Baritz Sarolta Laura OP

 

(1960)

 

 

A szegedi születésű nagypapája, Farkas István, történelem-magyar-latin-görög szakos tanár, tanügyi főtanácsos, 1933-46 között a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatója volt. A gimnázium honlapja ma így ír róla:

 

1933-1946-ig tartó igazgatása alatt szakmailag és pedagógiailag erős, demokratikus gondolkodású testület állt az iskola élén.

 

Rendkívül szerteágazó társadalmi tevékenységet fejtett ki a városban, számos társaság, egyesület tagja. 1946-ban feleségével, Nell Saroltával, és családjával Újpestre költöznek, ahol Farkas István a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója lesz.

 

Sarolta édesapja Baritz Árpád gépészmérnök, 1982-ben hunyt el.

Édesanyja Farkas Sarolta, Zeneakadémiát végzett, zongora,- és énektanár szakon, a Tomori úti újpesti iskolában tanított, 1993-ben bekövetkezett haláláig.

Sarolta nővére, Baritz Piroska kétgyermekes családanya, sőt két unoka boldog nagymamája.

 

Édesanyja testvére Farkas Klára, a Szántó Kovács János Gimnáziumban tanított, majd az ő családja is Budapestre költözött az 1970-es évek második felében.

 

Baritz Sarolta Laura Budapesten született, 1978-ban érettségizett az I. István Gimnáziumban, orosz-angol tagozaton, 1983-ban közgazdász diplomát szerzett. Különböző külkereskedelmi vállalatoknál, majd a Pepsi Cola amerikai cég hazai vállalatánál dolgozott, nyelvismerete, szaktudása számos külföldi utazást, hosszabb-rövidebb kiküldetést, jelentős üzletkötéseket tett lehetővé.  A felívelő lehetőségeket édesanyja betegsége végleg megszakította, teljes idejét az ő ápolására fordította, az erős családi vallási gyökerekre alapozott életszemlélete és Isten hívó szava a domonkos rend kötelékébe vezette, 1994 óta tagja a magyarországi Domonkos nővérek szerzetesi kongregációjának, a rend budakeszi rendházában él.

 

1999-2004 között a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium hittantanára, 1998-2004 között a Sapientia Hittudományi Főiskolán folytatott etika és teológiai tanulmányokat ill. 2005-től a Corvinus Egyetemes PhD hallgatója.

2010-től a Sapientia Hittudományi Főiskolán az egyház társadalmi tanításán alapú közgazdaságtan oktatására szakirányt hozott létre társaival.

Laura nővér az alternatív közgazdaságtan, környezet gazdaságtan kérdéseivel foglalkozik kiemelten, számos konferencia előadója, szakanyagok szerzője.

 

Világi életútjának változása a média érdeklődését is felkeltette, újság- és tv interjúk kedvelt alanya.

Alábbi beszélgetésben a városhoz, családhoz való kötődését is érinthettük, de kiemelten megjelenítve a bennünket körülvevő világról alkotott véleményét.

 

 

Életének drasztikus fordulata a médiumokban széles nyilvánosságot kapott, de mielőtt erről kérdezném, beszéljünk az ott értelemszerűen kimaradtakról, szüleiről, nagyszüleiről, Balassagyarmatról.

Ami a felmenőket illeti, nagypapája Farkas István 1933-46 között a Balassi Gimnázium igazgatója volt, de közéleti szerepe is imponáló. Hogyan őrizte meg őt a család emlékezete?

 

Amikor én születtem, ő már nem élt. Viszont a család sokat idézte alakját, különösképpen felesége, az én nagymamám Nell Sarolta, aki a Napsugárklub Katolikus Leányegylet elnökeként is tevékenykedett egyébként.

Farkas István, mint iskolaigazgató nagyon szigorú ember volt, de a családon belül is bizony ugyanez a szigorúság jellemezte, megkövetelte a rendet, pontosságot.

 

 

Nagypapa, Farkas István

 

Ami nekem a legszívmelengetőbb volt vele kapcsolatban az, amikor a háború alatt nem engedte az iskolában a sárga csillag viselését, joggal teljesen ellentétesnek tartotta ezt az iskola szellemével, ez is mutatta igazságérzetét és emberek iránti szeretetét.

