Emlékezés Cseh Béla francia-latin szakos tanárra

(Édesapjáról leánya, Horváth Lászlóné sz. Cseh Margit emlékezett 2015. január 30-án a Helytörténeti Gyűjteményben. Köszönjük az előadás anyagának szíves átengedését, amelyet minimális rövidítéssel teszünk közzé. - szerk.)

Horváth Lászlóné sz. Cseh Margit

László Barna, Heltai Jenő Apám c. versét szavalta az előadás bevezetéseként

Cseh Béla tanuló évei és pályakezdése

Szülei Cseh János és Keserű Mária 1908. július 25-én házasodtak össze Cegléden.

Két fiúgyermekük született, János 1909. május1-én, Béla 1910. december 14-én. Édesapja hentes volt, katonai szolgálata után csendőr lett, szemsérülése miatt korán nyugdíjazták.

Középiskoláit a ceglédi Kossuth gimnáziumban kezdte és édesapja áthelyezése miatt az aszódi Petőfi gimnáziumban fejezte be János bátyjával együtt, l928-ban érettségiztek Aszódon.

[.....]

1928 szeptemberében felvételt nyert Debrecenbe a Magyar Királyi Tisza István Tudomány Egyetem, bölcsészettudomány karára. Bátyja szintén Debrecenbe, az orvosi karra nyert felvételt, de egészségügyi okokból átiratkozott a pedagógiai főiskolára. Így ott is együtt voltak, egy kollégiumban laktak.

Édesapám az egyetemen tagja volt az egyetemi zenekarnak, nagyon szépen hegedült. Tagja volt az egyetemi labdarúgó csapatnak és a tenisz szakosztály keretein belül teniszezett.

Egyetemi évei alatt megismerkedett Könyves Tóth Margittal.

1930 nyarán két hónapig Franciaországban nyelv gyakorlás céljából vasgyári munkásként dolgozott.

Középiskolai tanári oklevelet francia-latin szakon szerezte 1934-ben. A diploma megszerzése után nem tudott elhelyezkedni, így magántanárként tartotta el magát. 1936 októberében a ceglédi Kossuth Gimnáziumban kapott kisegítő óraadói tanári állást.

Első tanítványai között szerepelt Nagy Rezső tanár úr is, akinek itt két éven át osztályfőnöke lett, majd tanárként mindketten Balassagyarmatra kerültek, és mint kollegák együtt tanítottak hosszú éveken át.

2004 októberében osztályfőnökünket Balanyi tanár urat voltunk meglátogatni Kecskeméten, aki Balassagyarmaton tanított, de az 1956 események miatt elkényszerült városunkból. A ceglédi Kossuth Gimnázium előtt mentünk el és kértem osztálytársaimat, hogy pihenésképpen álljunk meg, mert én szeretném megnézni, hol tanított az édesapám. Az iskolába belépve a hosszú folyosón láttam meg, hogy az ott tanított és tanító összes tanár fényképe ki van rakva, mettől meddig tanított és mit. Itt leltem édesapám fényképére is. 1936-1938 között latint-franciát és magyart tanított. Szerencsémre az igazgató úrral is tudtam beszélni, aki rögtön elővette az akkori évkönyvet és felolvasta édesapám adatait, feljegyzéseit, nagyon jó érzés volt hallani róla.

1938 szeptemberében a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumból saját kérésére áthelyezését kérte Ceglédre Dr. Bojár János tanár úr, helyére Ceglédről Cseh Béla tanárt helyezték ide óraadó helyettes tanárnak. Így került Balassagyarmatra édesapám.

Ebben az időszakban többféle társadalmi tevékenységet folytatott: az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület tanár elnöke, Petőfi önképzőkör bíráló bizottság tagja, Petőfi Sportkör pénztárosa, a labdarúgó szakosztály vezetője volt.

Az 1938-39 BBG évkönyvben így írtak róla:

"A football szakosztály különösen szépen működött ez évben, s ez Cseh Béla tanár lelkes odaadásának köszönhető, ki fáradságot nem kímélve foglalkozott a fiukkal."

[...…]

Katonai szolgálatra sportolás közben szerzett vállficam miatt nem kellett bevonulnia, csak 1944 őszén egy munka-szolgálatos századhoz Celldömölkre. 1944 decemberében átminősítés miatt a "jutasi" altisztképző iskolához került kiképzésre Németországba. Alakulatát 1945 márciusában otthagyta, és 1945. május 10-én gyalogosan hazatért családjához. Német nyelv tudását itt szerezte.

Itthon azonnal folytatta tovább tanári működését 1949. március 22-ig.

