|
Fidelissima, Fortissima, Invicta -
településeink történelmi tettei Sopron Leghűségesebb
város - Civitas Fidelissima hivatalosan 1922 óta Emléknap: december 14.
"A soproni népszavazási terület
lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovátartozás iránti hajlandóság
próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül
az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot.
A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában
megerősítette a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök
diadalába vetett reménységet. Midőn a törvényhozás a soproni népszavazási
terület lakosainak államhűségét, melyről mindenkor meg volt győződve,
szeretetével viszonozza, a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: [...] 3. § Sopron sz. kir. város címere a "civitas
fidelissima" jeligével egészíttetik ki. (részlet az 1922. XXIX. törvénycikkből) Történelmi háttér:
Balassagyarmat Legbátrabb
város - Civitas Fortissima hivatalosan 2005 óta emléknapja: január 29.
1. § Az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek
tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja. 2. § Az Országgyűlés Balassagyarmat városnak a "„Legbátrabb
Város" ("„Civitas Fortissima")
címet adományozza. 3. § Balassagyarmat város címere a "Civitas Fortissima"
jelszóval egészül ki. (részlet a 2005. évi XXXIX. törvényből) Történelmi háttér: Balassagyarmatot,
1919. január 29-én, a magyar katonák hősiessége és a fegyvert fogó polgárok,
vasutasok önfeláldozása felszabadította az idegen uralom alól. Cselekedetük
értékét növeli, hogy mindezt önszántukból, a hatalom akaratával dacolva vívták
ki. Tettüket a katonai vitézség, a hazaszeretet és a polgári összefogás
példájaként tartjuk számon. A huszadik századi
magyar történelem sorsfordítója az 1918 októbere és 1919 vége közötti rövid
esztendő, amely alatt három radikális rendszerváltás játszódott le
Magyarországon, miközben az ország elveszítette területének kétharmadát. 1918
őszén bekövetkezett az Osztrák-Magyar Monarchia háborús veresége, rövid napok
alatt megdőlt az ezer éves Magyar Királyság, és a Károlyi Mihály vezetésével
létrejött kormány egy demokratikus Magyarország létrehozását tűzte zászlajára... Ebben a helyzetben
vette kezdetét novemberben a cseh, román és szerb támadás, mely a győztes
hatalmak jóváhagyásával, sőt hathatós segédletével rövid idő alatt
elszakította a Felvidéket, Erdélyt és a Partiumot, valamint a Délvidéket. A
tragédia bekövetkeztét elősegítette a kormányzó erők történelmi tévedése is,
akik a mindenáron képviselt pacifizmus jelszavával meg sem kísérelték a
fegyveres védekezést. Károlyiék csak 1919
januárjában kezdték felismerni politikájuk tragikus következményét, és láttak
hozzá egy ütőképes haderő létrehozásához. Akkorra azonban a
csehszlovákok már bevonultak a történelmi Nógrád vármegye északi részére,
majd január 3-án Losoncra, egy hétre rá pedig megszállták a szomszédos Hont
vármegye székhelyét, Ipolyságot. 1919. január 15-én több ponton átlépve az
Ipolyt, elfoglalták a folyó déli partján fekvő vasútvonalat és
Drégelypalánkot. Ezt követően egy alig negyvenfős különítmény bevonult
Balassagyarmatra. Birtokba vették a vasútállomást, a postát és a laktanyát, a
város vasúton túli részét. Balassagyarmaton még a
csehek ideérkezte előtt viták folytak a fegyveres ellenállásról. A kormány
képviseletében működő Rákóczi István a
jegyzőkönyvezett tiltakozást, s egyben a fegyveres ellenállás tilalmát
szorgalmazta. Mások, főként tisztviselők, katonák (Pongrácz György megyei
főjegyző, Huszár Aladár másodjegyző, Vizy Zsigmond és Bercelly György
századosok) egy ütőképes „Palóc dandár” és az ellenállás megszervezésében