 

 

Bizonyára a nagypapára is gondolt, amikor az MTV-ben lezajlott beszélgetésen azt mondta, gyökereim nagyon erősek. De Farkas Istvánon kívül kik alkothatták még az erős kapaszkodókat?

 

Nagyon szerettem nagymamámat, aki egy fantasztikus teremtmény, bölcs és családszerető asszony volt.

A közöttünk lévő igen erős kapcsolatot mintegy beteljesítette és az ő ösztönökön túli erejét, önfeláldozását jellemezte az 1963-ban történt baleset, amelyben én az életemet köszönhettem neki.

Ebben azonban ő olyan sérüléseket szenvedett, ami élete végéig kísérte. Az eset Budapesten, a 7-es buszon történt, a záródó ajtó becsípte a lábát, a busz elindult, menet közben a sofőr mégis kinyitotta az ajtót, mi pedig mindketten kiestünk. Lélekjelenlétével engem védett, nem törődve a következményekkel, a busz kerekei a lábán mentek át, én a sokkon kívül szerencsésen megúsztam a balesetet.

Neki viszont a tragédia örök nyomorúságot okozott 20 éven át, amelyet zokszó nélkül viselt, úgy, hogy a lakáson túl nem tudott kimenni, de minden létező háztartási munkát elvégzett.

 

 

Nell Sarolta, Laura nővér nagymamája és Baritz Árpád, édesapja

 

Rajta kívül természetesen a szüleim és a testvérem az örökké tartó kötődés, szüleim olyan erős szeretettel, útravalóval láttak el egész életemre, hogy még mindig ebből élek és ez örökre elkísér.

A szüleim már meghaltak, de a nővéremmel, Baritz Piroskával, akit ma Lukács Györgynének hívnak és két gyermeke, s immár két unokája is van, töretlenül jó és szeretettel teljes a kapcsolatunk. Ő ma is annyit segít nekem, mint gyerekkoromban.

 

 

Hogyan őrizte meg Ön és a család magát a várost, Balassagyarmatot az emlékeiben?

 

Édesanyám a háború után a szülőkkel Budapestre költözött, itt is kötött házasságot édesapámmal.

Édesanyám nővére, Farkas Klára viszont sokáig élt Balassagyarmaton, Sághy Bélához ment férjhez, családi házban, a Széchenyi utcában laktak, az 1970-es évek második feléig.

Klári néni a Szántó Gimnáziumban németet tanított, nyaranta rendszeresen náluk töltöttem a szünidőt. Igen kedveltem az ottani napokat, heteket, ráadásul lányukkal, unokatestvéremmel Sághy Ritával mindig jól megtaláltuk a közös hangot, ma is természetesen rendszeres a kapcsolatom vele.

 

A várost, műemlékeit, történelmét nagyon alaposan megismerhettem, hála Klári néni és Rita vezetésének. Később ők is felköltöztek Budapestre, így természetszerűleg a várossal a kapcsolatom megritkult.

 

 

Az erős keresztény alapokon álló, katolikus hitű családban az édesanyja is a tanári hivatást választotta, de ez már jóval nehezebb időkre esett, ami nem éppen kedvezhetett az ő világlátásának.

 

Nagypapám hite erős tartást adott a mamámnak, de anyu csöndesebb, visszahúzódóbb volt, a hite tetteiben, szeretetében, életének példamutatásában mutatkozott meg. Élete példájával adott útmutatást, én viszont inkább édesapám természetét örököltem, szervezkedő, nyüzsgő habitusú ember vagyok.

A mamám finom, szelíd volt, sugározott róla az Isten szeretet. Bár a nagypapám valami oknál fogva fogtechnikusnak szánta, de szerencsére ez nem valósult meg,  neki a zenéhez volt igen erős affinitása, Kodály Zoltán tanítványaként elvégezte a Zeneakadémiát. Ő is Újpesten lett tanár, a Tomori úti általános iskolában, ott is fejezte be tanári pályafutását.

 

 

Édesanya, Farkas Sarolta

 

Már kora gyerekkoromat a vallás kísérte, édesapám a rendszeres esti mesék témájául a Szentek élete című könyvet választotta. Édesapám tudatosan, tevőlegesen a hitre nevelő volt, édesanyám a létével. Mindig imádkoztunk, már kicsiként elvittek a templomba, én még emlékszem a II. vatikáni zsinat előtti háttal misézésre.