A meghurcoltatás évei

1949-ben már 13 éves tanári tapasztalattal rendelkezett, 38 éves volt, megbuktatott egy hatodikos diákot, aki bosszúból feljelentette édesapámat, ezért 1949. március 22-én a gimnáziumban tanítás közben letartoztatták.

A népbíróság hamis vádak alapján két tanítványa és egy városi lakos hamis tanúvallomásai alapján édesapámat "izgatás" miatt főbüntetésül 2 év 10 hónap börtönre, mellékbüntetésül 10 év hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának felfüggesztésére, valamint vagyona ½ részének elkobzására ítélte.

Börtönéveit az ország több börtönében töltötte, (féltek, ha hosszabb ideig együtt vannak az elítéltek, esetleg szervezkednek). Így a budapesti Gyűjtőben, a szegedi Csillag börtönben, a márianosztrai börtönben raboskodott. Mint rab, állami vállatoknál fizikai munkát végzett. A börtön évei alatt megtanult angolul, spanyolul és olaszul. Abban az időben értelmiségiekkel volt tele a börtön: újságírókkal, írókkal, tanárokkal stb. A napi fizikai munka után olvastak, tanultak. A dobogókői BM üdülő építésén is dolgozott.

Erről nem lehetett beszélni, tabu volt és most örülök, hogy lehetőségem van arra, hogy elmondjam, miért kellett édesapámnak 34 hónapot ártatlanul leülnie.

A Történeti Levéltár anyaga szerint az alábbi hamis tanúvallomások alapján ítélték el.

Az egyik diák vallomása:

A jegyzőkönyvet aláírta l949. 03.22.

"Cseh Bélát, mint a balassagyarmati gimnázium tanárát 2 éve ismerem. Határozottan tudom róla, hogy egy kifejezetten fasiszta és jobb oldalú beállítottságú egyén. Ezen beállítottsága megnyilvánult a következő esetben. A múlt hó közepe táján az időpontra már pontosan nem emlékezem "xy" nevű barátommal együtt mentem az EPOSZ Nógrád Hont megyei titkárságra és az iskola kapujából kifordulva láttam, hogy Cseh Béla tanár egy általam ismeretlen, jól öltözött személlyel beszélgetett, és hallottam, hogy a következő kijelentéseket tette. "Nem kell búsulni öregem, nem tart már sokáig ez a kommunista rémuralom, majd az amerikaiak elintézik ezt a társaságot." Mikor hallottam, hogy nevezett milyen irányú beszélgetést folytat, hogy végig hallgathassam, lehajoltam és a cipőmet igazítottam meg. Így hallottam tett kijelentéseit. Cseh kijelentéseit a velem jövő xy is hallotta.

Megtörtént az is, hogy mikor mi kollégisták az iskolában élő újságot tartottunk ahová a tanárokat is meghívtuk, én voltam aki Mindszentyvel kapcsolatban elítélése után foglalkoztam. Mikor jellemeztem Mindszentyt mint egy hazaáruló bitangot, egy kémkedő, valutázó és összeesküvő gazt, akkor Cseh tanár elhúzta a száját és tüntetőleg kivonult az osztályból."

Megjegyezni kívánom, hogy édesapám sohasem volt fasiszta beállítottságú.

A másik diák vallomása:

A jegyzőkönyvet aláírta 1949. 03. 22.

"A balassagyarmati kollégiumban másfél éve vagyok. Cseh Béla gimnáziumi tanárt azóta ismerem. Nevezett határozottan jobb oldalú és fasiszta beállítottságú egyénnek ismerek. Ezen jobb oldali magatartásáról személyesen is meggyőződtünk, amikor 1949. év február hó közepe táján, a pontos dátumra már nem emlékezem, egyik nap estefelé xy kollégista barátommal együtt mentünk az EPOSZ megyei titkárságára. Ekkor láttam Cseh Bélát a gimnázium előtt egy előttem teljesen ismeretlen emberrel beszélni, és hallottam amikor a következő kijelentéseket tette: "Nem kell búsulni nem tart ez a kommunista rém uralom már sokáig, mert az amerikaiak elfogják intézni ezt a társaságot." Közvetlen mellettük a barátom lehajolt cipőjét megigazítani és én is megálltam vele. Mikor ezt a kijelentést tette és látta, hogy mi megálltunk, gyorsan valami másról kezdtek beszélni. Fasiszta és jobboldalú magatartása megnyilvánult abban is, amikor egy alkalommal mi kollégisták élő újságot tartottunk ahova a tanári kart is meghívtuk. Ekkor, amikor az előadó a Mindszenty hazaáruló és kémkedő politikáját ismertette, már elítélése után, ekkor Cseh Tanár egyedül felállt a többi tanár közül és egyedül tüntetőleg kivonult a teremből."

