BALASSAGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
202/2022.(XII.21.) h a t á r o z a t a
„BALASSAGYARMATÉRT” emlékérem
adományozásáról
Dr. Bacskó József
alpolgármester, nyugalmazott középiskolai igazgató
részére
„BALASSAGYARMATÉRT” emlékérmet
adományozza
Dr. Bacskó
József 1939. március
26.-án született Szandán. A Balassi Bálint gimnázium elvégzése után, 1962-ben
az esztergomi Tanítóképzőben tanítói diplomát szerzett. Tanítóként dolgozott
Magyarnándorban, Herencsényben, majd Cserhátsurányban. Az egri Tanárképző
Főiskolán 1972-ben biológia, majd 1975-ben földrajz szakon diplomázott. Az
Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógia szakán 1979-ben, történelem szakon
1994-ben szerzett diplomát. Balassagyarmatra történő költözésekor a Madách Imre
Kollégium főhivatású nevelője, majd igazgatóhelyettese lett. Ez időben szerzett
történelemből doktori címet.
A
Mikszáth Kálmán Kereskedelmi, Vendéglátó Idegenforgalmi és Gazdasági
Középiskola és jogelődje igazgatója volt 1987- 2002-ig, nyugdíjba vonulásáig.
Nevéhez fűződik a tankonyha a tanboltok és a diákétkeztetés kialakítása. A
2002. évi önkormányzati választásokon önkormányzati képviselő és főállású
alpolgármester lett. Évente nemzetközi rendezvényt szervezett, ahol az iskola
szakácsai, cukrászai mérték össze tudásukat külföldről meghívott iskola szakács
és cukrász tanulóival. Alpolgármesterként kiemelkedő szerepe volt abban, hogy
az Ipolyparti állami területek önkormányzati tulajdonba kerültek. Ma is aktív,
gyógynövény és fűszernövény termesztőként tevékenykedik. Nős, két gyermek
édesapja és három unoka boldog nagypapája.