Hittanra is járattak. Amit nekem az úrfelmutatáskor édesapám megtanított, még ma is azt imádkozom.

A Fehér apácákhoz, a Hermina útra jártam, Sulyok Laci bácsi volt a hittantanárom, regnumos pap, aki ma már jóval 90 év felett jár, és még mindig misézik.

 

A lázadó tinédzser korban nekem is voltak lazaságaim, de hitemet megtartottam. Olyannyira, hogy amikor édesapám meghalt, az ő vallási szokásait vettem át, azokat a vallásos könyveket olvasgattam, amik tőle maradtak, nagypénteken nem ettem semmit, ahogy életében ő sem tette ekkor. Mindkettőjük vallásos hite erősítette az enyémet is.

 

 

Repülőtéri búcsú, édesapjával

 

 

Életútja - a mai köznapi értelemben véve - hosszú ideig nyílegyenes volt, érettségi, közgazdasági egyetem, multi cégek, külkeres pálya, amerikai cég. Voltak akkor kétségei, netalán félelmei, hogy ez az ív bármikor, bármitől megtörhet? Foglalkoztatta ez Önt akkor?

 

Nem voltam én sohasem tudatos karrierista, dolgozni szerettem, fontos volt az érdekes, értelmes munka.

 

Szüleim munkaszeretete, példájuk élt bennem, fontosnak tartották a munkát, azt mondták a jó munka a lényeg, jól és tudatosan kell dolgozni, ezt tartsam meg mindig.

Apukám dolgozni tudása volt a példa előttem, az ő tisztességes, becsületes munkavégzése, munkájának tisztelete és szeretete, s az, ahogyan megbecsülték őt ezért.

 

A munkámban nagyon figyeltem az emberi kapcsolatokra, az együttműködésre, nagyon sok jó tapasztalatom is volt e téren, külföldön, vagy itthon is szerencsére sikerült minden emberben a jót megtalálnom. Persze voltak nehezebb pillanatok, de visszatekintve erre az időszakomra, ma is úgy vélem, az emberek alapvetően jók és jó szándékúak.

 

 

Édesanyja betegsége, az a tény, hogy szüksége van Önre, megváltoztatta életét. Sőt ez az időszak irányította egy új útra, de ennek az útnak az etapjai Önben már korábban kijelölődhettek.

Mikor érezte, hogy erről az útról nincs visszafordulás, nemcsak lélekben, hanem formálisan is Isten szolgája lesz?

 

Édesanyám halála után éreztem ezt a maga teljességében.

Amíg ápoltam őt és ott voltam vele végig, fokozatosan éreztem, hogy a belső értékek fontosabbá válnak, mint a világi dolgok, utazás, üzlet, szakma. De kellett még ehhez egy domonkos atya is, aki figyelmeztetett, mamám halála után ne hagyjam veszni azt a fajta értékrendet, ami tudatosult bennem, ne vessem bele magam a munkába, hanem tartsam meg azokat az új értékeket, amik édesanyám ápolása közben elkezdtek csírázni bennem. Felhívta még a figyelmemet, keressem Isten akaratát az életemben, amire minden vallásosságom ellenére eddig tudatosan nem figyeltem.

 

Emlékszem, ezt követően elmentem a zuglói domonkos templomba és erős, mély imában kértem a Jóistent mutassa meg, mi az akarata, én kész vagyok ezért mindenről lemondani.

Ez volt az a döntő pont, amikor Isten belépett az életembe. Aktívan részt vettem a Caritásban, a domonkos énekkarban, segítettem az időseknek, napjaim a reggeli misével kezdődtek, mindennapi szentáldozással. Húsz év telt el azóta, köztem és az Isten közötti kapcsolat azóta még jobban kivirágzott, teljessé vált.

 

 

Örökfogadalom, 2001. augusztus 25.

 

 

Ahogy bennem, bizonyára másokban is felmerül, miért éppen a domonkos rendet választotta? A rend jelmondatának kortalan célja: A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni - is vonzhatta?

 

Bár az út elején bennem mély kapcsolat kezdődött el Jézussal, de akkor még nem tudatosult, hogy szerzetes akarok lenni. A lelki vezetőmmel való beszélgetések során azután kiderült számomra, hogy vagy magánfogadalmas leszek, vagy szerzetes. Az elhatározást, hogy a szerzetesi életet kell választanom, a domonkos templomban elmondott imám egy  pillanata döntötte el számomra, a kereszt felé fordulva tudatosult ez ilyen erővel bennem, holott korábban nem éreztem méltónak magam arra, hogy szerzetes legyek.

