2019
BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM
Balassagyarmatért Emlékérem
(280/2019. (XII.19.) sz. határozat)
Arató
János
Balassagyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Arató
János nyugalmazott igazgató részére BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉRMET adományoz
tanárként, iskolaigazgatóként az iskola, a diákok, a város és a térség javára
végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként.
Arató János 1944. szeptember 22-én született Csitár községben,
pedagógus családban. A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium elvégzése után
az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsész karán szerzett magyar-történelem
szakos tanári diplomát.
Ezt követően 1967. szeptember 1-jétől a balassagyarmati Szondi
György Szakképző és szakiskolában kezdte meg a pedagógusi munkáját. Pályájának
kezdetétől nyugdíjba vonulásáig ez volt az egyetlen munkahelye. Az itt töltött
több évtized alatt egy munkanapot sem hiányzott, még betegállományban sem volt.
1972-től, mint az iskola igazgató-helyettese, majd 1988-2008-ig, 20 éven át
igazgatóként irányította a város legnagyobb létszámú iskoláját. Az iskola
közösségének szakoktatók, tanulók, tanárok együttműködésének összefogása ma is
példaszerű lehet. Vezetése alatt fejlesztette az iparitanuló-képzést, sor
került a képzési profil kibővítésére is, bevezette az érettségit adó
szakközépiskolai, illetve a felsőfokú végzettségnek számító (nem diplomás)
technikus képzést. Mindig nagy gondot fordított az iskola műszaki, tárgyi
feltételeinek javítására, bővítésére is.
A saját erő megteremtésben nagy szerepe volt, hogy az intézmény
vállalkozott külső projektek, építőipari szakmunkák kivitelezésére. Törekedett
gyümölcsöző kapcsolatot ápolni a város cégeivel. Irányításával az iskola
tanulói nagyon sok, a város szépítését, gyarapodását szolgáló építkezésen
vettek részt aktívan.
Arató János szerény emberként, nagy hatékonysággal munkálkodva,
mindig innovatív hozzáállással végezte munkáját az iskola, diákjai, a város és
a térség javára.