látták a kiutat. Rákóczi kormánybiztos akarata érvényesült: a városi
képviselő-testület küldöttsége már január 14-én este kivonult a
vasútállomásra, fogadni a cseheket és biztosítani a megszállás békés voltát. A csehszlovákok
számára kiemelkedő jelentőségű volt a fontosabb vasútvonalak megszerzése. A
város fontosságát növelte Salgótarján közelsége, ahol a megmaradt
Magyarország egyetlen jelentősebb szénmezője volt található... Balassagyarmat az
antant által 1918 decemberében kijelölt demarkációs vonal magyar oldalán terült
el, így a csehszlovák megszállás az egyezmény előírásai szerint is jogsértő
volt. Mégis, az ideérkező cseh vezetők hamarosan érzékeltették a város
lakosságával, hogy a megyeszékhelyet a Csehszlovák Köztársaság részének
tekintik. Január 25-én pedig az új hatalom képviseletében megjelent a
városban Bazovszky zsupán (azelőtt losonci ügyvéd), a prágai kormány
megbízottja a megszállt nógrádi részeken, hogy átvegye a közigazgatás
irányítását. Január 27-én történelmi gyűlésre került sor a
vármegyeházán. A lelkesítő, ellenállásra buzdító beszédek után egy jelkép
erejű kézfogásra került sor. Pongrácz György vármegyei főjegyző és a
szociáldemokrata Schuch István mozdonyvezető kézszorítása két társadalmi
réteg, két eltérő látásmód, politikai felfogás szövetkezését jelentette a
közös cél érdekében. Egyhangúan kijelentették, hogy – vállalva sorsuk
bizonytalanságát – nem tesznek esküt a csehszlovák államra. Másnap a vasutasok küldöttséget menesztettek
Magyarnándorba, az ott állomásozó katonaság vezetőihez, Bajatz Rudolf és Vizy
Zsigmond századosokhoz, segítségüket kérve a megszállók kiveréséhez. 1919. január 29-én Bajatz és Vizy századosok
csapatai, kiegészülve a balassagyarmati vasutasokkal, polgárokkal hajnali
négy órakor támadást intéztek a csehszlovák katonaság ellen. A laktanya elleni támadás sikeresen indult.
Bajatzéknak véres harc árán sikerült felhatolniuk az épület emeletére. (Ekkor
esett el a csehek parancsnoka, Lauka főhadnagy.) A 16-os honvédek
különítménye Vizy Zsigmond vezetésével a főbejárat felől rohamozott. Ők is
sikerrel betörtek az épületbe és feljutottak az emeletre, azonban itt zavar
támadt a két csoport között, és a támadók visszavonultak. A visszavonulás után Bajatz egy cseh vasutast
küldött be a laktanyába, megadásra szólítva fel az ellenséget. Azok a
felszólításra ki is tették a fehér zászlót, azonban a laktanya felé futó
magyar katonákat sortűzzel fogadták. Ennek hatására a megriadt honvédek,
minden biztatás ellenére, megkezdték a visszavonulást a közeli Szügy felé,
onnan pedig Magyarnándorba. A laktanya elleni támadással párhuzamosan heves -
halálos áldozatokat is követelő - harc bontakozott ki a vasútállomás
birtoklásáért, mely sikerrel járt. A laktanya elleni sikertelen akció hírére a város
elöljárósága megkezdte a polgárság szervezését. Huszár Aladár másodfőjegyző lett
a városparancsnok. A megszervezett polgárok egy része a temetőnél járőrözött,
illetve puskatűz alá fogott egy Losonc felől érkező vonatot. Másik részük a
városban cirkált. A lakosok – köztük balassis diákok –, hogy elhitessék a
csehekkel a katonaság jelenlétét, a környező háztetőkről, épületekből lőtték
a laktanyát. Végre, délután fél kettő órakor, a hadügyminiszter rendeletére,
Balassagyarmatra érkezett az iglói géppuskás tanfolyam egysége, Kattauer
Rudolf főhadnagy vezetésével. Telefonon azonnal felszólították a helyettes
cseh parancsnokot a megadásra, és ugyanakkor támadást intéztek a laktanya
ellen. Az ellenség megadta magát, 78 csehszlovák katona esett az iglóiak
fogságába. Balassagyarmat felszabadult! A hírre a Drégelypalánkon állomásozó,
Pálmay Ernő százados vezetése alatt álló katonai egység is támadást indított.