Harmadik tanú, helyi lakos tanú vallomása:

Jegyzőkönyvet aláírta 1949. 03. 22.

"Cseh Béla gimnáziumi tanárt már jó ideje ismerem. Nevezettet, mint jobb oldali és fasiszta beállítottságú egyént ismerem. Ezen jobb oldali és fasiszta magatartása megnyilvánult abban, hogy 1949. január hónapban, a pontos dátumra már nem emlékszem, Balassagyarmaton a Neuburger féle vendéglőben Cseh Béla tanár egy idegen férfi társaságában, asztalnál ülve a következőkről beszélt az idegennel: "Nem tudom, hogy mire fog ez a helyzet fordulni, de én már nem bírom ezt az intézkedéseit nézni a kommunistáknak. Szinte tűrhetetlen, hogy minden vezető helyet ezek foglalnak el. Ezek úgy látszik, azt hiszik, hogy ez a demokrácia örökké tart, pedig tévednek." Az idegen ember bizonygatott Cseh tanárnak, de az halkan beszélt és azt már nem hallottam. Ezt úgy sikerült hallani, hogy Cseh tanárnak és az idegennek az asztalához háttal álltam egészen közel és ismerve Cseh tanár magatartását idegen ember társaságában, gondolva arra, hogy a demokráciát gyalázza. Majd amikor engem felismert Cseh tanár, felállt és az idegennel elhagyták a helyiséget. Utána én is haza mentem."

Hát ezek voltak a hamis tanúvallomások. A bíróság nem hallgatta meg édesapám védekezését, nem idézte be azokat a tanukat, akik valódi beszélgetéseiket tanúsíthatták volna. A bíróság pár másodperces hallgatózásból összefüggő "izgatást" fogadott el, amely gyönyörű szép 4-5 nyomtatott szoros körmondatban teljesedett ki.

Ennek alapján született meg az ítélet: "demokratikus államrend elleni izgatásért." A tárgyalásra nem vezették elő, az ítéletet távollétében hirdették ki. 1952. január 29-én szabadult a márianosztrai börtönből, miután letöltötte a 2 év 10 hónap büntetését.

2001-ben Kovács Gábor tanár úr az Életerő katolikus újságban leírta, hogy találkozott azzal az osztálytársával Budapesten, egy nemzetközi rendezvényen, aki feljelentette édesapámat. 1956 óta külföldön élő, ott jó magyarrá és kereszténnyé érett társa első mondata így hangzott. "Még ma is bánt a lelkiismeret, hogy hamis tanúvallomásom alapján bebörtönözték Cseh Béla tanár urat."

Szabadulása után hivatalvesztése miatt 1952. február 9-én a balassagyarmati Vágóhídon helyezkedett el, adminisztrátori munkakörben, március 9-ig dolgozott ott. Március 25-én a balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalathoz került, ahol könyvelő majd főkönyvelői beosztásban dolgozott.

1954. június 28-án képesített könyvelői vizsgát tett a budapesti Számviteli Főiskolán. Több vállalat egyesítése után a Községgazdálkodási Vállalat vezetőkönyvelője lett.

1957 februárjában a rendőrség izgatás gyanúja miatt ismét letartoztatta, de ügye kivizsgálása után (nem tudtak semmit rá bizonyítani) szabadon engedték.

A Történeti Levéltárból kikért anyagából kiderült, hogy sokan jelentettek róla, de semmi terhelőt nem jelentettek, vagy tiszteletből, vagy, mert nem tudtak mit jelenteni.

Visszatérés a pedagógus pályára

Édesapám 1956 nyarán beadta rehabilitációs kérelmét, melyet 1956 decemberében elfogadtak és 1957. január 1-től visszahelyezték tanári állásába. Hamar visszailleszkedett, folyamatosan osztályfőnök volt. Tanítványai szerették, tisztelték.

Felesége súlyos (rákos) betegsége miatt kérte nyugdíjaztatását és 1971. április 30. hatállyal nyugállományba vonult.

Felesége halála után 1972. szeptember 4-től ismét nevelő tanár lett a fiú kollégiumban 1975. július 15-ig. Majd a Balassi Bálint Gimnáziumban 1975. szeptember 1-től 1976. június 15-ig tanított óraadó tanárként. Az egyedüllétet nehezen viselte. Szíve egyre gyakrabban rosszalkodott.

