Nem kapott digitális vetítőhöz
támogatást a balassagyarmati Madách mozi
|
|
|
Az art moziknak a hagyományos filmtekercsről a digitális vetítésre és a térhatású 3D technológiára való átállását kívánta támogatni az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal a 100 millió forintos pályázattal, amelyről 2012. novemberben döntöttek.
A Madách mozi tulajdonosa, a balassagyarmati Önkormányzat is beadta erre a pályázatát és a 2012. szeptember 27-ei határozatával 4,5 M Ft-os önrész biztosításáról döntött.
Összesen 15 pályázat érkezett be, ebből 10 város
pályázatát fogadták el, de a balassagyarmati
nem volt közöttük.
Egy digitális vetítő költsége kb. 16 M Ft, a kiosztott támogatások 8.5-11 M Ft közöttiek voltak. A nagyobb városok – Debrecen, Pécs, Szeged, Nagykanizsa, Eger, Miskolc, Szolnok, Kaposvár – mellett jutott támogatás Berettyóujfalu, Jászberény mozijának is.
Miután a piacot uraló Cinema City a jövőben csak azoknak a moziknak juttat filmújdonságokat, amelyek immár digitális vetítővel rendelkeznek, így az azt nélkülöző mozik nem juthatnak hozzá az új filmekhez, így sorsuk megpecsételődhet.
A minisztérium honlapja szerint a 2013-as költségvetésben is szerepeltetik 100 M összeggel egy újabb pályázat kiírását.
Nincs információnk arról, hogy a város tervez-e és ha igen, milyen lépéseket, a mozija sorsáról, a vetítési lehetőségekről, a pályázati döntés következében.
2012. december
Nagy László
Forrás. www.kormany.hu