 

A lelkivezetőm tanácsolta, utazzam le Szombathelyre, nézzem meg a domonkos nővérek életét. Amikor beléptem az ajtón, azt éreztem, itthon vagyok, ott, ahol Jézust a legjobban követni tudom, az engedelmesség, a szegénység, a tisztaság útján. Pár hónap elteltével az akkori házfőnök azt mondta, beléphetek a rendbe, ami 1994. december 31-én megtörtént.

 

 

A külvilág felé látható tevékenysége igen szerteágazó, alternatív közgazdász, előadások, konferenciák rendszeres előadója, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára, szakanyagok szerzője. Aktív közszereplése pedig fontos lehet, nemcsak a domonkos rend, de a katolikusok számára is, egy olyan időszakban, amikor általános a zavar a társadalomban.

Abban a társadalomban, ahol az alapértékekre való visszavezetés egyre fontosabb, és ahol az egyházaknak is stratégiaváltásra van szükségük. Szabad-e az egyház belső világára kérdeznem, hogyan érzi, erősödik-e aktivitásuk, van-e valamifajta formális együttműködés a különböző rendek között?

 

Én fokozódó aktivitást látok, a papok óriási energiákat fektetnek az evangelizációba, a hit hirdetésébe, a missziókba. A fiatal papok, akik most kerülnek ki a szemináriumból, nagy lelkesedéssel végzik szolgálatukat, és a szélesebb együttműködésre is számos példa van. Nem olyan nagy ez a magyar egyház, hogy ne ismernénk egymást, úgy a papok, mint maguk a rendek, közös szerveződések is vannak. Amit a saját területemen közelebbről látok, a környezetvédelemben való erős aktivitás.

Magam is közreműködtem a 2008-as püspökkari körlevél kapcsán a Felelősségünk a teremtett világért c. anyag megírásban. Akkor még kevesebb egyházi aktivitás látszott, viszont utána egyháziak és világiak közreműködésével munkacsoport alakult, most már ott tartunk, Naphimnusz Egyesület is működik, aminek számos tagja van, országos hálózattal. Tehát a nulláról is tud egy szerveződés elindulni.

 

A keresztény társadalmi elvek a gazdaságban kérdése, az egyház társadalmi tanítása a hajdani kommunista országokban egyáltalán nem volt ismert, sőt az egyház maga sem fordított rá túl nagy figyelmet. Azonban fiatal közgazdászok, az ALTERN csoport tagjai külföldi forrásokat ismertek meg, olasz, amerikai, spanyol központokat, ahol az egyház társadalmi tanítása alapú közgazdaságtant művelik. Megismerve őket, együtt kezdtünk dolgozni, és ma már létezik a Sapientia Főiskolán egy szakirány, bár nem nagy, 22 fővel indult az első évfolyam, de a jelentősége sokkal nagyobb, mint a létszáma, hiszen itt létezik egy olyan képzés, ahol ez az alternatív irányzat meghonosodott.

 

 

Sokat dolgozunk azon, hogy ismertté tegyük ezt a szakirányt. A tananyag, amit átveszünk a római Szent Tamás Egyetemről származik. Hasonló képzés folyik a minnesotai Szent Tamás Egyetemen, a John Ryan Intézetben ugyanott, a navarrai, barcelonai üzleti iskolákban, neves professzorok oktatásában.

Elöljáróm javasolta, hogy próbáljuk meg azt a képzést meghonosítani a Sapientián, ami a római Angelicumon létezik, nekiálltam kidolgozni egy tantervet, amelyben többen segítettek. 

 

Ezek nem az én eredményeim, inkább egy hólabdához hasonlítanám. Most már olyan tanári gárda alakult ki a főiskolán, amelyik ütőképesnek nevezhető. Három blokkban megy az oktatás, gazdaság, társadalomtudományok és teológia. Én nagyon szeretném a külföldi kapcsolatokat is megerősíteni. Mindezekben a gondviselés kezét, segítségét érzem, egyedül ezt nem tudtuk volna megvalósítani.

