Baritz Sarolta Laura OP
(1960)
A szegedi születésű nagypapája, Farkas István, történelem-magyar-latin-görög
szakos tanár, tanügyi főtanácsos, 1933-46 között a balassagyarmati Balassi
Bálint Gimnázium igazgatója volt. A gimnázium honlapja ma így ír róla:
1933-1946-ig tartó igazgatása alatt szakmailag és pedagógiailag erős, demokratikus gondolkodású testület állt az iskola élén.
Rendkívül szerteágazó társadalmi tevékenységet fejtett ki a városban,
számos társaság, egyesület tagja. 1946-ban feleségével, Nell Saroltával, és
családjával Újpestre költöznek, ahol Farkas István a Könyves Kálmán Gimnázium
igazgatója lesz.
Sarolta édesapja Baritz Árpád gépészmérnök,
1982-ben hunyt el.
Édesanyja Farkas Sarolta, Zeneakadémiát végzett, zongora,- és énektanár
szakon, a Tomori úti újpesti iskolában tanított, 1993-ben bekövetkezett
haláláig.
Sarolta nővére, Baritz Piroska kétgyermekes
családanya, sőt két unoka boldog nagymamája.
Édesanyja testvére Farkas Klára, a Szántó Kovács János Gimnáziumban
tanított, majd az ő családja is Budapestre költözött az 1970-es évek második
felében.
Baritz Sarolta Laura Budapesten született, 1978-ban érettségizett az I.
István Gimnáziumban, orosz-angol tagozaton, 1983-ban közgazdász diplomát
szerzett. Különböző külkereskedelmi vállalatoknál, majd a Pepsi Cola amerikai
cég hazai vállalatánál dolgozott, nyelvismerete, szaktudása számos külföldi
utazást, hosszabb-rövidebb kiküldetést, jelentős üzletkötéseket tett
lehetővé. A felívelő lehetőségeket
édesanyja betegsége végleg megszakította, teljes idejét az ő ápolására
fordította, az erős családi vallási gyökerekre alapozott életszemlélete és
Isten hívó szava a domonkos rend kötelékébe vezette, 1994 óta tagja a magyarországi
Domonkos nővérek szerzetesi kongregációjának, a rend budakeszi rendházában él.
1999-2004 között a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium hittantanára,
1998-2004 között a Sapientia Hittudományi Főiskolán folytatott etika és
teológiai tanulmányokat ill. 2005-től a Corvinus Egyetemes PhD hallgatója.
2010-től a Sapientia Hittudományi Főiskolán az egyház társadalmi tanításán alapú közgazdaságtan oktatására szakirányt hozott
létre társaival.
Laura nővér az alternatív közgazdaságtan, környezet gazdaságtan
kérdéseivel foglalkozik kiemelten, számos konferencia előadója, szakanyagok
szerzője.
Világi életútjának változása a média érdeklődését is felkeltette, újság-
és tv
interjúk kedvelt alanya.
Alábbi beszélgetésben a városhoz, családhoz való kötődését is
érinthettük, de kiemelten megjelenítve a bennünket körülvevő világról alkotott
véleményét.
Életének drasztikus fordulata a médiumokban széles nyilvánosságot
kapott, de mielőtt erről kérdezném, beszéljünk az ott értelemszerűen kimaradtakról,
szüleiről, nagyszüleiről, Balassagyarmatról.
Ami a felmenőket illeti, nagypapája Farkas István 1933-46 között a Balassi
Gimnázium igazgatója volt, de közéleti szerepe is imponáló. Hogyan őrizte meg
őt a család emlékezete?
Amikor én születtem, ő már nem
élt. Viszont a család sokat idézte alakját, különösképpen felesége, az én nagymamám
Nell Sarolta, aki a Napsugárklub Katolikus Leányegylet
elnökeként is tevékenykedett egyébként.
Farkas István, mint iskolaigazgató nagyon szigorú ember volt, de a családon belül is bizony ugyanez a szigorúság jellemezte, megkövetelte a rendet, pontosságot.
Nagypapa, Farkas István
Ami nekem a legszívmelengetőbb
volt vele kapcsolatban az, amikor a háború alatt nem engedte az iskolában a
sárga csillag viselését, joggal teljesen ellentétesnek tartotta ezt az iskola
szellemével, ez is mutatta igazságérzetét és emberek iránti szeretetét.
