Szűkebb
hazám
A Föld, amelyen mi emberek élünk, közel 200 országot hordoz
hátán és jó édesanyaként éltet bennünket, embereket, akik már több mint 7
milliárdan vagyunk. Mégis én csupán egy kis országról tudom elmondani: HAZÁM. A 7 milliárd emberből én csak 10
milliót szólítok meg, mikor azt mondom: Testvéreim, magyarok! És ebben a kis
országban, melyet Európa hord a szívén, csak egy kis falvacskájára tudom azt
mondani: igen, ez az én szülőfalum, ahol gyermekkoromat boldogan töltöttem. Ez
a kis falu nem más, mint Romhány.
Ez a név nem lehet ismeretlen azok számára, akik jártasak
történelmünkben, és azon belül is ismerik a Rákóczi-szabadságharc történetét, hiszen
itt vívta meg Rákóczi egyik utolsó csatáját. Itt
küzdöttek a hős kurucok hazánkért, a fejedelem vezetésével .A
falu szélén található egy mogyorófa, amely alól kémlelte az eseményeket. A
legenda szerint azt a fát ő maga ültette. A település másik végén pedig
találhatunk egy gyönyörű emlékművet, amely egy turulmadarat ábrázol. Romhányban
fontos szerepet kap a történelmünk, rengeteg szobor illetve kereszt épült azon
célból, hogy emlékeztesse a későbbi korok nemzedékeit múltunk hőstetteire. Számomra
azonban nem ettől vált ez a hely az otthonommá.
Gyerekként nem foglalkoztam olyan felnőttes dolgokkal, mint
például hazaszeretet és nemzet. Nekem a haza fogalma egyenlő volt a házunkkal
és azzal a hellyel, ahol a szüleim voltak. Aztán iskolás lettem és ott
megtanították, hogy a haza az a hely, ahol ugyanaz az emberek anyanyelve és
történelme. Ahol eljárunk a megemlékezésekre, ahol egy gyereknek teljesen
jelentéktelen dolgokról tartanak beszédeket, és a gyerek nem érti, miért telik
meg egy öreg néni szeme könnyel, mikor az ’56-os forradalom áldozatairól van
szó. Megtanították nekünk a Himnuszt és a Szózatot, amit eleinte nem is ért az
ember, hiszen nem is foglalkozik ezzel igazán egy kisiskolás. Idővel azonban
értelmet nyernek a szavak és a nagymamáink könnyei is. Megértjük, sőt már mi is
velük sírunk. Aztán eljön az a nap, amikor nemcsak névleg vagyunk magyarok, hanem
annak is érezzük magunkat. Amikor büszkék vagyunk a honalapítónkra, költőinkre,
tudósainkra. De nemcsak a már halott emberek és múltbéli események kerülnek
szívünk végtelen szekrényében a Haza
feliratú fiókba, hanem tanáraink, akik segítettek nekünk ráeszmélni ezekre a
fontos, minket alakító gondolatokra. A szüleink, akik ha elbotlottunk az elénk
görgetett akadályokban, mindig a kezüket nyújtották és felsegítettek. Ettől
haza a haza. És ez a folyamat, ami segített erre ráébrednem itt játszódott le
bennem, Romhányban. Szépen, fokozatosan és kitörölhetetlenül alakult ki bennem
a felismerés: Ez az én hazám!
Ezekkel a gondolatokkal kerültem a gimnáziumba, amely a
Romhánytól nem messze fekvő Balassagyarmaton található. Itt is nagy figyelmet
fektetnek gyökereink táplálására, hisz ha megnézzük a Palóc Múzeumot, akkor
sokat megtudhatunk népünk régi szokásairól. És ha már van időnk, akkor a Palóc
Múzeum körül elterülő ligetet is körbejárhatjuk, hiszen ott is számtalan
szobrot tekinthetünk meg. Nálunk, a Balassi Bálint Gimnáziumban, szintén vannak
megemlékezések, ha nincs is mindig lehetőség nagyobb ünnepségekre, de
valamilyen módon kifejezzük tiszteletünket. Remélem ez a gondolkodásmód nem fog
elveszni az idő folyamán.
Rengetegen vannak azonban, akik elköltöznek a középiskolai
évek után. Felmerül a kérdés: vajon miért hagyják itt városukat, falujukat? A
válasz pedig: a megélhetés. Vannak, akik az oktatás miatt mennek el, hiszen itt
nincs lehetőség továbbtanulni; vannak, akik munkát keresve indulnak el a
főváros felé. Ezek mind olyan okok, melyeket nem lehet megszüntetni, tulajdonképpen
problémának sem minősíthetőek, hiszen senki nem várja el, hogy egyetemet
építtessenek a városban. Ha én polgármester lennék, biztosan kitűzném
feladatomul, hogy a fiataloknak lehetőséget adjak szórakozásra és tanulásra. Ez
alatt értendő a könyvtár, iskolák és sportcsarnokok támogatása és fejlesztése,
illetve az itt megrendezésre kerülő programok támogatása.
Összességében elmondható, hogy jó helyre születtem itt Nógrád
megyében, és ha lehetne sem változtatnék ezen. Minden,
ami formálta az életemet és engem, az itt van.
Szabó Noémi
11/c osztályos tanuló