Medvácz Lajos
Balassagyarmat polgármesterének ünnepi beszéde
a Civitas Fortissima téren 2015. január 29-én)

"Amit erő vagy hatalom elvesz, azt az idő és a szerencse ismét visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges."

Tisztelt Képviselő Úr!

Tisztelt Emlékező Balassagyarmatiak!

Kedves Kercaszomori Barátaink!

Kedves Fiatalok!

Több mint egy évszázada, hogy az első világháború elkezdődött, melyet akkor még a nagy háborúnak hívtak. Gyors háborúnak gondolták kirobbantói, ám nem így lett. A négy hosszú év hihetetlen sok szenvedéssel és áldozattal járt. Az addig fennálló gyarmat és érdekeltségi rendszer felbomlott. Az Osztrák-Magyar Monarchia, szétesett az Oszmán birodalom összeomlott, a német területszerzési vágyak szertefoszlottak, Oroszországban forradalom tört ki. A nagy világégés alatt 15 millió ember halt meg. A győztes hatalmak egy új világrendet alkottak, mely nem bizonyult tartósnak. Az általuk diktált békerendszer, mely erőszakosan átformálta Közép és Dél –Európát, előkészítette a II. világháborút.

Ez az időszak talán a legfájdalmasabb történelmi kor a magyarság sorsában.

1918 októberét követő egy év alatt három radikális rendszerváltozás rázta meg az országot elveszítettük területünk kétharmadát, és semmivé lett az ezeréves magyar királyság. Majd minden család siratta a maga halottját. A három és félmilliós hadseregből csak ötszázezer katona tért haza éppen, de ennyi volt a hősi halottak száma is. Másfél millióan megsebesültek, s közel 900 ezren, pedig fogságba estek. A haza súlyos válságba süllyedt, a nehéz gazdasági helyzet, a szén, az áru és élelmiszerhiány, pedig a forradalmi változások erjesztője lett.

1918-ban az akkori kormányzó erők történelmi tévedése, mely a mindenáron békét elven nyugodott azt eredményezte, hogy a cseh, román, szerb erők az antant támogatásával elszakították Erdélyt, a Felvidéket valamint a Délvidéket. 1919 januárjában a Károlyi kormány hibás döntéseit belátva, hiába ébredt rá elmulasztott történelmi lehetőségeire, erőtlennek bizonyultak törekvései, amelyek a katonaság sorainak rendezésére, egy ütőképes haderő felállítására irányultak. A bolsevik propaganda, a pacifista kormány parancsára egymást követő megalázó visszavonulások, és az önfeladás hatására megbomlik a fegyelem, a katonák hazavágynak, s annyi öldöklés után már nem akarnak harcolni. Ekkorra a csehszlovákok már bevonultak a történelmi Nógrád vármegye északi részére. Január 15-én több ponton átlépték az Ipolyt, és elfoglalták a folyó déli partján fekvő vasútvonalat és Drégelypalánkot, majd az alig negyvenfős különítmény bevonult Balassagyarmatra. Olyan stratégiai célokat vettek birtokba, mint a vasútállomás, a posta, és a laktanya. Az itt állomásozó katonák – utasításra – puskalövés nélkül távoztak a városból. A városban felfordulás, zavar, félelem uralkodott. A megszállók a kezdeti udvarias viselkedés után egyértelművé tették, hogy az itt élők hamarosan egy új eddig nem létezett állam polgárai lesznek, s osztoznak megannyi elveszett magyar város lakóinak sorsában. Balassagyarmaton azonban másképp történtek a dolgok, nem a megszállók akarata döntött.

Tisztelt Emlékezők!

A népek történelme során minden elnyomó szándékot, valamennyi területszerzési törekvést a gazdasági előnyök, az ipari nyersanyagok, az országok vérkeringését jelentő fő közlekedési útvonalak és csomópontok megszerzése motivált. Nem volt ez másképp térségünkben sem 1919-ben. A csehek fő törekvése is a kelet-nyugati irányban elnyúló, a várost és az Ipoly mentét érintő vasúthálózat feletti rendelkezés megszerzése, valamint a Salgótarján környéki szénmezők elfoglalása volt. A cseh politikusok még jó néhány kilométerrel délebbre helyezett országhatárról álmodtak, mely Vác térségében, Püspökhatvan irányában húzódott volna.