Bizonyára a nagypapára is gondolt, amikor az MTV-ben lezajlott
beszélgetésen azt mondta, gyökereim nagyon erősek. De Farkas Istvánon kívül kik
alkothatták még az erős kapaszkodókat?
Nagyon szerettem nagymamámat, aki
egy fantasztikus teremtmény, bölcs és családszerető asszony volt.
A közöttünk lévő igen erős
kapcsolatot mintegy beteljesítette és az ő ösztönökön túli erejét,
önfeláldozását jellemezte az 1963-ban történt baleset, amelyben én az életemet
köszönhettem neki.
Ebben azonban ő olyan sérüléseket
szenvedett, ami élete végéig kísérte. Az eset Budapesten, a 7-es buszon
történt, a záródó ajtó becsípte a lábát, a busz elindult, menet közben a sofőr
mégis kinyitotta az ajtót, mi pedig mindketten kiestünk. Lélekjelenlétével
engem védett, nem törődve a következményekkel, a busz kerekei a lábán mentek
át, én a sokkon kívül szerencsésen megúsztam a balesetet.
Neki viszont a tragédia örök
nyomorúságot okozott 20 éven át, amelyet zokszó nélkül viselt, úgy, hogy a
lakáson túl nem tudott kimenni, de minden létező háztartási munkát elvégzett.
Nell Sarolta,
Laura nővér nagymamája és Baritz Árpád, édesapja
Rajta kívül természetesen a szüleim és a testvérem az örökké tartó kötődés, szüleim olyan erős szeretettel, útravalóval láttak el egész életemre, hogy még mindig ebből élek és ez örökre elkísér.
A szüleim már meghaltak, de a
nővéremmel, Baritz Piroskával, akit ma Lukács Györgynének hívnak és két gyermeke, s immár két unokája is
van, töretlenül jó és szeretettel teljes a kapcsolatunk. Ő ma is annyit segít
nekem, mint gyerekkoromban.
Hogyan őrizte meg Ön és a család magát a várost, Balassagyarmatot az
emlékeiben?
Édesanyám a háború után a
szülőkkel Budapestre költözött, itt is kötött házasságot édesapámmal.
Édesanyám nővére, Farkas Klára viszont
sokáig élt Balassagyarmaton, Sághy Bélához ment férjhez, családi házban, a
Széchenyi utcában laktak, az 1970-es évek második feléig.
Klári néni a Szántó Gimnáziumban
németet tanított, nyaranta rendszeresen náluk töltöttem a szünidőt. Igen kedveltem
az ottani napokat, heteket, ráadásul lányukkal, unokatestvéremmel Sághy Ritával
mindig jól megtaláltuk a közös hangot, ma is természetesen rendszeres a
kapcsolatom vele.
A várost, műemlékeit, történelmét
nagyon alaposan megismerhettem, hála Klári néni és Rita vezetésének. Később ők
is felköltöztek Budapestre, így természetszerűleg a várossal a kapcsolatom
megritkult.
Az erős keresztény alapokon álló, katolikus hitű családban az édesanyja
is a tanári hivatást választotta, de ez már jóval nehezebb időkre esett, ami nem
éppen kedvezhetett az ő világlátásának.
Nagypapám hite erős tartást adott
a mamámnak, de anyu csöndesebb, visszahúzódóbb volt, a hite tetteiben,
szeretetében, életének példamutatásában mutatkozott meg. Élete példájával adott
útmutatást, én viszont inkább édesapám természetét örököltem, szervezkedő,
nyüzsgő habitusú ember vagyok.
A mamám finom, szelíd volt,
sugározott róla az Isten szeretet. Bár a nagypapám valami oknál fogva
fogtechnikusnak szánta, de szerencsére ez nem valósult meg, neki a zenéhez volt igen erős affinitása,
Kodály Zoltán tanítványaként elvégezte a Zeneakadémiát. Ő is Újpesten lett
tanár, a Tomori úti általános iskolában, ott is fejezte be tanári pályafutását.
Édesanya, Farkas Sarolta
Már kora gyerekkoromat a vallás
kísérte, édesapám a rendszeres esti mesék témájául a Szentek élete
című könyvet választotta.
Édesapám tudatosan, tevőlegesen a hitre nevelő volt, édesanyám a létével.
Mindig imádkoztunk, már kicsiként elvittek a templomba, én még emlékszem a II.
vatikáni zsinat előtti háttal misézésre.