 

 

Ahogy említette, a Sapientia Főiskolán 2010 őszén beindított keresztény szemléletű, integrált gazdasági képzés a katolikus társadalmi tanítás alapján szól gazdasági kérdésekről. De bizonyára egyetért abban, hogy az egyház számára a gazdaság, a pénz, a nyereség, a kamat stb. témája  inkább szűk mezsgye, mint széles út, ahol az arányok megtalálása bizony nem könnyű feladat.

Jó példát a bencéseknél találni hazánkban, remekül megtalálják az összhangot, hogyan lehet pénzügyi lehetőségeket az egyház, és így a közvetve a hívők számára is hasznosítani.

Tehát kell-e változás az egyháznak a gazdasághoz való viszonyában?

 

A válaszom határozottan igen. Nekünk kétféle missziónk van, az egyik, az ateista embereknek elmondani, hogy az egyháznak van társadalmi tanítása, amely gazdaságról is beszél, ezt az üzenetet szeretnénk átadni az egyház ezirányú tanítását nem ismerő embereknek. A másik misszió az egyházon belüli, amikor a gazdaságot kell megvédenünk, a profit, a pénz, az üzlet fogalmait megmagyaráznunk.

 

Én onnan indulok ki, hogy Aquinoi Szent Tamás egy rendet állapít meg a jók, illetve az értékek között, ezeknek rendje, helye van.  Ő három féle jót különböztet meg, ezek egyikeként a hasznos jót, ami nem más, mint a materiális jellegű értékek. Ezek azonban eszközök.

Megnevezi még a gyönyörködtető jót, amit a hedonizmus egész másképp, célként ír le, gondoljunk a wellness, a kényeztetem magam, mert megérdemlem szlogenekre. Szent Tamás a gyönyörködtető jót, a kellemest, kísérőnek tekinti, pl. az öröm kísérheti a jótetteket, egy anyagi jószággal járhat kellemes érzés, stb., de a gyönyörködtető jó, a kellemes soha nem lesz öncél.

 

A harmadik köre a jóknak az erkölcsi jó, amit ő az első helyre tesz, a legfontosabbnak tekint.  Első tehát a jók között mindenképpen az erkölcsi jó, s a hasznos jó eszközként viszonyul hozzá. Mint pl. a keserű orvosság, ami önmagában nem jó, hanem eszközként szolgálja az élet, egészség értékét. Ilyen hasznos jószág a profit is. Szolgálja az ember javát, a közjót.

 

A hasznos javak tehát eszközként szolgálják az erkölcsi javakat. A gazdaság a hasznos, vagyis az anyagi javakról szól. 

Ha azt mondjuk, hogy a hasznos javak szolgálják az erkölcsi javakat, akkor a gazdaság szolgálja az értékeket, a felette álló nem materiális értékeket, az erényeket, a mértékletességet, a szolidaritást, az együttműködést, a jóakaratot. Ha úgy tekintem, hogy a gazdaság egyfajta szolgáló, akkor nem ítélhetem el sem az üzletet, sem a profitot, mivel a profit eszköz, a hasznos, anyagi javak pedig szolgálnak, a profit is kell ahhoz, hogy a gazdaság működjön.

A ruhát meg kell varrni, a cipőt el kell készíteni, de ha nem azt nézem, mennyi hasznot tudok maximalizálni rajta, hanem azt, hogyan tudom az ember javát szolgálni vele, tehát a közjót, akkor már az egésznek más szemlélete van.

 

Mi azt mondjuk, a gazdaság célja nem a profitmaximalizálás, hanem a közjó. Tehát egészen más szemléletben mozgunk.

 

Szent Tamás egyébként a Summa Theologiae című művében igen szépen beszél a pénzről, azt mondja, a pénz  az utolsó a hasznos javak között, a pénzfelhalmozás és a pénzhasználat között hierarchikus sorrend van, és a felhalmozás az utolsó. Tehát a hasznos jók aljára teszi a pénzt, nem elveti, nem azt mondja, óvakodjunk a pénztől, hanem azt, a pénz a szolgák szolgálja. Ha viszont a pénz a szolgák szolgája, akkor nagyon sok jót tudunk vele tenni, gondoljunk az adományozókra. Tehát ha a pénzre ilyen szemlélettel tekintek, akkor elismertem szerepét a gazdasági folyamatban. Ugyanígy van a kamattal is, bár ennek hosszú története van, de az egyház a mérsékelt kamatot elismeri. A mérsékelt kamat a gazdasági életben jogos. Tehát az egyház gazdasági tanítására azért van szükség, hogy az emberek szemléletét, látásmódját helyre tegyük.

