Szűkebb hazám

A Föld, amelyen mi emberek élünk, közel 200 országot hordoz hátán és jó édesanyaként éltet bennünket, embereket, akik már több mint 7 milliárdan vagyunk. Mégis én csupán egy kis országról tudom elmondani: HAZÁM. A 7 milliárd emberből én csak 10 milliót szólítok meg, mikor azt mondom: Testvéreim, magyarok! És ebben a kis országban, melyet Európa hord a szívén, csak egy kis falvacskájára tudom azt mondani: igen, ez az én szülőfalum, ahol gyermekkoromat boldogan töltöttem. Ez a kis falu nem más, mint Romhány.

Ez a név nem lehet ismeretlen azok számára, akik jártasak történelmünkben, és azon belül is ismerik a Rákóczi-szabadságharc történetét, hiszen itt vívta meg Rákóczi egyik utolsó csatáját. Itt küzdöttek a hős kurucok hazánkért, a fejedelem vezetésével .A falu szélén található egy mogyorófa, amely alól kémlelte az eseményeket. A legenda szerint azt a fát ő maga ültette. A település másik végén pedig találhatunk egy gyönyörű emlékművet, amely egy turulmadarat ábrázol. Romhányban fontos szerepet kap a történelmünk, rengeteg szobor illetve kereszt épült azon célból, hogy emlékeztesse a későbbi korok nemzedékeit múltunk hőstetteire. Számomra azonban nem ettől vált ez a hely az otthonommá.

Gyerekként nem foglalkoztam olyan felnőttes dolgokkal, mint például hazaszeretet és nemzet. Nekem a haza fogalma egyenlő volt a házunkkal és azzal a hellyel, ahol a szüleim voltak. Aztán iskolás lettem és ott megtanították, hogy a haza az a hely, ahol ugyanaz az emberek anyanyelve és történelme. Ahol eljárunk a megemlékezésekre, ahol egy gyereknek teljesen jelentéktelen dolgokról tartanak beszédeket, és a gyerek nem érti, miért telik meg egy öreg néni szeme könnyel, mikor az ’56-os forradalom áldozatairól van szó. Megtanították nekünk a Himnuszt és a Szózatot, amit eleinte nem is ért az ember, hiszen nem is foglalkozik ezzel igazán egy kisiskolás. Idővel azonban értelmet nyernek a szavak és a nagymamáink könnyei is. Megértjük, sőt már mi is velük sírunk. Aztán eljön az a nap, amikor nemcsak névleg vagyunk magyarok, hanem annak is érezzük magunkat. Amikor büszkék vagyunk a honalapítónkra, költőinkre, tudósainkra. De nemcsak a már halott emberek és múltbéli események kerülnek szívünk végtelen szekrényében a Haza feliratú fiókba, hanem tanáraink, akik segítettek nekünk ráeszmélni ezekre a fontos, minket alakító gondolatokra. A szüleink, akik ha elbotlottunk az elénk görgetett akadályokban, mindig a kezüket nyújtották és felsegítettek. Ettől haza a haza. És ez a folyamat, ami segített erre ráébrednem itt játszódott le bennem, Romhányban. Szépen, fokozatosan és kitörölhetetlenül alakult ki bennem a felismerés: Ez az én hazám!

Ezekkel a gondolatokkal kerültem a gimnáziumba, amely a Romhánytól nem messze fekvő Balassagyarmaton található. Itt is nagy figyelmet fektetnek gyökereink táplálására, hisz ha megnézzük a Palóc Múzeumot, akkor sokat megtudhatunk népünk régi szokásairól. És ha már van időnk, akkor a Palóc Múzeum körül elterülő ligetet is körbejárhatjuk, hiszen ott is számtalan szobrot tekinthetünk meg. Nálunk, a Balassi Bálint Gimnáziumban, szintén vannak megemlékezések, ha nincs is mindig lehetőség nagyobb ünnepségekre, de valamilyen módon kifejezzük tiszteletünket. Remélem ez a gondolkodásmód nem fog elveszni az idő folyamán.

Rengetegen vannak azonban, akik elköltöznek a középiskolai évek után. Felmerül a kérdés: vajon miért hagyják itt városukat, falujukat? A válasz pedig: a megélhetés. Vannak, akik az oktatás miatt mennek el, hiszen itt nincs lehetőség továbbtanulni; vannak, akik munkát keresve indulnak el a főváros felé. Ezek mind olyan okok, melyeket nem lehet megszüntetni, tulajdonképpen problémának sem minősíthetőek, hiszen senki nem várja el, hogy egyetemet építtessenek a városban. Ha én polgármester lennék, biztosan kitűzném feladatomul, hogy a fiataloknak lehetőséget adjak szórakozásra és tanulásra. Ez alatt értendő a könyvtár, iskolák és sportcsarnokok támogatása és fejlesztése, illetve az itt megrendezésre kerülő programok támogatása.

Összességében elmondható, hogy jó helyre születtem itt Nógrád megyében, és ha lehetne sem változtatnék ezen. Minden, ami formálta az életemet és engem, az itt van.

Szabó Noémi

11/c osztályos tanuló