Hittanra is járattak. Amit nekem az úrfelmutatáskor édesapám megtanított, még ma is azt imádkozom.
A Fehér apácákhoz, a Hermina útra
jártam, Sulyok Laci bácsi volt a hittantanárom, regnumos pap, aki ma már jóval
90 év felett jár, és még mindig misézik.
A lázadó tinédzser korban nekem is voltak lazaságaim, de hitemet megtartottam. Olyannyira, hogy amikor édesapám meghalt, az ő vallási szokásait vettem át, azokat a vallásos könyveket olvasgattam, amik tőle maradtak, nagypénteken nem ettem semmit, ahogy életében ő sem tette ekkor. Mindkettőjük vallásos hite erősítette az enyémet is.
Repülőtéri búcsú, édesapjával
Életútja - a mai köznapi értelemben véve - hosszú ideig nyílegyenes
volt, érettségi, közgazdasági egyetem, multi cégek, külkeres pálya, amerikai
cég. Voltak akkor kétségei, netalán félelmei, hogy ez az ív bármikor, bármitől
megtörhet? Foglalkoztatta ez Önt akkor?
Nem voltam én sohasem tudatos
karrierista, dolgozni szerettem, fontos volt az érdekes, értelmes munka.
Szüleim munkaszeretete, példájuk
élt bennem, fontosnak tartották a munkát, azt mondták a jó munka a lényeg, jól
és tudatosan kell dolgozni, ezt tartsam meg mindig.
Apukám dolgozni tudása volt a
példa előttem, az ő tisztességes, becsületes munkavégzése, munkájának
tisztelete és szeretete, s az, ahogyan megbecsülték őt ezért.
A munkámban nagyon figyeltem az
emberi kapcsolatokra, az együttműködésre, nagyon sok jó tapasztalatom is volt e
téren, külföldön, vagy itthon is szerencsére sikerült minden emberben a jót
megtalálnom. Persze voltak nehezebb pillanatok, de visszatekintve erre az
időszakomra, ma is úgy vélem, az emberek alapvetően jók és jó szándékúak.
Édesanyja betegsége, az a tény, hogy szüksége van Önre, megváltoztatta
életét. Sőt ez az időszak irányította egy új útra, de ennek az útnak az etapjai
Önben már korábban kijelölődhettek.
Mikor érezte, hogy erről az útról nincs visszafordulás, nemcsak
lélekben, hanem formálisan is Isten szolgája lesz?
Édesanyám halála után éreztem ezt
a maga teljességében.
Amíg ápoltam őt és ott voltam vele végig, fokozatosan éreztem, hogy a belső értékek fontosabbá válnak, mint a világi dolgok, utazás, üzlet, szakma. De kellett még ehhez egy domonkos atya is, aki figyelmeztetett, mamám halála után ne hagyjam veszni azt a fajta értékrendet, ami tudatosult bennem, ne vessem bele magam a munkába, hanem tartsam meg azokat az új értékeket, amik édesanyám ápolása közben elkezdtek csírázni bennem. Felhívta még a figyelmemet, keressem Isten akaratát az életemben, amire minden vallásosságom ellenére eddig tudatosan nem figyeltem.
Emlékszem, ezt követően elmentem a zuglói domonkos templomba és erős, mély imában kértem a Jóistent mutassa meg, mi az akarata, én kész vagyok ezért mindenről lemondani.
Ez volt az a döntő pont, amikor Isten belépett az életembe. Aktívan részt vettem a Caritásban, a domonkos énekkarban, segítettem az időseknek, napjaim a reggeli misével kezdődtek, mindennapi szentáldozással. Húsz év telt el azóta, köztem és az Isten közötti kapcsolat azóta még jobban kivirágzott, teljessé vált.
Örökfogadalom, 2001. augusztus 25.
Ahogy bennem, bizonyára másokban is felmerül, miért éppen a domonkos
rendet választotta? A rend jelmondatának kortalan célja: A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni - is vonzhatta?
Bár az út elején bennem mély
kapcsolat kezdődött el Jézussal, de akkor még nem tudatosult, hogy szerzetes
akarok lenni. A lelki vezetőmmel való beszélgetések során azután
kiderült számomra, hogy vagy magánfogadalmas leszek, vagy szerzetes. Az
elhatározást, hogy a szerzetesi életet kell választanom, a domonkos templomban elmondott
imám egy pillanata
döntötte el számomra, a kereszt felé fordulva tudatosult ez ilyen erővel
bennem, holott korábban nem éreztem méltónak magam arra, hogy szerzetes legyek.