1977 júliusában bekerült a nógrádgárdonyi szanatóriumba egy volt tanítványa segítségével és ott 1977. augusztus 9-én elhunyt.

Készültünk nyaralni férjem szüleihez Debrecenbe. Kimentünk meglátogatni Gárdonyba és elköszöntünk tőle, másnap reggel kaptuk az értesítést, hogy reggel nem ébredt fel, álmában érte a halál. Nem gondoltam volna, hogy az elköszönés az utolsó találkozást is jelentette.

A börtönévek megviselték 38 évesen derékba tört tanári pályája. Ártatlanul leült 2 év 10 hónapot. Soha nem panaszkodott, ez soha nem volt téma otthon.

Református vallású révén a városba kerülését követően azonnal bekapcsolódott a balassagyarmati Református Egyházközség életébe, ahol gondnoki és presbiteri státuszt töltött be 1940-től több éven keresztül, melyet szívesen végzett.

Egy volt tanítványa miután megmenekült a haláltáborból és hazakerült Balassagyarmatra, hogy ne maradjon le a többi osztálytársától, édesapám ingyen felzárkóztatta a tananyagban. Viszonzásul 1966-ban hívta meg Svájcba pihenni, így hálálta meg tanára önzetlen segítségét.

Kanadában élő volt tanítványa "Cseh Béla alapítványt" akart létre hozni, de sajnálatos módon valaki megtorpedózta.

Mikor a postához kerültem, a Nemzetközi Távbeszélő Kapcsoló Központba látogattunk el. Mivel a középiskolában franciát tanultam, a párizsi kezelő mellé álltam, és figyeltem a munkáját. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy Balassagyarmatról. Azt mondta, hogy itt ül, azt Cseh Béla tanár úrnak köszönheti, aki franciára tanította. Büszkén mondtam, hogy a lánya vagyok. De a pesti barátnőm is mesélte, hogy Gyarmatról felkerült lányokkal találkozott, akik szintén azzal dicsekedtek, hogy a francia tudásukat édesapámnak köszönhetik.

Hatalmas nagy íróasztala volt, és amikor kicsi voltam, ő dolgozatokat javított esténként, én pedig az íróasztal egyik sarkában a francia lexikont lapozgattam. Nagyon szerette, hogy ott voltam vele.

A dolgozók gimnáziumában is tanított, értett a matematikához, kémiához és fizikához is.

Labdarúgás iránti megszállottsága

Mindene volt a foci. Minden meccsen ott volt, esőben, hóban, szélben. A Balassi Bálint Gimnázium emlékkönyvében Sportélet a Balassiban címszó alatt ezt írták róla: "Cseh Béla tanár úr a labdarúgás megszállottja volt." Ő maga is kergette a labdát fiatal korában.

1942-ben letette a játékvezetői vizsgát, vezetett meccseket is, de főleg mint intéző, edző vette ki részét a footbal szakosztály munkájában, a gimnáziumi és a városi football csapatban. Szívvel-lélekkel végezte munkáját. Két fiát is beoltotta a foci szeretetére, mindkét öcsém labdarúgó játékvezető lett.

Engem is sokszor kivitt meccsekre, vagy ha vidékre mentek focizni vitt bennünket is. Persze teherautóval, padok voltak feltéve, azon utaztak a focisták is. Akkoriban a foci nem a pénzről szólt, a lelkesedés, önzetlen szeretet a foci iránt volt az irányadó.

Családi élete

Hívatása és a foci után jött a család. 1936. szeptember 26-án kötött házasságot Könyves Tóth Margittal Debrecenben. Házasságukból 3 gyermek született. Margit 1939-ben, Béla 1941-ben, István 1943-ban.

Mikor Balassagyarmatra kerültek a Kossuth Lajos u 29-ben Harsányiéknál laktak albérletben, és csak utána költöztek az Óváros tér 28-ba, a mostani Zeneiskolával szemben lévő családi házba. Itt sokszor fogadtak be családokat, így, Erdélyből menekülteket, de a háború elől menekülve bátyját és családját is. A háborút követően Antal Zoltán református pap családját, míg sikerült a parókiára beköltözniük. A háborút a pincében vészeltük át. A lakásban először német katonák, később orosz katonák laktak.

Akkoriban piac volt az utcánkban, és mindig az ablakban nézelődtünk, ez volt a legfőbb szórakozásunk. Nagyon szerettem ott lakni, de apu letartóztatása után az Ó utca 6 számba költöztünk, elbújva a világ szeme elől, (ez egy kis utca az Óváros tér és a Szerb utca között), úgy gondolta anyukám, hogy ott nem fognak bántani bennünket.

