(Csach Gábor polgármester ünnepi beszéde a 2024. január 29-i városi ünnepségen)

CF105 - A LÉLEK EREJE

„…A valódi lelki erősség a törekvő erkölcsösséget a tettekben látja, nem a hírnévben, s jobban szereti, ha igazán első, mint ha csak látszik annak. A ki a tapasztalatlan sokaság balvéleményétől függ, azt a nagy emberek közé nem sorozhatjuk…”

Cicero az antik Róma egyik legjelentősebb filozófusa írta e sorokat Kötelességekről című művében. Igazán Bátornak lenni annyit tesz, mint a partvonal mellett okoskodóktól függetlenül határozottan cselekedni a jóért. Nem másról beszél itt, mint az európai kultúrát meghatározó négy sarkalatos erény talán legfontosabbikáról, a Fortitudo, vagyis a Lelki erősség, az igazi Bátorság erényéről.

Az antikvitástól a modern korig eme erényt allegóriaként mindig törékeny nőalakban ábrázolták, éppen úgy, ahogyan a Kossuth díjas balassagyarmati szobrász Párkányi Raab Péter hátam mögött látható Civitas Fortissima emlékművén. Mosolygó, szépséges nőként, aki lelki erejének köszönhetően egyetlen elegáns, de apró mozdulatával képes legyőzni a mohóság bűnébe eső ellenséget.

Ahogy Cicero mondta: „… a lelkierő a méltányosságért küzdő erény. Ezért senki sem aratott még dicsőséget, a ki csellel vagy gonoszsággal tett szert hírnévre. Mert erkölcsi jó nem lehet igazságtalan...”

TISZTELT ÜNNEPLŐ KÖZÖSSÉG

Amikor én jártam általános és középiskolába, a történelemről csupa csacsiságot tanítottak: hogy a háromnyomásos gazdálkodás meg a vaseke tette naggyá a Karolingokat, vagy a Német-Római Császárságot s nem Nagy Károly, vagy I. Nagy Ottó. Azt tanították, hogy a termelési viszonyok dinamikájától függ egy civilizáció felemelkedése, és hogy a mennyiség idővel minőségbe vált.

Hogy teljesen mindegy, ki vezet egy országot, egy hadsereget vagy egy várost, mert így is úgyis objektív körülmények vagy az osztályharc fognak felülkerekedni. Lélek és szellem, tehetség, rátermettség és erkölcs nem létezik, csak az anyag törvényszerűsége. Aztán a történelem rendszerváltás képében csapta arcon ezt a fatalizmust.

Mert nagyon nem mindegy, ki vezet egy országot, egy hadsereget vagy egy várost. A történelem szekerét a problémákat helyben megoldani képes, tettrekész emberek lökdösik, nem a mindig mást hibáztató, az egész világot megváltani akaró fotelhuszárok.

Balassagyarmaton sem lett volna csehkiverés, ha nem Rákóczy István és Huszár Aladár a vármegye meghatározó alakjai, ha nem épp a vasutas Schuch István és a főjegyző Pongrácz György fognak kezet az ellenállást elindító Vármegyei közalkalmazotti gyűlésen, ha nem Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond századosok szervezik a fegyveres támadást. És nem lenne méltó a modern Balassagyarmat 105 évvel ezelőtti legjelentősebb hőstette a Civitas Fortissima névre, ha nem adta volna életét tíz mártír a honmentő küzdelemnek. Ha nem lett volna Czakó Balázs, Dancsok Ferenc, Havaj József, Hrubecz Márton, Nagy József, Petrovics József, Rózsa András, Vancsó József, Virág János és Weisz Sándor véráldozata.

És talán nem lett volna a Trianoni diktátum sem oly kegyetlen a magyarokkal, ha 1918 őszén nem egy tehetségtelen Károlyi gróf próbált volna a haszonleső álmodozóival és gazembereivel a háború végi forradalmi puccsban kormányával rendet tenni az anarchián. Ha ezek az őrültek nem a világforradalom borgőzös mámorában úsztak volna, talán nem zuhan teljes káoszba az ország. A nélkülözés miatt év végére a magyar vidéken el-elszabadulnak éhséglázadások: a Karancsság falvainak szegényei kifosztják a nemesi és módos paraszti raktárakat, Salgótarjánban a zsidó üzleteket rabolják ki, de még ezeket a helyi garázdaságokat sem sikerül megakadályoznia Károlyiéknak. Épp annyira nem sikerült, miként a cseh-szlovák és román katonai előrenyomulást sem fékezni. Pedig a Felvidék elfoglalását csupán 1800 cseh katona mindössze 9 géppuskával kezdte meg november közepén, s két hónap alatt mégis elveszett az egész Felvidék. Nem véletlenül mondta már ekkor Párizsban a cseh Masaryk és Benes, hogy a magyar hadsereg és rendőrség képtelen a rend fenntartására, a magyar köztisztviselők elhagyják a szlovák ajkú településeket, mert ez a magyar kormány csak egy ócska „bolsevik banda”.

Persze mi gyarmatiak vigasztalódhatunk azzal, hogy 1919. január 29 miatt is megmaradhattunk magyarnak. Csak hát Trianon elvette tőlünk nemcsak a honfoglalás óta művelt szőlőhegyünket, de évezredes vonzásunkba tartozó 47 településünket, kereskedelmi és kulturális kapcsolatainkat, boltjaink és szolgáltatásaink fogyasztóinak felét. Perifériára kerültünk, és évszázadnyi idő súlyos hátrányait heverjük ma is.

Pedig lehetett volna másként, ha nemcsak Balassagyarmat termett volna a nehéz időkben a nemzet sorsát óvó vezetőket, hazafias vasutasokat, kötelességtudó, józan polgárokat. Akik tudják, hogy az egyén önzésénél, és a csillogó szabadosságnál fontosabb a szülőföld és az ősök tisztelete, a függetlenség. Akik nem olyanok, mint Somló József a szocdem gyarmati ügyvéd, aki december 30-án még katonai ellenállásra tüzelte a várost, ám két héttel később a csehek Losonci majd Ipolysági bevonulása után úgy elnémult, akár ma egy hálaadási ünnepen pulykákkal álmodó fővárosi cégvezető.

Sorsfordító idők vannak ma is: egyesek szerint dönteni kell kelet és nyugat közt, mások szerint választani a komfortosnak látszó nihilizmus vagy a verejtékes nemzeti szuverenitás között. De a Civitas Fortissima figyelmeztet minket, hogy ne vesszünk el a világtörténelmi játszmákban, ne kutassuk a rajtunk kívül álló hatalmasságok taktikáit. A valódi függetlenség lényege az, hogy helyben tudjuk a feladatainkat: ne a történelem viharai, a senkik által felhatalmazott "intézmények", progresszívnek látszó ideológiák irányítsák közös dolgainkat, hanem a szülőföldet minden körülmény közt segítő tettek szülessenek, olyan felelős, józan és tettrekész vezetők által, mint az egykor volt Schuch Istvánok, Pongrácz Györgyök, Huszár Aladárok és Vizy Zsigmondok.

Ahogy Cicero mondja: „… A lelkierőnek és állhatatosságnak az a lényege, hogy válságos időkben meg ne zavarodjunk és nagy zajt ütve ki ne jöjjünk a kerékvágásból,… hanem bátor szívet és megfontolást tanúsítva maradjunk józanok …”

Dicsőség a Civitas Fortissima hőseinek mindenkor!