A lelkivezetőm
tanácsolta, utazzam le Szombathelyre, nézzem meg a domonkos nővérek életét.
Amikor beléptem az ajtón, azt éreztem, itthon vagyok, ott, ahol Jézust a legjobban követni tudom, az engedelmesség, a szegénység,
a tisztaság útján. Pár hónap elteltével az akkori házfőnök azt mondta,
beléphetek a rendbe, ami 1994. december 31-én megtörtént.
A külvilág felé látható tevékenysége igen szerteágazó, alternatív
közgazdász, előadások, konferenciák rendszeres előadója, a Sapientia
Hittudományi Főiskola tanára, szakanyagok szerzője. Aktív közszereplése
pedig fontos lehet, nemcsak a domonkos rend, de a katolikusok számára is, egy
olyan időszakban, amikor általános a zavar a társadalomban.
Abban a társadalomban, ahol az alapértékekre való visszavezetés egyre fontosabb,
és ahol az egyházaknak is stratégiaváltásra van szükségük. Szabad-e az egyház
belső világára kérdeznem, hogyan érzi, erősödik-e aktivitásuk, van-e valamifajta
formális együttműködés a különböző rendek között?
Én fokozódó aktivitást látok, a
papok óriási energiákat fektetnek az evangelizációba, a hit hirdetésébe, a missziókba.
A fiatal papok, akik most kerülnek ki a szemináriumból, nagy lelkesedéssel
végzik szolgálatukat, és a szélesebb együttműködésre is számos példa van. Nem
olyan nagy ez a magyar egyház, hogy ne ismernénk egymást, úgy a papok, mint
maguk a rendek, közös szerveződések is vannak. Amit a saját területemen
közelebbről látok, a környezetvédelemben való erős aktivitás.
Magam is közreműködtem a 2008-as
püspökkari körlevél kapcsán a Felelősségünk
a teremtett világért c. anyag megírásban. Akkor még kevesebb egyházi aktivitás
látszott, viszont utána egyháziak és világiak közreműködésével munkacsoport
alakult, most már ott tartunk, Naphimnusz Egyesület is működik, aminek számos
tagja van, országos hálózattal. Tehát a nulláról is tud egy szerveződés
elindulni.
A keresztény társadalmi elvek a
gazdaságban kérdése, az egyház társadalmi tanítása a hajdani kommunista
országokban egyáltalán nem volt ismert, sőt az egyház maga sem fordított rá túl
nagy figyelmet. Azonban fiatal közgazdászok, az ALTERN csoport tagjai külföldi
forrásokat ismertek meg, olasz, amerikai, spanyol központokat, ahol az egyház
társadalmi tanítása alapú közgazdaságtant művelik.
Megismerve őket, együtt kezdtünk dolgozni, és ma már létezik a Sapientia Főiskolán
egy szakirány, bár nem nagy, 22 fővel indult az első évfolyam, de a jelentősége
sokkal nagyobb, mint a létszáma, hiszen itt létezik egy olyan képzés, ahol ez
az alternatív irányzat meghonosodott.
Sokat dolgozunk azon, hogy ismertté tegyük ezt a szakirányt. A tananyag, amit átveszünk a római Szent Tamás Egyetemről származik. Hasonló képzés folyik a minnesotai Szent Tamás Egyetemen, a John Ryan Intézetben ugyanott, a navarrai, barcelonai üzleti iskolákban, neves professzorok oktatásában.
Elöljáróm javasolta, hogy próbáljuk meg azt a képzést meghonosítani a Sapientián, ami a római Angelicumon létezik, nekiálltam kidolgozni egy tantervet, amelyben többen segítettek.
Ezek nem az én eredményeim,
inkább egy hólabdához hasonlítanám. Most már olyan tanári gárda alakult ki a főiskolán,
amelyik ütőképesnek nevezhető. Három blokkban megy az oktatás, gazdaság,
társadalomtudományok és teológia. Én nagyon szeretném a külföldi kapcsolatokat
is megerősíteni. Mindezekben a gondviselés kezét, segítségét érzem, egyedül ezt
nem tudtuk volna megvalósítani.