 

 

Ön joggal mondja, hogy a haszonközpontúság szempontjait a jó és az erényetika szemléletének kellene átvenni, de nem érzi-e úgy, mintha a kereszténység előtti évek római birodalmában élne, az erényetika annyira ellentétes a globális tőke érdekeivel, mint talán a pogányság és a kereszténység viszonya lehetett. Fals ez az összehasonlítás?

 

Abszolút igaza van és a hasonlat is nagyon jó, de én még tovább mennék, Dávid és Góliát hasonlatot is megemlíthetném.

 

Amikor először részt vettem az ezzel a témával foglalkozó külföldi konferencián, ugyanezt kérdeztem én is, az egész világ tele van a haszonközpontú paradigma gondolkodásmódjával, akkor mit tehetünk mi a tanításunkkal. Az a közgazdász, akit erről kérdeztem, azt felelte, Jézusnak is 12 embere volt.

 

Szeretem azt a hasonlatot használni keresztény közösségekben, hogy mi lehetünk a kovász, egy csepp kovász is segíthet megkeleszteni a tésztát, egy kevéske só megízesíti a levest, tehát nekünk kovász szerepünk van, s ebben sem tudom kihagyni a transzcendens szerepét.

 

A Jóisten gondot visel a világra, gondot visel minden egyes mozzanatára a világnak. Dávid és Góliát harcában is Dávid győzött, ezzel nem azt mondom, hogy holnapután etikus bank lesz minden bankból, hanem azt, a jót érdemes követni, az igazságért érdemes harcolni és rá lehet bízni a Jóistenre a kimenetet. Hiszem, hogy az Isten tartja kezében az egész világ sorsát és végül elvezeti az üdvösséghez az emberiséget, a végső célhoz. Igaz, hogy közben vannak vértanúságok, veszteségek, van megsemmisülés is, de nem lehet ebben a világban harcolni dolgokért Istenhit nélkül. Ha nem így teszünk, akkor elveszhetünk abban, hogyan leszek még hatékonyabb, még jövedelmezőbb, üzletileg még biztonságosabb.

 

 

A bennünket körülvevő világ felgyorsult ütemben változik. Napjainkra messze jutottunk Fukuyamának a történelem végét vizionáló dolgozatától, inkább Spengler és Nyugat alkonya járja, no és persze vele együtt a kapitalizmus válsága. De nem is csoda, amikor a tőzsdei spekulációból származó pénz 20 év alatt a világ GDP-jének tizenötszöröséből hetvenszeres lett. Józanésszel elképzelhető-e, hogy fennmaradjon egy olyan gazdasági világ, amely ennyire virtuális alapokon nyugszik, mit mondhatna ma erről Szent Tamás?

 

Úgy tűnik, ez a világ, ahogy ma működik, tovább valóban nem fenntartható. Az elemzések, jelzések mind ezt mutatják, de valóban elég csak józanésszel gondolkodnunk.

Részt vettem a Parlament fenntartható fejlődéssel kapcsolatos bizottságának munkájában még tavaly, első kézből hallhattam ott is ezeket a nem szívderítő adatokat.

 

Ha az ember eltávolítja magát Istentől, akkor irreális lesz minden, és a meglévő rendszerek könnyen összeomolhatnak. Én azt vallom, vannak valóságos értékek, amely értékekről eddig beszéltem, azok valóban azok. Ezek talaján épülhet valami, tehát nemcsak rombolódik a világ, hanem épül is. Egy rendszerben soha nem csak rombolás és nem csak épülés van, hanem egyszerre zajlanak, csak hol az egyik van túlsúlyban, hol a másik.

De semmit nem szabad feladnunk, azzal hogy nyakunkban van mindenféle katasztrófa, úgysem lehet semmit tenni, de lehet. Az én logikám, a kovász logikája, az, hogy igenis lehet tenni. A gondviselés minden emberre személy szerint kihat, semmire, senkire sem mondható hogy elveszett. Madách gondolata hogy tenni, tenni...... abban nagyon hiszek.

