DR. IBRÁNYI ENDRE
főorvos úr részére,
aki hosszú, eredményes orvosi
pályafutásával példát mutatott a mai kor orvostársadalma számára, s
tevékenységével, önzetlen elhivatottsággal végzett gyógyító munkája során
minden körülmények között a város lakosságát szolgálta, a
posztumusz kitüntető
címet adományozza.
Ibrányi
Endre 1903. április 24-én született Budapesten tanító szülők gyermekeként.
Három testvérével együtt, szeretetteljes családi környezetben nevelkedett.
Alap- és középiskolai tanulmányait a fővárosban végezte el.
Orvosi
diplomáját 1928-ban vette át a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán.
Az
egyetem elvégzését követően budapesti intézetekben kezdte le orvos-gyakornoki
munkáját; dolgozott a Szent László, a Szent Rókus Kórházakban és rövid ideig
praktizált a Herczog Klinikán.
1931-ben
Érsekvadkertre költözött a család, ahol ő körzeti
orvosként tevékenykedett közel tíz esztendeig.
Ibrányi
doktor gyógyító munkája mellett bekapcsolódott Érsekvadkert
közéletébe, szövetkezeti elnök, községi képviselő lett, majd ellátta a Nemzeti
Egységpárt elnöki feladatait is. Mélyen vallásos meggyőződése alapján az
egyházközség világi elnökeként irányította a falu vallásos életét.
1941-ben
- a család Balassagyarmatra érkezésének évében - az Országos
Társadalombiztosítási Intézet, az akkori OTI balassagyarmati szervezetének a
vezetésével bízták meg főorvosi rangban. Majd 1950-től e mellett a város
vezetői a Rendelőintézet igazgatói feladatainak ellátására is felkérték,
amelyet nyugállományba vonulásáig, 1971-ig végzett. Aktív évei alatt
városunkban is hosszú évekig dolgozott a Főplébánia egyházközségi
képviselő-testületében.
Igazgató
Főorvos úr életének, orvosi pályájának meghatározó életélménye volt a pozitív
odafordulás, a minden körülmények között segíteni akarás, a feltétlen
szeretet-sugárzás betegei, és az elesettek felé.
Életszemléletén
túl mindennapi viselkedésében is teljes körűen azonosult Roger
Schütz gondolataival, melyek szerint: Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki
megtapasztalja, nem keres érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a
jutalom, ha adhat.
Mindennapjait
az áldozatkészség hatotta át, mindenek elé helyezte a betegek gyógyítását. Munkafegyelme
példaértékű, munkabírása alig követhető volt. Kora reggeltől délutánig
hivatalos munkahelyén, majd koraestig otthoni magánrendelőjében fogadta a
betegeket, akiket bárminemű megkülönböztetés nélkül, szükség szerint
medicinákkal, vagy lelke melegségével gyógyított. Motorkerékpárjáról sem
hiányozhatott az orvosi táska, hiszen jól tudta, hogy az orvosi segítségre
bárhol, bármikor és bárkinek szüksége lehet. Elhivatottságát jól jellemzi saját
vallomása mely szerint az emberek nem élhetnek
másként, csak egymás oltalmában!
Ugyanakkor
jellemvonásai közül nem hiányzott a következetes szigor, az önfegyelem, a külső
és a belső rendhez való ragaszkodás sem.
Gyermekei
nevelésében elsődlegesnek tartotta a szilárd jellem, a vallásos meggyőződés
kialakítását, amelyekben jó példával járt elől szerettei körében.
Dr.
Ibrányi Endre nem könnyű történelmi időkben élt, nem
a legkonszolidáltabb évtizedekben kellett megfelelnie azoknak a külső
elvárásoknak, amelyek hatására kortársai közül többen megtörtek és nem saját
belső igényeikhez méltó életre kényszeríttetten kellett
élniük. Őt sem hazugságokkal, sem ármánysággal nem voltak képesek megtörni,
hite, sziklaszilárd meggyőződése által túlélte a nehéz időket.
Jó
szívvel vállalt szerepet a világégést követően lassan
magára találó határmenti kisváros kulturális
közéletében is, több megyeházi rendezvény életre hívásában jeleskedett. Az ő
meghívására látogatott a városba többek között Sík Sándor papköltő.
A
magyarországi szerzetesrendek könyörtelen feloszlatását követően anyagi
támogatásával igyekezett a Szaléziak segítségére
lenni munkájuk folytatását remélve.
A
magyarság szent forradalmának vérbefojtását követően volt ereje ahhoz, hogy a
nehéz helyzetbe került családoknak lelki támaszt nyújtson, olykor
lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa azokat.
E
nemes életutat csak pillanatképekkel megidéző méltatásomat a XVII. században
élt William Penn szavaival
fejezem be:
Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg
az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó
cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell
megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg
erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.
Dr.
Ibrányi Endre főorvos úr sem jár már közöttünk,
hiszen 1977. október 28-án visszatért teremtőjéhez. Azonban kifogástalan
magánélete, sikeres, hosszú és önzetlen orvosi pályafutása példaként álljon a
mai nemzedékek előtt.