Édesapám börtönéveiben édesanyám nem kapott sehol állást. Minket, a gyerekeket árvaházba akartak vinni, amit édesanyám nem engedett. 9, 7, 5 évesek voltunk. Egy fillér fizetés nélkül maradt 3 gyerekkel. Nagyon nehéz évek voltak, ha nem is szó szerint, de megettük a csillárt, a szőnyegeket, bútorokat, könyveket (mindent eladott, hogy legyen mit ennünk.) Az utolsó darab volt apu íróasztala, amitől nem akart megválni, végül az is elment, mert kellett a pénz. Így is előfordult, hogy nem volt mit vacsoráznunk, vagy nem volt zsír a kenyérre, akkor megpaprikáztuk és megsóztuk. Nagyon nagy szegénységben éltünk. Volt úgy, hogy elfogyott a tüzelő, 20 kg-t adtak személyenként fát, akkor, 6-kor már sorban álltunk a tüzépen, hogy időben (7-kor nyitott) beérjünk az iskolába. 4-en 80 kiló fát kaptunk, a sorban állásnál megfagyott a lábunk, mert akkor igazi kemény tél volt. Ezt a favásárlást párszor megismételtük. Agyonstoppolt harisnyában, mástól kapott kinőtt ruhában jártunk. Az értelmiség mélyen együtt érzett családunkkal, összefogott és segített bennünket, ki mivel tudott. Volt, aki lisztet, cukrot, burgonyát stb. hozott, titokban az éj leple alatt, mert félt mindenki, hogy egy reakciós családot támogat. Megszervezték ebédünket, minden nap más családnál ebédeltünk, így legalább ebédre tudtunk rendes ételt enni.

Az anyukám nagyon sokat dolgozott, összetartotta a családot, szeretetben nevelt bennünket.

Apu a hívatását nagyon szerette, betegen is bement tanítani, egy napot sem hiányzott. Példát mutatott előttünk, hivatástudatra, becsületre, szorgalomra, tisztességre, munka iránti szeretetre, lelkiismeretre nevelt bennünket. Mint apa szigorú volt, de sosem bántott bennünket. Ha kértük, segített mindenben.

Szerette hazáját, annak ellenére, ami történt vele. 1956-ban megkérdezte tőlünk, hogy disszidáljunk-e, az egész család egységesen döntött, hogy maradunk. Nagyon örült, ezt várta tőlünk, azt mondta.

Kertészkedett, a szomszéd telken szemétdomb volt, amelyből nagyon szép kertet varázsolt, fákat, bokrokat ültetett és megtermeltük a konyhára való zöldségeket.

Nagyon sokat dohányzott, napi 100 Munkás volt az adagja. Szerette a társaságot, a Palóc és a Balassa volt a kedvenc törzshelye, itt engedte ki a gőzt, házmestert ivott.

Amikor temetésre kellett menni Ceglédre, bizony a vonatköltséget nehezen teremtette elő anyu, így Pisti öcsémet betanította, hogyha megkérdik hány éves, mondja, hogy 5. Nem volt baj, odafelé, visszafelé már Gyarmathoz közeledtünk, alig volt utas a kocsiban, mikor jött a kalauz, és kérdezte Pistike hány éves vagy? Hát az én kis öcsém rávágta, hogy 6, de vonaton 5. Szegény anyukám majd elsüllyedt szégyenében, szerencsére ezek a vasutasok mind focisták voltak, jól ismerték a családot, így semmi probléma nem volt, csak az anyukám érezte magát kellemetlenül.

Munkára neveltek bennünket. Mindent megragadtunk, amiből pénzt lehetett csinálni. Én kislány koromban orgonát árultam a piacon, leveleket hordtam ki cégek megbízásából, gimnazista koromban pedig takarítónő voltam minden nyáron, a két öcsém pedig vagonokból téglát raktak ki éjjelente.

Sok pofont kaptunk az élettől. Én népművelő-könyvtár szakos szakközépiskolába szerettem volna menni, nem vettek fel, még a Balassiba is később kezdhettem meg a tanulást, mert onnan is elutasítottak először. Pista öcsém Repülőtiszti iskolába szeretett volna menni, "helyhiány miatt" utasították el, de még a házasságkötésemet is meg akarták akadályozni, mivel a férjem katonatiszt volt. Végül is Pista öcsém matematika, kémia szakos tanár lett. Béla öcsém szőlész-borász szakon végzett a gyöngyösi főiskolán. Én a postához kerültem, ahol 14 évet dolgoztam, onnan a Határőrséghez mentem, és mint személyzeti főeladó vonultam nyugállományba 20 év munka után.