Ahogy említette, a Sapientia Főiskolán 2010 őszén
beindított keresztény szemléletű, integrált gazdasági képzés a katolikus
társadalmi tanítás alapján szól gazdasági kérdésekről. De bizonyára egyetért
abban, hogy az egyház számára a gazdaság, a pénz, a nyereség, a kamat stb.
témája inkább szűk mezsgye, mint széles
út, ahol az arányok megtalálása bizony nem könnyű feladat.
Jó példát a bencéseknél találni hazánkban, remekül megtalálják az
összhangot, hogyan lehet pénzügyi lehetőségeket az egyház, és így a közvetve a
hívők számára is hasznosítani.
Tehát kell-e változás az egyháznak a gazdasághoz való viszonyában?
A válaszom határozottan igen.
Nekünk kétféle missziónk van, az egyik, az ateista embereknek elmondani, hogy
az egyháznak van társadalmi tanítása, amely gazdaságról is beszél, ezt az
üzenetet szeretnénk átadni az egyház ezirányú tanítását nem ismerő embereknek.
A másik misszió az egyházon belüli, amikor a gazdaságot kell megvédenünk, a profit,
a pénz, az üzlet fogalmait megmagyaráznunk.
Én onnan indulok ki, hogy Aquinoi Szent Tamás egy rendet állapít meg a jók, illetve az értékek között, ezeknek rendje, helye van. Ő három féle jót különböztet meg, ezek egyikeként a hasznos jót, ami nem más, mint a materiális jellegű értékek. Ezek azonban eszközök.
Megnevezi még a gyönyörködtető jót, amit a hedonizmus egész másképp, célként ír le, gondoljunk a wellness, a kényeztetem magam, mert megérdemlem szlogenekre. Szent Tamás a gyönyörködtető jót, a kellemest, kísérőnek tekinti, pl. az öröm kísérheti a jótetteket, egy anyagi jószággal járhat kellemes érzés, stb., de a gyönyörködtető jó, a kellemes soha nem lesz öncél.
A harmadik köre a jóknak az
erkölcsi jó, amit ő az első helyre tesz, a legfontosabbnak tekint. Első tehát a jók között mindenképpen az
erkölcsi jó, s a hasznos jó eszközként viszonyul hozzá. Mint pl. a keserű
orvosság, ami önmagában nem jó, hanem eszközként szolgálja az élet, egészség
értékét. Ilyen hasznos jószág a profit is. Szolgálja az ember javát, a közjót.
A hasznos javak tehát eszközként
szolgálják az erkölcsi javakat. A gazdaság a hasznos, vagyis az anyagi javakról
szól.
Ha azt mondjuk, hogy a hasznos javak szolgálják az erkölcsi javakat, akkor a gazdaság szolgálja az értékeket, a felette álló nem materiális értékeket, az erényeket, a mértékletességet, a szolidaritást, az együttműködést, a jóakaratot. Ha úgy tekintem, hogy a gazdaság egyfajta szolgáló, akkor nem ítélhetem el sem az üzletet, sem a profitot, mivel a profit eszköz, a hasznos, anyagi javak pedig szolgálnak, a profit is kell ahhoz, hogy a gazdaság működjön.
A ruhát meg kell varrni, a cipőt
el kell készíteni, de ha nem azt nézem, mennyi hasznot tudok maximalizálni
rajta, hanem azt, hogyan tudom az ember javát szolgálni vele, tehát a közjót, akkor
már az egésznek más szemlélete van.
Mi azt mondjuk, a gazdaság célja
nem a profitmaximalizálás, hanem a közjó. Tehát egészen más szemléletben
mozgunk.
Szent Tamás egyébként a Summa Theologiae című művében igen szépen beszél a pénzről, azt
mondja, a pénz az
utolsó a hasznos javak között, a pénzfelhalmozás és a pénzhasználat között
hierarchikus sorrend van, és a felhalmozás az utolsó. Tehát a hasznos jók aljára
teszi a pénzt, nem elveti, nem azt mondja, óvakodjunk a pénztől, hanem azt, a
pénz a szolgák szolgálja. Ha viszont a pénz a szolgák
szolgája, akkor nagyon sok jót tudunk vele tenni, gondoljunk az adományozókra.
Tehát ha a pénzre ilyen szemlélettel tekintek, akkor elismertem szerepét a
gazdasági folyamatban. Ugyanígy van a kamattal is, bár ennek hosszú története
van, de az egyház a mérsékelt kamatot elismeri. A mérsékelt kamat a gazdasági
életben jogos. Tehát az egyház gazdasági tanítására azért van szükség, hogy az
emberek szemléletét, látásmódját helyre tegyük.