 

 

Apropó józanész, a francia külpolitika fontos háttérembere Thierry de Montbrial egy budapesti előadáson azt állította, napjaink válsága arra jó, hogy az államokat rákényszeríti, a józanész elvére áttérve kormányozzanak, ennek egyik példája, az annyit költsünk amennyink van.

Ez a józanész kicsit későinek tűnik, az államok és polgáraik mára a globális tőke erős szorításában szenvednek. Lehet ebből szabadulni? Vagy ez nem is vasmarok, hanem annak egyfajta sugalmazása?

 

Igen, van szorítás, hiszen ez a globalizáció logikája.

Van erre egy példám, amely áttételesen erre ad választ. Genfben az ősrobbanást akarták modellezni, egy csőrendszert építettek ki, amelynek belső tere alkalmas lett volna az ősrobbanás modellezésére. Minden készen állt a kísérlet megkezdésére, amikor egy tömítés megroppant és nem tudták elindítani a kísérletet. Az ember megint túl akart lépni a Teremtőn, sikertelenül.

Az ember igyekvése, próbálkozása a tökéletes hatalomra, a tökéletes monopóliumra nem vezet végső sikerre. Az ember mindig teremtmény marad, az Isten, pedig mindig Teremtő, az ember, pedig soha nem fog tudni a Teremtő helyébe lépni. A nagy szorítások is valahol mindig kisiklanak, és mindig vannak oázisok, ahová a szorítás nem ér el. A bábeli torony is összeomlott.

Én a káosz elméletet szeretem mindig előhozni, soha nem lehet tudni, hogy egy változás honnan indul ki és annak milyen hatása lesz. A káosz elmélet szerint, ha valahol egy pillangó meglebegteti a szárnyát, akkor messze onnan akár nagy viharok is keletkezhetnek. Annyira bonyolult és kiszámíthatatlan a mai élet, hogy a folyamatok inkább a káoszelmélet szerint alakulnak, semmint valami lineáris elmélet szerint. Ebben a logikában még jobban megnő a hit és gondviselés jelentősége. Egy káoszos helyzetben az embernek nincs kapaszkodója csak a hit.

David Korten: A nagy fordulat c. könyve foglalkozik ezzel, mi az esélye a globalizációs erőknek és mi az esélye a szemléletváltóknak.

Felmérést is végzett Amerikában, amelynek eredménye az volt, hogy szerinte több millióan vannak, akik szemléletváltóknak tekintik magukat, Korten kulturális és spirituális kreatívoknak hívta őket.

Tehát sokan vagyunk, akik másként gondolkozunk. Szerintem nagyon fontos a hálózatépítés ezek között az emberek között.

 

 

A változások, mint egyfajta repedések az egészben, azonban már megjelentek, a szociális bankok, a helyi pénzek bevezetése, a több országban beindult etikus kereskedői piac, a Focoláre mozgalom, a környezeti szempontok szerepe, a cégek társadalmi szerepvállalása, részben lelkiismeret megnyugtató, részben valós változásokat hozó szándékok. Hogyan állunk mi magyarok ebben, látja-e a társadalmi önszerveződés erőteljesebb megjelenését?

 

Szociológusok biztos jobban tudnának válaszolni erre, de én azt tapasztalom, pozitív változások vannak. Távlatosan nézve a rendszerváltás sok ilyen energiát előhozott, ami korábban nyilván nem jelenhetett meg. Gondolhatunk itt civil szerveződésekre, gazdasági téren az etikus vállalatokra, keresztény vállalatokra, környezetvédelmi kezdeményezésekre, az alternatív média aktivitásra, mostanság vidéken is egyre több gazdasági célú önszerveződés bontakozik ki.

Én bízom a kormánynak abban a tervében, hogy a családi gazdaságokat segíti. A magyar emberben sok lelemény, lelkesedés van, de kevesebb a kitartásunk, elkeseredünk egy-egy kudarcánál, de azután újra kezdjük. Én a készséget a tevékenységre, a tenniakarásra látom, de látom a depressziót is, ha jön egy kiábrándulás. Talán a kitartást kellene fokozni és a bizakodást. Én a hitemnél fogva a jót igyekszem látni, ez volt jellemző rám a világi pályámon is.

Most is a jót törekszem látni, nem érzem magam elefántcsonttoronyban itt a rendben, hiszen nem is abban vagyok, a jó és a pozitív innen tisztán látszik.

 

 

2012. január

 

Összeállította: Nagy László