Persze ezeket az éveket sosem hevertük ki sem anyagilag, sem lelkileg, de szorgalmas munkával élünk szerényen, becsületesen és ez a fontos.

Volt tanárok, tanítványok visszaemlékezései

Hogy milyen pedagógus volt, így emlékeznek kollegái, tanítványai: (Örkényi Zsuzsa - nyugdíjas tanárnő)

("Cseh Béla tanár Úr kollégámnak meghatározó szerepe volt életemben, hiszen tanári pályámat a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban kezdhettem 1969 szeptemberében. Négy esztendőt töltöttem a patinás falak között, és kiváló, nagy tudású kollégák mellett.

Cseh Béla - Béla bácsinak szólítottuk akkor még huszonévesen - szeretettel fogadott, azonnal kollégájaként kezelt, engem, az ő nemzedékénél sokkal kisebb kompetenciájú tanárt - /!/, azonnal ideadta az összes tanmenetét, amely által megkímélődtem az év eleji tollrágástól, legalább francia nyelvből. A tanmenetek megismertetésén kívül sok tanácsot is adott az oktatáshoz. Ő maga nagyon jól tudott franciául és úgy tanított, hogy a minőség elve érvényesüljön. Minőségre törekedett mindenben.

Mikor odakerültem, a mintegy 16 osztály számára hatalmas táblán készítették el az órarendet, minden kollégának külön színekkel, az év elején "sakkozásra" szorulva az ütközések miatt. Egy ízben megtudtam a kollégáktól, hogy az ezt megelőző két évtizedben megszakítás nélkül Béla bácsi készítette az iskola órarendjét, egy A4-es lapon golyóstollal írta 35 tanár beosztását, de soha nem kellett hiba miatt megváltoztatni. Hibátlan volt mindig. Ugyancsak hibátlanul dolgozott az érettségik idején jegyzőként. Két osztályt is felvállalt egyszerre, hatalmas adminisztrációs munka volt, ám Béla bácsinál minden egyezett. Ezt soha nem felejtem el.

Társasági ember volt, többször poharazgattunk együtt a Palócban, fájdalmas emlékek ezek, bár régen volt, megőriztem őket.

Kedélyét elborította szeretett feleségének súlyos betegsége, majd halála. Soha nem tudta kiheverni.

Nem tudom, régi tanítványaiban mennyire tudatosultak tanári és emberi kiválóságai, Balassagyarmat értékességét meghatározó személyisége. Szeretném tudni, hogy még inkább, mint bennem."

Egy másik kolléga így irt róla: (Kovács Ferenc - nyugdíjas tanár)

"Az órarendet Cseh Béla készítette. Komoly és hosszadalmas munka volt. "Béla bácsi" - így neveztük mi fiatalok - ezt elvállalta társadalmi munkában. Augusztus 25-én volt az alakuló értekezlet, akkor mindenkit megkérdezett milyen kívánsága van az órarenddel kapcsolatban. Én kezdő tanárként megkérdeztem - milyen kívánságok szoktak lenni? - „Van, aki azt kéri, ne legyenek 1. és 2. órái, van, aki épp az ellenkezőjét kéri: ne legyenek 5. 6. órái. Van, aki nem szereti a lyukas órákat, más annak örül, ha vannak. Ezek rendre közömbösítik egymást. Ezeket én figyelembe veszem és egész sok kívánság teljesül. Ezzel én örömet szerzek kollégáimnak, közben magamnak is megcsinálom a legjobb órarendet." 1968-ban érettségi vizsga jegyzőjének Cseh Bélát kértem fel. Példásan végezte ezt a munkát, meg volt hozzá a rutinja. Az adminisztrációt pontosan szakszerűen végezte.

Nagy sportbarát volt. A focit különösen szerette. A sportkör könyvelését is ő végezte. Igazi önmegvalósítást az jelentett neki, amikor a Balassiban francia tagozatos osztályok indultak. Heti 6 órában taníthatott franciát. Osztályfőnökséget is vállalt. Lezser eleganciával tanított. A fontoskodást, a tanítványok szívatását kerülte. Partnernek tekintette tanítványait. Ő nem dorgált, nem szívesen büntetett. Reálisan értékelte tanítványai tudását. Megkövetelte, hogy folyamatosan tanuljanak. Szerette a bort, de soha nem láttuk illuminált állapotban, tartotta a mértéket. Egy érdekes mondatát idézem: "Én a kolbászt szeretem, attól sosem vagyok másnapos, a bort is szeretem, azt meg nem kell a fogam közül kipiszkálnom."