Ön joggal mondja, hogy a haszonközpontúság szempontjait a jó és az
erényetika szemléletének kellene átvenni, de nem érzi-e úgy, mintha a
kereszténység előtti évek római birodalmában élne, az erényetika annyira
ellentétes a globális tőke érdekeivel, mint talán a pogányság és a
kereszténység viszonya lehetett. Fals ez az összehasonlítás?
Abszolút igaza van és a hasonlat is
nagyon jó, de én még tovább mennék, Dávid és Góliát hasonlatot is megemlíthetném.
Amikor először részt vettem az ezzel
a témával foglalkozó külföldi konferencián, ugyanezt kérdeztem én is, az egész
világ tele van a haszonközpontú paradigma gondolkodásmódjával, akkor mit
tehetünk mi a tanításunkkal. Az a közgazdász, akit erről kérdeztem, azt felelte,
Jézusnak is 12 embere volt.
Szeretem azt a hasonlatot használni keresztény közösségekben, hogy mi lehetünk a kovász, egy csepp kovász is segíthet megkeleszteni a tésztát, egy kevéske só megízesíti a levest, tehát nekünk kovász szerepünk van, s ebben sem tudom kihagyni a transzcendens szerepét.
A Jóisten gondot visel a világra,
gondot visel minden egyes mozzanatára a világnak. Dávid és Góliát harcában is
Dávid győzött, ezzel nem azt mondom, hogy holnapután etikus bank lesz minden
bankból, hanem azt, a jót érdemes követni, az igazságért érdemes harcolni és rá
lehet bízni a Jóistenre a kimenetet. Hiszem, hogy az Isten tartja kezében az
egész világ sorsát és végül elvezeti az üdvösséghez az emberiséget, a végső
célhoz. Igaz, hogy közben vannak vértanúságok, veszteségek, van megsemmisülés
is, de nem lehet ebben a világban harcolni dolgokért Istenhit nélkül. Ha nem
így teszünk, akkor elveszhetünk abban, hogyan leszek még hatékonyabb, még jövedelmezőbb,
üzletileg még biztonságosabb.
A bennünket körülvevő világ felgyorsult ütemben változik. Napjainkra
messze jutottunk Fukuyamának a történelem végét vizionáló dolgozatától, inkább
Spengler és Nyugat alkonya járja, no és persze vele együtt a kapitalizmus
válsága. De nem is csoda, amikor a tőzsdei spekulációból származó pénz 20 év
alatt a világ GDP-jének tizenötszöröséből hetvenszeres lett. Józanésszel
elképzelhető-e, hogy fennmaradjon egy olyan gazdasági világ, amely ennyire
virtuális alapokon nyugszik, mit mondhatna ma erről Szent Tamás?
Úgy tűnik, ez a világ, ahogy ma
működik, tovább valóban nem fenntartható. Az elemzések, jelzések mind ezt
mutatják, de valóban elég csak józanésszel gondolkodnunk.
Részt vettem a Parlament
fenntartható fejlődéssel kapcsolatos bizottságának munkájában még tavaly, első
kézből hallhattam ott is ezeket a nem szívderítő adatokat.
Ha az ember eltávolítja magát
Istentől, akkor irreális lesz minden, és a meglévő rendszerek könnyen
összeomolhatnak. Én azt vallom, vannak valóságos értékek, amely értékekről
eddig beszéltem, azok valóban azok. Ezek talaján épülhet valami, tehát nemcsak
rombolódik a világ, hanem épül is. Egy rendszerben soha nem csak rombolás és
nem csak épülés van, hanem egyszerre zajlanak, csak hol az egyik van túlsúlyban,
hol a másik.
De semmit nem szabad feladnunk, azzal
hogy nyakunkban van mindenféle katasztrófa, úgysem lehet semmit tenni, de
lehet. Az én logikám, a kovász logikája, az, hogy igenis lehet tenni. A
gondviselés minden emberre személy szerint kihat, semmire, senkire sem mondható
hogy elveszett. Madách gondolata hogy tenni, tenni......
abban nagyon hiszek.
