Banda Ádám diplomahangversenye a Zeneakadémián

Zsúfolásig megtelt 2009. október 30-án este a Zeneakadémia Nagyterme. Egy olyan eseményre, amely - általában - csupán néhány száz érdeklődőt szokott vonzani. Itt tartotta diplomakoncertjét városunk közismert és sokak által kedvelt ifjú hegedűművésze, Banda Ádám, és ez a program érdeklődők és rajongók tömegeit vonzotta a nézőtérre. Ahogy a bennfentes szakértők a környezetemben elmesélték, egy ilyen koncertre általában a végzős hallgatók családján és baráti körén, valamint évfolyamtársain kívül csak néhány érdeklődő szokott ellátogatni, de ez érthető is, hiszen ezek a fiatalok a nagyközönség számára többnyire még ismeretlenek. Ádám esetében azonban ezt a koncertet már jóval megelőzték az ő hangos sikerei, melyeket a világ számos pontján (többek között Moszkvában, ahol őelőtte magyar zeneművész még dobogón se állhatott!) gyűjtött össze. Így aztán érthető a felfokozott érdeklődés, ami a koncert iránt előzetesen megnyilvánult. Mint azt Ádám édesanyja elmesélte, az ország és a világ számos pontjáról telefonok százai áramlottak felé, mindenki abban a reményben hívta őt, hogy nála talán még beszerezhető néhány belépő a nagy eseményre. Sajnos, többségüknek csalódniuk kellett, a jegyek ugyanis valóban szinte az utolsó darabig elfogytak.

A nézőtéren természetesen azért szép számban foglaltak helyet a Balassagyarmatról érkező rajongók is, akik feszült érdeklődéssel várták a koncert kezdetét. Ott voltak Ádám egykori zeneiskolai tanárai, Bertalan Ákos közkedvelt házimuzsika-estjeinek vendégei (Ádám első fellépéseinek színhelye volt Ákos bácsiék lakása!), zenerajongók és botfülűek, akik együtt szerettek volna ünnepelni az ifjú zeneművésszel.

A koncert zeneakadémiai műsorfüzetéből idézem az alábbiakat: "Banda Ádám az élő bizonyítéka annak, hogy a világhírű magyar hegedűs-iskola nem halt ki, hogy Hubay Jenőnek nem csupán fiai és lányai vannak - mint Zathureczky Ede és Geyer Stefi -, hanem déd-, sőt ükunokái is. Az a nemes és magvas hegedűhang, az az érzelmektől fűtött, de szabadosságoktól mentes előadásmód, az a transzcendenciát megcélzó, olcsó engedményeknek soha nem engedő hegedűjáték, amely e nagy tradíciót jellemezte, a Perényi Eszter osztályában idén diplomázó Banda Ádámra is jellemző. A számos versenygyőzelemmel büszkélkedhető ifjú hegedűművész - az egyetlen a magyar előadók közül, aki a moszkvai Jampolszkij Nemzetközi Hegedűversenyen díjat, méghozzá második díjat nyert -, diplomahangversenyén szólistaként, kamarazenészként és egy szál magában is színpadra lép..."

A beharangozó szép szavait olvasva már érthetőbb volt a nézőközönség fokozott érdeklődése, és mindez még nyilvánvalóbb lett az első darab, Johann Sebastian Bach Chaconne a d.moll partitából c. művének megszólalása után. Ádám ebben az első fellépésben egyszál maga, hegedűje társaságában állt a színpadra, és virtuóz játékkal tolmácsolta ezt az igen nehéz darabot. Sajnos, a beszámoló jegyzője mindössze zenekedvelőnek vallhatja magát, se hallása, se tehetsége nem jogosítja fel szakmai jellegű vélemény megfogalmazására (ezt meghagyjuk az esetleg hozzászólni kívánó szakértőknek), így csak azt a megállapításomat tudom tolmácsolni, hogy lenyűgöző volt az a magabiztosság, az a átélés, ami ezt a mintegy huszonöt perces hegedűjátékot jellemezte. Nem véletlenül honorálták a nézők már ezt az első produkciót is hosszan tartó, lelkes tapssal.

A második darab Bartók Béla Hegedűversenye volt, amelyről el kell mondanom, hogy az én fülemnek eléggé fárasztó darabnak tűnt. Sajnos, érdeklődésemtől ez a zene nagyon távol áll - de ez természetesen nem fokmérője Bartók zsenialitásának! Viszont mindezek ellenére Banda Ádám játéka még engem is lenyűgözött. A szemmel láthatóan roppant nehéz zenei meneteket tartalmazó mesterművet pillanatnyi megingás nélkül, magabiztosan, a zenekarral és a karmester Ligeti Andrással példásan együttműködve, és teljes egészében kotta nélkül játszotta végig. A közönség pisszenés nélkül, őszinte ámulattal csodálta ezt a lenyűgöző produkciót, hogy aztán a darab végén szűnni nem akaró vastapssal fejezze ki elismerését és nagyrabecsülését a hatalmas zenei teljesítményért. És ezzel még nem volt vége a szereplésnek, mert a szünet után következett az est harmadik darabja, Pjotr Iljics Csajkovszkij a-moll triója. Itt végre én is kényelmesen hátradőlhettem és átadhattam magam a zene élvezetének, mert Csajkovszkij muzsikája fülbemászóan érzelmes dallamaival bőséges kárpótlást adott Bartóktól kicsit fásult fülemnek és lelkemnek! De így lehetett ezzel a közönség is, mert a kamaradarab végén (melyben Ádám társai voltak Szokolai Balázs zongorán és Banda Pál gordonkán) óriási ovációval és hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazták a közreműködőket (és persze elsősorban Ádámot) a felejthetetlen produkcióért. Sok-sok meghajlás, virágcsokrok és személyes gratulációk után csillapodott a nézőtéri hangulat, és a gyanútlanul arra tévedő érdeklődő joggal hihette mindezt hallva, hogy itt ma este egy világhírű hegedűművész koncertjének voltak a jelenlévők fültanúi (és remélhetőleg nem is tévedett volna nagyot!).

A többi nézővel együtt én magam is csak nehezen akartam távozni a koncertnek helyet adó Zeneakadémiáról (melynek ez az egyik utolsó ilyen estéje volt a most kezdődő két éves felújítás előtt). Az élmény hatása alatt beszélgettünk a jelenlévőkkel, és bizony mondhatom, ismét jó érzés volt gyarmatinak lenni, büszkének lenni arra, hogy ez a tehetséges ifjú zenész a mi városunk szülötte, és ha áttételesen is, de valahol talán mi is részesei lehetünk a sikereinek. Gratulálunk, Ádám, és a mostanihoz hasonló, vagy még ennél is forróbb hangulatú, sikeres koncerteket és fellépéseket kívánunk neked mi, balassagyarmatiak - és mindannyian, akik a zenét és a tehetséget egyszerre szeretjük!

Budapest, 2009. november

Lejegyezte: Deák Ottó