Szintén kollégája így irt róla: (Rozmán Vilmos - nyugdíjas tanár)

"1960 szeptemberében találkoztam először Cseh Béla bácsival, aki mindjárt a "szárnyai" alá vett, mint fiatal pedagógust. Barátságunkat erősítette, hogy nagy érdeklődést tanúsított a sport iránt. Főleg a labdarúgás érdekelte. Ő volt labdarúgó szakosztály vezetője, edzője és gondnoka egy személyben. Ő irányította a szakosztályt a megyei középiskolás bajnokságokra. A kevés mérkőzés miatt megszervezte a szomszédos falvak csapataival való találkozást is. Ezek a meccsek nagy élményt nyújtottak lovas kocsikkal, vagy traktorral és pótkocsival szállítottak minket oda-vissza. Az érettségi találkozókon visszatérő volt diákjaink még ma is nagy szeretettel emlegetik ezeket a labdarugó találkozókat.

Megemlíteném még a Béla bácsi által szervezett vasárnaponkénti találkozót. Minden vasárnap 11 órakor volt találkozó a "Palóc vendéglőben". Egy- másfél óráig tartott. Ez volt a "BÖBE" a Balassagyarmat Öreg Barátok Egylete. A megjelenés kötelező volt. Béla bácsi részt vett a városi sportkör labdarugó szakosztályának életében is."

Egykori tanítványa így irt édesapámról: (Dr. Patakiné Holik Katalin)

"A gimnáziumban a francia nyelv tanulását választottam. Nagy izgalommal vártuk az első órát és Cseh Béla tanár urat, akit addig nem ismertünk. Egyszer csak belépett egy nagyon kellemes, mosolygós arcú, középtermetű ember, és franciául köszönt, majd megismételte magyarul. Általában nem ült le, hanem fel-alá járkált a tábla előtt, mondta és írta a francia szavakat. Aztán mindenkinek utána kellett mondania, leírnia. Ahogyan egyre többet hallottam a hangját, francia kiejtését, mind gyakrabban jutott eszembe a híres francia színész Jean Gabin. Cseh tanár úrnak pont olyan volt az orgánuma és francia kiejtése, mint az akkor már világhírű francia színésznek, akinek filmjeit lehetett nézni a moziban. Később viccesen emlegettem, hogy Jean Gabin pont úgy beszél, mint Cseh Béla. Mikor előre haladtunk a francia tudással, megtanított francia dalokra. Minden órán mindenkitől számon kérte az előző órán tanultakat, és mindenki lelkesen tanult, soha egy rossz szó, egy büntetés nem hangzott el az órákon. Akinek nem sikerült valami, addig ismételtette vele, amíg megelégedhetett az eredménnyel.

Rendkívüli türelemmel és megértéssel tanított és fegyelmezett, megszerettük és nagyon becsültük őt. Szerettük humorát, szerettük, ha francia verseket mondott és tanított rá, pedig nem is volt a könyvben. Érettségi után először középfokú, majd felsőfokú nyelvvizsgát tehettem franciából. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy Cseh Béla volt a franciatanárom a gimnáziumban."

Egy másik tanítványa így írt: (Nagy László)

"Cseh Béla, a nekünk jutott tanári kar legidősebbje lett a bennünket francia nyelvben pallérozó pedagógus, aki mackósan, aprókat lépve érkezett az első órára.

Akkor is, de azt követően minden órán öltönyben vagy zakóban jelent meg, pulóvert sohasem hordott. Nyakkendő is elengedhetetlen része volt az öltözködésének, jellegzetes volt, ahogy az órákra érkezett, osztálynaplóját hóna alá csapva, könyvekkel, szótárakkal. A nyelvtan tanítására fektette a legnagyobb hangsúlyt, az igeidők, vonzatok, szórendek képezték számára a francia nyelv alapzatát.

Cseh Béla tökéletesen megfelelt annak az elképzelésemnek, amivel egy tipikus franciát, az élet apró szépségein örökösen elcsodálkozó, de azokat a maga helyén kezelni tudó, dörgő-morgó, de sohasem haragtartó, már javakorabeli francia úriembert felruháztam. Maigret felügyelő alakját láttam benne, hanghordozása, mozdulatai, járása, vonzalma a cigarettához, valljuk be néha-néha sikeres kacérkodása a borral, mind ezt a képet erősítették.

A második év folyamán kénytelenek voltunk elköszönni tanárunktól, Cseh Bélától is. Elment a Monsieur, hiszen így hívtuk mi is, átadta osztályát, majd egy-két évre rá nyugdíjba vonult, egy szerethető, jellegzetes személyiséggel lett kevesebb az iskola, és rövidesen, halálával pedig maga a város, mi is valamennyien."