Az Ipoly északi partját és Salgótarjánt biztosító 40. hadosztály csapatai
szintén tüzet nyitottak a demarkációs vonalat átlépő csehszlovákokra. A
következő napon felszabadult az Ipoly teljes bal partja. Balassagyarmat a kezdetektől őrzi a hősi vállalkozás
emlékét. A városháza falán 1922. október 29-én helyezték el a ma is ott
díszelgő emléktáblát, Horthy Miklós kormányzó szavainak kíséretében: "Akikről
e tábla szólani fog, igaz magyarok voltak, mert forrón szerették hazájukat,
és hősök voltak, mert hazaszeretetüknek életüket is feláldozták." A rendszerváltozás után, 1998-ban, városunk
képviselő-testülete január 29-ét városi ünneppé nyilvánította és döntött
arról, hogy a Civitas Fortissima feliratot címerében és a Városháza
homlokzatán is elhelyezzék. A cím használata - miután a Parlament elfogadta
Urbán Árpád képviselő javaslatát - 2005 májusában országgyűlési megerősítést
is kapott. forrás: www.balassagyarmat.hu Kercaszomor Legbátrabb
falu - Communitas Fortissima hivatalosan
2008 óta Emléknapja: február 9.
Kercaszomor a
történeti Őrséghez tartozó két falu, Kerca és Szomoróc
1942. évi egyesítésével jött létre. Az Országgyűlés fejet hajt Kercaszomor lakóinak, a falujuk Magyarországhoz tartozása
érdekében indított, 1920-as fegyveres felkelésben tanúsított bátor
magatartása előtt, ezért az alábbi törvényt alkotja: 1.§ Az Országgyűlés Kercaszomor
védőinek tántoríthatatlan bátorságát - örök emlékezetül - törvénybe iktatja. 2.§ Az Országgyűlés Kercaszomor
községnek a "Legbátrabb falu" ("Communitas
Fortissima") címet adományozza. 3.§ Kercaszomor
község címere a "Communitas Fortissima" jelszóval egészül ki. (részlet a 2008. évi LXIV. törvényből) Történelmi háttér: 1919. augusztus 12-én a
Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai megszállták a mai Kercaszomor nyugati
részét, amely akkor még Szomoróc néven önálló, színmagyar református község
volt. Egy évvel később - alig két hónappal a trianoni békediktátum aláírása
után, 1920. augusztus 1-jén - a helyi lakosság a kercai
helyőrség Rankay József hadnagy vezette katonáival együtt fegyverrel űzte el
a betolakodókat. A diadal azonban rövid életűnek bizonyult, a megszállók
erősítést kaptak, visszaszorították a kercai határőröket, a felkelésben részt
vevő szomoróciak egy részét pedig bebörtönözték, mások a szomszéd falvakba
menekültek A Határmegállapító Bizottság mégis a helyi lakosság
bátor helytállásának hatására döntött úgy Szomoróc sorsáról, hogy az 1922. február 9-én visszatérhetett a megcsonkított
ország maradékához. A visszatérés 80.
évfordulóján, 2002. február 9-én újra ünneppé emeltük ezt a napot.
Emlékülésünkön dr. Zsiga Tibor történész foglalta össze a térség és a
korszak történetét. A téma kutatója kijelentette, hogy az ún. trianoni
békeszerződéssel, valójában erőszakos diktátummal megcsonkított
Magyarországon csak Balassagyarmat városa vállalkozott a
szomorócihoz hasonló fegyveres ellenállásra. A falu képviselőtestülete
még 2002 februárjában rendeletet alkotott, majd a Vas Megyei Közgyűlés
támogatásával a Belügyminisztérium elé terjesztette kérvényét. Mivel
érdemleges választ nem kaptunk, a 2002. augusztus 11-i falunapon, a felkelés
évfordulóján önerőből avattuk fel a Szervátiusz István szobrászművész által
alkotott emlékművet. 2008. április
14-én ismét önálló törvényjavaslatként került az Országgyűlés elé Kercaszomor
ügye, immár négypárti támogatással: FIDESZ, KDNP, MDF, MSZP. Az Országgyűlés egy
ellenszavazattal, tartózkodás nélkül törvénybe iktatta: Kercaszomor a Legbátrabb
Falu - Communitas Fortissima - cím birtokosa. forrás:
kercaszomor.hu Szigetvár Leghősiesebb város - Civitas Invicta 2011 óta Emléknapja: október
17.
