elismerését fejezi ki a Balassagyarmatért emlékérem adományozásával.