Egy tanítványa, aki még az 1939-es évről emlékezett rá: (Kenessey Béla)

"Cseh Béla számomra elsősorban, mint kitűnő labdarúgó szakember maradt meg az emlékezetemben. 1939 szeptemberétől jártam rendszeresen a Balassa TSE mérkőzéseire, s láttam, hogy a tanár úr egy személyben intéző és edző. Fáradhatatlanul vezette csapata edzéseit s utazott játékosaival a hétvégeken különböző helyekre. 1940 őszétől a csapat NB III.-as lett, s 1944 őszéig váltakozó sikerrel állt helyt. A csapatban gimnazisták is játszottak. Ők mind Cseh tanár úr felfedezettjei. Néhány név közülük. Szücs Gábor fedezet, Varga László csatár, Lőke Ernő és Szomor Lajos fedezet, Ozsváth János csatár, Kurtyák János hátvéd, Balázsik József kapus, Megyeri /korábban Hodák/ István fedezet, Kövi Pál és Eszes József csatár. Ők adhatták a tanár úrnak a "Matyi" becenevet, az 1930 -as évek jeles csatára, Cseh László után.

Tanár urat mindig nagyra becsültem, s emlékezetemben rokonszenves egyénisége elevenen él."

Egy tanítványa így irt: (Dr. Szabó András)

"Mikor egy alkalommal irodalmi színpadi szereplésemre hivatkozva két francia óráról felmentést kértem tőle, enyhe vállrándítással csak ennyit mondott: - Te tudod. Hogy jó tanár lehetett, arra abból következtetek: ritkán éreztem annyira maró lelkiismeret furdalást, mint e két kihagyott francia óra miatt. Pár év kihagyás után visszakerült a tantestületbe, s kezdte ott, ahol abbahagyta: az igeidők fejbegyömöszölésénél. Azt hihetné az ember, hogy a diáksághoz való viszonya ezt követően fordulatot vett: hogy elzárkózó, elutasító magatartással hordozta eztán magában sérelmét. Nem így történt. Úgy volt, akként járt el, ahogy Kosztolányi Novák tanár ura: magában megbocsátott az ellene vétkezőknek. Ötéves érettségi találkozónkon minden változatlannak mutatta őt. A régi öltönyét viselte és parázslott kezében a cigaretta. Rá egy évre értesültünk haláláról.

Ha arra kellene választ adnom, hogy mi volt ott, az iskolában, a diák szemmel is felmérhető érték, ezeknek a múltból, félmúltból érkezett középosztálybeli tanárembereknek a munkájában, gondolkodás nélkül pattan a számból a közhelyízű felelet: életformájuk volt a tanítás.

A francia nyelv tanára is valószínűleg ezért nem épített falat a sérelemből önmaga és az ifjúság közé, mert tudta, a legnagyobbat kockáztatná ezzel: a számára legbecsesebb létezési mód feladását. A századfordulós falak, melyek között fél életüket eltöltötték, a sok értelemben peremre került kisváros és annak légköre érzékennyé tették őket a múlt eseményeinek számba vételére. Óráik ezért lehettek az emlékezés töredékeiben is maradandó értékűek, mert a sorsuk mögött felsejlő történelem, a maguk mögött hagyott, de lényükben tovább vitt, megőrzött múlt ott hatott a tanítás során is.

Mert azzal valamennyien tisztában voltak, hogy ember és ember között, lélektől lélekig nagyon sok szellemi útja lehet az érintkezésnek, de a közeledés legmélyebb pillanatait, az emberség és emberiesség megméretését ez a pálya ígéri legteljesebben."

Szintén volt tanítvány így emlékezik: (Dr. Horváth László)

1968-ban 3. éves Szántós gimnazistaként két barátommal megpróbáltunk franciát tanulni, nem volt egyszerű, de végül is Cseh Béla tanár úr vállalta, hogy teljesen ingyen tanít minket estéként felváltva valamelyikünk lakásán. Személyében meglepő módon az eleinte mogorvának tűnő külső mögött, egy rendkívüli klasszikus műveltséggel rendelkező nagy tudású, de mindamellett humánus igazi "EURÓPAI EMBERT" ismerhettünk meg, aki a tanítás során sokszor hivatkozott a latin eredetű azaz a neolatin nyelvek összefüggéseire.

Az Ő hatására kezdtem spanyolul is tanulni, és mindig hálával gondolok rá, akitől a két nyelv alapjait megtanulhattam"

Telek Zoltán francia sanzonokat játszott tangóharmonikán