Szigetvár hős védői és a település polgári lakosságának harcosai olyan
korban védték várukat, melyben az előrenyomuló idegen hadak rendszeres
támadásai fokozott veszélyt jelentettek hazánk megmaradására, nemzetünk
létére, valamint az összeurópai kereszténységre, a kontinens évezredek alatt
kialakult hagyományrendszerére és kultúrkörére. Az 1566-os ostrom idején
mártírhalált halt hősök helytállásának és véráldozatának, a katonai túlerővel
szemben tanúsított bátor kiállásának köszönhetően hazánk és Európa
fennmaradhatott a történelem zivataros századaiban, példát mutatva az
eljövendő korok társadalmainak hazaszeretetből, hősiességből. Zrínyi Miklós
és vitézei hős, önfeláldozó kirohanásának híre bejárta egész Európát,
bizonyságot téve a magyarság vitézi ellenállásáról, a betolakodó hadak elleni
hősi védelem történelmi jelentőségéről, nagyságáról. E nagyszerű harci tett
indokolja Szigetvár város leghősiesebb városként történő elismerését, mellyel
az Országgyűlés méltó emléket állít az óriási túlerővel szemben folytatott
harcokban elhunyt hős katonáknak (részlet a 2011. évi CXXXVI. törvényből) Történelmi
háttér: A szultán 1566. augusztus 6-án
táborozott le Szigetvár alatt és hatalmas seregével megkezdte a mocsaraktól
körül ölelt város ostromát. A védők jelentős része magyar volt, akik
javarészt Baranyából és Somogyból származtak, de voltak mellettük számosan
horvátok és néhány német is. A védők a vár kapujában egy hatalmas fakeresztet
állítottak, hogy emlékeztessenek a hazájukhoz és hitükhöz való hűségükre,
mert "Aki hűséges mindhalálig,
annak adom az élet koszorúját." A hosszú küzdelemben nagyon sokan
vesztek el mindkét részről. Csak az augusztus 15. körüli nagy rohamokban,
1600 török katona nyerte el a vértanúság koszorúját, köztük az elit
seregtestből, a janicsárokból 600 fő. A túlerő lassan beszorította a védőket
a belső várba. Az ostromlók a Szigetet körülfogó, az Almás-patak vizétől
felduzzadt tó vizén és a körbefekvő ingoványos területen több töltés
építésébe kezdtek, amelyen aztán támadásba indulhattak a bástyák ellen. A
török janicsárok nagy lelkesedéssel és elszántsággal támadtak, de a védők
olyan irtózatos tüzet adtak rájuk ágyúkból és puskákból, hogy ezek a nagyon
bátor török harcosok is mind meghátráltak... A szultán nem láthatta meg a győzelmet,
mivel szeptember 6-án meghalt, de a halálát vezérei a katonák előtt
eltitkolták... A védők
helyzetét kilátástalanná tette a belsővárban tomboló tűzvész, amelyet, a
lőportorony felrobbanása okozott. Ekkor dönt Zrínyi a kirohanás mellett. A
kirohanó vitézek minden védőeszközt, pajzsot és sisakot, páncélt letéve az
ágyút az ellenségre sütvén a kapunál tolongó oszmánokra törtek, élükön a
várkapitánnyal. A megmaradt védők Zrínyi Miklós és Juranics
Lőrinc a zászlótartó mögött sorakoztak fel, aki utoljára még egyszer
kibontotta a dunántúli főkapitányi lobogót, és aztán "Jézus segíts!"
csatakiáltásukkal törtek az ostromlók kapu előtt tolongó áradatára. A
krónikás írja, hogy a lövedékek, a nyilak, golyók és dárdák szinte "jégeső módjára" zúdultak
rájuk. Zrínyit a küzdelemben több lövés érte, mellén is, fején is, ekkor
elesett, a körülötte küzdő vitézeket mind levágták. Végül a halott Zrínyinek
fejét vették és a török táborban kopjára szúrva, közszemlére tették. A hősies
kirohanással a védők élükön a vitéz horvát bánnal valóban megkoronázták
addigi harcukat. Forrás. Szigethvar.hu
|