Apropó józanész, a francia külpolitika fontos háttérembere Thierry de
Montbrial egy budapesti előadáson azt állította, napjaink válsága arra jó, hogy
az államokat rákényszeríti, a józanész elvére áttérve kormányozzanak, ennek egyik
példája, az annyit költsünk amennyink van.
Ez a józanész kicsit későinek tűnik, az államok és polgáraik mára a
globális tőke erős szorításában szenvednek. Lehet
ebből szabadulni? Vagy ez nem is vasmarok, hanem annak egyfajta sugalmazása?
Igen, van szorítás, hiszen ez a
globalizáció logikája.
Van erre egy példám, amely
áttételesen erre ad választ. Genfben az ősrobbanást akarták modellezni, egy
csőrendszert építettek ki, amelynek belső tere alkalmas lett volna az ősrobbanás
modellezésére. Minden készen állt a kísérlet megkezdésére, amikor egy tömítés
megroppant és nem tudták elindítani a kísérletet. Az ember megint túl akart
lépni a Teremtőn, sikertelenül.
Az ember igyekvése, próbálkozása a tökéletes hatalomra, a tökéletes monopóliumra nem vezet végső sikerre. Az ember mindig teremtmény marad, az Isten, pedig mindig Teremtő, az ember, pedig soha nem fog tudni a Teremtő helyébe lépni. A nagy szorítások is valahol mindig kisiklanak, és mindig vannak oázisok, ahová a szorítás nem ér el. A bábeli torony is összeomlott.
Én a káosz elméletet szeretem mindig előhozni, soha nem lehet tudni, hogy egy változás honnan indul ki és annak milyen hatása lesz. A káosz elmélet szerint, ha valahol egy pillangó meglebegteti a szárnyát, akkor messze onnan akár nagy viharok is keletkezhetnek. Annyira bonyolult és kiszámíthatatlan a mai élet, hogy a folyamatok inkább a káoszelmélet szerint alakulnak, semmint valami lineáris elmélet szerint. Ebben a logikában még jobban megnő a hit és gondviselés jelentősége. Egy káoszos helyzetben az embernek nincs kapaszkodója csak a hit.
David
Korten: A nagy fordulat c. könyve foglalkozik ezzel, mi az esélye a
globalizációs erőknek és mi az esélye a szemléletváltóknak.
Felmérést is végzett Amerikában,
amelynek eredménye az volt, hogy szerinte több millióan vannak, akik szemléletváltóknak
tekintik magukat, Korten kulturális és spirituális kreatívoknak hívta őket.
Tehát sokan vagyunk, akik másként
gondolkozunk. Szerintem nagyon fontos a hálózatépítés ezek között az emberek
között.
A változások, mint egyfajta repedések az egészben, azonban már
megjelentek, a szociális bankok, a helyi pénzek bevezetése, a több országban
beindult etikus kereskedői piac, a Focoláre mozgalom, a környezeti szempontok
szerepe, a cégek társadalmi szerepvállalása, részben lelkiismeret megnyugtató,
részben valós változásokat hozó szándékok. Hogyan állunk mi magyarok ebben,
látja-e a társadalmi önszerveződés erőteljesebb megjelenését?
Szociológusok biztos jobban
tudnának válaszolni erre, de én azt tapasztalom, pozitív változások vannak.
Távlatosan nézve a rendszerváltás sok ilyen energiát előhozott, ami korábban
nyilván nem jelenhetett meg. Gondolhatunk itt civil szerveződésekre, gazdasági
téren az etikus vállalatokra, keresztény vállalatokra, környezetvédelmi
kezdeményezésekre, az alternatív média aktivitásra, mostanság vidéken is egyre több
gazdasági célú önszerveződés bontakozik ki.
Én bízom a kormánynak abban a tervében,
hogy a családi gazdaságokat segíti. A magyar emberben sok lelemény, lelkesedés van,
de kevesebb a kitartásunk, elkeseredünk egy-egy kudarcánál, de azután újra
kezdjük. Én a készséget a tevékenységre, a tenniakarásra látom, de látom a
depressziót is, ha jön egy kiábrándulás. Talán a kitartást kellene fokozni és a
bizakodást. Én a hitemnél fogva a jót igyekszem látni, ez volt jellemző rám a
világi pályámon is.
Most is a jót törekszem látni, nem
érzem magam elefántcsonttoronyban itt a rendben, hiszen nem is abban vagyok, a
jó és a pozitív innen tisztán látszik.
2012. január
Összeállította: Nagy László