A kitűzött cél komolyságának demonstrálására érkezett a városba január 24-én Bazovszky zsupán losonci ügyvéd, a prágai kormány megbízottja, hogy átvegye a közigazgatás irányítását. Jelenléte a városban felkorbácsolta az indulatokat és az itt élőkben megindította az ellenállást. Elsősorban azok a társadalmi csoportok fontolgatták az intervencióval szembeni ellenállást, akik a legsérülékenyebb egzisztenciával rendelkeztek, s akik a csehek végleges megszállásának esetére tudatában voltak állásuk és megélhetőségük elvesztésének. Iparosok, tisztviselők, s főképp vasutasok gyűlésezni, szervezkedni kezdtek. Január 27-én a vármegyeházi történelmi gyűlésen esküt tettek az ellenállás megszervezésére. Schuch István szociáldemokrata vasutas és Pongrácz György megyei főjegyző kézfogása két társadalmi réteg, két eltérő látásmód, politikai felfogás szövetkezését jelentette a közös cél érdekében. Ez, - amit a kortársak is jelkép értékűnek tartottak – a balassagyarmati győzelem titka. Egy közösség túl tudott lépni a megosztottságon, és összefogtak, amikor a legszentebb értékeinek egyikét, nemzeti létüket, hazájukat látták végveszélyben. Másnap a vasutasok küldöttsége a Magyarnándorban állomásozó katonaság segítségét kérte, akik Bajatz és Vizy századosok vezetésével január 29-én hajnalban kiegészülve a helyi vasutasokkal, támadást intéztek a cseh katonaság ellen. Őket követte a nap folyamán a fegyverbe szólított polgárság, iparosok, tanárok, gimnáziumi diákok, aki a környező háztetőkről, épületekből lőtték a laktanyát. Elsőként Czakó Balázs katona sebesült meg, akit a csehek parancsnokának Lauka főhadnagynak a fegyvere terített le Ennek az egyszerű közkatonának az alábbi gondolatai szinte mindent elárulnak a csehkiverésben résztvevők elszántságáról. Utolsó szavait Jeszenszky Kálmán a város plébánosa jegyezte le: „tessék tudatni szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem!” Nem sokkal később a csehek parancsnoka is elesett. Délután két óra tájban megérkeztek az iglói géppuskások, akik felszólították a megszállókat a megadásra, a nemleges válasz után fergeteges rohamot intéztek a laktanya ellen, aminek hatására a csehek megadták magukat.

Balassagyarmat felszabadult. A következő napokban az Ipoly teljes bal partja is.

"Mi minden évben felállítjuk a vitézség kapuját január 29-én, amely véren szerzett örökségképpen a szívekben él mindaddig, míg Balassagyarmaton egy magyar szív dobban" (Sulacsik Zoltán).

1920. január 28-án Balassagyarmat "nagyközség" képviselőtestülete a csehkiverés méltó megünneplésének gondolatával foglalkozva véghatározatot hozott, idézek belőle: "„elrendeli a képviselőtestület, s az utódoknak is meghagyja, hogy minden január 29-én hazafias ünnep rendeztessék."

1922. október 29-én, pedig a városháza falán a ma is itt látható emléktáblát helyeztek el, melyet Horthy Miklós kormányzó avatott fel.

A városházán elhelyezett emléktábla nem maradt testvértelenül. A vasutasság, amely a csehkiverésben jelentős szerepet vállalt, az állomásépület falán díszes emléktáblát állított az ellenállásban részvevők és hősi halált haltak emlékére.

Egymás után jöttek az évek, s az ünnepek száma velük együtt szaporodott.

A II világháború után a kommunista hatalom korszakában a csehkiverésnek nem volt helye Balassagyarmaton. A marxista helytörténet lekezelően bánt 1919 januárjának hőseivel. Az események emlékét azonban, az egyre fogyatkozó számú résztvevők őrizték, ápolták és a történet a maga hétköznapi módján a városi köztudat része maradt. Az ünneplésben, emlékezésben a rendszerváltás hozta meg az áttörést. Jelentős érdemei voltak ebben Kamarás Józsefnek, aki gyermekként élte meg az eseményeket. Az ő kitartó munkájának, mint a Civitas Fortissima Kör egyik alapítójának is köszönhető, hogy az 1919.-s januári csehkiverés újra méltó helyet kapott a város életében.

Az ünnep történelmi folytonossága ezzel helyreállt.

Balassagyarmat képviselőtestülete 1998-ban január 29-ét városi ünneppé nyilvánította és döntött arról is, hogy a Civitas Fortissima feliratot címerében és a Városháza Homlokzatán is elhelyezzék. Urbán Árpád képviselő előterjesztését elfogadva az Országgyűlés a 2005. évi XXXIX. számú törvényben rendelkezett e cím használatáról, tisztelegve ezzel az események, s fejet hajtva a hősök előtt.

Az elmúlt 10-15 évben könyvek jelentek meg, film készült, és Magyar Örökség kitüntető díjjal a január 29-i események bekerültek a Magyar Örökség és Európa Egyesület által létre hozott Aranykönyvbe, mely korunk, valamint a világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek emlékeit őrzi.

Köszönetet mondok: a Civitas Fortissima Körnek, Matúz Gábornak, Párkányi Raab Péternek, Tyekvicska Árpádnak, Gere Józsefnek, Kiss Lászlónak az Ipoly Erdő vezérigazgatójának, a Polgárok Balassagyarmatért Alapítványnak. Akik hitükkel, kitartó munkájukkal nem csak őrizték a Civitas Fortissima emlékét, hanem alkotásaikkal, munkájukkal felmutatták azt az értéket, - a katonai vitézség, a hazaszeretet, és a polgári összefogás példáját - mely a balassagyarmati eseményt beemelte a magyar történelem kimagasló teljesítményei közé közé.

Végezetül Sulacsik Zoltánt "Mi maradt még" című verséből vett idézettel zárom megemlékezésünket.

"Megmaradt nekünk egy boldog igazság,

hogy megmaradtunk szabadnak, magyarnak,

s ez emlékezésen megtörik a gazság,

mert kik szeretnek és akik akarnak,

koldusbottal is szegénységgel

élhetnek büszkén, régi hűséggel."