BALASSAGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
200/2022.(XII.21.) határozata
BALASSAGYARMAT DÍSZPOLGÁRA cím adományozásáról
Dr. Andor Csaba
matematikus, filozófus, Madách-kutató részére,
„BALASSAGYARMAT DÍSZPOLGÁRA”
kitüntető címet adományozza.
Andor Csaba
1950. április 13-án született Budapesten. 1975-ben végzett az Eötvös Loránd
Tudományegyetem matematika szakán, 1979-ben filozófia doktorátust szerzett.
1980-ban jelent meg első önálló kötete. Dolgozott az ELTE Filozófia Tanszékén,
az MTA Filozófia Intézetében, az Országos Pedagógiai Intézetben, a Petőfi
Irodalmi Múzeumban és az Országos Széchényi Könyvtárban.
Nógrád
megyében Madách-kutatásai révén vált ismertté. Első Madách-tanulmánya 1980-ban
jelent meg, nem sokkal az után, hogy filozófiából doktorált. Az évek múlásával
az egyéb általa művelt tudományterületeket, mint a nyelvfilozófiát,
szociál-antropológiát, társadalomtudományi kutatások módszertanát fokozatosan
háttérbe szorította a Madách Imre élete és munkássága iránt érzett szenvedélyes
érdeklődés.
Az 1980-as
évek legvégén minden más tudományos tevékenységgel felhagyott, és hatalmas
munkába fogott, kollégájával Madách Imre kéziratainak és levelezésének
katalógusát állította össze.
1992 őszén Grosschmid Péter Madách-leszármazottal tették meg az első
lépéseket a Madách-kutatók rendszeres találkozójának megszervezésére.
Az 1994-ben
megalakult Madách Irodalmi Társaság elnökévé is őt választották, ezen
tisztségében 2012-ig újra és újra megerősítést kapott. Andor Csaba
kezdeményezésére elindították a Madách Könyvtár c. sorozatot. Célul
tűzték ki, hogy Madách Imre műveit a lehető legtöbb nyelven megjelentessék. A
társaság felvállalta Az ember tragédiája kisebbségek nyelvén való
kiadását. Így jelent meg a Tragédia lovari,
jiddis és galego nyelven is. Kezdettől fogva arra
törekedtek, hogy a Tragédiának is legyen latin fordítása. 2006 nyarára,
a hazánkban megrendezett Neolatin Világkongresszusra ez is elkészült. Madách
műveinek teljes kiadását 2004-ben kezdték meg, 2022-ben a sorozat utolsó kötete
is megjelent.
2005-ben
Balassagyarmat Város Önkormányzatával közösen a társaság emléktáblát állított
Balassagyarmaton, a Bercsényi utca 8/A sz. ház, Csörföly
Imre ügyvéd egykori háza falán, mert a hagyomány szerint Madách egy itteni
összejövetelen vetette fel először azt a kérdést, hogy drámai műbe foglalható-e
az emberiség történelme. A társaság nevéhez fűződik egy Madách Imre versét
magán viselő sírkő megmentése, és a vármegyeházi gyűjteményben való elhelyezése
is.
1998-ban az
egykori vármegyeházán Andor Csaba rendezésében nyílt meg a Madách-emlékszoba. A
kiállítás egyebek mellett törekedett kiemelni Madách Nógrád megyével és
Balassagyarmattal való kapcsolatát.
Dr. Andor
Csaba évtizedekig Madách Imre élete és irodalmi tevékenysége kutatásának
szentelte életét. 1998-ban Nógrád megye Madách-díjjal ismerte el tevékenységét.
Érdemeinek
elismeréseképpen Balassagyarmat Város Önkormányzata Andor Csaba részére
posztumusz díszpolgári címet adományoz.
*
Dr. Andor
Csaba 2022. december 26-án hunyt el, a díszpolgári cím odaítélése 2022.
december 21-én történt.